;https://library.hungaricana.hu/hu/view/ZTI_EnekesImadsagosKonyvek_144/?pg=20&layout=s ;Unitárius Énekesköny (Unitárius egyház kiadása, 1974. Cluj) 9.kiadás ; ;2019/07/14 begépelés Rieth Kati ;2022/08/08 Zenekíséretek Busnyák Erik legyűjtése alapján RJ ; NUnitárius RUni CEgyházak >1 /1 #A0D1DB96 Sóhajtva vár, Remegve száll Imánk feléd, /2 #63C73C4D Oh, te ki fent vagy, Szent arcodat Fordítsd felénk. >2 /1 #769D01CE Isten szent házába bémegyek, az én Uram eleibe. Öröme Ő az én szívemnek, Vigasságban buzgón éneklek És hálát adok szüntelen Tenéked Ur Isten. >3 /1 #873C1EB4 Az Urnak házában Összhangzón,vidáman, Zengjen dalunk. Istent, az Ég Urát, Világ megtartóját És mint legjobb Atyát Magasztaljuk. >4 /1 #FFD05C49 Uram, templomodba gyűltünk, Színed előtt megjelentünk Felséged imádására, Segítségül hívására. >5 /1 #2AE1449B Élő Isten, egybegyűltünk, Te előtted megjelentünk, Hogy házadban hálát mondjunk, Színed előtt leboruljunk, Nosza istenfélő lelkek, Imádkozni jertek, jertek, Zengő szóval zengő verset Énekeljünk az Istennek. >6 /1 #F74F34B1 Teremtő nagy Isten! Ki lakozol mennyben, Magasztalunk Tégedet Zengő dicsérettel, Forró tisztelettel Említjük szent nevedet. >7 /1 #258A6272 Ím bejöttünk, édes Atyánk, szent hajlékodba, Szent hitünkbe rendületlen beléfogózva, Aki téged, örök Isten, választ vezérül, Rendületlen hittel valljuk, meg nem szégyenül. >8 /1 #D76EA8C3 Kongva, bongva, bús harangszó, hívtál, meghallgatlak. Add, Atyám, hát értenem, mit mondanak e szent falak. /2 #2010968E Árva szív, ne tépelődj már, hallod, hív az Úr szava. Mondd el, mondd, mi fáj, mi búsít, vár az Urnak balzsama. >9 /1 #9F1B5736 Szent templomodba, Istenünk, Bejöttünk, halld szavunk. Megtartó jó Atyánk itt Áldón magasztalunk. Hadd zendüljön örvendezőn Ajkunkon háladal: Hadd töltse bé szent házadat forró imáival. /2 #613E7FC0 Oh, jöjj az Úrnak házába Buzgón imádkozni, Itt megtanulsz az Istenben Bízni és remélni, A búbánat súlyos terhét Itt nem érzi szíved, A hit szava megvigasztal S megenyhíti lelked. >10 /1 #1B98BAAA Oh jer, borulj le bánatunk, Az Úr ajtót nyitott. Tárd fel te is titkos kapud, Előtte nincs titok. II:Oh térj magadhoz, végre hát, mondd el mi fáj, mi bánt, Meglátod, meg a könnyen át: Az Úr néz itt le rád.:II >11 /1 #A707A67F Uram, te templomodba léptem Szent hajlékodba, Istenem, Hozzád, Uram, hozzád kiáltok, Sebemre írt csak tőled várok. Oh, hallgass meg, jó Istenem, Imámba' légy velem. >12 /1 #D8CE3E0E Ím bejöttünk templomodba, Édes atyánk, Istenünk, Oh emeld fel szíveinket, Vonj magadhoz, légy velünk. Víg örömben, néma gyászban. Minden megpróbáltatásban Bizodalmunk csak tebenned Édes atyánk, Istenünk. >13 /1 #BF317490 Buzgóságra szíveinket, Gerjeszd fel és taníts minket, Szent igédben, hogy épüljünk, Igaz hitben idvezüljünk. >14 /1 #F1C74BD6 Számadásra, bűnbánatra Hozzád jöttem, jó Atyám, Meg-megbotló gyermekedre Óh tekints, óh nézz le rám. Jártam útam elfásultan, Szembehunyva, elvakultan, Jaj, hogy búmból sem tanultam, Nyisd fel, Uram, szemeim. >15 /1 #7EBFFC70 Igaz Úristen, Szívem és nyelvem Igazra kérlek Tehozzád szakad, Igazságom fogytán, Kegyesen láss hozzám. /2 #82420DAD Te légy én bírám, Mert nincs más bírám, Tehozzád kiáltok, Rajtam lett veszélyt Te lásd meg, Uram: Igazat kívánok. >16 /1 #6E2CED01 Megpihenni, megnyugodni Hozzád jöttünk, Istenünk, Mert a harcban ujabb erőt Csak tenálad lelhetünk. Bűnös fejünk porba hajtva, Megremegve s megnyugodva Tekintünk rád Istenünk. >17 /1 #2766680A Istennek új énekeket, Aki táplál mindeneket, Jertek, mondjunk dicséretet. >18 /1 #BF2E8F25 Magas mennyégben, nagy dicsőségben uralkodó Atyánk, Hozzád emeljük keserves szívünk, nézz kegyesen reánk. >19 /1 #B3798A44 A te népeidet, Uram, immár szánd meg, A te próbáidat tőlünk immár vond meg, Te nagy haragodat, szent Atyám, enyhítsd meg, Gyülekezetedet immáron építsd meg. >20 /1 #3B42B649 Hajlékodba, templomodba ím bejött jó Atyám, Száll fohászom tiszta szárnyon s mintha szavad hallanám. /2 #8094BA0A Én Istenem, léqy itt velem, mutasd meg szent arcodat, Szállj szívembe, szállj lelkembe, érezzem jóvoltodat. >21 /1 #1B02D317 Hozzád imádkozom, Atyám, reggel korán, Hozzád imádkozom a napnak alkonyán. Kit is magasztalnék? Neved nélkül dalom Csak csengő érc, Uram, és pengő cimbalom. >22 /1 #4065D97E Szomorúan sóhajt szívünk Fel te hozzád, jó Istenünk, Oh tekints ránk, míg elődbe Leborulunk könyörögve! Nézd sebét a szenvedőnek, A bűn miatt kesergőknek, S irgalmazz a megtérőknek! >23 /1 #E4EA61BF Világosság szent atyja, Jelenjél meg köztünk, Felséged magasztalja Szánk, szívünk és lelkünk. Szíveinket hát buzdítsad, Szentlelkeddel elménk világosítsad. >24 /1 #08A5C126 Nagy Istenünk, tekints le ránk, Halld meg hívó szavunk, Tebenned bízva gyermekid Téged magasztalunk. II:Hitünk lankadoznék, Erőnk ha csüggedez Szent utadat szent igéd nekünk mutassa meg.:II >25 /1 #32916A04 Oh, jelenj meg, szállj közénk, Értelemnek Atyja, ím, feléd száll szíveink Égő áldozatja. Gyújts mibennünk, gyújts világot, Láthassunk szent égi lángod Fényinél. >26 /1 #CD25D982 Sóhajtásunk, búsulásunk Hallod, érted, jó Atyánk, Szabadító szent lelkedet Áhítozzuk, küldd le ránk. Égi harmat, égi szózat, Szállj alá a szomjazónak. >27 /1 #713C70B1 Szívünk szavát küldjük tehozzád, Oh véghetetlen szeretet. Szívünknek boldog dobbanása Öröm neked, himnusz neked. Oh csak dobogtasd szíveinknek Eget föltáró ritmusát, Hogy földre szállott szent egednek Üdvét te benned fogjuk át. >28 /1 #EA532E56 Uram, tehozzád kiáltunk, Légy mivelünk, szívből hívunk, Oh, hallgasd meg könyörgésünk, Szenteld meg egybegyűlésünk, Hogy épüljünk szent igédben Most és mindörökké Ámen. >29 /1 #965C673F Oh meg nem alvó szeretetnek Örök forrása, jó Atyánk, Téged keresnek, zengedeznek Buzgó szavunk forró imánk. Oh légy velünk, töltsd bé szívünk, Üdvöt mi csak Szerelmedben lelünk. >30 /1 #613EBFEB Halld meg, Uram, szíveink Hangos dobbanását, Ajkainkról elröppent Esdeklő fohászát, Gyújts világot elménkben, Szent igéd megértsük, Tanítását, intelmét, Lelkünkbe bevéssük. >31 /1 #8ADCD6C2 Sorsod hagyd az Urra, s bízzál híven, Bátran lépj az útra, melyen Ő viszen. Bár éj fedez, mit se csüggedezz! Sugarát leküldi s felderül a nap. Jókedvben, búban ott van veled Fényben és boruban jó Istened. >32 /1 #135F93BF Szeretlek, Isten, véghetetlen, Szeretlek, oh, csodás való, Dicső neved imádva zengem, Bár énekem oly elhaló! Mint csepp a tenger mély ölében, Oh, hadd pihenjek kebleden, Hadd mondjam el szívem fohászát: Szeretlek, édes Istenem. >33 /1 #C5FDAB26 Mennyben lakó én Istenem! Vedd füledbe dicséretem! Téged dicsér egész világ, Néked köszön a kis virág! Erős vihar, kis gyönge szél; Tenger, patak hozzád beszél, Az ég s a föld telve veled, Dicsértessék a te neved! >34 /1 #FF001808 Hívogató harangszóra, Uram, házadba léptem. Szereteted balzsamából Oh, adj teljes részt nékem. /2 #AB47AADC Árva szívem bízva tárja Eléd búját, fájdalmát, Gyógyíts meg és töltsd ki rajtam Lelkem örök hatalmát. >35 /1 #8021EC9D Szállj föl szállj imánk, Szárnyalón az égbe, Édes jó atyánk, Megtartónk elébe. Vége lesz, ha fáj Ott a szenvedésnek, Balzsam írja vár Ég föld Istenének. >36 /1 #85D3F5CB Szent Istenünk, feléd Száll fel buzgó szavunk, Te vagy nekünk, te légy El nem nyugvó napunk. Szólj, oh, szólj nekünk, áldott szeretet, Áhít, szomjúhoz kisded sereged, Szent igéd szózatát, Hadd értenünk szavát. >37 /1 #43064846 Legyen kedves az áldozat, Mellyel szívünk most áldozott, Előtted, oh Istenség, Kit imád a mindenség; Mitőlünk is áldott légy, Minket kegyelmedbe végy. >38 /1 #4A26868E Isten! a roppant egeknek Bölcs, erős alkotója, A létnek és letteknek Hatalmas fenntartója, Te képzelhetetlen nagy, Örök és végtelen vagy; Együtt mélység és magasság, Tiszta, fénylő világosság. >39 /1 #A93B6781 Isten! halld meg szívünknek hálás dobogását, Fogadd el hív lelkünknek buzgó áldozatját. Melyet a nagy teremtéssel együtt emel hozzád örömérzéssel. >40 /1 #6C415596 Oh, ki mindent látsz és értesz, Tudod, ki mit és miért tesz, Mért fogyott el, mire nincsen Elég sóhaj bent a szívben, Oh, hallgass meg, oh, ne hallj mást: A szóig sem ért sóhajtást Fogd fel, Uram, Uram, értsd meg! >41 /1 #417F6109 Örök bíró, irgalmas Isten, Meddig sujtol még haragod?! Erőnk lankadt, szívünkbe' szégyen. Könnyekbe fult tört sóhajok. Mi lett belőlünk!! Oh te, ki mindent Mindent látsz, láss meg mindent. Hitünk, reményünk csak te vagy, Mindenható, Mindenható oh el ne hagyj! >42 /1 #0884270E Vedd fel igazságom, Én hatalmas bíróm, Vedd elé már peremet, Mindenről lemondó Kicsinyhitűségtől Mentsd meg, Uram, lelkemet. /2 #20296A9C Ítéld meg ügyünket, Mert nincs igazságok, Akik reánk támadtak, Törd el igazságból Az erős kézíjat, Ellenim kit rám vontak. >43 /1 #A5FE9C98 Adjunk hálát mindnyájan Hálás szívvel vidáman A felettünk valónak Az egyetlen egy Istennek, Aki egybe gyűjtött minket, Hogy innepnapot szenteljünk És szent igéjével éljünk. /2 #36F07ABD Édes Atyánk, Istenünk, Áldott légy, hogy minekünk Magadat megjelentéd. Szóltál nekünk szent igédben, S abban, aki azt élénkben Adta, áldott szent fiadban, A mi kegyes Megváltónkban. /3 #DA061F9E Légy kegyelmes mihozzánk, Oh hallgasd meg, szent Atyánk, Buzgó könyörgésünket. Szentelj meg te szent lelkeddel, Gerjessz föl szent gerjelemmel, Hogy te rólad egy Istenünk, Vallást bátran így tehessünk. /4 #EF6A5807 Oh, emeld fel szívünket, Világosítsd elménket Életadó igéddel. Áldott Isten, erősítsd meg, Szent hitében védelmezd meg A te kicsiny seregedet S óvd meg minden tévelygéstől. >44 /1 #B9541C16 Mennyben lakó hatalom, Élet osztó irgalom, Mindent látó élő Isten. Hallgasd meg szívünk dobbanását, Fogd fel sajgó zokogását, Mélyről omló szakadó, S meg nem álló könnyhullását. /2 #1351415F Megbocsátó Szeretet, Lásd meg, oh, lásd gyermeked Magavádló bánatával. Azt a vért, mit érted ontott, Váltsa meg az érte omlott Mérhetetlen könnypatak S elborult sok férfihomlok. /3 #95769946 Szent Igazság, akarunk, Érted adtuk két karunk Vérontásra, végromlásra. Virrasztunk a néma éjben, Várunk rád a vak sötétben, Arcod amíg felragyog Fényömlésben, napsütésben. >45 /1 #DC6BD58C Egyetlenegy Istenség! Téged áld a mindenség. Fű, fa, virág Téged áld, Szívem is Te hozzád kiált. Hallgasd meg hát kérésemet, Tekints reám kegyelmesen, És bocsásd meg bűneimet. /2 #B5FCE83A Nagy kegyelmed int felém, Jó Atyámnak kebelén, Ott nyugalmat lelhetek És rajta megpihenhetek: Leborulok. Rád találok Szomjúságtól elepedten, Mint egy fáradt bús zarándok. /3 #B9977B2D Gyógyíts, Uram, engemet, Hogy elnyerjem üdvömet. Szent lelkednek sugarát, Atyám, tőlem meg ne vond hát. Földön, égen, csillagokban, Élet, áldás csak így fakad. S Rád dicsőség árad onnan. >46 /1 #C262E043 Örvendezzünk örömünkben, Felséges Isten! Hogy elédbe jutottunk immár elődbe, A templomodba Egyetlen örök Isten! /2 #A6CFE4B8 Tarsd meg áldott békességben, Felséges Isten! E kicsiny sereget Az igaz hitben, Szent tiszteletben, Egyetlen örök Isten. /3 #F1C8A933 Hirdettessed szent igédet, Felséges Isten. Tarts meg szeretetben És egyességben, Áldd meg életünket, Egyetlen örök Isten. >47 /1 #FE75BB4B Szeret, imád, magasztal Értelmünk, érzetünk Élő hittel,hálával, Téged, szent Istenünk. Érzeményink tárában Nincs szentebb érezet. Mint ez:Isten velünk van, Az Isten szeretet. /2 #95F91A39 Dicsőítések felett Dicső a tisztelet, Melyet áldoz előtted A tiszta szeretet, A mindenség háláját Meghaladja szívünk, Midőn téged mint Atyát Szívünkből tisztelünk. /3 #348FC942 Kegyelmed adott létet E nagy teremtésnek, Osztott illő helyzetet embernek, féregnek, Létel, élet, kegyelem Ragyog s munkál ottan, Hol isteni szerelem Teremtményi közt van. >48 /1 #8E8B2450 Miatyánk, kit fenn ragyogó magasság S itt alant mélység leborulva tisztel Egy örök felség, kegyes érzeményink Téged imádnak. /2 #2D0D4317 Országod szálljon le közénk a mennyből. Templomot néked szíveinkbe rakjunk, Fent és lent, mert így telik itt bé Isten Szent akaratja. /3 #3EE987ED Add meg mindennap kenyerünk, s ne nézd, ha Hálátlansággal fizetünk is érte, Oh, ne tartsd számon, be ne tudd, bocsásd meg, Légy könyörülő! /4 #4A26CF26 Megkísérlésekbe ne vigy. Gonosztól S önző vágyaktól szabadíts meg, védj meg, Szent ország hogy mi köztünk épüljön, Úgy legyen. Amen. >49 /1 #F006ADB0 E szent napon örvendezzünk, Hálát zengjünk az Úristennek, Magasztaljuk tiszta szívből, Buzgó hitből, áldás nevének. Leborulva dicsőítsük A nagy Istent hálaadásunkban, Lelkesítő beszédekben S énekekben szent örömünk van. /2 #A07BF59C Mert nagy az Úr és hatalmas, Diadalmas mindenek felett. Teljesíti, amit akart, Mert mindent tart, amit teremtett. E roppant föld kereksége S teljessége hatalmában áll, Övéi a fénylő egek, Napok, földek, Ő mindent táplál. /3 #1D2D9874 Hit, remény és hív szeretet, Szent tisztelet buzdítsa lelkünk Istenünkhöz, ki művében Véghetetlen s jó Atyánk nekünk, Őrizzük meg minden bűntől S vétkes tettől rövid életünket, Bízzuk áldott kegyelmére S tetszésére testünk s lelkünket. >50 /1 #65625298 Vidám szívvel, víg zengéssel Áldjuk szent Urunkat, A magától élő Istent, Kegyelmes Atyánkat. Ő teremtett mennyet földet, Minden állatokat Formált, szerezett, táplál, éltet S szép rendszerben tarthat. /2 #CC6E468A Oltalmazónk, segedelmünk Te vagy, áldott Isten, Hatalmadnak, jóságodnak Párja-mása nincsen. Kimérted a csillagoknak Kerengő futását, Számon tartod szíveinknek minden dobbanását. /3 #A16D5FA0 Fénysugarát hajnalodnak Áldón ránk teríted, Arcainkról te törülöd Le a verítéket. Elröppenő sóhajtások Szerét számon tartod, Szereteted, élő Isten, mindétig megtartott. /4 #DBDC2B15 Szereteted, élő Isten, Lobbantsd lángra bennünk, Tedd megértő testvérekké Téged áldó sergünk. Szívünkbe szállt szent országod Törvényét hogy értsük, Haragtartó indulattal Egymást meg ne sértsük. >51 /1 #D265E5DB Dicsőséges Úr Isten, Mindenható felség Kit imád szent örömben S hirdet a mindenség. Az angyalok meghajolnak Előtted s tisztelnek, Menny, föld, tenger hódolnak Néked s megszentelnek, Néked s megszentelnek. /2 #4661A8FC A napok ezrei kiáltják: szent, szent, szent, Szent az Úr, a mennyei Felség alant és fent, Fent az egek boltjain, Alant föld határin, A csillagok sorain, A harmat sugárin, A harmat sugárin. /3 #E8F38909 A nappal világában, Az éj gyászleplében, A hajnal pirultában, Az estnek csendjében, A tengerek síkságán, Mely vízözönbe fúl, A setétség országán, Hol hallgatás az Úr, Hol hallgatás az Úr. /4 #1DC6B767 Imád lelkünk, Úristen, Hálaérzetében, Részt veszünk a nagy minden Együtt zengésében, Boldogság és szeretet Hatja által lelkünk, Hogy tenéked, jó Atyánk, Dicséretet zengünk, Dicséretet zengünk. >52 /1 #5CF89E0B Mindenható fővalóság Ki vagy fénylő világosság, Mennyen földön egy uraság. /2 #F1566B8D Uralkodó irgalmasság, Halhatatlan hatalmasság, Szeretet és legfőbb jóság. /3 #738D137A Téged vallunk és dicsérünk, Mi egyetlen egy Istenünk, Földön, égben egy reményünk. /4 #B55B63D6 Tartsd meg a mi szent hitünket, Oltalmazd meg életünket, Segélj minden jóban minket. /5 #E6BF2BEE Virágozzék szent vallásunk, Lelki, testi szabadságunk, Nekünk drága kis egyházunk. >53 /1 #0C830DDB Mindenható fővaló, Ésszel föl nem fogható, Világbíró Akarat, Aki fent vagy fellegekben S itt vagy minden percenetben, Oh, jelentsd meg magadat. /2 #7B1A8A6A Nem hozunk mi semmi mást (Tömjénfüstöt, áldozást), Csak dobogó szíveket, Tudjuk, hogy a hozzád omlót Fölfogod s az el nem mondott Sóhajt is megszívleled. /3 #5F70322C Oh, te föl nem fogható, Mindent céllal alkotó, Láthatatlan akarat. A sújtó kéz, tudja, mit mért, Azt is tudja mindig, hogy mért, Áldott legyen szent neved. >54 /1 #FB0B2531 Mindenható Isten, Teremtményid édes Atyja, Szent házad szerelme Szíveinket im meghatja Rólad zengjen buzgó énekünk, Istenem, hogy véled lehetünk, Boldogabban ver mindjárt szívünk. /2 #1177A27E Szenteld meg, Istenem, Érted buzgó igyekvésünk, Hozzád hogy illendőn Tehessük meg tiszteletünk. Öntsd ki mi ránk áldott lelkedet, Megújulva mondhassunk neked Diadalmas szép éneket. /3 #13083B9E Tedd élővé köztünk Benned való bizalmunkat, Értesd meg mivelünk Célját-végét harcainknak. Kishitűn ne lankadjon karunk, Rendületlen vállaljuk bajunk S jutalmat mástól sose várjunk. >55 /1 #B7057745 Hozzád jöttünk, Uram, Egy szent pihenőre A templomodba. A Sion hegyére. /2 #F481F0D1 Itt elmarad tőlünk Minden ami földi, Itt lelkünk ünnepi Köntösét felölti. /3 #77A0F823 A te templomodban Imára borulunk, Összekulcsot kézzel Tehozzád sóhajtunk. /4 #BD5C9CC4 Tekints ránk jó Atyánk, Végtelen kegyeddel, A bűn örvényéből Lelkünket emeld fel. >56 /1 #9E220944 Szent színed előtt állunk, Mindenható felség, Műveidben csodálunk Téged, fő bölcsesség. E világ lármáitól Imé külön válva Szívünk neked meghajol, Szentséged imádva. /2 #0DE2B5B1 Az egeket behintéd Fénylő csillagokkal, Szépen felékesítéd Sok ezer napokkal, Kimérted mindezeknek Köröket, útjokat, Rendelted, míg léteznek, Tartsák pályájokat. /3 #60115D73 Emberek, imádjátok Az áldott teremtőt, Kegyelmét háláljátok, Tisztelvén szívből őt, A földtől majd megválva Lelkünk dicsőségben Tisztábban imádandja, Szentebb dicsőségben. >57 /1 #B87B7D9F Hozzád megyek, Uram, hozzád közel. Kereszted ha sújtol, majd felemel. Dicsőit ajakam, hozzád megyek, Uram, Hozzád megyek, Uram, Hozzád közel. /2 #F653BBAE Utas vagyok. És már lement a nap, Fölöttem éj, egy kő fejem alatt. Álmomban is híven hozzád vágyik szívem, Hozzád vágyik szívem, Hozzád közel. /3 #9538D6EA Oh, mint ragyog pályám az égbe' fent, S kegyelmet, üdvöt ád már ide lent, Angyalid intenek, Uram, hozzád megyek, Uram, hozzád megyek, Hozzád közel. /4 #BBCD5D8E S ha majd sasszárnyakon lelkem ragad, Elhagyva nap- s csillagvilágokat, Dicsőít ajakam: Hozzád megyek, Uram, Hozzád megyek, Uram, Hozzád közel. >58 /1 #2A7B8503 Mit remegsz, mért háborogsz, Én szívem, mi bántott? Azt hiszed, hogy senki sem Fogja már a pártod? Oh, szívemnek bús keserve, Fönt az Úr, az ő kegyelme nem hagy el. /2 #EA410D34 Mit remegsz, mért háborogsz, én szívem, mi bántott, Bánat és bú ellened mért ütöttek pártot? Oh, ne csüggedj, nézz fel az égre, Küld az Úr a szenvedésre Balzsamot. /3 #D4696D64 Mit remegsz, mért háborogsz, én szívem, mi bántott, Bánatodra balzsamot mért hogy nem találod? Oh, tekints fel bánatodból, Fent az Úr, nem hallod, így szól: Bízzatok. >59 /1 #11BD15AE Téged kereslek könnyeimben, Kétségim közt hozzád megyek, Szíveknek vizsgálója, Isten, Terólad most vallást teszek. II:Föltárom szívem rejtekét S Atyám kiöntöm itt eléd.:II /2 #DDD9A8BC Sötétbe' jártam, tévelyegtem Gondtalanul, félig vakon, Kétség se tört, csak önfeledten Éltem, eléltem sok napom, Oh, jaj, Uram, fölébredék, Mért hogy rád ily későn lelék! /3 #11137996 A mindenségben hol a tengely, Hány sarkon, mért s hogyan forog S könny és kacaj között az ember Minek botorkál, tántorog, Csak most tudom: szerelmedet Szívem csak most ismerte meg. /4 #E164DAA1 Titkát a mindenség kitárta Szerelmedben, szerelmedért, Szívem szent arcod látja, látja S a könnyen át megért, megért, Oh, áldott légy, hogy könnyeket Adtál, megtartó Szeretet. /5 #14CCEDF7 Oh, áldott légy, hogy könnyeimben Fölcsillantál, megláttalak. Oh, százszor áldott légy, hogy itt bent Szívemben megtarthattalak, Könny s fájdalom jöhet reám, Nem fáj: megszenteled, Atyám. >60 /1 #3639A7C0 Gondviselő jó Atyám vagy, Oh, én hogy minden elhagy E világon, csak te nem; Hozzád vágyom, benned élek, Üdvöt mástól nem remélek. /2 #1E417B17 Mint az alélt bús virágra Megújító harmatot, Vérző szívem fájdalmára Csak te hintesz balzsamot, Könnyül sorsom terhe rajtam, Ha imára nyílik ajkam. /3 #B01CCBB8 Rám-rám derül ismeretlen Utamon egy kis öröm; Azt is a te véghetetlen Jóságodnak köszönöm; Hálakönnyem tündöklése A te neved hirdetése. /4 #2601E058 Gyenge vagyok, lankadoznak Buzgóságom szárnyai, Bármily híven vágyakoznak Színed elé szállani. Oh, adj erőt, hogy míg élek, Egyedül csak néked éljek! >61 /1 #B347BF00 Csak tebenned, örök Isten! Van fő bizodalmunk, Mert sem égben, sem e földön Nincs másban oltalmunk; Azért halld meg kérésünket, Mert néked könyörgünk, És tekints le magas mennyből, Egyetlen reményünk. /2 #7AE1AEB1 Légy vezérünk, kegyes Isten! Légy őrző pásztorunk, Légy kővárunk és pajzsunk, Örömünk s oltalmunk. Boldog sorsunk állásában Taníts bölcsességre, Mostoha sors csapásában Engedelmességre. /3 #114317B4 Oltalmazz édes hazánkban Minket ellenségtől, Állj mimellénk, mert ígérted, S őrizz meg ínségtől, Szükségben és betegségben Kicsinyhitűségtől, Mindennemű változásban, Kétségbeeséstől. >62 /1 #B6E73431 Felséges Isten, hálát adunk néked. Dicséretedre összehívtál minket. Szent nevedről hogy most vallást tehessünk, Hozzád mehessünk. /2 #AA2078F0 Mennyei szent felség, házadba jöttünk, Sóhajtásunkat ím elődbe öntjük. Nincsen nekünk másban semmi oltalmunk, Semmi vigaszunk. /3 #95A3B5FF Lelkeddel építsd meg a mi elménket, Hogy szerethessük a te szent igédet, Szabhassuk mellé igyekezetünket És életünket. >63 /1 #A5F7CE40 Téged illet, Úristen, végtelen dicséret, Téged illet, szent Atyánk, diadalmas ének. Hirdetünk szent szeretettel, Áldunk áldott gerjedelemmel — Tégedet. /2 #90B44EAC Mennyen-földön mindenek általad levének, Rólad zengi himnuszát minden érző lélek, Égi testek, égi lángok, Mérhetetlen nagy világok — Áldanak. /3 #5CB32454 Oh, nagy Isten, minden ím, szent kezed munkája, Mindenik szívdobbanás országod munkája. Oh, dicsőítsd szent neved meg, Állíts bennünk szent nevednek — Templomot. >64 /1 #733B71AE Ide lenn, ott fenn, Amerre látok, Harmat csepp, porszem, Napok, világok. /2 #0C7E32DB Sietek hozzád, Az ima szárnyán, Atyám, fogadd el gyermeki hálám. >65 /1 #7BF73CAB Uram, hol vagy? Kibontja szárnyát lelkem, S merészen röppen fel lakod felé A végtelent vergődve járja, víjja S fényedtől nem lát, megvakul belé. /2 #7572B430 Uram, hol vagy? Magamba térve kérdem S forró imára térdre roskadok. A gondolat láncát hiába rázza, Hozzád nem ér föl. Nem talál meg ott. /3 #E95D9AE2 Uram, hol vagy? Határtalan határok Örök határa, érzem, itt vagy, itt, Itt vagy szívemben, Tündöklő napodnak Itt érzem, itt meleg sugára. /4 #4692A286 Uram, hogy hol vagy, nem, nem kérdezem már, Bennem lakól s én Benned lakozom, E földön itt örök szerelmed őriz S ha mennem kell, megyek: van otthonom. >66 /1 #303DC2B6 Dicsérem az Urat Minden időben. Magasztalom az ő nevét Teljes életemben, Míg élek e földön, Szívemben a háladás, Számban dicséret mondás Nem lészen szűkön. /2 #43DF4A36 Oly igen nagy jóvoltát Hozzám Istennek Lelkem nem tudhatja számát Sok jó tétinek, Azért dicsekedem, Bízván az Úristenben, Leszek őfelségében Jó reménységben. /3 #2722B72A Csodálják ezt megértvén Sok nyomorultak, És örülnek engem látván. Kik meghervadtak, Ők is én példámmal Szívüket felgerjesztik, Istenhez felemelik Bizodalommal. /4 #F1C0FCD7 Jersze azért felszóval Őt magasztaljuk, Mi is mind egy akarattal Szent nevét áldjuk, Mert ő meghallgata, Minden keserűségből, Kimentvén szükségünkből, Minket megtarta. >67 /1 #48755BFC Igaz felség, egyedül Úr, Egy hatalmas Isten! Kinek híre és nagy neve terjedt földön, mennyen. Halhatatlan s láthatatlan vagy dicsőségedben, Teremtményid s gyermekeid áldnak énekekben. >68 /1 #67210ECC Oh merre vagy, oh merre tértél, Én Istenem, hogy kérdjelek meg? Országod útja merre tért el, Hogy nem tudom, hol leljelek meg, Mért tévelygek vakon. Minek taposgatom A tévelygőknek gyászos útját, A végtelent kik hiába futják. /2 #DF6858F1 A végtelent elébünk tárta, És kiterjesztette két karod S fölírta rája lángbetűkkel Örök szentleckéd: akaratod. Itt lenn a föld, ott fenn A csillagarcú menny Nyitott könyv, ott az írás rajta, Mért nem tudok elmenni rajta!? /3 #B667CB4E Szemem világtalan világát Nyisd föl, Uram, hadd leljelek meg, Könyvedből sorsomnak talányát Hadd olvassam, hadd értselek meg. Itt lenn a föld, ott fenn A csillagarcú menny Tanítsanak meg himnuszukra: Tebenned bízni, hinni újra. >69 /1 #55D471C1 Ébredjetek fel, lelkeink, Szívünk, ne reszkess, lelj vigaszt! Föl, égi versenypálya int, Bátran, vidáman fussuk azt. /2 #BDABF1CE Mondják, tüskés a pálya, szűk S a lélek gyönge, roskatag, De elfelejtik, Istenünk, Te segítő oltalmadat. /3 #456BFF1B Téged, hatalmas Úr, kinek Kegyelmed el nem fogy soha S szilárdan áll, míg évre év Örök körben rohan tova. /4 #DD8FBF82 Belőled áldás kútfeje, Merítsen lelkünk új erőt! Ki önmagában bízik, az Elhal, lehull idő előtt. >70 /1 #47C79767 Ím kinyíltak, híva hívnak Templomodnak ajtai: Térj be, tovatűnt reménység, Légy a vidám hajdani; Itt az elfásult kebel Boldog enyhületre lel. /2 #55748A99 Szent házadba hát beléptem, Lépj, Uram, te is belém, Itt építsd te templomod föl. Itt benn szívem rejtekén, Érezzem, hogy enyhület Nincs sehol, nincs nélküled. /3 #3194E104 Szólj, Uram, szólj, dobbanj bennem Diadalmas tettre fel, Mindent értő szeretetté Olvadjon föl a kebel, Boldogan hadd zengenem: Megtaláltam Istenem. >71 /1 #A3D2A0BE Még nem, még nem szeret Elég forrón szívem, Még tántorogva taposom Ösvényed, Istenem. /2 #19FF60D8 Még vak, még lázadoz, Nem látja arcodat, Még nem siet betölteni Minden parancsodat. /3 #CF393D83 Még nem, még nem siet Ismerni tégedet, S amerre lépnünk rendeléd, Csodás ösvényedet. /4 #33FC384A Még nem, nem itta bé Szavadnak harmatát, Nem szomjúhozza szüntelen Igédnek illatát. /5 #21A0EDB0 Egészen a tiéd, Uram, mikor leszek? Mikor fogom munkálni szent Országod ide lent? /6 #9645B816 Oh, szólj hozzám, Uram, Mutasd meg arcodat, Tebenned lássam üdvömet És boldogságomat. >72 /1 #10AEBB0E Oh, irgalmas és kegyelmes Atya Úristen, Ki országolsz hatalommal földön és mennyben, Oltalmadhoz esedezünk könyörgésünkben, Légy minekünk segítséggel mi szükségünkben. /2 #5735B1A6 Gondviselő, jó Atyánk vagy mindig minekünk, Kiváltképpen mégis neked ezért könyörgünk, Szent lelkednek erőssége légyen mivelünk, Hogy az igaz tudományban elémehessünk. /3 #9AF889CE Értelmünknek homályát te oszlasd, Uram, el, Jutalmazz meg engedelmes szívvel-lélekkel, Szent igédet hogy vehessük mindig jó kedvvel, Követhessük boldog hittel, igaz örömmel. >73 /1 #7EB2088D Oh, simogasd meg gyötrött lelkemet, Mikor epedve száll, sóvárg feléd. Ha esdem biztatásod szent jelét, Szellemkezed szívem érintse meg. /2 #2E1930D3 Ölelj, ölelj, ha kétség kínja mar S reményvesztetten állok, védtelen .. . Jóságkendöd törülje büs szemem, Ha könnypatak előlem eltakar. /3 #16A07B8A Ringasd öledben csitult gyermeked, Sugárzó lényed hassa át valóm, Zord éj után, tündöklő hajnalon Gyógyult szívem himnuszt zengjen neked. >74 /1 #22C1833A Jó Úr Isten, tekints hozzánk, Magas mennyből nézz mi reánk, És könyörülj te népeden, Nyomorult keresztényiden, Mert elfogytak a te szentid, Meglankadott a szeretet Az emberek fiai közt. /2 #BE948D79 Azért szólasz így, Úr Isten: Feltámadnom szükség nékem, Hogy megrontsam szerzéseket, Megszabadítsam népemet; Mert láttam nyomorúságát, Hallottam fohászkodását, Megtekintem óhajtását. /3 #CAFFD76E Nem hagyom az én nevemet, Eloltani szent igémet; De megtartom én házamban, És választott templomomban, Hogy megszentelje szentimet, Gerjessze nekik szívüket, Biztassa az ő lelküket. >75 /1 #5890B526 Drága dolog az Úr Istent dicsérni, Énekszóval, zengőszóval tisztelni, Drága dolog az Úr nevét áldani, Meleg szívvel neki hálát mondani. /2 #6C14DC25 Országunkat megáldotta békével, Mezeinket gazdagítja bővséggel, Nem látogat semmi terhes szükséggel, Táplál minket mindennapi kenyérrel. /3 #BCD4FACB Balsors akit csapdosva ver, ne féljen, Bánatára írt az égből reméljen, Könnyünk árja záporként bár omolna, Nincsen bánat, kinek írja ne volna. /4 #30C1562B Imádd azért, Jeruzsálem, Uradat, Megtartódat, kereszténység, magasztald. Sionnak a sugár hegye égbe néz: Mit búsulnál, ember, fel a mennybe nézz! >76 /1 #BE156518 Örül mi szívünk, mikor ezt halljuk, A templomba mégyünk, Az Úristennek Szent igéjét halljuk. /2 #11C270D4 Előtted állunk, örök Úristen, A te templomodban, És tiszta szívvel Dicsérünk tégedet. /3 #82F468B1 Áldd meg, Úristen, a te népedet, Kik téged szeretnek, Tartsd meg közöttünk A gyülekezetet. >77 /1 #A324D9A3 Hatalmas Isten, győzhetetlen várunk, Szívünk reménye, jóság és erő! Mélységes mélyből tehozzád kiáltunk, Mert benned bízik minden szenvedő. Kiben bízzunk, ha benned meg nem állunk, Erős kősziklánk, örök igazságunk. /2 #36143F91 Ha kétség kínoz s bánat ér a földön, Vigaszt te adsz a szenvedés között S tömegsírokról messzi harcmezükön Virágot hajt a véráztatta rög. Koporsók mélyén, ott is megtalálunk, Erős kősziklánk, örök igazságunk. /3 #5AC908C6 Ki benned bízik s utaidon halad, Nyugodt a lelke, bátor és szabad. Ez úton járva mindig veled marad, Földerül rá a boldog virradat. Tebenned bízunk, győzhetetlen várunk, Erős kősziklánk, örök igazságunk. /4 #48695CC7 Tengerek árján víjjanak bár vészek, Egész világ is törjön ellenünk, S rendüljenek meg völgyek és a bércek, Mi meg nem ingunk, csak te légy velünk. Tebenned bízva rendületlen állunk, Erős kősziklánk, örök igazságunk. >78 /1 #D23627A7 Teremtő Isten, bármily messze menjek, Fölöttem fénylik a te tiszta mennyed, A tiszta mennynek tükörében képed S örök hűséged. /2 #0E47CFD1 Közelben s túl a tengereken, távol, A napsugárban jóságod világol; A négy tájékról zengési az égnek Rólad beszélnek. /3 #014713A9 Áldalak, teremtőm, mindnyájunknak atyja, Aki sorsunkat bölcsen igazgatja. Add, hű lehessek hozzád mindhalálig, Sírom zártáig. >79 /1 #3D7028C2 Kegyelmes Isten, Kinek kezébe Életemet adtam. Viseld gondomat, Vezesd utamat, Mert csak rád maradtam. /2 #0AEB017B Gyermekségemtől Fogván egyedül Csak te tőled vártam, Mint atya után Fiú, kiáltván, Könyörögve jártam. /3 #B210AC83 Most is csak benned, Reménységemet, Uram, helyezhettem, Magam rád hagytam, Rád támaszkodtam, Te alád vettettem. /4 #B579CC45 Hallgass meg azért Te nagy nevedért Én könyörgésemben, Mutasd meg jódat, Sok áldásodat Az én szerencsémben. >80 /1 #E70B9A8F Áldott napod hogy felhozád. Uram, szívünk újult erőt merít, Felvesszük a letett igát S mit ránk rakál, az élet terheit. /2 #68563D87 Ha csüggedünk, ha lankadunk, Uram, próbádhoz adj erőt nekünk, Ha nem bírjuk s leroskadunk, Ne hagyj el minket, fogd meg két kezünk. /3 #CE03B02F Ne tedd raboddá gyermekedet, Ne tedd a munkát kínossá nekünk. Nem kérünk, hogy terhét levedd, Csak kedvet és erőt adj, Istenünk. /4 #17E00810 Csak kedvet adj, csak lelket adj S a szenvedés is édes lesz nekünk, Csak megmaradj, csak el ne hagyj S dalolva áldunk, édes Istenünk. >81 /1 #AA2C6A87 Magasra szárnyalj szívünk hangja, Mint ébredő hajnal harangja, Röpülve buzgó énekünk Az eget nyissa meg nekünk, Uram, magad elé bocsásd, Találjon meghallgatást. /2 #6E962475 Lelkünket ím elődbe öntjük, Kelő napod fényét köszöntjük, Melyből kegyelmed árad ránk, Oh, Istenünk, védő Atyánk, Hálánk esdő szavát fogadd, Magasztalván jóvoltodat. >82 /1 #37DD0D98 Dicsérlek tégedet Én édes Istenem, Nagy kegyelmességedért S áldott szent fiadban Énhozzám mutatott Bő irgalmasságodért. /2 #224EDC40 Oh, mely édességes és mely örvendetes, Uram, a te szent lelked. Szentelj meg engemet és vigasztaljon meg Életadó kegyelmed. /3 #C262BB9A Csak tebenned bíztam mindörökké, Uram, Soha meg nem csalódtam. Most is, én Istenem, mint erős kőszálhoz, Tehozzád támaszkodom. /4 #CE97217B Imhol e mai nap gyarló életemet Szent kezedbe ajánlom, Mint édes atyámtól minden védelmemet Egyedül tőled várom. >83 /1 #B133E778 Oh, egyetlen Istenség, Kitől függ a nagy mindenség, Magasztalunk szent hatalmadban. Teremtményid az emberek A menny föld és a tengerek Vannak s állnak szent oltalmadban. Benned vagyunk, benned élünk, Atyánk, szívből dicsőitünk. /2 #0EA36330 Tebenned volt nyugovásunk, Általad megújulásunk, Mert fedezett kegyelmességed. S most éjjeli mély álmunkból, Csendes testi nyugalmunkból Újjá szüle gondviselésed. E tündöklő szent nap fénye Élet s áldás új reménye. /3 #27B1C6FF Szent igédnek betöltése, Hivatalunk elvégzése Legyen lelkünk legfőbb öröme. E szent nap is békességben, Lelki s testi csendességben Szenteltessék épülésünkre, Vezéreljen igéd minket, Igazgassa lépteinket. >84 /1 #C0080D1D Atyánk, tehozzád járulunk, És előtted leborulunk, Gazdag kegyelmű, dicső Felség! Itt hálaadással eltelünk, Itt szájjal, szívvel tisztelünk Téged legfőbb tökéletesség, És hogy nem serkentél búra, Imádunk életünk Ura! /2 #870CEF85 Hogy megtartottad életünk És vigyáztál körülöttünk, Széjjel oszlatván veszedelmünk, Mára is felvirrasztottál És napunkhoz napot adtál; Innen nagy s erős hiedelmünk, Hogy mivélünk ma is jót téssz És kegyelmeddel köztünk léssz. >85 /1 #B4810A1F Uram, terhednek földi hordozóit, E földi útak fáradt vándorát, Az új nap újabb küzdelemre szólit. Tárd fel elénk, tárd fel a láthatárt. /2 #0EC22586 S ha nyugtot int a fényes égi vándor, Ha újra szárnyat bont az alkonyat, Találjon nyugtot itt a földi vándor Tebenned és ne lásson gondokat. >86 /1 #E407FFD6 Jó Atyánk, az éjszakának messze űzted árnyait. Új reggelre virradatra támasztottad gyermekid. /2 #F2C1E7DD Fáradt testünk fáradalmit Kipihenni engedéd, Napjainkhoz napot adtál, Új reménység új egét. /3 #1F1D3741 Most, Uram, a munka szólít, Hív az élet, hajt a gond, Add, Uram, hogy lázban égjen Érte minden csepp valónk. /4 #2ED009F9 Légy te, légy ma is vezérünk, Védjed, óvjad utaink S megpihenni te fogadj be, Hogyha majd az óra int. >87 /1 #596FEA47 Éjnek viharnak vége van Nem bolygok többé úttalan. Lelkem az igaz ösvényt meglelé: Isten felé, Isten felé! /2 #BF6F75A9 Virrad, pompában ég kelet, Még a felhők is fénylenek, Hívnak, mint égi sorsuk rendelé: Isten felé, Isten felé! /3 #AC3214C0 Üdv néked, fénylő, tiszta nap, Löveld lelkembe sugarad, S emelj, szívem egészen az övé: Isten felé, Isten felé! >88 /1 #782FEEA7 Szétárad ismét szép napod világa, Teremtő Isten, az egész világra, A kies reggelt örömmel köszöntöm, — Szívem kiöntöm. /2 #8BE1F804 Kiöntöm szívem buzgó háladásban, Lelkem mélyéről fakadó fohászban, És áldva áldom atyai hűséged, — Gondviselésed. /3 #2BAF37FC Atyám, oh, tarts meg mindvégiglen engem, Tehozzád hajló gyermekedet hitemben, Hogy így naponként boldogabb lehessek, — Hozzád mehessek. >89 /1 #E278907D Áldjad, én lelkem, Minden érzelmem, Teremtő Istened, Áldjad szent nevét, Áldott kegyelmét Soha el ne feledd. /2 #3C94AB59 Mert megbocsátja És meggyógyítja Erőtlenségedet. Minden veszélytől Megszabadítja Gyarló életedet. /3 #3C9049D9 Terád vigyáz És megkoronáz Gazdag áldásával, Ékesít napok, Testi, lelki jók Szép sokaságával. /4 #F560E208 Reggel felgyújtja, Meg-megújítja Fényes szövétnekét, Hogy megismerhesd És dicsőíthesd Végtelen kegyelmét. /5 #74F7B1E8 Serkentsd fel ezért Dicséretéért Minden gondolatod, Megjobbulásra, Igazulásra Szenteld ez új napot. >90 /1 #1FE6D454 Kegyes őrző pásztorom, Légy vezérem utamon, Bizodalmam csak te vagy, Kérlek, engem el ne hagyj. /2 #ACB11834 Nappal légy az én napom, A sötétben csillagom; Állj a vészben pajzsomul, S lábam meg nem tántorul. /3 #D830E643 Oh, légy nekem mindenem Utaimban, Istenem. Úgy vezérelj engemet, Hogy áldhassam szent neved. >91 /1 #A4A738EE Oh, nyisd ki, hajnal, rózsasátradat! Elmúlt az éj, itt már a támadat, A föld vidul és a virágkehely Mint hő imát, jó illatot lehel. /2 #BAEFC3F6 Te is, szívem, mely álmaid között Fekvél bezárva, mint lenyűgözött, Nyílj meg s bocsáss az égre hő imát, Halkan, titkon, van Isten, aki lát. /3 #E8498E40 Oh, én Atyám, teremtő Istenem, Ki áldhat jóval engem, ha te nem? Ki óva eddig s óv meg ezután, Ki tartja éltem? Csak te, jó Atyám. /4 #BE8F29D0 Oh, légy velem, míg dolgozom ma is, Neved nekem legyen erős paizs. Távoztass tőlem bűnt, rossz vágyakat S verítékemre áldásod te add. >92 /1 #427B0925 Én orvosom, megtartó Édes jó Istenem, Megújítóm te voltál Az elmúlt éjjelen. Aggasztó kétség marta, Szaggatta lelkemet S meggyógyítottál. Érzem gondsimító kezed. /2 #816D29AD Gondoszlató kezedtől Elsimult homlokom, Úgy érzem, túladhattam A meddő gondokon. Ki Istenében bízik, Meglelte önmagát, Ki Istennel megy együtt, Annak nincs semmi gát. /3 #68E01837 Hadd szálljon hát magasra Az új nap hajnalán Szívem szerint dicséret Tehozzád, jó Atyám, Áldott, oh, százszor áldott Légy, én szent orvosom, Tebenned élek, üdvöm Tebenned hordozom. >93 /1 #A6353B99 Sebes szárnyon mint rohan Az idő, hogy elsuhan, Mint a könnyű képzelet. A sötétség éjjelébe, Mérhetetlen tengerébe Életünk is így siet. /2 #82033A5E Oh, ha ez a rohanás, Ez a helyt nem maradás Gondolatra késztetne, Oh, ha a nap elmúlása Mindnyájunkat jobbulásra, Új életre keltene! /3 #A425DC94 De jó volna, Istenem, Hogy tudnók, hogy milyen Drága minden pillanat, Oh, ha mindig meggondolnok Hogy a bú-baj csak azért sok, Mert az idő elszalad. /4 #01C2B6C2 Add, Uram, hogy napjait Nyugodt szívvel hagyja itt Vándorod, ha célhoz ér. Add, a perccel élni tudjunk, Esztelen ne törjünk, fussunk Üres, léha célokért. >94 /1 #ED0036C1 Áldott Isten, napjainknak Bölcs adója s javainknak, Ki e mai napot is adtad, Meghallgatván kérésünket, Fenntartottad életünket, Szent oltalmadba béfogadtad S eljuttattál az estére, Mai napunk végeztére. /2 #B71D79B9 Oh, lelkünk mily boldog volna, Ha ez a nap nem vádolna, Hogy céltalan elvesztegettük, Mily öröm, ha estvére ért Elhaladó napunk dicsért, Hogy kötelességünk megtettük, Mert így leszünk békességben Egész éjjel csendességben. /3 #CAF4023B Parancsolj az éjszakának, Hogy testünk nyugodalmának Ne legyen bántása, sérelme; Sőt legyen a nyugovásra, A viszonti újulásra A fáradtaknak reménysége, Hogy újulva reggelt érjünk, Téged hálával tiszteljünk. >95 /1 #FC9AF67B Nő az árnyék, itt az este, Égi béke, jöjj szívembe, II:Szállj le, édes nyugalom, Ringass, mint a fuvalom.:II /2 #A610586C Egy nap újra tova szállott, Aki adta, légyen áldott! Összetéve két kezem Zeng fohászom csendesen. /3 #F156F19C Édes álom, boldog álom, Lengj szelíden szempillámon S mit megér az álmodó, Hadd kövesse szebb való. >96 /1 #DC42D4FD Én Istenem, Te légy velem Ez éjjelen II:Oltalmad védjen, Hogy ne érjen veszedelem.:II /2 #62D5FF10 Vigyázz reám, Oh, szent Atyám, Ez éjszakán, Adj nyugodalmat, Erőm lankadt, Álmot kíván. /3 #1AC8333D Oh, jól tudom, A nyugalom Megújítóm; Fedezzen árnyad. Örömszárnyad, Míg nyugszom. /4 #BCD6A6D3 A láng fényivel Napod ha kel És ünnepel a Nagy mindenség: Imám tiéd Érzésivel. >97 /1 #D1B2A377 Istenem, mi gyorsnak tűnnek Életünknek napjai. Mint rohanó tenger árnak Felcsillámló habjai. Íme, mint a képzelet, Egy nap újra tova lett. /2 #673AEB1C És az este pihenésre hívja bágyadt tagjaim. Oh, mi édes megpihenni szelíd álom karjain! Új erőt csak úgy nyerünk, hogyha csendes éjjelünk. /3 #1E2FD5EB De hiába int az éjjel, hogyha lelkem nyugtalan, Mint félénk galamb, az álom elröppen, gyors szárnya van. Istenhez fohászkodom, lelkem így elringatom. /4 #904BFEB2 Mint töltöttem, mint végeztem a napomat, Istenem, Tettem-é jót, törvényedhez nem voltam-é hűtelen, Nincs-e bűn, mely ellenem méltó vádakat tegyen? /5 #5CCD9FB4 Oh, ítélj meg, mindenható és bocsáss meg, hogyha tán Gyarlóságból megtévedtem a letűnt nap folyamán. S gondviselő szárnyadat borítsd rám, add nyugtomat. >98 /1 #EF78D5CE Maradj velem. Már nő az alkonyat. Bús esthomály bús árnyat bontogat, Fátylat renget már a félelem, Oh védelemnek Atyja, légy velem. /2 #2E2D4EF5 Maradj velem, Ne úgy, mint idegen, Kit erre visz az útja s beizen. Nem mint vendég, ki csak beszól s megyen: Örök lakómként, úgy maradj velem. /3 #216980BA Ne, mint olyan, ki számadásra von; Úgy jöjj, gyógyító írral ajkadon, S gyógyíts meg. Enyhíts nagy keservemen, Én orvosom, jövel s maradj velem. >99 /1 #AD2C29A1 Ne küldd le még, Uram, ne küldd napod, A számadással kész még nem vagyok. Libbenti szárnyát künn az alkonyat, Ne küldd el még, ne küldd a gondokat. /2 #54F65458 Még számot nem veték. Nem mondhatom; Csak menj le, nap, derül majd hajnalom. Talán derül, de jaj, mit ér a nap, Ha csak borút hoz rá az alkonyat?! /3 #D054190D Ha semmi vágy hozzád, feléd nem űz, Napod reám, ha gondatlanra tűz, Ha elveszítlek itt benn, — oh, Atyám, Ne küldj, ne küldj ily reggelt énreám. >100 /1 #D05AC9C2 Már az ég béalkonyul, Vak homálya ránk borul, Ránk szakad a rejtelem. Megpihenni hova térjünk, Oltalmat már hol reméljünk, Ha nem nálad, Istenem?! /2 #DA2B81DC Azt, amivel hajnalod, Egész nap csak biztatott, Hozza meg az alkonyat; Azt, amit a lelkünk fájlal, Gyógyítsa be nyugalmával S űzze el a gondokat. /3 #862F6F86 Ha méltatlan szenvedünk, Ha megcsaltak, ha fejünk Lehajtanunk sincs sehova, Sebeinkre szálljon, szálljon Pihentető édes álom Megnyugtató mámora. /4 #5332AE8B S hogyha fölkel hajnalod, Feltámasztod új napod Fénysugárzó reggelit: Add, az új nap újult fénye Újabb harcra, új reményre Ösztönözze gyermekid. >101 /1 #907EC67D Adjunk hálákat az erős Istennek, Mennynek és földnek szent teremtőjének, Teremtmények bölcs gondviselőjének S éltetőjének. /2 #6114C2A7 Mert Isten hozzánk atyai szerelmét, Kijelentette drága szent igéjét, Mellyel táplálja híveinek lelkét, Nyújtván kegyelmét. /3 #7CB03FE7 Isten megáldja a benne bízókat, Megerősíti hittel a gyarlókat, Megvilágosít homályos szíveket, Sötét elméket. /4 #14A8D4AB Az Úristennek mindezekért légyen Dicséret és nagy dicsőség mennyégben, Hogy így táplálja az ő igéjében Lelkünket. Ámen. >102 /1 #D5FFF9C1 Két kezemet összetéve Leborulok, jó Atyám, Kegyelmedből szálljon béke, Csöndes álom csókja rám. Ringass, ringass hű öledben, Ott nyugszom legédesebben. /2 #9686FBC5 Védj meg, Uram, áldást hintve Minden bajtól engemet, Gondjaidba, kezeidbe Ajánlom a lelkemet, Ringass, ringass hű öledben, Ott nyugszom legédesebben. /3 #7A456E73 Nyisd meg, Atyám, trónodiglan Éj sötétjén az eget, Hadd lássam meg álmaimban Ragyogó szent képedet. Ringass, ringass, hű öledben, Ott nyugszom legédesebben. >103 /1 #A082FF03 Oh mennyei kegyes Atyánk, Tekints mennyből most mi reánk, Íme hozzád száll hő imánk, Halld meg kérünk, édes Atyánk. /2 #DA443A1A Te vizsgálod szíveinket, Értelmünket, érzelmünket, Érezzük sok bűneinket S alig hordjuk már terhünket. /3 #E21636F2 Nincs nekünk más segítségünk, Nincs más, ki ismerje szívünk, Egyedül vagy egy oltalmunk, Gyötrelminkből gyógyulásunk. /4 #8B8193CD Mutasd azért irgalmadat, Szánd meg, Atyánk, fájdalmunkat, Dicsőítsd meg temagadat És ne vesd el szolgáidat. >104 /1 #D3E7315B Vétkeim halomra gyűltek én szegény fejem felett. Mint sötét hollók meg ültek, mint marajló fellegek. Mint a zápor, mint az ár, Melynek árja meg nem áll, Omlanak, jaj, jönnek, jönnek S én szegény fejemre törnek. /2 #2959FD3D Hol keressen, hol találjon Oltalmat szegény fejem? Merre fussak, merre tudjak Megmaradni, Istenem? Hol nem látsz? Hol nem talál Rám a rettentő halál? Látom már, jaj, rémes, rémes, Itt ül bent és mardos, tépdes. /3 #28E0D9C3 Itt ül bent és számadásra Szólít rettentő szava, Elsuhan s nagy gyásztalárja Mintha rám rivallana. Nincs menekvés, elveszít, Énmagammal szembesít, Ellenem szól minden részem, Rám vall minden szívverésem. /4 #14763B11 Szánj meg engem, láss meg engem, Irgalomnak Istene. Ennyi vádlóm, perlőm ellen Nincs ki más megvédene. Szent Atyám, te légy nekem Magam ellen fegyverem, Adj erőt új útra térnem, Irgalmad megérdemelnem. >105 /1 #B91D26E3 Téged várlak, én Istenem, Áldott segedelmeddel, Vétkeim tanúk ellenem, Állj mellém kegyelmeddel. Siralmas szavaimra, Fohászkodásaimra Nékem kegyelmes választ adj S hánykódásim közt el ne hagyj. /2 #E6A5E241 Fölülhaladták vétkeim Boldogtalan fejemet, Sértik s szaggatják bűneim Keseredett lelkemet; Gondolatim lankasztnak, Rettentenek s bágyasztnak, Nincs más, kiben reméllenem, Benned bízom, én Istenem. /3 #61E703F8 Ne ontsd reám bűneimért Búsulásod poharát, Ne fordítsd el vétkeimért Áldott orcád sugarát. Térj hozzám s erőt veszek, Moss meg, fehérebb leszek, Akármely fehér hónál is, Tisztább a fényes napnál is. >106 /1 #43B2B985 Reménykedő szívvel Sóhajtok az égre, Atyai kegyelmed gyermek hittel kérve. Ne nézd bűnös voltom, Oh halld meg kérésem, Könyörülj én rajtam, Könyörülő Isten. /2 #88C917B8 Szívemen félelem, Lelkemen a bánat, Mint két folyam árja, Meglepett, rám támadt. Én szerető Atyám, Légy irgalmas hozzám: Megtért gyermekednek Bűnét megbocsátván. /3 #E6DB26D5 Szánd meg könnyhullásom, Én nagy búsulásom, Jóságod, irgalmad Jeleit hogy lássam! Végy fel kegyelmednek Karjaira engem, Nehogy a csüggedés Örvényébe essem! /4 #1C43C1FE Bűnömből kitérve, Hozzád térek, Atyám. Szent parancsolatid Utaiban járván. Kivüled más nincsen, Ki rajtam segítsen, Minden bizodalmam Benned van, jó Isten! >107 /1 #10377AA6 Irgalmazz, Úristen, immáron énnékem, Oh hallgasd meg az én keserves kérésem, Mert tebenned bízik, Uram, az én lelkem És tebenned nyugszik, Uram, az én szívem. /2 #C1A54519 Szárnyad alá vetem az én reménységem, Míg elmúlik tőlem az én betegségem És míg eltávozik tőlem az én vétkem, Csak tebenned lészen, Uram, én örömem. /3 #75C7A6E9 Tehozzád kiáltok, hatalmas Úristen, Mert nincsen, énvelem ki most jót tehessen, Én ellenségimtől engem megmenthessen, És én dolgaimban ki jóra vihessen. /4 #B2AB59BE Kelj fel azért most is, én nagy dicsőségem, Légy mindenben nékem most is segítségem, Erőtlenségimben légy én dicső erősségem, Nagy veszedelmimben oltalmazóm nékem. >108 /1 #C2EDFA42 Könyörülj, Úr Isten, Én bűnös lelkemen, Szánakodjál Atyám, Szomorú szívemen; Haragod mennykövét, éles tőrét Vedd vissza vétkeim suhintó vesszejét. /2 #B2973F80 Egyedül ellened vétettem, Istenem, Te szent színed előtt gonoszt cselekedtem, Kegyelmes Úristen, érzem, hogy vétkeztem, Irgalmazz, könyörülj én bűnös lelkemen. /3 #BDD11C25 Tisztogasd lelkemet, Uram, irgalmaddal, Enyhítsd meg szívemet vigasztalásoddal, Fordítsd rám szemedet, nyújtsd kegyelmedet, Hogy megtisztulhassak, add segedelmedet. >109 /1 #C5009494 Seregeknek hatalmas nagy királya, Hallgass az én könyörgésem szavára; Sok a bűnöm, nagy a terhem, Én Istenem, Oh hová kell lennem? /2 #F609D64C lm, előtted megaláztam magamat, Földre hajtván szomorodott orcámat, Halld meg, Atyám, csendes szómat, Add meg szívből kívánt lelki jómat. /3 #D9AB62AB Kihez hajtsam búba merült fejemet, Ki gyógyítja meg sebesült szívemet? Ha te is elhagysz engemet, Elveszek, ha nem szánod lelkemet. /4 #639FD2B5 Örök Isten, felette irgalmas vagy, Megtérőkhöz kegyelmed is igen nagy, Engem, talpig bűnöst ne hagyj, Vigasztalást inkább szívemnek adj. >110 /1 #87C92253 Mindenható Úristen, mi bűnös emberek, Gyónást és vallást teszünk, mint töredelmesek. Mert mi igen vétkeztünk Istenséged ellen, Mint teremtő, megtartó És szent Atyánk ellen. /2 #EA16F472 Életünknek rendiben igen megbántottunk. Mi nagy, sok bűneinkkel káromlottunk; Gonosz szóval, szándékkal, Látással-hallással, Irigységgel, mordsággal, Rágalmazásokkal. /3 #FF5EC51C Mindenható Úristen, Mi bűnös emberek Gyónást és vallást tettünk, Mi töredelmesek. Haragodban ne büntess, Büntet úgyis bűnünk, Irgalmadat mutasd meg: Meg ne szégyenüljünk. >111 /1 #676FE785 Oh én Uram, szabadító Istenem, Beteg szívem naponta felzokog, Sok gyászos éjben térdre roskadok És úgy könyörgök hozzád szüntelen: Hallgass meg, én szabadító Istenem! /2 #CE16B5B1 Sötét habokba vetettél engemet, Hajóm kegyetlen éjben kóborol, Háborgó örvény árja ver, sodor, Mint tört hajót a zordon tengerek Búsult haraggal a lelkem úgy vered. /3 #35F8FF73 Uram, kiáltalak esdve, nyögve én, Oh, mondd, mívelsz-e holtakon csodát. Dicsér-e, mondd, az árnyak ajka hát, Beszél-e száj és zeng-e költemény Irgalmadról a koporsók éjjelén?! >112 /1 #6EB749B2 Én Istenem, halld meg az én kiáltásomat, Kebelemből föl-fölcsukló zokogásomat, Elsírtam már bánatomban minden könnyemet, Én Istenem, hát nekem már sírnom sem lehet? >113 /1 #EB76ECE8 Istenem, én benned bízom, Csak tebenned egyedül; Másban nincs, nem is lehetne Bizalmam rajtad kívül. Légy hát őrző pásztorom. Oh mennyei hatalom. /2 #25BD9E52 Létünk változó hullámin Csüggedést nem ismerek, Nyugodt szívvel békén tűröm, Mit rám mértek az egek. Adj erőt megállanom, Oh, mennyei hatalom. /3 #C27C0A1D Légy vezérem és taníts meg Törvényedre engemet, Hogy kinyerjem, érdemeljem A te szent tetszésedet. Isten, örök szeretet, Oh, ne hagyj el engemet. >114 /1 #5840FDC8 Bocsásd meg, Úr Isten, Ifjuságomnak vétkét. Sok hitetlenségét. Számtalan tévelygését. Törüld el rútságát, Minden álnokságát, Könnyebbítsd lelkem súlyát. /2 #5A482FA4 Az én búsult lelkem Én nyavaljás testemben Tétova bujdosik, Mint madár nagy szélvészben, Tőled oly igen fél, Reád nézni nem mér, Akar esni kétségben. /3 #7033C4F8 Akarna gyakorta Ismét hozzád megtérni, De bűnei miatt Nem mér elődbe menni, Tőled elijjedett, Tudván, hogy vétkezett, Színed igen rettegi. /4 #8D53D539 Bátorítsad azért, Uram, biztató szóddal. Mit használsz szegénynek Örök kárhozatjával?! Hadd inkább dicsérjen Ez földön éltében Nagy sok hálaadással. >115 /1 #6303D4F4 Ne hagyj elesnem, felséges Isten, keserűségemben. Te szent nevedért, légy segítséggel, ne essem kétségben. Mert mindenfelől látod Úr Isten, vagyok kísértésben. /2 #8D687594 Az írás rólad, Felséges Isten, Bizonnyal azt mondja, Hogy valakinek Tebenned vagyon Szíve bizodalma, Afféle ember Meg nem szégyenül, Mert te vagy oltalma. /3 #6A64606E Gyermekségemtől Fogván, Úristen, Mindezideiglen Téged híttalak én segítségül Minden szükségemben, Mostan is nincsen Több bizodalmam, Sem földön, sem mennyben. /4 #F85B1197 Csak te egyedül Voltál, Úristen, Én nekem gyámolom, Nagy fájdalmimban És romlásimban Az én vigasztalóm. Ne hagyj elesnem, Megszégyenülnöm, Kegyes oltalmazóm. >116 /1 #0E33820E Én bizodalmam, Én erősségem, Búsult lelkemben én menedékem, Minden bánatomban, Sajgó fájdalmamban Csak te vagy, óh Uram, pajzsom nékem. /2 #48343990 Szorongó bánat ím körülfogott, Keblembe kínzó kétséget dobott, Tudod, mért jött, honnan, Uram, vond ki onnan, Fordítsd felém már fényes homlokod. /3 #B2965449 Szorongó szívvel hívlak, jöjj, Atyám, Én bizodalmám a nagy éjszakán, Lelket bűvölően, Szív remegtetően Lobbanj fel bennem lángolón, Atyám. >117 /1 #786CF2B8 Oh, Úristen, árva lelkek kegyelmes Atyja, Szegény gyarló bűnösöknek bátorítója, Búsult lelki háborgások csendesítője, Mi szomorú szívünknek egy igaz öröme. /2 #7BCC1076 Vedd el a mi szívünknek bús hitetlenségét, Világosítsd értelmünknek nagy sötétségét, Válassz minket tenmagadnak élő templomul, És fogadd el könyörgésünk szent áldozatul. >118 /1 #58B0407A Adj már csendességet, lelki békességet, mennybéli Úr! Bujdosó elmémet, Óvd árva éltemet fájdalomtúl. /2 #78002F3C Sok ideje, hogy már lelkem szomjúhoz, vár Mentségére. Őrizd, ne hagyd, ébreszd, Haragod ne gerjeszd Életemre. /3 #B155E6C7 Nyisd fel hát karodnak, Szentséges markodnak Áldott zárját. Add meg életemnek S búval telt szívemnek Kívánságát. >119 /1 #9A1FFEA4 Én nem perlek, én nem merek, igaz bírám, vádolni, Ha elkezded ítéleted én rajtam gyakorolni. /2 #3EDC2574 Szépen bántál, nem kívántál semmit is erőm felett, Az izgató, csalogató mégis engem bűnre vett. /3 #353BBE17 Büntetésem, szenvedésem, látom én, hogy csak elér, Szörnyű dolog lesz, ha megfog az igazság mindenért. /4 #D572C614 Sokszor hallom, az irgalom nálad, Atyám, végtelen, Bocsánatom tőled várom, én egyetlen Istenem. >120 /1 #F36108BE Mindenható én Istenem, Ki nem fogyó szent kegyelem, Oh, hallgass meg, légy itt velem! >121 /1 #D071291F Határtalan határokon kit sejt szívünk, agyunk, Határkövén a végtelen időnek halld szavunk. /2 #C8478DA0 Évmillió előtted egy arasznyi árva perc, Elpattan, mint a buborék, ha csak reá lehelsz. /3 #25FB68DB Évmillió előtted egy elrebbent pillanat: Ki kérdi, hol az éjszaka, ha már fönt jár a nap?! /4 #72BD4C65 Hátán hurcolva aprait a vén idő szalad ... S tegnapról a holnapra csak egy foszlány sem marad. /5 #932D0CDD Lefoszlik rólad mind, amit gyűjtél, kuporgatál, Ha int a perc, ha ránk rival a sunnyogó halál. /6 #8AB7D1CC S hogy nyomtalan ne fusson el, állíts fel őröket: Nyomunkat itt őrizze szent áldó emlékezet. /7 #9C5DEC94 Határtalan határokon kit sejt szívünk, agyunk, Határkövén a végtelen időnek halld szavunk. >122 /1 #CEA62A41 Esztendők és idők, Úristen, Előtted nincsenek, Határtalan zajgás között mind Egymásba ömlenek. Szemöldököd csak egyet villan S az élet megterem, Szemöldököd csak egyet rebben S az élet elpihen. /2 #1402A327 Nincs változás és elmúlás sincs, Nincs élet, nincs halál: Hajszálra egy ikertestvérpár Kart karba fonva jár, Élet s halál mint édesegy két Testvér ölelkezik, Egyek tebenned, egybefolyva Járják meg útjaik. /3 #5B8D3549 Csak minket vár itt, utazókat, Mindegyre változás: Leperg, lefoly a homokóra ... Új föld, új állomás. Csak minket vár az állomáson Eltöltött életünk S megkérdi: Mit s kinek gyűjtöttél, Már méssz, mit hagysz nekünk? /4 #0C20D566 Oh, mennyien megérkezének Szent végzésed szerint, Uram, milyen kegyetlen rendet Vág minden év megint! Körülnézünk, s döbbenve látjuk, Hogy megfogyatkozánk, Oh, mennyi megpróbáltatást is Mértél, Uram, reánk! /5 #C399C038 Szeretteink elszólítottad, Elhívtad híveink, Magunk maradtunk könnyeinkkel, Magunk s keserveink. Oh, nézz, Uram, oh, nézz felénk már, Deríts ránk új eget, A csillagoltó éjszakára Hozd fel már reggeled. >123 /1 #4CBDFC61 Hozsána! Jön, jön, az Úr Jézus jön, A békességnek, az üdvösségnek Nagy fejedelme útjára kelve \IJön szabadító, halált lebíró \IKínos, fájdalmas, de diadalmas \IVértanúságra, példaadásra. /2 #C47AAC07 Oh, jertek, jertek, Megváltott lelkek, Menjünk elébe Örömbe égve, Hozsánnát zengjünk,Virágot hintsünk Áldott útjára, Lába nyomába, Szívünk virágát, Kihajtott ágát A szeretetnek, Emlékezetnek. Hozsánna! \IJön szabadító, halált lebíró \IKínos, fájdalmas, de diadalmas \IVértanúságra, példaadásra. >124 /1 #4565AC8A Halgassuk meg figyelmesen Pál apostol-öntésiben, A teremtő szent Úristen Minket hogy meg ne büntessen. /2 #29389CDD Immár ezért felserkenjünk, Mély álmunkból már felkeljünk, Bűneinkből meneküljünk, Szent életre igyekezzünk. /3 #CE59D63F Isten szavát meghallgassuk, Parancsait megfogadjuk, Áhítatos hittel valljuk, Segítségre őtet hívjuk. /4 #DB7EA4C9 Őrizkedjünk a vétektől, Mindenféle tévelygéstől, Emberi sok szerzésektől, Mert elvonnak Istenünktől. >125 /1 #B6241FCA Oh, Isten, ki a törődött szív keservét jól látod És a bánat miatt ömlött könnyeket megszámlálod, E gyásznapon tekints le fájdalmas könnyeinkre, Melyek szívünkből felsírnak halálán te szent fiadnak. /2 #A9979E98 Ott függ immár kiterjesztett kezekkel fölszegezve, A föld testéből eresztett vérrel van béfedezve, Elalélván végtére a kínok érzésére Meghal, atyjához sóhajtva, fejét keresztjére hajtva. /3 #8C231B63 Elhal énbennem is a szív ezeket elgondolva És bánatba merült lelkem ejt szomorú gondokba, Miért kellett volt neked mindezeket szenvedned, Ki csak igazságot szóltál s a mi üdvünkért munkáltál. /4 #9AB14BE8 Vajha azért megtanulnék szenvedésid becsülni, Az üdvösség munkáiban amiként te, hevülni, Mert így nyugton várhatjuk veled találkozásunk Ott fenn a nagy magas égben, hol te vagy már dicsőségben. >126 /0 #C6BE4046 Bús harangszó hirdeti Szaggatón az fáj neki, Az igazság odalett. Elborult a nap az égen, Itt maradt az árny, a szégyen: Krisztus megfeszíttetett! /1 #819EC83C Ártatlan bár, bűntelen, Másért fáradt szüntelen, Nem menekszik meg azért. Vasszegekkel átalverve Ott vergődik s pergve-pergve Hull, csurog a drága vér. /2 #66DE599F Jaj, ki annyit szenvedél, Nem panaszlasz, drága vér: — „Atyám bocsáss meg nekik, Nem tudják mit cselekszenek, Azt hiszik, hogy sírba tesznek, Oh, bocsásd meg vétkeik." /3 #F5274F29 Ember, téged szeretett, Érted élt és szenvedett Ez az áldott Szeretet. Oh, gondolj a keresztfára S a szeretet oltárára Ontsd, ne sajnáld könnyedet. /4 #833F7882 Értünk elfolyt, elepedt Megváltó szent Szeretet, Hogy felednénk tégedet?! Add, Uram, szent Fiad által, Nézzünk szembe a halállal S szenteld meg e könnyeket. >127 /1 #4EC785A0 Bús harangszó Messze hangzó Érc-korongja Szomorúságunk, Sötét gyászunk Kongja-bongja. /2 #B2A67881 Oh,mert végső, Szívet vérző Nagy próbáját Éppen most vívja Isten Fia Halál-harcát. /3 #8E99848E Visszaretten E rémtetten Ég-föld, minden, S rendet bont rája, Megáll, várja: Van-é Isten. /4 #A573DD19 Szégyenében Ahogy éppen Kisüt rája, A nap is fátyolt, Fellegfátyolt Ölt magára. /5 #BD1844B7 Hát te, szívem, Mért vagy ilyen Érzéktelen, Még színt se váltasz, Nem szólsz, hallgatsz, Így bánsz velem? /6 #E004CB16 Oh, ha a fal, A sziklafal is megreped, Rendülj meg, ontsd ki Te is bontsd ki Keservedet. /7 #DE4DDBEB Elvérzett, Mert szeretett. Gondolj rája S ne sajnáld könnyed Öntsed, öntsed Sírhalmára. >128 /1 #D739E0F6 Már régen azt beszélték, Próféták azt hirdették, Hogy Jézus megszületnék, S értünk megfeszíttetnék, Irgalmazz nékünk áldott Úr Isten! /2 #FF1361AA Jézusunkat megölték, Csalárd névvel illeték, Ördöngösnek nevezték, Halálra őt ítélték. Irgalmazz nekünk áldott Úr Isten! /3 #5D07ADFF Számtalan sok kínokat És nagy sok csapásokat, Nagy sok káromlásokat, Szenvede bosszúságot. Irgalmazz nékünk áldott Úr Isten! >129 /1 #E9C70F13 Élet-halál bírája, mindenható Atyánk, Magasztaló hálával száll hozzád föl imánk. A szörnyű éjszakának elűzted rémeit, Örömre fordítottad szívünk keserveit. /2 #7592E6CF A megnyílt sírhalomról elvétetett a kő, Tarolt mezők lehervadt virága újra nő, Tarolt remények, vágyak új szárnyat öltenek, Az Úr mindig megáldja az elsírt könnyeket. /3 #160927A1 Nem hal meg, ki benne hisz, Az élet lélek és a lélek nem földi rög. Ember, ha tudsz szeretni, meglelted üdvödet, A mennyország mibennünk, az üdv: a szeretet. >130 /1 #96B2A9F4 Áldott az Úr, oh, légyen áldott, kegyelme van velünk, Hitünk, reményünk, hogy megáldott, ünnepet szentelünk, Az élet itt e földi létben koporsónkig vezet, Lelkünk sóvárogva fönt az égben örök hazát keres. /2 #0957BEE0 Ki életét átküzdte bátran példát mutatva itt, Aztán kimúlt kereszthalálban, minket ma is tanit. Még áll reményünk, állni is fog, az igazság örök, S megfejti rendre mind a titkot a sírhalom fölött. /3 #A17B530C Az élet nem cél önmagában. A cél, hogy jók legyünk, Ki egyedül áll a világban, segítse fel kezünk, Szeressünk híven mindhalálig, mert boldogul a nép, Amely szeret és hitben áll itt, imádva Istenét. >131 /1 #48E27DEF Hajnal mosolyg az éj után, Pacsirta zeng napsugarán, Harmatban fürdik a virág, Reggel van, ébred a világ, Feltámadunk! /2 #CC5ED00E Kong a harang, imára hív, Szent érzelmekkel telt a szív, Tolong a nép, nagy ünnep ez, Húsvét van, ének zengedez: Feltámadunk! /3 #E6E39CA9 Töviskoszorú, fakereszt, Rémképetek már nem ijeszt! A halhatatlanság egén Egy fényes csillag int felém: Feltámadunk! /4 #43AF3356 Oh, hála néked Istenünk, Ki ily kegyesen bánsz velünk, Ki sírunk hosszú éjjelét E szent hitünkkel enyhitéd: Feltámadunk! >132 /1 #47325889 Feltámadott, feltámadott, Hirdessétek, ujjongjatok! Hatalmatok, hatalmasok Hol van, mit ér, hallgassatok! Zendülj meg szó, búgj orgona, Mondd meg a sír, kinek hona. A jónak nem, a nagynak nem, Kit szeretnek, annak sosem. /2 #2A5C93FE Akinek volt lelke tűrni S törvényt ott bent mégsem ülni, Ki keresztet, vad korbácsot, Mindent, mindent megbocsátott, Annak a sír nem sírhalom, Diadallal túllép azon, Annak a sír nem árthatott: Föltámadott, föltámadott! /3 #C56B5C91 Kinek áldott fenkölt lelke Könnyet mindig másért ejte. Élni másért, aki ráért, Ki meghalt az igazáért: Annak a sír nem sírhalom, Diadallal túllép azon, S amíg csak egy hű szív dobog, Ott élni fog, dobogni fog. >133 /1 #49041606 Dicsőség néked, egy Isten! Ki szent vagy természetedben, Szent vagy, szent a te neved, Nincs több Isten kívüled. Tőled származik minden jó, A mi szent és boldogitó. E földön s a mennyekben Általad van, oh, Istenem. /2 #DC3C2487 E nagy nap is azt mutatja, Hogy kegyelmed boldogítja Az emberi nemzetet, Melyért Jézus szenvedett S meghalt szent vérét hullatván, Kín-sebekben a keresztfán: Ártatlan áldozat lőn. A legjobb szív e földön. /3 #D197FA9D Mely boldogító remény ez, Hogy minket az Isten vezet, S a halál éjjelében Nem múlunk el végképpen, Hanem tovább élünk ott fenn, Egy magasabb, szentebb létben, Hol új munkát bíz reánk, A mi mennyei Atyánk. >134 /1 #DB246F4E Jézus él örökké, Igazságunkra, Utat tárt a mennyországba, Örök igazságra. /2 #9138E83B Jézus él örökké Üdvösségünkre, Utat tárt a mennyországba Örök üdvösségre. /3 #4F7AAD60 Jézus él örökké Boldogságunkra, Utat tárt a mennyországba Örök boldogságra. /4 #C9657EAE Jézus él örökké Szabadságunkra, Utat tart a mennyországba Örök szabadságra. /5 #2CE3877B Jézus él örökké Vigasságunkra, Utat tárt a mennyországba Örök vigasságra. /6 #00DEA8E1 Jézus él örökké Megváltásunkra, Utat tárt a mennyországba Örök váltságunkra. /7 #2D8A3019 Jézus él örökké Bátorításra, Utat tárt a mennyországba Örök bátorságra. >135 /1 #2BDE23B7 Dicséretet zengjen ajkunk, Néked, oh nagy Isten, Téged dicsér és magasztal E világon minden. /2 #D8FEF767 Kit sírba tett a gyűlölet S földé lett a teste, lm csak testét ölhették meg: Él örökké lelke. /3 #7836F758 Te tetted ezt, Uram: Jézus, Legyőzted a halált! Mit elrontott a gyűlölet: lm minden jóra vált! >136 /1 #F10C4755 Fénylik a nap fényességgel, Zeng az ég nagy dicsérettel, Mind e világ víg örömmel. Lelkünk teljes új reménnyel. /2 #F1B926CD Istenünknek áldott fia, Félelmed, sír, elrontotta, A sírhanton győzedelmet, A halálon diadalt vett. /3 #E8E8678C Oh, kegyelmes áldott Isten, Hálát gerjessz szíveinkben, Víg örömben vigadozzunk S neked, Uram, hálát mondjunk. /4 #82E2686A E húsvéti örömünkben Arra kérünk, áldott Isten, Oltalmazz meg minket minden Testi-lelki gyötrelminkben. >137 /1 #B875DAEF Jézus, lelkünk nagy királya, Megdicsőült fájdalom, Szent hitünknek sziklaszála, Fénysugár szent hajnalon, lm nevedben ünnepel minden hálatelt kebel.. /2 #38277A10 Hogy kell tűrni, megmutattad, Értünk elfolyt szeretet, Kétséginket eloszlattad, Nincs halál, nincs rettenet: Emberek, ne féljetek, Él az Úr fejünk felett. /3 #FCCD1707 Életedért nem alkudoztál, Elviselted sorsodat, Földi nagy hatalmasoknál Nem könyörgött ajakad, Tudtad, hogy a viadal Végén vár a diadal. /4 #B2B6B136 Áldott légy, oh, százszor áldott, Véghetetlen Szeretet, Csüggedéstől hogy megváltott Bátorító szellemed: Bízzatok, ne féljetek, Él az Úr fejünk felett. >138 /1 #F38BA9F3 Szent Fiadnak, Istenünk, Mennyet hogy nyitott nekünk, Ünnepeljük ünnepét, Áldjuk áldott szent nevét. /2 #875FD66B Megnyitotta szíveink, Hozzád vonta lelkeink. Mennyországot ott nyitott, Mikor hozzád szólított. /3 #E4A31E75 Emberszívben ott rakod, Szent Atyánk föl trónusod, Üdvösség csak ott terem, Itt e földi téreken. /4 #AD4436E9 Megdicsőül, égbe száll, Itt, Uram, ki rád talál, Már e földön üdvözül, Jobb kezed felére ül. /5 #EA45DAA6 Szent Fiadnak ünnepén Ez az áldott szent remény Boldogítson, jó Atyám, Új egemnek hajnalán. >139 /1 #7B1E0B2D Egy, csak egy kútfő, örök égi fölség, Jézus Krisztusnak szerető szent Atyja, Áldott szent lelked, ki reánk bocsátod, Egy örök Isten. /2 #B03D23CB Győzhetetlen vár, mi erős kőszálunk, Búsult lelkeknek bizodalmas bástya, Csüggedt vándornak csobogó forrásvíz, Egy örök Isten! /3 #68A49D92 El nem alvó fény, lobogó szövétnek, Jóban járóknak ki nem alvó lámpás, Egyetlen biztos menedék fent és lent, Egy örök Isten! /4 #440C1712 Hallgass meg minket, mi Atyánk, oh, add, hogy Útján járjunk a mi Mesterünknek, Küldd el szent lelked, szabadító szent Úr, Egy örök Isten! >140 /1 #48616B77 Rengjen a föld belé, úgy énekeljetek Mentől nagyobb szívet Úrnak jelentsetek, Mert ezzel tartoztok az Úrnak ti hivek Mert megteljesedtek mind az igéretek. /2 #A157340B Eleinknek az Úr valamit ígért volt, A mi jó időnkben im mindent megadott, Csak őbenne bízzunk, törvényében éljünk, Véletlen veszélytől soha mi ne féljünk. /3 #C2EBDEC7 Rengjen a föld belé, úgy énekeljetek, Hálatelt szívedet öntsd ki, kicsiny sereg, lm megteljesedtek mind az ígéretek, Rengjen a föld belé, úgy énekeljetek. >141 /1 #505DB17C A pünköstnek jeles napján Tüzes nyelvek zúgó szárnyán Tüzes lélek szálla rája Az apostolokra. /2 #09FF7B52 Keresztények buzgó serge, Úristennek áldott népe, Úr Jézusnak öröksége, Örvendezzék végre! /3 #0B0CA910 Árvául im nem maradtál, Lám megajándékoztattál, Lángja minden nagynak, szépnek Száll reád: a lélek. /4 #AA35250E Megmutatja üdvösségünk, Lelket önt belénk, ha félünk, Sötétségben világosít, S int előrelépnünk. /5 #C0E71477 Ajándékát az Istennek, Drága jelét kegyelmének Háláljuk meg, köszönjük meg, Keresztények, jertek. /6 #3CFE3CCC Szent Atyánk, légy áldott, áldott, Lelkedet hogy ránk bocsátód, Tarts meg minket kegyelmedben Mindörökké. Ámen. >142 /1 #CCAEDF06 Csudálandók, Úristen, számtalan műveid, Melyeket a mindenben alkottak kezeid, Erődet prédikálják minden teremtmények. Műveidet csodálják elmélkedő lelkek. /2 #94B8AF20 Isten kisded dolgokat magosakká tészen, Elbont akadályokat s győzedelmet vészen, Apostolok nyelvével, nem érc-fegyverekben, Hinté a vallást széjjel s őrzé veszélyekben. /3 #FC5B5B4B Szent lelkének hatalmát küldé tűznyelvekben És a hit viadalmát kevés hirdetőkben, Megszentelé s terjeszté ezer népek között S diadalmassá tévé azt koronák fölött. /4 #E2F1A76D Dicső légy, örök felség, ily lelki napfényért, Melyben a kereszténység, boldog, derült kort ért, Minden részét földünknek derítsd fel e nappal, Győzedelmét a hitnek terjeszd hatalmaddal. >143 /1 #145ECBA0 Bölcs teremtő, Szent Úristen, Szentelj minket meg lelkünkben, Tölts bé szent ajándékoddal, Bölcsességed sugarával, Jövel, szívek vizsgálója, Légy lelkünk bölcs oktatója. /2 #F9AEDA21 Mennyei szent ajándékod Mihelyt nyerte megbátródott Jézus kisded társasága S felgerjedett buzgósága Hirdetni szent országodat, Magasztalni dolgaidat. /3 #20313EDF Gyújts világot értelmünkben, Szeretetet szíveinkben, Balsorsunkban, oh, ne hagyj el, Gyámolíts segedelmeddel, Hozd el hitünk dicsőségét, Híveid szép békességét. >144 /1 #144349C5 Isten szentlelke, égi láng, lobbanj fel, szállj le, szállj le ránk. Világot gyújtó szeretet, Áraszd szívünkbe szent tüzed. /2 #993C65C5 Kettős tüzes nyelv harsonád A lelkeinken hasson át! A bú szívünket eltelé, Szólj hozzá, verj lelket belé. /3 #B7E6F173 A csüggedőt, a lankadót Tüzelje tettre szózatod, Nyugtát ne lelje ember itt, Míg meg nem lelte Istenit. /4 #72983352 Kemény igába míg előbb Be nem fog minden csepp erőt, Pihenni addig, oh, ne hagyd, Üsd, vágd, amíg munkába kap. /5 #5EE633D4 Légy lángostor, légy fergeteg, Szívünkbe írt szent végezet. Isten szent lelke, égi láng, Lobbanj fel bennünk, szállj le ránk! >145 /1 #EA2656B9 Oh lobbanj fel szent pünköst égi lángja, Urunk szent lelke szállj, oh szállj le ránk ma. Lehelj lelkünkbe lángoló szerelmet, Oh szent lehellet! /2 #E3E6A660 Keblét a tikkadt föld az égre tárja, Enyhültét bágyadt lelkünk jaj de várja. Oh, szállj le, hullj le, Ég harmatja, könnye Enyhületünkre! /3 #D2C129B0 Vigaszt, Uram, mi csak tetőled várunk, Te vagy minekünk el nem omló várunk, Te vagy szívünknek egyetlen reménye, Oh,nézz feléje! /4 #FE0621A9 Kettős tüzes nyelv, szállj, oh, szállj közinkbe, Égesd ki, ami bűn szorult szívünkbe, Szólj hozzánk, szólj, hadd tudjunk újra hinni, S Tebenned bízni. >146 /1 #28BDAFC1 Édes Atyánk, örök Úr oda fönt, Lelket a szívbe lehelleted önt, Szomjúhozóknak ad enyhületet S bátorítást bajaink közepett. Szomjúhozók kútfeje vagy, Enyhületet sebeinkre te adj. Édes Atyánk, halld meg imánk, Lelkedet öntsd ki ma, töltsd ki ránk. /2 #3F05C774 Édes Atyánk, örök Úr odafönt, Látod a szívben a bánatözönt. Látod a ránk szakadó zivatart, Látod, a felleg, a vész hova tart. Oh, könyörülj, édes Atyánk, Vond el a vészt, ne bocsásd mireánk. Esdekelünk, légy mivelünk, Küldj, Uram, enyhületet minekünk. >147 /1 #9C18E379 Szálljon buzgó, szálljon forró Hála hozzád, jó Atyánk, Jóvoltodból, kegyelmedből Áldás árad mireánk, Megáldotta mezeinket Minden jóval jobb kezed, Új kenyérre, új igére Támasztottad népedet, Atyánk, Istenünk. /2 #032B0044 Fáradalmink szép gyümölcsét Hálatelten szedve le, Hőn imádjuk azt, ki adta, Áldva légyen szent neve! Mert ha voltunk néha jók is, Százszor annyit vétkezőnk, Mégis tőled büntetésnél Százszor több áldást nyerénk, Atyánk, Istenünk! /3 #1491560E Telve csűrünk, telve kamránk, Ám szívünk is telve van! Bizalomra, hitre ébredt Hálás dobbanásiban. Tél fagyára, sír ölére Bízva nézünk, jó Atyánk, Hisszük, itt lenn új tavasz vár, Ott fenn öröklét mi ránk, Atyánk, Istenünk! >148 /1 #9E53FB59 A Sionnak hegyén, Úristen, Tiéd a dicséret, Ha örömünk, ha bánatunk van, Neked gyújtunk tüzet. Szent ünnepén a hál'adásnak Mit hozzunk te eléd, Az Úrnak tetsző áldozásnak Hogy gyújtsuk meg tüzét? /2 #BB6E13E5 Lelkébe látsz az áldozónak, Ki itt hozzád siet, Tudod, mit rejt a titkos kamra, Ki mért és hogy fizet. Meglátod te a töredelmet, Lehajtott bús fejet, A titkos kamarán kisírt Gyöngyharmatos szemet. /3 #053D07A5 Oh, Sionnak örök Istene, Add, hozzuk ezt neked: Tiszta szívet teremts mibennünk És erős lelkeket. A háladásnak ünnepnapján Azzal rakjunk tüzet, Lobbanjanak szent lángra bennünk A szerető szívek. >149 /1 #8CE71072 Isten, aki népedet búban, gyászban nem hagyod, Rád tekintve várjuk a betlehemi csillagot. Feltűnése lesz nekünk új világunk, reggelünk. /2 #D8120849 Ez a fény, ha felragyog napkelettől nyugatig, Hervadó mezők felett angyalének hallatik, Szíveket vigasztaló, könnyeket szárítgató. /3 #1DBC78B8 Vágyva vágyunk, nagy király, ünnepelni jöttödet, Könnyünk lesz a drága gyöngy, tömjénünk a szeretet. És hideg jászol helyett szívünkben adunk helyet. /4 #A1E35FEA Isten, aki szót adtál prófétáid ajkára, Téged áldva néz szemünk Betlehem határira, Várva várjuk őt, aki jön minket megváltani. >150 /1 #180C579B Isten országa eljő, útba van, És alkotmánya lesz a szeretet, A szív parancsa s nem a hiszekegy. E szent reménnyel lépj be boldogan. /2 #F110927B Itt nem szegeznek vallatást feléd, Mit is hiszel, csak ezt: szeretsz-e még S bent rá szívedben bátran, boldogan Fölzúg a kórus: Szeretlek, Uram. /3 #FA810CA1 Szeretlek, édes áldott jó Atyám Hitem megtart s erőssé tesz talán, De üdvösségem egy, csak egy lehet: A mindent pótló áldott szeretet. >151 /1 #A859FB96 Oh, te keresztény ember, Álmodból serkenj fel, Mert a nap föltámadott, Elmúlt már az éjjel. A szent evangélium Napja süt az égen, A lelki sötétséget Eloltotta régen. /2 #B916B3A7 Mi urunk Jézus Krisztus, Istennek szent Fia, Hogy te el ne kárhozzál, Tenéked azt mondja: Ha akarsz az Istennek Menni országába, A parancsolatokat Megtartsd igazságban. /3 #9325F960 Azokat te igénként, Hogyha megtanultad, Ha nem akarsz vétkezni, Szívedben hordozzad. Hogy pediglen azokat Mindenkor tudhassad, Könyörögj az Istennek, Ő vezérli utadat. >152 /1 #61DF846D Álmotokból ébredjetek, Keljetek föl, emberek, Csüggedőknek, bűnösöknek Nagy örömöt hirdetek. Ránk tekint a megváltásnak Irgalmas egy Istene, Üdvösségünk szent országát Küldi már a földre le. /2 #F753328B Üdvösségünk szent országát Hozza áldott mesterünk, Bús homályban bujdosóknak Virrad már, lesz reggelünk, Itt a törvény, itt az írás, Út, igazság, napkelet, Mindent értő, megbocsátó, Mindent pótló Szeretet. /3 #6099564D Térjetek meg, szálljatok ki bűnötökből, emberek, Törjetek a magvetéshez Új gyepet, jobb földeket, Hozzatok a Magvetőnek Hozzátok el szívetek: Vesse belé üdvösségünk Magvát a szent Szeretet. >153 /1 #66298961 Igéret beváltó, édes jó Atyánk, Hálatelt kebellel száll hozzád imánk, Benned aki bízik, annak megmaradsz, Útlan bujdosónak menedéket adsz. /2 #F1F437A0 Útlan bujdosóra felhozod napod, Jó embert a jóra jóval biztatod: Ember, ébredezzél, im szólítanak, Új eget, új földet rejt a virradat. /3 #490C6D47 Vágjátok az ösvényt, utat irtsatok, Földet feltöretlen úgy ne hagyjatok, Jön, jön, aki hozza üdvösségteket, Tárjatok eléje tiszta szíveket. /4 #174F6DDA Ígéret-beváltó édes jó Atyánk, Váltságunknak napját támassza föl reánk, Tűzkeresztelőre küldd el követed, Küldd el, aki minket hozzád elvezet. >154 /1 #01511B5B Istentől megáldott hívek, Buzgóságra gerjedjetek, Tiszta szívből örüljetek, Mert kegyelem van veletek. /2 #3346975D Sokszor a próféták által Királyt ígért szent szózattal Az Úr Isten közbenjárót És haláltól szabadítót. /3 #A2D6A1C9 Nem siet, nem késik Isten, Amit elintézett bölcsen, Megleszen tökéletesen, Mert országol felségesen. >155 /1 #BD50B6A6 Jer, mindnyájan örüljünk, És ünnepet szenteljünk, Mert született Úr Jézus nekünk. >156 /1 #B846892C Úr Istennek szent Fia Születék e világra, Eljött lelkünk boldogságára. /2 #793DBF5B Céltalanul bujdosunk, Bujdosunk s nem volt hazánk, Istenem, de árvák is valánk! /3 #32D5BB28 Fényes csillag támada, Hit-reményünk csillaga, Szenvedőknek lelki balzsama. /4 #C80D148E Hajnal támadt, napkelet, Árnynak, éjnek vége lett, Eltévednünk már sosem lehet. /5 #A8817CB1 Bujdosásunk véget ért, Csüggedés már nem kísért, Már hajónk a biztos révbe ért. /6 #28BA2225 Vert út vár, ha útra kelsz, Sebzett szív, gyógyírra lelsz, Tépett lelkem, higgy, amíg lehelsz! /7 #AB87A5EA Úristennek szent Fia Születék-e világra, Eljött lelkünk boldogságára. >157 /1 #7575264A Napkeletre nézzetek, Tépett lelkű emberek, Akit várva vártatok, Fönt a csillag, fönt ragyog. /2 #324FB5F4 Égi béke, égi láng Önti sugarát le ránk, A vak éj, a vak sötét Bomlik, oszlik szerteszét. /3 #475EFA25 Csillagoltó éjjelen Csillagunk lőn Betlehem, Útlan bujdosók felett Betlehem derít eget. /4 #14082EB6 Arcod, árnyad, bús halál, Nincs kit rettegtetne már, Egy lehellet, fuvalom ... S tovatűnt a borzalom. /5 #DDBA836A Nincs már többé rettegés, Nincs hitetlen csüggedés, Ember, eltört rabigád: Egy testvér lett a világ. /6 #AE52AA2E A szeretet ünnepén, Életosztó melegén Bontsd ki, lelkem, szárnyadat. Messze nincs a virradat. >158 /1 #364B43CC Magasra lendülj, hálaszülte ének: Dicsőség az Ég áldott Istenének, Megértés lent az emberek szívébe' S közöttünk a béke. /2 #D9A7B504 Magasra lendülj, hálaszőtte ének, Beteljesült a várva várt ígéret. A szeretetnek áldott nagy királya Népét megváltja. /3 #2441D5D7 Mi eltakarta fönt az égi boltot, A vak sötétség ime szertefoszlott, Ragyogva rezg a hajnalcsillag fénye Sorsunk egére. /4 #986529C0 Magasra lendülj, hálaszőtte ének, Szívünkben áldott szent szerelmek égnek. Van mért dobogni, van miért a szívnek: Lángok hevítnek. /5 #2044765E Kitűzve már az életcél, az eszmény, Ott reszket-villog mesterünk keresztjén: Szeresd az embert s élted bár az ára, Tedd bátran rája. >159 /1 #50349D3E Oh jertek, ünnepeljünk, megsebzett bús szívek, Nagy ünnepén a Nagynak, a Názáretinek. A megsebzett szíveknek írját Ő mondja meg, A názáreti csillag feljött s biztatva rezg. /2 #D298AF1F Azt mondja most is: boldog, kinek fájdalma van, Örülni nem tanul meg, ki mindig gondtalan. A könny a boldogságnak elbűvölt köntöse, Örömvirág, nem élsz meg, ha könny nem öntöze. /3 #FF4C4B1E Azt mondja most is: boldog, ki másért élni tud. A boldogsághoz nem visz, nincs is más földi út. Ember ha tudsz szeretni, meglelted üdvödet, A mennyország tebenned, az üdv: a szeretet. >160 /1 #E0F9B1BA Karácsonyra virradtunk, keresztények, jertek, Harangszava hirdeti, eljött már a gyermek, Zengedezve szálljon föl szívünkből az ének Trónjához a szeretet áldott Istenének. /2 #DB0E8430 Betlehemnek csillaga, ránk ragyog ma fényed, Betlehemnek jászola, lettél szent Ígéret, Elűzöd az éjszakát, árnyat, éjét, rémet, Te lettél az üdvösség, út, igazság, élet. /3 #C4FE9117 Karácsonyra virradtunk, keresztények, jertek. Harangszava hirdeti, eljött már a gyermek. Zengedezve szálljon föl szívünkből az ének Trónjához a szeretet áldott Istenének. >161 /1 #0D5608CD Dicsőitünk és tisztelünk, Örök Isten, tégedet. Sziveinket itt kitárni. Vigasztalást tőled várni Gyűlt be kicsiny seregünk. /2 #EF18BCD8 Mi Urunknak, Jézusunknak Születése ünnepét Méltólag hogy megülhessük, Hálával hogy hirdethessük Szent nevét, szent életét. /3 #9648F267 Keresztfával, kínhalállal Szerzett nékünk életet, Embervoltunk méltóságát, Magasabbra hivatását Példával mutatta meg. /4 #974A0DF3 Szent életre, szeretetre Szólított fel szent Fiad: Önts szívünkbe töredelmet, Igazságért buzgó lelket S meg nem szűnő szomjakat. /5 #99C7ABFC Szomjúhozzuk, áhítozzuk Szent igédnek szózatát, A halálon győzelmet vett Jézusi szent szeretetnek Életosztó italát. >162 /1 #0B27C746 Szállj, szállj dalunk, az égbe, Ahol trónol nagy Istenünk Örök sugárba' fénybe'! Szállj, szállj, dalunk, s törjön veled Magasra fel a hála, Mert a szeretet Istene, Az ég dicső királya. /2 #A789C393 A születés, élet, halál kezének egy vonása, És jóságos tekintete világ megújhodása ... Elhint bölcsen néhány magot lélekbe, szívbe mélyen, Abból fejlik a büszke tölgy: a szeretet törvénye. /3 #B30DFC19 Nyomán bomlik a régi rend, kél mindenütt tenyészet, Közös és szent célok elé állítja mind a népet, Ismerni őt, az ég urát egyetlenegy Istennek S szeretni embertársaink istenfélelme mellett. /4 #DDCCE807 Karácsonynak szent ünnepén szállj, szállj, dalunk, az égbe S vidd el szívünk hódolatát Isten trónja elébe. A hitben mind hívek vagyunk és Jézus által egyek, Jegyében a szeretetnek és istenfélelemnek. >163 /1 #E250931E Pásztoroknak hirdeték: Eljött már a gyermek, Új nap, újabb virradat Ó nap emberének, Vak világok, bal hitek Látó szemre nyernek, Már e földön örökös Mennyországot lelnek. /2 #DF8E9E54 Jöjjetek, nem kell nekem, Drágán vett ajándék, Minden kincsnél többet ér Egy kis tiszta szándék, Mást nekem ne hozzatok, Tömjén, mirrha nem kell, Jöjjetek, nem kell egyéb, Tiszta szívetekkel. /3 #9B2CD551 Hol kerestek? Ott vagyok Minden dobbanásban. Megtaláltok könnyetek omló záporában. Mit kerestek? Nem vagyok, Hogyha nem a szívben, Aki ott meg nem talál, Annak Isten nincsen. /4 #A23EF987 Jertek, jertek, im izent Néktek szent karácsony, Szívet őrlő bánatot Senki már ne lásson. Vak világok, bal hitek Látó szemre lelnek, Már e földön örökös Mennyországot nyernek. >164 /1 #B78241E9 Az esztendők eljőnek s elenyésznek, Bús martaléki búsult feledésnek. A végtelen időnek tengerébe Belészakadnak ... s aztán vége, vége, Elmúlik minden: ember, év; határ . .. Csak simít egyet rajtunk a halál. /2 #7CF0828D Múló időben múló sárgörönggyé Minek gyúrtál, — kérdhetjük mindörökké... Időnek múló változása téged, Örök hatalmú, végső ok, nem érhet, Csak sárgöröngyöd jön-megy, fut, tápod ... Honnan? Hová? Azt csak te tudhatod. /3 #A58534F1 Elég tudnunk, hogy őrködöl felettünk, Hogy elfutó időnek gondja lettünk, Élünk, élünk, oh, hála neked, Megtartatásunk élő Istenének, Mert hűlt porunknak is csak nyugalom, Megnyugvás benned lent a sírhalom. /4 #324D190E Repülj, repülj hát, hunyó év! De mégse, Ne menj le úgy, megállj, a feledésbe, Végső napunk az évnek alkonyatján, Oh, le ne menjen senkinek haragján, Megértést, békét, boldog álmokat Hozzon reánk a hunyó alkonyat! >165 /1 #7C2E136E Az esztendők eljönnek, hogy elenyésszenek, Az időnek tengerébe elvegyüljenek, Így iramlik, foszlik széjjel ez az élet is, S ami elmúlt, vissza nem jön, bárhogy kéred is. /2 #7138B7D5 Uram, kiben kezdet és vég összeolvadott, Ember ész kit meg nem ért és föl nem foghatott, Idők múló változása akihez nem ér, Útja földi vándorodnak vajon merre tér? /3 #E00FD53C Csak te tudod, merre térünk, mire virradunk, Meddig tart e földi pálya, lesz-e hajnalunk, Mi van a nagy fordulón túl, mi vár ott miránk, Átlépünk-e rajta, vagy a semmiségbe ránt. /4 #CCE83FC5 A vén idő váltó sarkán akármerre néz, Szemünk csak a kiterjesztett végtelenbe vész. Egy lehellet, annyi sincs, az ember élete, Mire számít mégis, hogy oly nagyra van vele? /5 #D4189155 Uram, a te lehelleted, te tudod, mit ér, Te tudod, mit s minek dobol szívünkben a vér, Add, amíg ver, verjen olyan istenigazán, Dobbanása verjen át a sír hideg falán. >166 /1 #EA90FBF8 Jer az Úrnak asztalához, Jézus áldott serege, Rád erőt, megújulást hoz Életosztó melege. Asztalához ime vár, Megterítve készen áll Úr Jézusnak vacsorája; Lelkünk boldog megnyugtára. /2 #990C9E92 Jertek, jertek mind, akiknek Búsulás a pohara, Kiknek arcán árkot ejtett Könnyeiknek zápora, Asztalához ime vár, Megterítve készen áll Úr Jézusnak vacsorája, Búsulásnak áldott ára. /3 #3C98ADD1 Jertek, jertek, elfáradtak, Jertek későn érkezők, Itt az élet vándorának Isten ád szent pihenőt. Asztalához ime vár, Megterítve készen áll Úr Jézusnak vacsorája, Vándorlelkek szent végvára. /4 #9D574D1A Jöjjetek, kik szomjúhoztok, Jöjjön, aki elepedt, Örök élet italával Töltsétek bé lelketek. Asztalához ime vár, Megterítve készen áll. Úr Jézusnak vacsorája, Sebzett lelkek gyógyírjára. /5 #3720FB44 Vesd le, dobd le, büszke ember, Gőgös önteltségedet, Jer az Úrnak asztalához, Egytestvér vagyunk veled. Asztalához ime vár, Megterítve készen áll Úr Jézusnak vacsorája, Testvérek találkozása. /6 #28F7DE94 Oh, de boldog, oh, de áldott Kútforrás lett e kehely, Mennyi bút örömre váltott Áldást osztó cseppjivel! Asztalához ime vár, Megterítve készen áll Úr Jézusnak vacsorája, Boldog lelkek boldogsága. /7 #AAAC167E Szent Atyánk, oh, legyen áldott, Áldott az a pillanat, Amikor közénkbe szállott Prófétának szent Fiad. Asztalához ime vár, Megterítve készen áll Úr Jézusnak vacsorája, Üdvösségünk oltalmára. /8 #C759B636 lm kinyílt a titkok titka, Úgy hívják, hogy szeretet, Már ezentúl ebbe bízva Eltévednünk nem lehet. Asztalához ime vár, Megterítve készen áll Úr Jézusnak vacsorája, Szeretetünk jutalmára. /9 #D5E556DB Tárva-nyitva áll az utunk, Lépjetek rá, emberek, Rajta jó Atyánkhoz jutunk, Vezetőnk a szeretet. Asztalához ime vár, Megterítve készen áll Úr Jézusnak vacsorája, Küzdelmink diadalára. >167 /1 #E05654F6 Jer, jer, kicsiny sereg, emléket ülni ma! Im, megterítve vár az Úrnak asztala. Én édes Istenem, vendégségben vagyunk, Úgy illenék, elébb megvizsgálnók magunk. \IOh, szállj mibelénk, elfolyt, elepedt, \IÉrtünk szenvedett, áldott szeretet! \IAtyánk, emlékezünk, \IAdd, hogy példát vegyünk!\i /2 #330FD2ED Én édes Istenem, vendégségben vagyunk, Úgy illenék, elébb megvizsgálnék magunk. \IOh, szállj mibelénk, elfolyt, elepedt, \IÉrtünk szenvedett, áldott szeretet! \IAtyánk, emlékezünk, \IAdd, hogy példát vegyünk! /3 #D9A3596D Szívünkbe néz szemünk s aggódva látja, hogy Tesvértelen közöny tanyát ott mint rakott. \IOh, szállj mibelénk, elfolyt, elepedt, \IÉrtünk szenvedett, áldott szeretet! \IAtyánk, emlékezünk, \IAdd, hogy példát vegyünk! /4 #80BA017D Szívünkbe néz szemünk s aggódva kérdezi, Testvér baját vajon testvér minek lesi. \IOh, szállj mibelénk, elfolyt, elepedt, \IÉrtünk szenvedett, áldott szeretet! \IAtyánk, emlékezünk, \IAdd, hogy példát vegyünk! /5 #DF1B7D77 Mert méreg a kenyér, ha vérre szomjazol S ha bent a baj, bizony nem bort: halált iszol. \IOh, szállj mibelénk, elfolyt, elepedt, \IÉrtünk szenvedett, áldott szeretet! \IAtyánk, emlékezünk, \IAdd, hogy példát vegyünk! /6 #EBCEAE23 Jer, jer, kicsiny sereg, vetkőzd le bűnödet, Meglásd, oh, megszeresd tennen testvéredet. \IOh, szállj mibelénk, elfolyt, elepedt, \IÉrtünk szenvedett, áldott szeretet! \IAtyánk, emlékezünk, \IAdd, hogy példát vegyünk! /7 #8CF7B114 Uram, vallást teszünk, ez emlékünnep int, Egymást szeretni hogy megpróbáljuk megint. \IOh, szállj mibelénk, elfolyt, elepedt, \IÉrtünk szenvedett, áldott szeretet! \IAtyánk, emlékezünk, \IAdd, hogy példát vegyünk! >168 /1 #1729976D Úr Jézusunk kérdezi, Megtudtad-e érteni, A Golgota mit jelent. Tudsz-e holtig hű maradni, S véred árán odaadni A jövőért a jelent? /2 #A8EC27B1 A Golgota kérdezi, Meg tudtad-e érteni Az új törvény velejét: Tudsz-e százszor megbocsátni, A bántalmat meg se látni, Úgy venni el erejét? /3 #A0AC9DCD Az új törvény kérdezi, Kész vagy-é megérteni A megváltó ihletést: Eszményekért élni, égni, Szenvedéssel szembenézni S nem ismerni csüggedést. /4 #155836A8 A megváltó kérdezi, Szíved mért nem vértezi Egy kis élő szeretet. Gőgös ember, büszke ember, Gőgöd engem hogy nem esmer, Véredet, testvéredet?! /5 #5F768A17 A kifolyt vér kérdezi, Megtudnád-e érteni, A szeretet mit jelent: Másért égni, másért fájni S nyugtot aztán sem találni Sem ott fent, sem ide lent. /6 #DE201697 A keresztfa kérdezi, Konokságod mért teszi Sivárrá az éltedet, Megtanulsz, ne félj, örülni, Próbáld csak meg letörülni Egyszer bár a könnyeket. /7 #F7E2B2CA Kérdezd meg hát szívedet, Terítettek-é neked Itt az emlékünnepen, S hogyha szíved igent dobbant, Köszöntsd borral a betoppant Új vendéged szívesen. /8 #86FC0D29 Szíved ha megengedi, Boldogan állj ide ki, Testvér, s vedd a kenyeret, Amit kérsz, az Isten azt hoz, Csak ne szólj, csak ne fogadkozz, Hadd beszélni szívedet. >169 /1 #9C602D7B Szíved szól, hát higgy neki, Lépj csak bátran ide ki, Testvér, s fogd a poharat S mondd, hogy légyen százszor áldott, Holt híredtől hogy megváltott Ez a boldog pillanat. /2 #3FFD84E4 Szíved szólt, hát higgy neki, Lépj csak bátran ide ki, Bánatutak vándora, Sorsod akit búval vert meg, Arcodon ha árkot ejtett Könnyeidnek zápora. /3 #D6194923 Jertek mind, megnyílt az út, Áldást ont a csoda-kút, A jézusi szeretet, Fölpattant a titkok titka, Jöjjetek, mert ebbe bízva Nem remélni nem lehet. >170 /1 #C75AA9B1 Szent vagy Isten, szent vagy. Véghetetlen szent s nagy. Téged minden szív imád, Minden lélek téged áld. /2 #233C6CD2 Jézus által leltünk Rád, Uram, mert lelkünk Boldogságra vezérléd, Tenmagadnak szenteléd. /3 #1FE24C6B Ez az asztal mostan, Hol szent kenyér s bor van, Arra int bennünket, Áldjuk idvezítönket. /4 #3C018F8F Áldjuk és tiszteljük, Általa reméljük A szent cél elérését, Lelkünk üdvösségét. /5 #59C60EDA Érezzük, oh, Atyánk, Mily jó áradt reánk Szent Fiadnak általa, Hogy miértünk meghala. /6 #CC776BE1 Oh, Atyánk, irgalmazz, Bűnünkért ne halmazz Méltó büntetést reánk, Légy kegyelmes mihozzánk. >171 /1 #D5C84114 Gondviselő szent Istenünk, tekints bűnös fejünkre, Nincs más, kiben reménylenünk, Te vigyázsz életünkre. A mennyből letekintél s magadhoz azzal intél, Hogy szent Fiadat kövessük és halálát emlegessük. /2 #8F7308E2 Jövel, Úristen, szívünkbe önts teljes buzgóságot, Erősíts meg szent hitünkben, hogy nyerjünk boldogságot. Midőn ily nagy jót tettél, Úrvacsorát szereztél, Áldunk örökké tégedet, magasztaljuk szent nevedet. /3 #D7835F2D Lelkünknek egy reménysége, Atyánk, mi fejedelmünk, Szent lelkednek segítsége légyen erős védelmünk. Kegyes szemmel tekintsed, vigasztalással hintsed Szíveinknek töredelmét s tartsd meg szent neved félelmét. /4 #FC710247 Oh, ne ontsd ránk bűneinkért búsulásod poharát, Ne fordítsd el vétkeinkért áldott orcád sugarát! Segélj, utad kövessük, hogy egykor elnyerhessük Megtérésünknek jutalmát, az életnek koronáját. >172 /1 #F1F58D4C Utat vágtál, az vagy, út vagy, Életvize áldott kútnak, Életünkre tett pecsét vagy, Vérrel írt szent szövetség vagy. >173 /1 #91B21563 Zengő nyelvem, szavam, mondj hangos éneket, Jó Atyánkért, szívem, szálljon fel éneked. \IÁldott mesterünk emlékünnepén \ISzálljon mibelénk új hit, új remény. \IAtyánk, magasztalunk, tenéked áldozunk. \i /2 #F8322692 Zengő nyelvünk, szavunk, hasson fel trónodig, Nyisd fel, Uram, nekünk, mutasd meg utaid. \IÁldott mesterünk emlékünnepén \ISzálljon mibelénk új hit, új remény. \IAtyánk, magasztalunk, tenéked áldozunk. /3 #5EE29F48 Ígéreted szerint elküldted szent Fiad, Újítsd meg újra ma vélünk irgalmadat. \IÁldott mesterünk emlékünnepén \ISzálljon mibelénk új hit, új remény. \IAtyánk, magasztalunk, tenéked áldozunk. /4 #CDDED2F8 Légy itt ma mivelünk, Atyánk jövel, jövel, Itasd meg lelkeink igédnek cseppjivel. \IÁldott mesterünk emlékünnepén \ISzálljon mibelénk új hit, új remény. \IAtyánk, magasztalunk, tenéked áldozunk. >174 /1 #4E8AF4CD Menjetek el Békével, Ég áldottjai, Nem fogja senki E szent kötést feloldani. >175 /1 #AFDF0C95 Uram, bocsásd Szolgádat el Már békével: Szemeim láttak, Megtaláltak, Áldott Atyám. >176 /1 #D3B7AAA1 Boldog, ki nem jár vétkezők szaván és bűnök útján meg nem áll soha. A gúnyolódók székét megveti, mert szent törvény az Úré őneki: Jókedve nappal, éjjel vánkosa. /2 #4044B488 Olyan lesz ő, mint folyóvizek Megáldott partján ültetett babér, Termésidőben dús gyümölcsöt ont És nem kap rajta hervadást a lomb, Nyomában áldás, jó szerencse kél. /3 #D68BEB97 Felkél az Úr, mint támadó vihar S elsöpri polyvaként az álnokat, Ítéletet tart, mert igaz bíró, Napként ragyog, látja őt a jó, A rossz pedig sötétben tántorog. >177 /1 #FD6E0B26 Az én lelkem szép csendesen Nyugszik csak az Úristenben, Mert csak ő az én idvességem; Ő nekem erős kőváram, Megtartóm és én oltalmam, Minden gonosztól megment engem. /2 #1036D278 Az Isten én idvességem, Erősségem, dicsőségem, Bízzatok azért csak őbenne; Előtte ti szíveteket, Töltsétek ki lelketeket, Ő legyen lelkünk erőssége. >178 /1 #78649AC9 Úr Isten, az én imádságom, Kérlek vegyed füleidbe És hallgass meg kérésemben, Én Istenem és én királyom, Értsd meg mondásom. /2 #02C04A29 Tekintsd meg én esedezésem És halld meg kiáltásomat, Midőn hívlak én Uramat, Meghallgatod én könyörgésem, Bizonnyal hiszem. /3 #18E6AC9F Jó reggel meghallgatsz engemet, Uram, még virradat előtt, Idejébb, mint a nap feljött, Elődbe számlálom ügyemet, Várván kegyelmedet. /4 #83B56903 Vezess, Uram, igazságodban, Ellenségeimnek Iáttokra, Kik igyekeznek káromra, Oktass, hogy a te utaidban Járhassak jobban. >179 /1 #212236D2 Uram, ki búsulsz bűneim miatt S haragra gerjedsz ellenem, Kérlek ne feddj, ne ostorozz tovább, Bár büntetésed méltán viselem. Oh könyörülj, légy irgalommal. Nem bírok már a fájdalommal. Remegnek csontjaim. Oh nézd erőtlenségemet, Gyógyíts meg engemet. /2 #332605FB Ne késs, ne késs, oh, térj hozzám, Uram! Lelkem, hitem már ingadoz És csüggedezve búsan kérdezi, Meddig késik még rég várt vigaszod. Ments meg lelkem, mert elragadja A csüggedésnek áradatja. Oh, szánj meg, jó Uram, S bár nincs előtted érdemem, Irgalmazz énnekem. /3 #36397C7E Miért boritnál szemfedőt reám?! A sírban nincs emlékezet, S ha dalnokod a sírba száll alá, Ki zeng neked, Uram, dicséretet?! Fohászom lankadt, minden éjjel Ágyam feresztem könnyeimmel S nyoszolyám öntözöm, Arcom megvénült, hervatag A búbánat miatt. /4 #7B0333D8 Távozzatok előlem, álnokok, Siralmam végre fölhatott. Kértem, könyörögtem és imé az Úr Meghallgatott, igen, meghallgatott. Piruljatok megszégyenülve És bűnötöktől üldöztetve Legyen mindannyitok, Kikért szállott rám szenvedés, Reátok megvetés. >180 /1 #F3D702BD Oh felséges Úr, mi kegyes Istenünk, Mily csodálatos a te neved nekünk: Nagy dicsőséged felhat az égre, Terjedten terjed mind egész földre. /2 #39E52459 Dicsérnek téged még a csecsemők is. Szájukban hordják nagy nevedet ők is. Neved az ellenséget megejti, A bosszúállót megszégyeníti. /3 #B4B91DCD Kezed művének nézvén nagy-jóvoltát, Felénk terített egeidnek boltját, Csodálva kérdem, mi hát az ember, Tőled hogy ennyi dicsőséget nyer. /4 #33F81F34 Oh, felséges Úr, mi kegyes Istenünk, Mily csodálatos a te neved nekünk. Nagy dicsőséged felhat az égre, Terjedten terjed mind egész földre. >181 /1 #A12FA05A Meddig felejtesz mindenestől, Meddig felejtesz engemet? Uram, áldott orcád sugarát Meglátnom már nem engeded? Lelkem gyötrelmét, szívkeservem Hát napról napra hordozom. Én ellenségim diadalmát Magasztalod bukásomon? /2 #AF2CC211 Nézz rám, Uram, hallgass meg engem, Világosítsd meg szemeim, Ne hagyd lehunyni még halálra, Ne hagyd örülni ellenim. Háborgatóim, oh, ne engedd, Hogy diadalmat üljenek, Ne mondhassák el bizakodva: Győztünk, legyőztünk tégedet. /3 #FC0AD986 Jóvoltodban van bizodalmam, Szívem tebenned vigadoz. Uram, elcsüggedt gyermekednek Te megmutatod vigaszod. Megpendítem a hárfa húrját, Ajkam ihletve felnyitom S az Úr jóvoltát és kegyelmét Új énekkel magasztalom. >182 /1 #059E0108 Te benned, szent Atyám minden bizodalmam, Erős hittel vallom, Hogy te vagy oltalmam, Eltörlöd szememről Keserves siralmam, Tarts meg engem és légy Kedves nyugodalmam. /2 #FE25608B Az én lelkem téged erős urának tart, Reményemnek te vagy kívánt kikötőpart, Nékem, hogy megőrizz, nyújtasz kegyesen kart, Mely, hogy el ne essem, kegyelmesen megtart. /3 #2350664C Nincs nekem, mit adjak a jótételekért, Melyeket jóságod életemben rám mért Te kimondhatatlan nagy szeretetedért, Melyet te tudsz és az én lelkem megismért. /4 #8019822F Áldlak, Atyám, téged, ki engem alkottál Magadból énbelém okos lelket adtál, Éltem szélvészi közt híven oltalmaztál És a kegyességre bölcsen tanítottál. >183 /1 #19DF848E Én Istenem, én Istenem, elhagytál, De mire hogy tőlem messze távoztál? Csak kiáltok hozzád, meg se hallgattál, Ennyi panaszomra nem szabadítál. >184 /1 #982013AF Az Úr énnékem őriző pásztorom, Azért semmiben meg nem fogyatkozom, Gyönyörű szép mezőn engemet éltet. És szép kies folyóvíznél legeltet, Lelkemet megnyugtatja szent nevével, És engem igaz ösvényén vezérel. /2 #6D022A92 Ha a halálnak árnyékában járnék, Még az ő sötét völgyében sem félnék, Mert mindenütt te jelen vagy én velem És szent lelked megbátorítja szívem, És nékem az én ellenségim ellen Asztalt készítesz és adsz bőven. /3 #8CDCCCF1 Asztalt terítsz s nem hagysz halálra válnom, Te megtanítasz harcomat megállnom, Te megfogsz, hogyha tántorogna lábam, Ha lankadoznám perdöntő tusámban. S ha megpihenni vágyom fáradottan, Megengeded, hogy házadban lakozzam. >185 /1 #6E0C1CF7 Szívemet hozzád emelem, És benned bízom Uram. És meg nem szégyeníttetem, Nem nevet senki rajtam. Mert szégyent nem vallanak Akik hozzád esedeznek; Azok pironkodjanak, Akik hitetlenül élnek. /2 #182DC78E Oh, mutasd meg, Uram, nékem, Oh, mutasd meg utadat, És taníts, hogy ösvényedben Intézhessem jártamat. Úgy vezérelj engemet, Hogy szent igéd teljesítsem. Oltalmazd meg éltemet, Benned bízom, Uram Isten. /3 #065709D6 Emlékezzél jóvoltodból Nagy kegyelmességedre, Emlékezzél irgalmadról, Mely megmarad örökre. Oh, ne tudd fel, Istenem, Ifjúságom számos vétkét, És tekintsd meg kegyesen A bűnösnek hozzád tértét. >186 /1 #8B377BF3 Nosza istenfélő szent hívek, Örvendezzetek az Úrnak, Mert illik, hogy őtet dicsérjék, Kik örülnek igazságnak. Áldjátok azértan hangos citerákban, Az Úr áldassék. Lantban hegedűben, cimbalmi zengésben magasztaltassék. /2 #E07DAE10 Neki vígan énekeljetek, Gyönyörű szép új éneket! Zendüljön fel a ti szívetek! S mondjatok szép dicséretet! Mert igaz mondása, állhatatos dolga; Amit az Úr szól, Megáll igazságban, minden dolgaiban Cselekszik jól. /3 #1CDA8931 Ne bízzatok földi erőben, Ne csaljon meg hatalmatok, Szabadítást nehéz időben Emberektől ne várjatok, Mert csak az Isten az, aki hű és igaz És meg nem rendül. Szabadítás, erő nála van, tőle jő . A magas mennyből. /4 #3620CDCB Gondot visel az igaz Isten Az ő kegyes híveiről, Megőrzi a nehéz időkben, Aki benne vigad s örül. Azért, Uram, kérünk, légy mi segítségünk És erős várunk. Ne hagyj szükségünkben, gyámolíts éltünkben, Mert téged várunk. >187 /1 #2D26A5E2 Áldom az én szent Uramat, Az én erős gyámolomat, Dicsérem, megnyitván számat S csak arra adom magamat, Lelkem, hogy áldja Uramat, Aki viseli gondomat. /2 #26731E45 Kedvét keresem az Úrnak, Az Úr is sok jóvoltának Adja jelét áldásának, Énnékem, hív szolgájának, Mert véget vet nyavalyámnak, Hosszas nyomorúságomnak. /3 #D07B7CF2 Én szegény, hozzá kiálték, Hitemben szégyent nem vallék; Hogy előtte leborulék, Új vigasztalást találék, Meghallgatá, amit kérék S haláltól megszabadulék. >188 /1 #6206E379 Haragodnak nagy voltába Felindulva, Uram ne feddj meg engem! Búsult gerjedezésedbe, Rám tekintve Ne büntess meg,Istenem! /2 #B29041CC A te nyilad bűneimért úgyis elért S megsebzé már szívemet, Kezeidnek súlyos volta porba sújta És sanyargat engemet. /3 #540879A1 Gyászruhába járok sírva, mert gyógyírja Sebeimnek nem akad; Bűnöm átka száll utánam nyavalyámban, S minden sebem fölszakad. /4 #1C940AD8 Én Istenem, szánalommal, irgalommal Tekints inkább engemet, S akit megtört már a bánat, a bocsánat Váltsa meg már lelkemet. >189 /1 #37E616D4 Mint a szép híves patakra, A szarvas kívánkozik. Lelkem úgy óhajt Uramra. És hozzá fohászkodik. Tehozzád, én Istenem, Szomjuhozik én lelkem: Vajjon színed eleibe Mikor jutok élő Isten? /2 #2005FF61 Éjjel-nappal hulló könnyem Énnekem a kenyerem, Amidőn azt kérdik tőlem, Vajon hol van Istenem, Lelkem ezen kiontom És szent házad óhajtom, Hol a hívek seregében Örvendek szép éneklésben. /3 #8CA0DD75 Én lelkem, hát mért csüggedsz el, Mért keseregsz ennyire? Bízzál Istenben, nem hagy el, Megvigasztal végtire. Arca hogyha rád tekint, Megvigasztal majd megint, Oh, kegyelmes jó Istenem, Mint sajog, fáj szegény szívem?! >190 /1 #DD3E300E No minden népek, dicsőitsétek Az Istent vígan zengő dalokban! Áldjátok itt lent Az örök Istent, Kinek hatalma és birodalma Áll nagy fennségben A mindenségben És itt a földön Megáll örökkön. /2 #430BF7DB Íme az Isten E dicsőségben Minket is felvett, Örökévé tett És tiszta fényben Előttünk mégyen, Hogy ő utána, Fényes nyomába Haladjon minden S őt áldja híven, Ünnepi dallal, Nagy diadallal. /3 #046CC2EF Fel hát, fel, népek, Nevét zengjétek, Gyűljetek egybe, Mind egy seregbe. Mert így akarja A népek atyja, Hogy minden nemzet, Kiket teremtett, És az egész föld, Melyet ő betölt, Az Istent áldja, Csak őt imádja. >191 /1 #DA8DA370 Áldjátok az Úr nevét, Akik néki szolgáltok, Magasztaljátok őtet Kik hív szolgái vagytok, Kik állottok házában, És jártok tornáciban. /2 #DCC5A202 Megáll örökké neved És szent emlékezeted, Népedet hatalmadban Ítéled igazságban. Szolgáinak az Isten Megkegyelmez kegyesen. >192 /1 #287D535E A Sionnak hegyén, Úr Isten, Tiéd a dicséret; Fogadást tesznek néked itten, Tisztelvén tégedet; Mert kérésöket a híveknek Meghallod kegyesen, Azért tehozzád az emberek jönnek mindenünnen. /2 #ED46F2DB Rajtam a bűn elhatalmazék, Terhelvén engemet, De nagy volta kegyességednek Eltörli vétkemet. Oh, boldog a te választottad, Kinek helyet te adsz, Ajtód kinek te megnyitottad S akit te befogadsz. /3 #DCA9CEE9 Mert mindenek tebenned bíznak E földi téreken, És mind, akik széjjel lakoznak Túl messzi tengeren. A messze terjedt nagy világot Átfogja szellemed, Az égbe nyúlt hegyóriások Egy-egy himnusz neked. /4 #E4F99691 Zúgását a tenger vizének Te megcsendesíted, Zajgását a békétlen szívnek Te elenyészteted. Csak szólsz az égi vándorokhoz S az áldás már szakad, Beteg lelkünkre gyógyulást hoz Egyetlen sugarad. >193 /1 #56E9FFC0 Vigyázz értem, Úr Isten! És légy gyámol ügyemben. Segélj meg s örömet Gerjessz én szívemben, Vigasztalj meg lelkemben. /2 #ED063540 Mindazok is, Úristen, kik tégedet szeretnek, Hogy engem megtartasz, annak örvendjenek, S hálával tiszteljenek. /3 #77379ABD Gyarló vagyok, Úristen, mint elhagyatott árva, Minden jó segítség tőlem el van zárva, Sóhajtok, téged várva. /4 #FF04AD73 Siess hozzám, Úristen, mert csak te vagy Szabadíts meg engem, és tartsd meg életem, Oh, én édes teremtőm. >194 /1 #9198A474 Tölts bé minket reggel nagy irgalmaddal, Hogy jó kedvvel vigyük véghez életünket, Ne terheltessünk szorgalmatossággal. Vigasztalj minket és adj könnyebbséget, És haragodat fordítsd el rólunk, Mellyel régóta ostoroztatunk. /2 #109858E8 Szolgáidon láttassad dolgaidat, Dicsőségedet ezeknek fiain, Add értenünk felséges hatalmadat. Mi kegyes Urunk: oh, irgalmas Isten! Minden dolgunkat bírjad, forgassad, Kezeink munkáit igazgassad. >195 /1 #4AA492E8 Dicsérünk téged, Isten! Dicséret légyen neked; Mert a te dicső neved Hozzánk közel jött híven; Mi azért csodáidat Hirdetjük jóvoltodat. /2 #3F82F931 Tudd meg, ember, mindenha Én igazán ítélek, Ha két sarka a földnek Egyszersmind leomlana: Én mégis ő oszlopát, Jól állatnám gyámolát. /3 #2636BC0E A bolondokat intem, Ne bolondoskodjatok, Akik pedig gonoszok, Térjetek meg, úgy kérem, Szarvat ne emeljetek, Ily fent ne beszéljetek. >196 /1 #ECC34331 Az Istenhez az én szómat, Emelem kiáltásomat; Hogy felkiáltanék hozzá, Beszédem meghallgatá. Mindennémű szükségemben, Reménységem csak az Isten: Éjjel kezem feltartom S az égre hozzá nyújtom. /2 #5CFA3B30 Lelkem nagy bánatba esett, Minden vigasztalást megvet, Az Isten rettent engem, Ha róla emlékezem. Noha Istennek szívemben Panaszlok nagy ínségemben, Lelkem mégsem találhat Semmiben nyugodalmat. /3 #39E18FF0 Szemeimet nyitva tartod, Aludni éjjel sem hagyod, Erőmben úgy elfogyék, Hogy egy szót sem szólhaték. Gondolám a régi időt, Forgatám szemeim előtt Az elmúlt esztendőket, Hányám és vetém őket. /4 #3E831078 Oh, erős és kegyes Isten. Szent vagy cselekedetidben, Hirdet téged minden itt, Zengő szóval istenit. Csodálatos a te dolgod, Amint gyakran megmutatod. Minden népek jól látják Hatalmadnak nagy voltát. >197 /1 #B763DB3C Hajtsd hozzám, Uram, füledet, És hallgasd meg kérésemet. Mert igen szegény vagyok, Az én szükségim nagyok. Tartsd meg testemet, lelkemet, Ne nézd bűnös életemet, Szolgádhoz térjen kedved Ki bízik csak tebenned. >198 /1 #A6E5E529 Oh, seregek nagy Istene! Mily kedves gyönyörűsége A te szerelmes hajlékidnak; Az én lelkem fohászkodik, Tornácodba kívánkozik, Oh, Istene a magasságnak! /2 #9E5C0477 Oh, boldog az ember nyilván, Hogyha az Úr útján kíván Járni-kelni szívvel-lélekkel. Siralomnak járván völgyén, Hol kiszáradt minden ösvény Ott is ő nagy hiedelemmel Kutat készít, ás csatornát, S belé esővizet bocsát. /3 #93905754 Mert minekünk fényes napunk Az Isten és mi paizsunk, Kezén hordoz, úgy szeret minket. Azokkal ő csodát tészen, Kik járnak a jó ösvényen, Minden jóval megáldja őket. Ki bízik az Úristenben, Boldog teljes életében. >199 /1 #A7EF907A Tebenned bíztunk eleitől fogva, Uram, téged tartottunk hajlékunknak; Mikor még semmi hegyek nem voltanak, Hogy még sem ég sem föld nem volt formálva, Te voltál és te vagy erős Isten, És te megmaradsz minden időben. /2 #F6901238 Az embernek meg kell, Uram, halni, Mert azt mondod az emberi nemzetnek: Legyetek porrá, kik porból lettetek! Mert ezer esztendő előtted annyi, Mind a tegnapnak ő elmúlása És egy éjjelnek átvirrasztása. /3 #A8FA24E1 Haragod miatt napjaink letűnnek, Esztendeink, mint a beszéd, elszállnak, Gyorsan enyészünk, mint a múló árnyak, Határinál a hetven-nyolcvan évnek, Elkísér addig munka, fájdalom, S ott vár reánk a síri nyugalom. /4 #5F4CE563 Taníts meg minket, oh, Uram, szolgáid, Hogy múló voltát tudván a napoknak, Bölcs szívvel éljünk, míg mind-mind lefutnak. Haragoddal is ne sujtolj sokáig, Sőt javaiddal mindennap betölts És jóvoltidból víg énekre költs. >200 /1 #6B8F8B8B Az Úrnak mindnyájan hálát adjatok. Énekkel, örömzengéssel néki szolgáljatok. /2 #BDC97891 Jertek sátorához szívvel-lélekkel, Színe elé járuljunk mind kellemes zengéssel. /3 #B2A60DF2 Áldjátok, mondjátok; az Úr az Isten, Mi teremtőnk, mi megtartónk, áldott az Úristen! >201 /1 #7DB1D4E3 E földön ti minden népek! Az Úr Istent dicsérjétek, Előtte szép énekekkel, Szolgáljatok víg örömmel. /2 #8261F68C Mert egyedül ő az Isten, Ő teremtett minket bölcsen, Neki vagyunk gyermekei, Seregének a hívei. /3 #523D7A2F Ő kapuin menjetek be, Hálát adván szívetekbe'. Jertek, menjünk tornácába, Teljes szívből őt imádva. /4 #1EF44FDD Megáll az Úr igazsága, Mindörökké tart jósága, Kegyessége el nem fogyhat, Míg e világ mindétig tart. >202 /1 #98B2FC80 Adjatok hálát az Istennek. Imádkozzatok szent nevének; Hirdessétek dicséretét, És minden jó téteményét. A nép előtt beszéljétek Nagy csodáit, melyeket tett. /2 #94F69137 Neki vígan énekeljetek, Csuda-dolgait hirdessétek, Szent nevét magasztaljátok, Kik csak őneki szolgáltok, Örüljön a ti szívetek, Nagy jóvoltát hirdessétek. /3 #1F4B4BAE Atyáinkat is az Úr védte, A jókat mindig ő segélte. Harcban a baj ha ránk szakadt, Az Úr mindig velünk maradt. Csak őhozzá hívek legyünk, Örökké megtart Istenünk. >203 /1 #303F14F6 Búmba két szememet az égre emeltem, Mennybéli erős Úr, te székedre néztem. /2 #3BCB1B8C Bízunk mi csak benned, szemünk csak rád vetjük, Míg mihozzánk nem térsz, rólad el nem vesszük. >204 /1 #54B43484 Tehozzád teljes szívből kiáltok szüntelen. E siralmas mélységből, Hallgass meg Istenem, Nyisd meg te füleidet, Midőn téged hívlak; Tekintsd meg én ügyemet, Mert régen óhajtlak. /2 #D7CD33D5 Bűnös vagyok, de biztat bocsánattal hitem, Vigasztaló igéddel búmat megenyhítem. Oh, mert ha bűneinket tekintve bánsz velünk, Nem lesz ki itt megállhat előtted, Istenünk. /3 #DD3DB40A Irgalmas és kegyelmes nagy Istenem, jövel. Oh, szólj, lelkem reád néz minden reményivel. Úgy vár beteg szívem, mint a felkelő napot, Mert egyetlen szavaddal, tudom, megnyugtatod. >205 /1 #E0834C3F Bűneimnek mély örvényében ülök, Vétkeim habja közt majd elmerülök, Bocsánatért, Uram, hozzád készülök. /2 #CB10B207 Halld meg, Uram, keserves zokogásom, Bús szívemből ömlő siránkozásom, Vedd füledbe és értsd meg kiáltásom. /3 #E7BB27FA Hogyha, Uram, minden bűnért megfizetsz, Hogyha semmit a vétekben nem engedsz, Uram, vajon lészen-é, akit éltetsz? /4 #EB6EDA4F Én Istenem, csak tebenned remélek, Bűneimtől szabadíts meg engemet S kegyelmedért mindörökre tisztellek. >206 /1 #F2F278B9 Szívemben, Uram, Hogyha előtted Magamat elhittem, Ha kevélykedtem, Ha merő nyakkal, Feszes szemmel néztem, /2 #0E17F628 Lelkem ha eltelt, Ha szemöldököm Szokatlan felhúztam, Ha erőm felett Nagyobbra néztem, Magam mutogattam. /3 #5908BD78 Ami Istené, Nagy bátorsággal Ha magamra vettem, Ha nagy ördögi Mesterkedéssel Hírt-nevet kerestem, /4 #613F0178 Zabolán magam Ha nem viseltem, Meg nem mértéklettem Kívánságimat Ha meg nem szegtem, Szelíden nem éltem: /5 #77C02017 Ám, Uram, büntess, Semmit se kímélj, Csakis arra kérlek, Megjobbulásom Szomjúhozását Tőlem sose vond meg. >207 /1 #A67A0E6E Dicsérjétek az Urat, Mert ő ad minden jókat. Örök irgalmat mutat És kegyelmébe juttat. Áldott az Isten! /2 #F8C04776 A mindenek Istenét, Ki a föld minden népét Bírja mint örökségét, Dicsérjétek szent nevét. Áldott az Isten! /3 #59BAFE25 Sokszori ínségünkből, Veszélytől, ellenségtől S minden szükségeinkből Megmentett jókedvéből. Áldott az Isten! /4 #ACF01057 A mennybéli nagy Istent, Az Urat, aki mindent Életünkre teremtett, Imádjátok, mert Ő szent, Áldott az Isten! >208 /1 #A608E356 Én Istenem, szánalommal, Irgalommal Tekints inkább engemet; S akit megtör már a bánat, A bocsánat Váltsa meg már lelkemet! /2 #CD40BBB6 Uram, tőlem ne légy távol, Régen várom Én a te kegyelmedet; Oh, én édes reménységem, Segítségem, Jövel, tarts meg engemet! >209 /1 #3C05A40C Dicsér téged teljes szívem, Én Istenem, hirdetem neved. Magasztaló énekekben, Dicsőítlek, Uram, tégedet. És a te szent egyházadban Imádkozván, neved tisztelem, Áldásodra én kész vagyok S hálát adok néked Istenem. /2 #F3723A37 Öregbül nagy dicsőséged, Mert megteszed, amit megmondasz. Ha könyörgök ínségemben, Engem menten megszabadítasz. Téged minden földön lakók, Nagy királyok, Uram, dicsérnek, Mert ismerik igazságát, Tisztaságát te szent igédnek. >210 /1 #6956CE8E Igazlátó szent Úr Isten, Halld meg az én szóm, Rajtam szegényen, Kinek nincs semmi jóm, Könyörülj Úr Isten. Mert én csak benned bízom. /2 #2200C795 Ne szállj perbe, Atyám, velem, szegény szolgáddal, Ne mutasd kezed kemény haragoddal, Mert ha igazat véssz, ki élhet jóvoltoddal? Bizodalommal könyörgök, Uram, hozzám láss, Bágyadt lelkemre szálljon vigasztalás, Ne rejtsd el színedet, rajtam nem segíthet más. >211 /1 #FBC3B39C Áldjad, én lelkem, az Urat, Hirdessed dicséretét Az Istennek adok hálát, Valamig engem éltet; Én az Úrnak éneklek. Mindaddig, míglen élek. /2 #BD32C977 Ne légyen bizodalmatok földi fejedelmekben, Egy emberben se bízzatok, kiben segítség nincsen, Mihelyt lelke kimegyen, mindjárt hamuvá leszen. /3 #2818631F Minden dolga és szándéka elvész azon nap vele, Boldog, akinek oltalma a szeretet Istene, Akinek mindenekben reménysége az Isten. /4 #93EA1382 A hitetleneket megrontja, ösvényöket elvesztve, De megáll az ő országa most és minden időbe, Oh, Sión, a te urad mindörökké megmarad. >212 /1 #91A2D5C7 Jó az egyességben, a szép békességben együtt élni. Az egyes szív hiszen, mindent jóra viszen, Nem hagy félni. /2 #D74C5676 Öröm és vigasság, kedves szép nyájasság a békesség. Nem juttat bánathoz, gyönyörűséget hoz Az egyesség. >213 /1 #E545997D Erős várunk nékünk az Isten És paizsunk ellenség ellen. Megszabadít veszedelmektől, Melyek ránk jönnek mindenfelől. A mi régi ellenségünk, Támadt ellenünk Erővel, fegyverrel És csalárdsággal És minden nagy hatalmassággal. /2 #E449FA49 Megáll az Istennek igéje, És nem állhat senki ellene. Az egy Isten a mi Istenünk, Nem hagy el: szent lelke van velünk. Testünk, ha majd porrá bomlik S szerteszét foszlik Minden hírünk, nevünk, Kincsünk, életünk: Megmarad az Úr ott is velünk. >214 /1 #F04CD80C Áldott az Úr, a mi Istenünk, Őt imádja kicsiny seregünk, Mert hatalma és dicsősége Kiterjed a nagy mindenségre, Minden áldás tőle száll ránk, Ő édes Atyánk, Jó és balsors között, Élet-halálban Bizodalmunk csakis benne van. /2 #1D3D1125 Egy Istenünk, egy édes hazánk, Áldd meg ezt a földet, jó Atyánk! Itt nyertük a szent örökséget: Hirdetni az „istenegységet“, Itt hazánkban, bérc ölében, A nép szívében Vert gyökeret hitünk. Szent e föld nekünk. Oh, áldd meg hazánk, jó Istenünk. >215 /1 #33088977 Szent örömérzésre gyűl, Isten, e ház népe, Emlékünkbe felvonul múlt időnek képe. Ami benne szép és jó, lelked fényírása, Ami bús, az oktató: bölcs kezed vonása. /2 #6966B830 Szent családdá avatál népeid sorából, Fiúságra kihozál szolgálat házából, Lobogónknak jelszava volt a hitszabadság, Szellemünknek főjava a tisztább igazság. /3 #15880056 Isten, egy igaz való, oszthatatlan egység, Nincs hozzá több hasonló imádandó felség, Mint örök tűz élt szívünk mélyében az eszme S hogy vallhatjuk, ez hitünk drágán nyert győzelme. /4 #74779C2D Ím egünkről foszlik szét a nagy átok súlya, Mely testvérek életét sorvasztólag dúlja, Hitkülönbség akiket egymástól elzára, Eggyé fűzi szívünket szeretet varázsa. >216 /1 #CBD121DC Egy Istenünk, atyáink Atyja, Ki annyi háborgás között Megtartál, míg szélverte roncsa Hajónknak végre kikötött: Hajónak, napba néző mersznek, Szent tűznek, mellyel Isten vert meg, Oh, végzetek nagy Istene, Mi célja volt? Uram, mi volt célod vele? /2 #C0B570CA Emelt fővel, merészen, bátran Hogy hirdettek a Dávidok, A megtagadt mester nyomában Lángot küldtél, nem olthatót, Azért-e csak, hogy rendületlen Hittel vallhassuk: Egy az Isten, Csak egy ... s imánk könnyárba fúlt... Uram, szent kincs, fájó öröm nekünk a múlt. /3 #F0C524B7 Oh, jó Atyánk, atyáink Atyja, Elásva a kincs nem hevert, De bár utód utódnak adja, Balsorsunk, jaj, itt is betelt: Már nem hevít, Átok van rajta? Vagy csak mi volnánk, büszke fajta, Könnyelműségünkben vakok, Múltunkat (jaj, oh, meg ne hallj) megtagadók?! /4 #D0DE79E8 Oh, jó Atyánk, atyáink Atyja, Bús aggodalmunk jól tudod. Ne hagyd, Uram, hogy megtagadja Apját, múltját a korcs utód. Oh, tégy csodát, lobbantsd ki lelked, Uram, lelkünk nincs, azt adj, lelket, A múlton csüngő nemzedék Találja meg, szeresse meg Egy Istenét! >217 /1 #0782101F Világot bíró Számot adva híven, Mert szíveinkben Ülsz törvényszéket, Ítélőszéket, Egy örök Isten, Hallgass meg minket. Mennyei bíró, Egy örök Isten, Akinek itt lenn Mindenki minden Gondolatáról Számot adva híven, Mert szíveinkben Ülsz törvényszéket, Ítélőszéket, Egy örök Isten, Hallgass meg minket. /2 #918E2137 Fojtogat minket Égni nem égő, Égni nem értő, Titkon emésztő Bús tüzek üszke, Fekete füstje. Könny azt nem oltja, Csak belefojtja, Ott marad üszkös Fekete foltja, Keserű vádak. Uram, irgalmazz! /3 #2DD5EA50 Uram, irgalmazz! Uram, irgalmazz! Uram, a lelkünk Megülte, fojtja. Egy örök Isten, Te, ki a szívben Ülsz törvényszéket: Uram, irgalmazz! Uram, irgalmazz! Fájdalmunk büszkén, Add, rád találjon S ott is csak áldjon. >218 /1 #6DC9F0C3 Dicsőséges Isten, Kit magasztal menny, föld, tenger, Imád hív érzetben Minden felség, angyal s ember. A magasság s mélység határi, Ezer napok égő sugári Dicsőséged ragyogják ki. /2 #D1DEDB5B Nincs több örök Isten A mindenség nagy frigyében, Csak te véghetetlen, Teremtményid hív körében, Kik téged Istennek hirdetnek, Neked naponként hálát zengenek S kegyelmedből életet nyernek. >219 /1 #D85DAC2B Jöjjetek, keresztények! Minden rendű hív népek! Hozzatok áldozatot, Szent s buzgó indulatot, Mondjátok az Istennek: Legyen áldás nevének! /2 #3AF7E27A Oh, áldások Istene! Éltünk java s mindene! Jóságod s hatalmad nagy, Mindenekben áldott vagy, Áldott vagy az egekben, Áldott a természetben! >220 /1 #B101BDEA Hiszem, vallom: egy az Isten, Más és több nem volt és nincsen, Hatalmában véghetetlen. Elmével föl érhetetlen. /2 #2D141490 Ő az Ok a Cél, a Minden, Törvényt ott ül bent a szívben. Szeretet a mennyországa, Ott mindenki megtalálja. /3 #DF505A54 Vallom: Jézus volt a Mester, Szóval, tettel, szeretettel Istenhez ki eljuttatott, Benne bízni megtanított. /4 #FEDA9374 Hiszek Isten szent lelkében, A sugalmas ihletésben. A haláltól mit sem félek: Istenben az örök élet. Ámen. >221 /1 #8478C07E Szent Istenem, tekints reám Az egekből kegyesen, Hozzád kiált fel szívem, szám, Hallgass meg kegyelmesen. íme, elődbe megyek, Hogy rólad vallást tegyek, Egy Istenem, egy reményem, Kit a minden hirdet nékem. >222 /1 #4B48CFA7 Szent hitemről vallást tettem, Te előtted, jó Atyám, Szentegyházad tagja lettem, Áldásodat add reám, Holtomig hogy járjam utam Úgy, amint azt itt tanultam: Mindig bízva, mindig bátran, Mindig benned, jó Atyám. >223 /1 #B1378979 Oh, ki biztató sudárba Indítsz selymes lágy vetést, Ki a fáradt vén világba Tüzet küldesz s erjedést: Itt a rétnek selyme szólt, Új tüzeknek lángja szórt Új hitet, hogy szent vallásunk, Atyánk, a mi fellegvárunk. /2 #BE719E4F Oh, te tartsd meg, oh, te védd meg Ezt a féltett szép vetést, Ezt a vérünkből kicsurrant, Vele írott szent kötést, A lelkünkből lelkedzett S veled ím ölelkezett, Örök Isten tartsd meg, védd meg, Növeld velük dicsőséged. >224 /1 #3821A586 Szíveket megáldó édes jó Atyánk, Boldog dobbanásban száll hozzád imánk. Szíveinkbe írtad legszebb titkodat, Oh te töltsd be, mit most két szív itt fogad. /2 #3D7DA10D Boldogságot, áldást adj, Uram, nekik, Akik egymás terhét itt most fölveszik, Akiket egymásnak jegyzett el szívük, Add, egymásban leljék boldog édenük. /3 #A5FB5892 Egy ember félember, egy ajk nem ajak, Minek élsz, ha vágyad vágyra nem fakad?! Minek volna szív és minek a kebel, Dobbanatra, ha nem dobbanat felel? /4 #DF9AE55B Ne keress magadban boldogságot itt, Boldog itt csak az lesz, ki mást boldogít, Boldogságát hogyha másba lelte fel, Üdvéből ki nem fogy holtig a kebel. /5 #71E6DD0C Szíveket megáldó édes jó Atyánk, Boldog dobbanásban száll hozzád imánk: Szíveinkbe írtad legszebb titkodat, Oh, te töltsd be, mit most két szív itt fogad. >225 /1 #8ADF2CEA Hálaadásunkban rólad emlékezünk, Kegyelmes Istenünk! Tégedet tisztelünk, Te nagy jóvoltodért Áldunk, magasztalunk, Ez nekünk a földön Legszebb hivatalunk. /2 #F8E24A71 Jelenj meg közöttünk, értsd meg szándékunkat, Te nevedben tartjuk tanácskozásunkat, Tiszta szívből kérünk téged, teremtőnket, Hallgasd meg kegyesen esedezésünket. /3 #893D1E1F Gerjeszd fel igédnek szerelmét lelkünkben, Szent lelked szentségét áraszd el szívünkben, Adj igaz értelmet s tudományt elménkben, Téged szolgálhassunk e földön éltünkben. /4 #75CCC197 Szorgalmat, kitartást elkezdett dolgunkban, Végig megmaradást adj hivatalunkban. Készséget, hívséget felvállalt tisztünkben, Egymás szeretetét tartsd meg szíveinkben. >226 /1 #3BD6C263 Pásztoroknak pásztora, Nagyhatalmú Isten! Népedet te nem hagyod Árván, őrizetlen. Lankadóknak te vagy a lankadatlan őre, Tévelygők és csüggedők Útratérítője. /2 #967856B2 Örök Isten, oltalmad mindétig megőrzött, Öröködbe most is ím állítottál őrzőt, Hadd legyen a pásztorunk, hadd legyünk a nyája, Legyen akit kövessünk s hallgassunk szavára. /3 #32336568 Add, Uram, hogy csurranó méz peregjen ajkán, De a bajban keményen álljon meg a sarkán. Szívében a szeretet csipkebokra égjen, Szeretetének szavával mindenkit építsen. /4 #0CD8A890 Ne csak könyvből olvassa, amit mond az írás, Szépen szóló szavakból nem lesz burjánírtás. Mutassa meg magyarán, mi a munkabírás . .. Példaadó szeretet, — jobb pap ennél nincs más. /5 #C5CA2506 így lobog fel, csak ez a Mózes csipkebokra, Omló forrást csak ez üt ránk, a szomjazókra, így leszen az Egy Isten neve mindig áldott, A mi kicsiny egyházunk Istentől megáldott. >227 /1 #D8C347A7 Nagy Isten, kit bé nem fognak az egeknek egei, Lábad alatt világoknak sürögnek a seregi, Szállásodul nem szolgálhat semmi fényes palota, Mit az ember roskadandó sárból összealkota. /2 #089BB9AD Mégis a mi érted égő szerelmünknek jólesik, Jólesik, hogy dicsőséged falaink is hirdetik. S bár himnuszra, hirdetésre dicsőséged nem szorult, Bizodalmunk kőszirt, neked raktunk rá kőkoszorút. /3 #9155D48A Hadd legyen hát ez a templom üdvösségünk kapuja. Te kezedhez békéltünknek tettre hívó tanúja, Élő Isten, tedd élövé ezeket a falakat, Hozzád térni, benned élni holtunkig hogy hívjanak. >228 /1 #DF9E2F56 Uram, akit mennydörögve hirdet zúgó zivatar, Kit szívünkbe dobbant ezer titkos égi zenekar, Hírnökiddel versenyezni, Hatalmadról himnuszt írni, Szerelmedet szívbe sírni Emberi hang hogy akar? /2 #215D95D2 Úgy akar, hogy harangszóba önti hálaénekét, Harangszóval híja hitre hitevesztett életét, Ércnyelveken szól, hogy néked Hirdethesse dicsőséged. Örök Isten, őrizd hát meg Az ércnyelvek erejét. /3 #64706DC5 Aki él, hogy hitre híja, sirassa a holtakat S űzze el a fellegekben leselkedő árnyakat. Bűneinknek meggyűlt mérgét, Balsorsunknak bús keservét, Új harangszó, verd szét, verd szét, Hallasd, hallasd hangodat! >229 /1 #7D486024 Tekints reánk, Úr Isten, Ne hagyj minket elvesznünk, Vigasztalj meg minket A te szent igéddel, Lelkünk eledelével. /2 #157B3C7C Rendelj nekünk, Úr Isten, Értelmes oktatókat, Adj minékünk igaz Lelkipásztorokat És józan tanítókat. /3 #E4653E1B Ihlesd őket, Úr Isten, Szenteltető hatalmaddal, Igazgassad őket Mennyből tanácsoddal, Erősítsed jobboddal. /4 #B13DA0E7 Hogy téged, Úr Isten, A te legjobb fiaddal Hirdessenek nekünk Lelki bátorsággal És tiszta igazsággal. /5 #E6F19CEF Lelked által, Úr Isten, Épüljön a te néped, Nevekedjünk itten Szent gyülekezeted, Szenteltessék meg neved! >230 /1 #4DF08A49 Dicsőült helyeken, Mennyei paradicsomban, Kik vigadtok ott fenn Véghetetlen boldogságban, Vagytok megújult állapotban, Az Úr nagy nevét énekszóban Magasztaljátok vigasságban. /2 #FB872C6C Egek sok részei, Világok nagy teljessége, Természet művei, Teremtmények különbsége, Melyeket Isten bölcsessége Ily ékes renddel elintéze, Áldassék tőletek felsége. /3 #8D9C6670 Dicséret, dicsőség, Tisztesség és hálaadás Életünk Urának, Legyen örök magasztalás, Kiben nincsen soha változás, Vagy ígéretében csalódás, Tőle fejünkre szálljon áldás. >231 /1 #3B8E5F22 Új életre serkent Előttünk a szép természet, Felvidulni kezdett Dél, napkelet és enyészet. Kiesek a földnek határi, Illatoznak az Úr oltári, Teremtményi áldoznak néki. /2 #827F9B93 Az Úr lelke fuvalt A völgyekre és mezőkre, Éltető harmat hull A halmokra s hegytetőkre. Elevenít mindent szép napfény. Ünnepet ül minden teremtmény, Keblünket tölti kedves remény. /3 #20E5DE72 Látjuk mindenfelé Az Istennek új áldásit, Halljuk körülöttünk A madarak víg hangzásit, Terjed a virágok illatja, Szíveinket szent öröm hatja, Áldassék a mindénség Atyja! /4 #530D835F Virágos köntösbe Halmok, mezők felöltöztek, Növények újulnak, Langyos szellő lebeg köztek. Minden fű, élő fa és állat Hirdeti az örök jóságot, Mely mindent újít és általhat. >232 /1 #5E0D76C1 Uram, ki a felhőnek utat írsz S iramlását elrendeléd, Ki törvényt szabsz a szélfúvásnak is S áldott esőt fakaszt villámkezed: lm elepedt földed kérve kér, Esdekel a balzsamcseppekér', Küldd le már áldásod, Oltsd el a földön fölfakadt Tátongó szomjakat. /2 #BA6163C1 Uram, ki vágyainknak szárnyat adsz S a gondokat elrendeled, Ki számon kérsz minden szívdobbanást S tudod, keblünk mért fáj, mért eped: Oh, tekints ránk, néped kérve kér, Esdekel a balzsamcseppekér', Küldd le már áldásod, Oltsd el a földön fölfakadt Emésztő szomjakat. >233 /1 #25091D93 Imádunk szent Isten! Oh, szép kikeletnek Atyja! Kitől alkottatott A föld s egek boltozatja. Bár egészen szívek lehetnénk! Így legtisztább hálát vihetnénk Hozzád, s méltóbban dicsérhetnénk. /2 #6C2855E7 Újulást, életet, Gyönyört látunk mindenfelől, Szép e nagy világnak Alkotmánya kívül, belöl. Isten van, im tisztán látjátok! Így szól a mindenség hozzátok: Teremtmények, Istent áldjátok! >234 /1 #7B59ECD9 Isten! a roppant egeknek Bölcs, erős alkotója, A létetek és letteknek Hatalmas fenntartója, Te képzelhetetlen nagy, Örök és végtelen vagy; Együtt mélység és magasság, Tiszta, fénylő világosság. /2 #6AF176DE Isteni munkásságodnak Legelső teremtése, Mint tiszta valóságodnak Sugárzó fényessége; Ama világosság lett, Melyet Szentlelked kivett A sötétség mélységéből S ránk áraszt a magas égből. /3 #CC0F49EE Világosítsd hát elménket, Világosság nagy Ura! Vésse szívünkbe fenséged A fényes nap sugara; Hogy hatalmad megértsük, Dicsőséged hirdessük, Míg ránk árad meleg fénye, Szívünk égi szép reménye. >235 /1 #1A57E14C Jöjjetek, oh, jöjjetek, Minden rendű emberek, Ádozatra hozzatok Buzgó hálaszózatot, Istenünknek zengjetek Hangos hálaéneket. /2 #07C9D1C9 Áldásoknak Istene, Éltünk üdve, mindene, Áldásod van mindenen Itt e földi téreken, Itt a föld és fenn az ég Ittasult örömben ég. /3 #41A46970 Lám a föld, hogy illetéd, Nyitja kincses kebelét, Dús határon ért kalász, Melynél szebbet nem találsz, Még az ég is sugarát Boldogan bocsátja rád. /4 #E145C903 Áldott, áldott légy ezért, Szent Atyánk, e kincsekért, Hadd lehessünk érte itt Arra méltó gyermekid, S hogyha béborul napunk, Hozd fel újra nappalunk. >236 /1 #708D1232 Hála, hála nagy nevednek, Menny, föld erős Istene! Téged áldunk, magasztalunk, Hit-reményünk mindene. Mert imánk meghallgattad, Földjeink megáztattad Az ég enyhe harmatával, Kegyelmed gazdagságával... /2 #A91E51B6 Búslakodtunk, csüggedeztünk Az aszály-csapás miatt, Mely hervasztva dúlt mezőkön, Félve mindent learat... Imánk félve rebegett, Sóhajtoztuk nevedet: „Jó Istenünk! oh, légy velünk, Ha nem segítsz, mi elveszünk!" ... /3 #CDB0FF62 Ah, mily gyönge, mily erőtlen A mi gyermeki hitünk, A legkisebb vész-viharra Kishitűleg csüggedünk! Pedig hol a veszély nagy, Te ott legközelebb vagy! Szólsz viharnak és veszélynek S kártétlenül elenyésznek. /4 #E6DEE3BF Hála, hála nagy nevednek, Menny, föld erős Istene! Téged áldunk, magasztalunk, Hit-reményünk mindene. Mert imánk meghallgattad, Földjeink megáztattad Az ég enyhe harmatával, Kegyelmed gazdagságával... >237 /1 #1ED91BB9 Dicséret, dicsőség, Uram, a te nagy nevednek. Bölcsességed szab itt égnek, földnek örök rendet. Felhők vize, villámok lángja, Szivárvány fény, fuvalmak szárnya Az Úr előtt száll, őt szolgálja. /2 #06B2BF78 Ébredő tavaszban a természet ékessége, Tenger, föld, szigetek s a csillagos ég szépsége, Bársonya hímes mezőknek, Virágai halomnak, völgynek: Himnuszt zengeni teremtődnek. /3 #43AE4D39 Emberek, Istennek remekei itt e földön, Ajkatok is immár hálaszóra felzendüljön! Lám az Istent nyilván látjátok, Mert kitölté lelkét tirátok, Teremtőtöket imádjatok. /4 #E292E2F6 Dicséret, dicsőség, tisztesség és hálaadás Az egek Urának légyen örök magasztalás, Kiben soha változás nincsen, Légyen tőlünk áldott az Isten, Ránk a mennyekből áldást hintsen. >238 /1 #0175BF6E Vetjük, Uram, bizodalmunk a te jóvoltodba; Vetünk, Uram, bízva a te jóságodba. Te vagy a szíveknek megvigasztalója; Te vagy az áldások áldott megadója. /2 #AA8669EB Add, Uram, hogy a barázda megfizessen bőven, Telt kalász a gazdát várja dús mezőben, Add, Uram, a szív is, ez a tört barázda, Szent igédnek magvát hajtsa dús kalászba. >239 /1 #82E69317 Hullnak, hullnak, egyre hullnak a falevelek, Múlnak, múlnak, jaj, de múlnak napjaink velek. Istenem, de örökösnek indult hajnalod, S már a vésznek, pusztulásnak szele ránk csapott. /2 #4384C54C Ott vagy, Uram, szóltál, Uram, bent megdobbanál, Aki benned bízik, Uram, annak nincs halál. Törvényed, hogy minden élet örök sírba száll, De nem hal meg, aki téged ott is megtalál. >240 /1 #06B1C997 Uram, aki fehér ruhát adsz a földre, Meleg takarót a fáradt szendergőre. Tudod, reánk minek jő tél, Takarót rá minek szőttél. /2 #08951492 Tanúivá tettél a te hatalmadnak, Pártfogoltjaivá szerető karodnak, Zord idő, ha mérgét ontja, Fent az Úr és van ránk gondja. /3 #86381EE9 Kemény zimankónak kifáradt a mérge, Szendergő szemekből láng csap fel az égre: Véget ér a zord síri álmunk, Lesz vidám feltámadásunk. >241 /1 #18DD26B9 Istenem, a te nevedben kezdem felvett utamat, Mint egy vándor védelmedben vetvén bizodalmamat. Reád bízom éltemet, kedvesim s mindenemet, Segélj feltett szándékomban, légy vezérem járásomban. /2 #406FDF0B Ne vigy, Atyám, kísértetbe utazásom folytában, Véletlen s káros esetbe jó szándékom céljában, Útmutatóm légy nekem, nappal kegyes vezérem, Oltalmazz az éjszakában, fáradt testem nyugvásában. /3 #D7FDA14C Segélj, hogy felvett utamat boldogul elvégezzem, S előttem levő célomat tévén, hasznát érezzem. Szent neved áldásával és magasztalásával Térjek vissza kedvesimhez, kiket kegyességed fedez. >242 /1 #23066D94 Én Uram Isten, befelé nézve Lehajtott fővel állunk elődbe. Keserűség a szívünkben Úgy eláradott. Alig, alig látjuk tőle, mért sújt haragod. >243 /1 #254B2F80 A mélységből, Uram, Halld meg kiáltásunk, Balsorsunkban szánd meg, bánd meg búsulásunk. Lelkünk beteg, csontunk remeg, Élő Isten építs te meg. /2 #0682AF41 Szomjú szarvas várja szomja eloltását, Szomorodott szívünk búja eloszlását, Kutad, Uram, tárd fel, nyisd meg, Utad, Uram, mutasd már meg. /3 #CC989016 Mutasd már meg, Uram, merre mire várjunk, Mért törted le téged kereső két szárnyunk? Anélkül az élet sem kell, Élő Isten, emelj már fel. >244 /1 #492932CA Mostan Úristen, hozzád kiáltunk keserűségünkben Hallgass meg minket könyörgésünkben, ily nagy szükségünkben. /2 #CD857D05 Te nagy Istenünk, téged tisztelünk, atyáinknak Atyját, Urát az égnek s a mindenségnek, népeknek királyát. >245 /1 #0D28E174 Örökkévaló! Sugárzó fényözön, ki ragyogva gyűlsz világok felett, Oh, sugározd be sorsunknak éjjelét, A vak sötétben gyújts szövétneket. /2 #786EBBD4 Légy tűzoszlop a rémes éjszakában, Amelyre hittel föltekinthetünk, S ha vészek hánynak, kétségek gyötörnek, Ne hagyj magunkra, világíts nekünk, >246 /1 #9B8EEADD Uram, te ki felségesen, Kegyelmesen igazgatsz mindent, Téged azért magasztalnak S hálát adnak neked alant s fent; Mert noha ülsz nagy magasan, Világosan látsz mégis minket, Kicsinyt, nagyot megnéz szemed, Úgy figyeled mi tetteinket. /2 #DCCE0341 Mindennemű szükségemben, ínségemben megerősítesz, Láttokra ellenségimnek, Kik gyűlölnek, engem megmentesz. Amit az Úr egyszer végez, Az jó véghez megyen mindenha, És jó kedve megáll mindig S szent munkáit végzi javamra. >247 /1 #2597E8B3 Uram, szomjan vár megújulást Nálad, benned szívünk. Uram, üsd meg az omló forrást Ez évben is nekünk. Oh, boldog nép mi, kútjaidnál Megülnünk engeded, De szerettél, hogy szomjat adtál, Áldott legyen neved. >248 /1 #593A59F2 Hajnalán az esztendőnek Szálljon hozzád hálaének, Istene az érkezőknek, Oltalma az elmenőknek. Olts szívünkbe szomjúságot, Útjaid megjárni vágyót, Olthatatlan buzgóságot. >249 /1 #C0716D33 Búcsúzóra kicsiny serged, Uram, összeseregellett. Áldott légy, hogy megtartottál, Mindig, mindig velünk voltál. Add, Uram, hogy megtarthassunk, Mindazt, amit itt hallottunk, Minden cseppje vérré váljék, Belőlünk hogy ember váljék. >250 /1 #63B3B94E Velünk az Úr! Enyhülj meg, árva szív, Sorsod bár mostoha, Csak légy igaz, csak légy mindenben hív, s el nem merülsz soha. Hívét az Úr meglátogatja, próbára úgy teszi S ki elmerül a bántalomban jutalmát elveszi. /2 #6DAADF46 Velünk az Úr, Dobbanj meg, árva szív S zengj hálaéneket. Sugallatát, mely új életre hív, Oh, hallgasd meg s kövesd. Balsors akit borús haragban Oly sok próbára tett, Magára eszmélt öntudatban Esd most már új eget. >251 /1 #2C3B1EC6 Mire bánkódol, oh te én szívem, Töröd magadat olyan igen ím a testi jókért?! Bízzál csak a Jó Istenben, ki uralkodik mennyégben. /2 #29E9873A Nem hagy el az Úristen tégedet, Tudja Ő minden szükségedet, Mind e világ övé; Bízzál minden ínségedben Csak az egy nagy Úristenben. /3 #420DB7D8 Én Uram és én Istenem te vagy! Szegény szolgádat, engem ne hagyj! Oh, én édes Atyám! Én te szegény fiad vagyok, Bízni másban én nem tudok. /4 #8B454016 Nem kérek én tőled gazdagságot, Ami szükségem, azt jól látod, Te mindeneket tudsz. Uram, én csak arra kérlek, Mindig, mindig veled légyek. >252 /1 #FA533A15 Térj magadhoz, drága Sion, Van még néked Istened, Ki Atyádként felkaroljon S szívét ossza meg veled! Azt bünteti, kit szeret, Máskép az nem is lehet! Sion ezt hát jól gondold meg S szabj határt bús gyötrelmednek. /2 #66E4A776 Hullámok, ha rémítenek Mérhetetlen víz felett S a habok közt szíved remeg, Hogy sírod is ott leled, Ha aludni látod őt, Ki reményed és erőd, Sión, sohase feledd el, Ő megvívhat tengerekkel. /3 #5AE0AA40 Bár hegy, halmok rengenének, Miket égi kéz emelt, S indulása a nagy égnek Végromlásra adna jelt: Azt ne gondold látva ezt, Hogy téged e perc elveszt, Sión! addig meg nem dőlhetsz, Míg oltalmad Istentől lesz! /4 #98831E1B Bár könnyűid omlanának Gyöngyükkel a tengerbe, És elhalván hangja szádnak, Csak pihegnél, mint gerle; Bár vér volna bíborod S kő megszánná nyomorod, Sión! ne félj a gonosztól. Baj nem ér, míg benne bízol. /5 #A843B068 Bár hordozzad zsarnok láncát, Érjen kínos rab halál, Ha hitedet el nem játszád, Utad égbe nyitva áll! Örvendj mindig és vigadj! Emlékezz, ki népe vagy!? Sión! nincs több Isten egynél, Benne hát ne kételkedjél. /6 #1A2A4F67 Oh, ne csüggedj! Ím az estnek Már leszálltak árnyai. Kihez ajkid oly hőn esdnek, Halld, Atyádnak hangja hí. Ő gyalázat, kín helyett Néked jobbján ad helyet! Sión! a menny lesz te részed, Föld gyötrelmét hát ne nézzed! /7 #027373C7 Végső áldást mondj hazádra, Mely távolról int feléd; Égi honnak a határa Van már hozzád közelébb: Édes érzés mért fog el, Melytől olvad szív, kebel?! Sión, minden másképp lesz ott, El fog tűnni nagy sírásod. >253 /1 #1D70F0CE Azért, keresztények, ne essünk most kétségbe, Erős bizodalmunk legyen csak az Istenben. Bizony majd meglátjuk, Istent megtaláljuk, Még ez földön éltünkben. >254 /1 #108F7D23 Semmit ne bánkódjál, Krisztusnak serege, Mert nem árthat néked senki gyűlölsége, Noha ez világnak rajtad gyűlölsége, Nem hagyhat szégyenben Isten őfelsége. /2 #6F7D9FF7 Istened népe vagy, noha te kicsiny vagy, Az Úristen előtt bizony te kedves vagy. Agyarkodva futhat a világ utánad: Ha Istenben bízol, neked az nem árthat. >255 /1 #CE896CDE Merj, élni merj, föld gyermeke, Természet titkos remeke, Parazsat rejtő porhüvely, Porköntösödben élni merj! /2 #2DE2938A Lelked az ég lehellete. A mennyet hozd a földre le. Porköntösöd ha földre ránt, Szárnyad van, bontsd ki és ne bánd. /3 #B5D5085F Merj, élni merj, föld gyermeke, A mennyet hozd a földre le. Ez-é az út, ez-é a cél, Ne kérdd: szeress, bízzál, remélj! >256 /1 #A20EA267 Ember tervez, oda lesz Kezdd el újra, kezdd Embernek a sorsa ez, Kezdd el újra, kezdd! Rosszul fogtad, elveszett, Mással is már megesett. Él az Úr fejed felett, Kezdd el, újra kezdd. /2 #694AECA0 Azt ne mondd: Mért kezdeném?! — Kezdd el újra, kezdd! Nincs már abban, nincs remény. — Kezdd el úrja, kezdd! Ember, ember, ébredezz, Kishitűn ne csüggedezz, Fent az Úr, nem érted ezt? — Kezdd el újra, kezdd! >257 /1 #876524BB Uram, kegyelmed pitvarán kopogtunk, Uram, fölsajgott reszkető szavunk, Ne hagyj, ne hagyj kétségben elepednünk, Ne hagyj magunkra áldott Istenünk. Ámen! >258 /1 #130F441E Uram, szavadnak harmatát fölittuk. Eltikkadt lelkünk újraéledett, A csüggedésnek nincs hatalma rajtunk, Ember, remélj, veled van Istened. >259 /1 #7D01978C Dicsértessél örök Isten A te gyülekezetedben, Tarts meg minket kegyelmedben, Mindörökké. Ámen. >260 /1 #CAAE5A5B Mennyben lakó én Istenem! Könyörgök, légy mindig velem! Ha kél a fény napkeleten, A te szemed rajtam legyen! És ha leszáll napnyugaton, Te légy, Atyám, az oltalom, Terjeszd ki rám áldó kezed, Legyen áldott a te neved! >261 /1 #7A22349D Magasra szállj, szívünknek lángja! Miért imbolyognál?! Az alkotó karját kitárta: A láng a lángra vár. Az egy Istennek légyen hála, Szívünk örömben ég. Szívünk, Uram, reád talála, Megnyílt, megnyílt az Ég! >262 /1 #C2ACF548 Véghetetlen irgalmadban bizakodva, hívtalak, Úttalanul bujdosóknak csillagfénye, vártalak. Fásult szívvel aki jártam, Érzem, végre rád találtam. Oh, ki mindent jóra fordítsz, hálás szívvel áldalak. >263 /1 #0909A785 Uram! Tehozzád szállt imánk, Uram, te látod, bent mi bánt, Ne hagyj el minket, oh ne hagyj, Neved nekünk fegyvernek add. Neved nekünk pajzsunk legyen. Hallgass meg jó Atyánk. Ámen. >264 /1 #1FD19255 Remélj, remélj, lelkem ne csüggedezz! Meghallgatott az Úr, minek remegsz? Kegyelme megtart s őriz sírodig, Ki benne bízik, nem csalatkozik. Mitől remegnél, lelkem, hát ne félj, Meghallgatott az Úr, remélj, remélj! >265 /1 #E0D77338 Legyen béke, áldott Isten! Tetőled e szent teremben, Nevednek örök dicséret, A hívek közt egyes érzet, Szent hitünknek ékessége, Szívünk erkölcsi épsége. Ámen. >266 /1 #68128F28 Meghallgatál, Vigasztalál, Nagy Istenünk. Oh, te, ki szent vagy, Maradj, maradj Mindig velünk. >267 /1 #2FE53958 Szent Atyánk, megenyhülést nyert Hajlékodban bús szívünk, Oh, hogy itt a régi embert Levetkőznünk sikerült! Nézd, Uram, az ó-embert, S tartsd meg, tartsd az új embert! >268 /1 #EA593366 Mennybéli Úr, Szívünkben új Remény fakadt. Oh, te, ki szent vagy, Terjeszd ki ránk Oltalmadat. >269 /1 #C7EA9051 Úr Isten, kelj fel, kezed emeld fel, neved dicsőítsd meg, Nagy irgalmaddal és hatalmaddal minket szabadíts meg. >270 /1 #5811B69F Lelkem, de mit búsulsz, bennem igen dúlsz-fúlsz, Ne háborgass engemet, Ne hagyd el magadat, kétségbe se essél, Várd el csak Istenedet. >271 /1 #68DA2FAC Légy meghallgatója én könyörgésemnek, Édes Atyám, Istenem. Vigasztalj meg engem a te szent lelkeddel. Hogy örülhessen szívem. >272 /1 #18792AFF Nagy hálát adok, Uram, tenéked, Hogy értenem adtad ezeket A te templomodban. Adj mindvégig megmaradást És idvességes kimúlást. >273 /1 #A46BB5F1 Ugye, hogy úgy van, oh, te én szívem, Ugye, hogy látod, érzed, milyen Boldog, ki bízni tud! Oh, higgy, remélj, bízzál s ne félj, Nem hagy el az élő Isten. >274 /1 #6A57D734 Bosszúdat, ember, hagyd a jó Istennek, Ha megnémultak néked a törvények. Várd meg és lásd meg végét a bűnösnek, Ha lehet, se árts elébb ellenségnek. >275 /1 #AB92A03D Akik bíznak az Úr Istenben Törhetetlen hittel, Szégyent sosem vallnak hitükben. Tört szív, hidd el, hidd el. Mint a Sion-hegy bérce, állnak Ők rendületlenül, Nem félnek, nem remegnek: állnak Ledönthetetlenül. >276 /1 #0B7E3C40 Imádkozó néped Sóhajtását értsd meg, Oh, emelj föl, nézz le ránk, Állj mi mellénk, szent Atyánk! >277 /1 #1EF54329 Dicséret Istennek, E nagy világ szent Urának, Hála nagy nevének, Békesség szent hajlékának, Hogy itt minket most meghallgatott,. Igéjével hogy felbuzdított, Légyen felsége mindig áldott! >278 /1 #357C0281 Óhajtva várt, Remegve szállt Hozzád imánk, Oh, te ki szent vagy, Maradj velünk, Vigyázz reánk! >279 /1 #EFE762F1 Mint célhoz ért folyamnak csendes árja, Karját ha már a tenger széllyel tárja, Halkan, szeliden, megnyugvásra vágyón, Mint eltikkadt vész sivár pusztaságon Elnyugszik éltünk, pihenésre tér, Lámpánk elalszik, utunk véget ér. /2 #FA499C3B Boldog, ki úgy ér kívánt nyugovóra, Hogy indulóra hogyha kong az óra, Nem kell esengni, kérni késedelmet, Lehunyja csak szemét és elpihenhet: Atyám, amért küldöttél, megtevém, Engedj pihenni sírom éjjelén. /3 #E6E0D4F4 Engedj pihenni! Hosszú volt a pálya, Csontom remeg, a versenyt úgysem állja, Öreg fa törzse úgyse hajt virágot, Elmúlt, Atyám, éntőlem szép világod, Engedj pihennem, nyisd fel csarnokod, Boldog, ki így ér kívánt nyugovót. >280 /1 #4B081EF2 Miért, miért, Remegve kérd Beteg szívünk. Uram, hogy történt, Hogy ily törvényt írtál nekünk? \. /2 #A87A97A9 Miért, miért Hogy meg nem ért A könnypatak, Mért omlik egyre, Lelkét vesztve Minek szakad? /3 #5E4FEBDE Miért, miért? A sírba tért Menny nem felel. Csak lelkünk tépi, Szívünk vérzi Gyötrelmivel. /4 #AC67CF2C Oh, könnypatak, Te vagy, te vagy Csak már velünk? Oh, te felelj hát, Nem lát, nem lát, Könnyes szemünk. /5 #0119BAAC Hiába kérd, A könny sem ért Meg már, Uram. Nem látja: benne, Hogy épp benne Ott vagy, Uram. /6 #DE04F8D2 Ott vagy, Uram, Hallottalak. Bús könnyeimben, Áldott Isten, Megláttalak. /7 #816276C5 Miért, miért? Nem kérd, nem kérd Beteg szívem, Akartad, úgy lett, Uram, úgy lett, Ámen, ámen! >281 /1 #96EFA6DA Halandó, lásd, mely hirtelen s reménytelen Üthet rád a végóra. Oh, vedd, míg virulsz, holtodat és sorsodat, Mely követ, gondolóra. /2 #8ADFF46B Oh, szenteld hát Istenednek és tisztednek Ember, minden órádat, Mától el ne halogassad, most folytassad Reád bízott munkádat. /3 #024CA259 Oh, Isten, légy erősségünk, segítségünk Végső bajvívásunkban, Halál fájdalmit enyhítsed, rövidítsed S idvezítsd kimúltunkban. >282 /1 #E5197854 Éltünk csak füst és pára, Elenyészik nemsokára, Ha reggel szép napja derül, Fénye majd homályba merül. /2 #B8E66EBE Mint a gyenge szép rózsaszál, Mely tavasszal nyílóra vál, Mutat vidám ékességet, Szívet bájló kedvességet. /3 #DB049E70 De mihelyt a hervasztó szél Reá fuvall, tovább nem él, Hiába az ég harmatja, Leveleit elhullatja. /4 #3DF2A31C Így lőn sorsa e kisdednek, Kit halotti leplek fednek, Szépen felderült hajnala, Hosszabb időt ígér vala. /5 #AB2DA35A Reá fuvallt halál szele, S nincsen rajta élet jele, Hiába szülők könnyei, Szánakozó keservei. /6 #FD15B889 De szívetek csendesedjék, A mennyre fölemelkedjék, Az Úrnak bölcs rendelésén, Nyugodjatok meg tetszésén. >283 /1 #4599FFFD Megszabadultam már Én a testi haláltól, És megmenekültem Minden nyavalyáimtól, Bűntől, búbánattól, E csalárd világtól, Ennek sok próbáitól. /2 #77832407 Lelkemet ajánlom a hatalmas Istennek, Por-testemet hagyom gyám-anyámnak, a földnek, E világot pedig még rövid ideig A most benne élőknek. /3 #7E326B4B A testi halálból megyek örök életre, A kimondhatatlan örömre s dicsőségre, Melyet Isten szerzett és számokra eltett Az őtet szeretőknek. >284 /1 #C5A235C3 Virágszál koromban Életem elmúlék, Gyászos koporsómba Véletlen borulék. Derű vala napom Kedves hajnalával s a halál lemetsze Mérges kaszájával. /2 #2BDE753C Szerelmes szülőim, ha nem keserítlek, Hervadt ajakim titeket említnek. Engemet a halál, mikor kiszólíta, Titeket is sötét gyásszal elboríta. /3 #CFA92952 Jól tudom keservét bágyadt szíveteknek, Súlyos bánkódását búsult lelketeknek, Mint háborús tenger tornyos habjaival, Lelketek küszködik terhes gondjaival. /4 #9D959411 Miért zokogtok, hogy kedvesetek megholt, Örüljetek inkább, hogy a tiétek volt. Az örökéletben lészen már lakásom, Mennyei Atyámmal nyájas társalgásom. /5 #0BA8E31E Lelketek sérelmét Istenem enyhítse. Napjaitok számát az Úr öregbítse, E világon áldott lelkével hordozzon S fényes koronával mennyben koronázzon. >285 /1 #13B2A918 Uram, ne hagyj el engemet Nézd ügyemet, Mert egyedül hagyattam, Kérlek, légy irgalmas nékem, Én Istenem! Mert csak tebenned bíztam. /2 #84B21886 Azért tőlem ne állj messze, Szánj meg végre, Én kegyelmes Istenem! Segedelmeddel ne késsél, Siess, jöjj el, Én édes idvességem! >286 /1 #634141F1 Az Isten az árvák Atyja s hív pártfogó bírája. Azok ügyét ő forgatja, kik maradtak órája, Ő azoknak védelme, kiknek nincs segedelme. /2 #600C240E Oh, árvák, bús sorsotokban az Istenben bízzatok, Mindenféle bajotokban könyörül Ö rajtatok, Ő, az édes jó Atya, nem lesz soha mostoha. >287 /1 #9300A34C Már elhagylak, drága, kedves szállásom, Nehéz nekem tőled való válásom. Nem lehet több mulatásom, Mert készen van mennyben már lakásom. >288 /1 #C0A36058 Csendesen, mint a folyam, mely tengert ér, Halkan, mint eltikkadt vész a pusztákon, Tart a pálya s csillapul az életér, És szemünkre a szelíd ég fátyolt von. A világnak búcsút int az élet, Lámpánk alszik és lángra nem éled. /2 #6E59033C Boldog, aki úgy közelget végéhez, Hogy sírjába visz kiküzdött pályabért, A leélt élet kinek bút nem szerez, Aki nem pirul sírjánál tettiért, Boldog ez, mert nyugtot lel sírjában, Mit meg nem lelt a világ zajában. /3 #DBABC68A Tudja ez, hogy éltünk nem örökké tart, S a leélt korért számot kell adnia, Lelke égbe száll, ha érve a révpart, S hogy testének porban kell maradnia. Erre boldog álom vár sírjába, S nyugton szenderül át jobb honába. /4 #276241A2 Minden, ami kedves volt, tőlünk elmúl, De örök boldogság az, mely vár reánk, Pályánkat, ha jól futottuk, síron túl, Hol nem múló létre vesz fel új hazánk. Isten, édes Atyánk, adj jó véget, Zsámolyodnál nyerjünk idvességet. >289 /1 #EAE90E8E Jer, temessük el a testet, Melyet a halál illetett. Lelke elvált, égbe szállott. Visszatért az Ég Urához. /2 #C3537E26 Küzdelmekben ki elfáradt, Vessünk neki síri ágyat, S temessük a föld mélyébe, Hadd pihenjen ott békébe. /3 #12926524 Lelke pedig tovább éljen A jobbaknak seregében. Fájdalom ahol nem éget, Nyerjen örök üdvösséget. /4 #AF44B8F6 Ifjak, szépek, vigyázzatok, Szépségtekben ne bízzatok, A szépségek elavulnak, Az örömök hamar múlnak. /5 #40D84F6D Hívogat az élet képe, Mosolyogva mégy elébe. Hova merengsz?! Előtted áll, Csak egy lépés, lám, a halál. /6 #F109E0FF Szél indul, ki tudja, honnan, Egyet fú s a láng ellobban. Ki gondolta, hogy szellete A halálnak lehellete. /7 #D8118463 Gyertyalángnak lobogása A jövő szép mosolygása. Gyertya lángja vígan lobog, Nem tudja, hogy azzal is fogy. /8 #12F66BF7 Gyors nyílnál is gyorsabban jár, Elfut ez az élet, nem vár, Nem vár, nincs itt maradása, Készülj, lelkem, számadásra. /9 #985C6000 Indulóra üt az óra, Menni kell a parancsszóra, Nincs maradás, nincs halasztás, Hasztalan a sok sóhajtás. /10 #FC04598A Utas ember holtra bágyad, Utas ember, vár az ágyad, Vetett ággyal vár a halál, Nyugtalan ott nyugtot talál. /11 #CC22C969 Harcomat már megharcoltam, Hol reméltem, hol csalódtam, Most utolsó útra megyek, Engedd, Atyám, veled legyek. /12 #53CB8388 Mégyen a test elpihenni, Csendes nyugodalmat venni. Én Istenem, én Istenem, Ne hagyj el a nagy éjjelen. >290 /1 #C512526F Ember, emlékezzél utolsó napodról, Egy szempillantásban változó sorsodról. S talán ajtód előtt álló halálodról. /2 #98CFFFFC Olyan, mint az árnyék az ember élete, Melyet vetni szokott valamely csemete, De csak félóráig tart ő kerülete. /3 #2FAAD917 Gyakran csemeténket a féreg megrágja, Gyenge gyökereit elmetszi, kivágja: Odalesz, elhervad életünk virága. /4 #3864CFC1 Micsoda az élet, forgatom, vizsgálom, Felkapott finnyácska fűszálnak találom, S múlandónak, mint a hajnali szép álom. /5 #293001B9 Hamarébb a füstöt a szél eloszlatja, Mint mi életünket az idő forgatja, A halál elvégzi a simítást rajta. /6 #45E29DA7 Gyermeki buborék ez világi élet, Jön a halál, ráfú, játéknak határt vet, S mérő serpenyővel kér szót az ítélet. /7 #9BB781EF Mit ragaszkodunk hát e múló világhoz, Szívünket mért kötjük a múlandósághoz? Esztelenség bízni veszendő jószághoz. /8 #13ACFEA2 Ember, siess hát az életre bémenni, Vigyázz, mert az ajtót be találják tenni, Jaj, hogy tudsz öröklét nélkül majd pihenni?. >291 /1 #CCB34573 Már elmégyek az örömbe, Örök élet szép kertjébe. Lelkem örök lakhelyébe. /2 #2B86420D Már elveszem diadalmát, Az életnek koronáját, Lelkem örök nyugodalmát. /3 #5B00410C Keservek ott nem véreznek, Fájdalmak le nem szegeznek, Csalódások nem epesztnek. /4 #F37EB1C3 Leszünk hívek egyességben, Mind fejenként dicsőségben, Háborítlan békességben. /5 #AB48316E Együtt gerjed ott szerelmünk, Együtt zeng az éneklésünk, Örökké tart idvességünk. >292 /1 #7F047CEB Megyek síromba, Nyugodalomba, Fogadj el sötétség, Örök csendesség. /2 #70D0D464 Eresszetek el Jó reménységgel! Látom már a kezet, Mely oda vezet. /3 #27D6F526 Éltem szépségét, Gyönyörűségét Halál elnervasztá, Már leszakasztá. /4 #E1EAAD54 A föld rám omlik, Testem elromlik; De lelkem Istennél Boldogságban él. /5 #F33C87E7 S majd amaz órán, Ítélet napján Ki most eljegyezett, Ad új életet. /6 #A15452E7 Akkor nagy fényben És dicsőségben Egymásra találunk, Kik most elválunk. >293 /1 #83706C50 Búcsút vennem, el kell mennem e földről nékem, Fényességben, dicsőségben lesz ülő székem, Mennyországba, boldogságba mert felvitetem, Fájdalmidtól, siralmidtól szűnj meg hát, lelkem. /2 #4C789477 Sátoromat, hajlékomat sírba helyezem, Szép pálmámat, koronámat fejemre teszem, Amire mind törekedtem, végre elveszem, Vígságom és boldogságom vég nélkül leszen. /3 #0B0D1721 Hát, kedvesim, szerelmesim, már ne sírjatok, A válásban, búcsúzásban megnyugodjatok, Most elválunk, de majd egykor utánam juttok, Az Úr lelke és kegyelme legyen rajtatok. >294 /1 #C9CF4615 Tovább már nem kísérhetünk, Tilt és vissza hív életünk, Nyugodni fogsz alant, magán, Hosszú síri nagy éjszakán. /2 #39DF1098 Búsan zúg a halál szele, Reszket fájó szívünk bele, Reszket éltünk fája s elszáll Életünk is zúgásinál. /3 #0346926E S amint süllyed alább, alább, Nem bírja a szív bánatát, Csordultig van már a pohár, Omolj, omolj, gyászos könnyár. /4 #AEBBC0BE Omolj, könnyár, te végadó Azért, ki most elhervadó, Többet adnunk, haj, nem lehet, Od’ adnók bár az életet. /5 #693C7A0C Föld elnyelte már testedet, Ég ölelte fel lelkedet, Ott vár reád szebb kikelet, Ott leszünk majd mi is veled. /6 #8517F256 Ott vagy te már, ott szellemed, Feltaláltad már üdvödet, Oda míg elkísérhetünk, Isten veled, Isten velünk. >295 /1 #168565CB Térj pihenni, fáradt vándor, a sír keble vár reád, Hűlt porodnak a rokon por csendes, békés nyugtot ád: Utad itt már véget ért, lelked messze égbe tért S ott a fényes mennyországban él örökös boldogságban. >296 /1 #84DBC32B Elvégeztem, Atyám, rám bízott munkámat, Kifutottam földi pályafutásomat, Megtartottam hitem s igaz vallásomat: Jövel, Uram, add meg mennyben koronámat. >297 /1 #A70F8B11 Elbocsátunk, szelid lélek, Indulj végső útadra. Levetkezvén porhajlékod, Nyitva a menny számodra. Ott fenn a csillagok felett Találsz dicsőbb, szebb életet. >298 /1 #44E59B32 Sajgó szívünk sóhajtását, Zajgó lelkünk háborgását Hallgattasd el, jó Atyánk, Gyógyító írt küldj le ránk, Taníts meg, hogy bízni kell: Jó az Úr, Ő nem hagy el. >299 /1 #3733C963 Oh, árvák és özvegyek, Összeomlott életek Csodatevő orvosa, Oh, te fordítsd újra jóra, Amit elnyelt a sír torka S vissza nem ad már soha. >300 /1 #DA61DC0D Atyám, szent kezeidbe Ajánlom lelkemet! A sír csendes éjébe Nyugtasd meg testemet, Ama végnap derültéig, A feltámadt testek új reggeléig. /2 #8A056ACB Poromba új erőt önt Akkor szent szózatod, S engem szép hajnal köszönt, Addig védjen jobbod; Nagy hatalmú bírám, akkor Éljen újra a most elhamvadott por. >301 /1 #CB165189 Édes Atyánk, Istenünk, Szent egedből küldj erőt, Ha látunk hervadást, Ha látunk elmúlást, Ne retteqjük a jövőt. >302 /1 #3416D10A Könyörülj rajtam, Istenem! S bűneimet bocsásd meg; Ne szállj perbe én ellenem, Vedd fel ügyem és lásd meg. Segélj! Kedved nyerhessem. És tőled elvehessem Pályafutásom pálmáját, Az életnek koronáját. >303 /1 #DEBCC96A Könnyhullatva említünk, Hit-reménnyel tekintünk Szent egedre, Istenünk. Leborulva kérünk téged, Adj enyhet a fájó szívnek S töröld le a könnyeket. >304 /1 #EF8AA629 Oh, mily fájó E végbúcsú s szívszaggató! Sírod ölében Aludd álmod szép csendesen. /2 #F2254928 Isten hozzád, Van már neked dicsőbb hazád. Ott fenn az égben Látunk majd egy szebb reggelen. >305 /1 #6FACFD13 Urunk, Atyánk, az Ég lakója, A csillagoknak alkotója, Fenntartod mindenütt a rendet, Dicsőség a te nagy nevednek. /2 #E55F1616 Az igazak, jók, akik élnek, Mindenkor csak benned remélnek, Te vagy az ő buzgó imájok, Oh, jöjjön el a te országod. /3 #BCBDE70A Erős vagy, jó vagy, bölcs, igaz vagy, Belátásod mindent igazgat, Adsz örömet, csapást, kegyelmet, A te akaratod legyen meg. /4 #3BBCFDC7 Panasz sosem jön ajkunkra, Csak te ne hagyj soha magunkra, S ki élni engedsz, add nekünk meg Ma s mindennap a kenyerünket. >306 /1 #7B73663C Remélj bízvást, én lelkem, Bízzál az Istenben, Ő gondot visel reád Minden helyzetedben. Légyen balsors bár ellened, Nem árt néked, mert veled van Istened. >307 /1 #A2370BDF Csendes éj, szentséges éj, Mindenek nyugta mély. Nincs fent más csak a szent szülepár Drága kisdedük álmainál, Szent fiú aludjál, Szent fiú aludjál. /2 #AFDB0CDE Csendes éj, szentséges éj, Szív, örülj, higgy, remélj. Isten szent fia hinté reád Ajka vigaszt adó mosolyát. Jézus megszületett, Jézus megszületett. >308 /1 #5F0FDF73 Gyermekednek szája Dicsér téged, Isten. Imádat és hála Kél e zsenge szívben Hallgasd meg nyelvemnek gyönge rebegését, Érező szívemnek Teérted verését. >309 /1 #08A71C15 Kiáltásom halld meg, Isten! Vedd füledbe Az én könyörgésemet; Mert én szívem nagy ínségből, Messze földről Kiáltja felségedet. /2 #B5C44348 Vigy fel engemet kőszálra, Magasságra, Hogy bátorságom legyen, Mert te vagy én erős tornyom, Vigasságom, Én ellenségim ellen. /3 #45DAA2E8 Te hajlékodban lakásom Én kívánom És óhajtom szüntelen, Szárnyaidnak árnyékában Biztonságban Leszek, én jó Istenem. >310 /1 #1719839D A magasság Istenéhez Szálljon ajkunkról az ének, Hozzá, kitől minden áldás, Zengjen buzgó hálaadást. >311 /1 #6985B6C7 Minden test, fű s minden szépsége Mint a mezők füve Megszárad és lehull, ha ráfú az Úrnak a szele, Elhull a virág, elmegy minden: a szép a jó, a nagy: Az élő Istennek beszédje megáll és megmarad. >312 /1 #8F54F280 De jó nekünk itt laknunk nálad, Békesség áldott Istene, A háborgás ránk nem találhat, Hadat küldöttél ellene. \IOh, jó Atyánk, szent itt e hely, \IHozzád emel, \IHozzád emel. /2 #597429E7 Leoldom itten lábaimról A hétköznapok saruját S dalt pengetnek szent áhítatról Lelkemben titkos citerák. \IOh, jó Atyánk, szent itt e hely, \IHozzád emel, \IHozzád emel. /3 #00433CB5 Megszaggatom eléd omolva Alázatomnak köntösét S a bántalmat — ha ért is volna — Arcod mint polyvát űzi szét. \IOh, jó Atyánk, szent itt e hely, \IHozzád emel, \IHozzád emel. >313 /1 #3C0B80B4 Halhatatlan teremtő, Imádandó Isten, Kiben elmúlt, jövendő És változás nincsen, Jelenléted maradandó, Istenséged örök éltig állandó. /2 #17120421 Ím esztendők végpontja Hozzánk elérkezett, Elménk áldásban tartja Neved, mely fedezett Sziklái közt az életnek, Veszélyiben a sorsnak s balesetnek. /3 #61EFFF21 Már-már csendes véget ér E fáradt esztendő, Már megáll s kikötőt nyer Sajkánk, mely veszendő Volt a zúgó szélvészekben, Fájdalmakban, súlyos szenvedésekben. /4 #F4CBD4B4 Áldunk, Atyánk, a jókért, Melyekkel tetézel, Áldunk súlyos próbákért, Melyeket ránk mértél, Áldunk, Atyánk, szerettinkkel S rokoninkkal egy szívvel és lélekkel. /5 #AADCCA4B Isten, szállíts békében Az új esztendőre, Terjeszd éltünk körében Áldásid fejünkre, Bűneinket, oh, töröld el S bocsáss által minket csendes lélekkel. >314 /1 #69DC69AD Az Úr bír az egész földdel, És minden benne élőkkel, Övé a földnek kereksége, Kit a tengeren épített, Folyóvizekkel körülvett, Látszik itt is nagy bölcsessége. /2 #DC6185AA Ámde az ő lakóhelyét, Az örök Isten szent egét, Ki látja meg, ki megy beléje? Akinek tiszta a szíve És tiszta a keze műve, Az igaznak lesz csak reménye. /3 #7A104F76 Ti szent kapuk megnyíljatok, Táruljatok, boltozatok, Hadd menjen be az égi király, A dicsőség fejedelme, A seregek nagy Istene, Minden igaz embert oda vár. >315 /1 #90B9E03F Hozzád jövünk, oh nagy Isten, Imánk hozzád vezet, Te alkotád hatalmaddal a földet és eget. Hogy megtartottad életünk És minden jót adtál nekünk. Hála imánk ím felzendül S az égbe fel hozzád repül. >316 /1 #1B8B6028 Mint aranyalma színezüst lapon, A helyén mondott ige úgy ragyog, Mint drága gyöngy az ifjú szép nyakon, Az intő szózatot, ha meghallgatod, A neked mondott ige úgy ragyog. >317 /1 #0B35CC96 Örvendj egész föld az Istennek És énekelj szép zengéssel! Dicsőségét az Úr nevének Egész világ zengje széjjel! Mondjátok ezt az Úristennek: Csodásak a te dolgaid, Erőd előtt a porba esnek S hízelkednek ellenségid. /2 #E3A0A9A9 Uram, a te nagy felségedet Mindenek e földön áldják S dicsőséges és szent nevedet Énekléssel magasztalják; Jertek mind, ezt jól meglássátok, Ember, jól ide figyelmezz: Istennek mily csodálatosak Dolgai az emberekhez. /3 #6AA5FC33 Az Úr az, aki elapasztja A tengert és folyóvizet, Örvendezhet a nép, hogy rajta Száraz lábbal átalmehet; Éltünket az Isten vezérli Próbákon és küzdelmen át, Veszély között lelkünket őrzi, Ha sújt is, ő az, ki megáld. /4 #C002887A Lelkem, buzdulj fel áldozatra És áldjad az Istent híven. Általhozott szent akaratja Sebes tűzön, nagy árvizen. Hálás szívvel holtig beszélem, Hogy engem hogy megnyugtatott, Könyörgésem nem érte szégyen, Panaszomban meghallgatott. >318 /1 #74FC995C Uram, pereld meg bús lelkem perét, Hozd fel nyugalmam rég várt reggelét, Nézd csüggedésemet, Gyötrő kétségemet, Ne próbálj, jó Uram, Erőm felett. >319 /1 #22FF48E9 Oh, tarts meg engem én jó Istenem! Reménykedése csak te vagy szívemnek: Azért az Úrnak ezt mondd, én szívem: Én Uram vagy te, hadd örvendjek benned! Egyébbel itt nem kérkedhetném úgysem, Amit az Úrnak adhatnék más nincsen. /2 #E20992DF A hívekkel e földön jót teszek, Istenfélőknek állok oltalmára, De nem bánom, hadd keseregjenek, Kik nem hallgatnak Istenem szavára. Mert áldozatjuk véres áldozat csak: Szent áldozat csak szívedből szakadhat. /3 #E2C260CC Örvend a lelkem benned, Istenem. Te énvelem vagy s őrzöd bátorságom. Ha ágyam lent a sírban is vetem, Az Úr lesz ott is én vigasztalásom: Ott veszni nem hagy lent a síri ágyban, A lelkemet a földből is kiváltja. >320 /1 #97668FB9 Öröm- s hálaénekkel Téged, Istenem, áldunk, Egy szívvel és lélekkel Buzgón magasztalunk, Hogy új évünk reggelére Földi éltünk csendes békében ére. /2 #F51C4FDB Mi jót és rosszat rejt ez Esztendő kebele, Tán bút, bánatot fedez, Vagy áldással tele: Nem tudhatjuk, de oltalmunk A jó Isten, egyedül benne bízunk. /3 #44DEE2E5 Megáldja mezeinket Termések javával, Homályos értelminket Az ész világával. Jót érünk, a vész elkerül, Kegyelméből mireánk remény derül. /4 #45A1E0A5 Napjainkhoz napokat, Évekhez éveket, Örömmel áldottakat S veszélytől menteket Engedj érnünk, jó Istenünk, És tölteni, ezért buzgón könyörgünk. >Miatyánk /1 #7E94F661 Mi Atyánk, ki a mennyekbenl Szenteltessék meg a te neved! Jöjjön el a te országod! Legyen meg a te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is! A mi mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma! És bocsásd meg a ,mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk azoknak, akik ellenünk vétkeztek! És ne vigy minket a kísértésbe, de szabadíts meg minket a gonosztól! Mert tiéd az ország és a hatalom és a dicsőség mindörökké. Ámen. >A két legfőbb parancsolat /1 #83019C1C Minden parancsolatok között az első: Az Úr, a mi Istenünk egy Úr. Szeressed azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből és teljes erődből. Ez az első parancsolat. A második pedig hasonlatos ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat. Nincs más ezeknél nagyobb parancsolat. >Hitvallás /1 #E5A7B92F Hiszek egy Istenben, az élet teremtőjében és gondviselő Atyjában. Hiszek Jézusban, Isten legjobb fiában, a mi igaz tanítómesterünkben. Hiszem a szentlelket. Hiszek az Unitárius Egyház hivatásában. Hiszem a bűnbocsánatot és az örökéletet. Ámen. >Ima Templomba bemenetelkor /1 #6BB852FF A mindennapi élet gondjait és kötelességeit letéve, ide jöttem a te szent házadba, jó Atyám, hogy itt hitem és üdvösségem dolgaival foglalkozzam. Oh, milyen jólesik, hogy együtt lehetek hitbéli testvéreimmel s közös érzelemmel emelkedhetünk hozzád, jó Atyánkhoz. Szenteld meg érzéseimet és gondolataimat, hogy azok méltók legyenek a szent helyhez és a valláshoz, melynek követője vagyok. Készítsd elő szívemet, mint a jó termőföldet, igéd hallgatására és befogadására. Engedd, hogy gondolataim emelkedettek, érzéseim nemesek s elhatározásaim erősek legyenek, hogy így lelki áldozatom kedvet találjon előtted. Ámen. >Ima Templomból kijövetelkor /1 #85A3CD05 Hálát adok neked, jó Istenem, azért a lélekemelő óráért, amelyet szent házadban vallásos elmélkedés között tölthettem. Hallottam itt szavadat, láttam dicsőségedet. Szent elhatározások ébredtek lelkemben Jézus követésére s a te országod munkálására. Ne bocsáss el addig, amíg meg nem áldasz engemet. Áldj meg hűséggel, hogyha a világ zajaban ismét elömbe állanának a kísértük, hogy elvonjanak tőled és hivatásomtól: én mégis tartsam meg neked tett fogadásaimat. Vezess kézen fogva minden lépésemben, hogy életemben munkámmal és cselekedeteimmel bizonyságot tehessek a bennem lakozó szentiélekről. Legyen atyai áldásod velem küzdelmimben és nyugodalmam óráiban. Ámen. >Reggeli imádság /1 #F59E5E8E Istenem, jó Atyám! Téged illet az első érzelem, mely szívemből fakad, s dicsőségedet hirdeti az első szó, mely ajkamról elszáll e reggeli órában. Te voltál őriző pásztorom az éjszakában, s te virrasztónál álmaim fölött a sötétségben. Neked köszönöm az új napot s a testi és lelki erőt, mellyel megajándékoztál, hogy vidám és jó kedvvel indulhassak el kötelességeim teljesítésére. Légy velem, jó Atyám, minden lépésemben. Dicsőítsd meg erődet az én erőtlenségemben, hogy elvégezhessem a munkát, amelyet rám bíztál. Se- gélj, hogy szóval és cselekedettel tegyek bizonyságot arról, hogy a te éle templomod vagyok, telve a lélek jóságával, a hit erejével, az igazság szom- jával, a szeretet melegségével, a nyugodt lelkiismeret boldogságával. Ámen. >Estéli imádság /1 #40861F48 Gondviselő Istenem, jó Atyám! A munka és küzdelem óráiban tőled vesszük az erőt és kitartást, hogy hívek lehessünk mindhalálig. Fáradalmaink után a te szárnyaid árnyékában találhatunk csöndes nyugodalmat. Köszönöm, jó Istenem, hogy a mai napon is vezérem és világosságom voltál, hogy munkáimban támogattál, hitemben megtartottál, bánatomban vigasztaltál, örömömben alázatosságra tanítottál s gondviselésed karjain hordoztál. Reád bízom magamat, életemet, javaimat és kedveseimet ez éjszakára is. Oh, te ki soha el nem láradsz az őrködésben, virrassz atyai szeretettel álmaink felett. Ha valami jót tehettem a mai napon, nyugtass meg a tiszta öntudat örömével. Ha pedig lelkiismeretem vádolna, adj erőt és segítséget, hogy mulasztásaimat helyrehozhassam. Ne engedd, hogy egy nap is elmúljék életemből anélkül, hogy valami jót ne cselekedtem volna. Istenem, én benned bízom. Te légy az én oltalmam és megtartásom Istene most és mindörökké. Ámen. >Betegségben /1 #F3B20559 Gondviselő Istenem! Mennyei édes Atyám! Hozzád emelkedtem lélekben, s hitemnek erejével hozzád ragaszkodom; mert te vagy az én egyetlen reményem és vigasztalásom. Meglátogattál engemet, Uram, mert íme elhagyott testi erőm. Az öröm és jókedv elköltözött szívemből. Könnyhullatás kenyerem éjjel és nappal. A betegség útjában áll legjobb szándékaimnak és elhatározásaimnak. Ebben a nehéz helyzetben a te neved világol, mint a csillag a sötét éjszakában. Benned való hitem azt mondja nekem, hogy ha meg is látogatsz, de el nem hagysz. Sőt, ahol legnagyobb a szükség, ott van legközelebb a te segítséged. Égő vággyal várom, oh én szabadító Istenem, a te jobb kezedet, hogy megkönnyebbítse szenvedéseim terheit, letörölje éjjeli és nappali könnyeimet s megvigasztaljon engemet. Ne engedd, jó Istenem, hogy benned való hitem megszégyenítsen. Az életben sok áldást halmoztál reám, s ha a jót elvettem szent kezeidből, a rosszat ne venném-e el? Nem volnék méltó tanítványa Jézusnak, ha a keresztet panasz nélkül nem tudnám hordozni. Hiszen ő tanított, hogy „boldogok, akik sírnak, mert megvigasztaltatnak". Ne engedd hát, hogy a csüggedés örvényébe essem. De tekintsd meg, Jó Atyám, gyöngeségemet is, s he látogass erőm felett. Add vissza erőmet, egészségemet és életkedvemet, hogy munkáimat végezhessem, hivatásomat betölthessem. Őrködjél beteg gyermeked fölött, aki téged hív segítségül. Szabadíts meg fájdalmaimtól, hogy öröm- és hálaérzések között dicsőítselek téged. Ámen.