;https://nepenekgyujtemeny.keesz.hu/ ; ;2019/06/13 webről bemásolás Rieth Kati NKárpát-medencei gyűjtemény RKÉSZ CNemzetiségi, helyi >Advent >1 /1 #9583B707 A kereszténységben hisszük, valljuk régen, hogy az Isten minekünk véghetetlen kegyességben ígérte a Megváltót vigasztalásképpen. /2 #79BA024A Tudjuk, valljuk régen: az idők teljében Gábor angyal küldeték az Istennek követeképpen, s megtestesült az Ige Mária méhében. /3 #11421880 Isten jóságának, irgalmasságának, ki mindenkor kegyelmez a halandók gyarlóságának: felajánljuk magunkat Jóságos Atyánknak. /4 #22274EE2 Az örök Atyának, egyszülött Fiának, s a Szentlélek Istennek, árva lelkünk nagy Vigaszának: dicséret és dicsőség a Szentháromságnak. >2 /1 #9E8BBDC7 Az Úristen Ádám atyánknak, kegyes vigasztalásnak: megígérte jövetelét a Messiásnak. /2 #A6773147 És az álnok kígyónak mondta a szép paradicsomba’: Megtöri majd kevély fejed egy asszony magva. /3 #D65B600C Megmondotta Bálám próféta: csillag kél e világra, Jákob ősi nemzetéből, világ javára. /4 #47C0D008 Zsoltárokban szent Dávid ajka akképp szólott bíztatva: székében fog uralkodni királyi magva. /5 #DECACEFB Izajás is így jövendöle: Ímé, Jessze gyökere vesszőt terem új virágnak nevelésére. /6 #B8B02186 A vesszőnek drága virága, csillag tiszta világa, Dávid magva: Máriától jött e világra. /7 #01FF3F5F Ám arról is megemlékezünk, bízó szívvel készülünk: eljön újra világ végén, s megítéltetünk. /8 #9279E664 Kérjük azért mindnyájunk Urát, lelkünk kegyes bíráját, állítsa majd jobbja felől hívei nyáját. >3 /1 #09BEB34F Csillagoknak Teremtője és híveknek Fényessége: Krisztus, minden Megváltója, légy kérésünk hallgatója! /2 #4AF700BD Ki világon könyörülvén, örök halált eltérítvén meggyógyítád e világot, hozván neki orvosságot. /3 #55F82D07 E világnak alkonyatán, idejének végét látván dicsőséges Szentlélektől Szűz méhében testet öltél. /4 #D8CB1BD7 A te erős hatalmadnak minden térdek meghajolnak, mennyeiek és földiek Úrnak vallják Fölségedet. /5 #D256ABE1 A Nap felkél és elnyugszik, a Hold szépen fényesedik, csillagok is világolnak híven tartják ő útjukat. /6 #76066CCE Szentséges Úr, téged kérünk, jövő bíránk és életünk: e napokban őrizz minket, védd Sátántól híveidet! >4 /1 #2759E45A Ébredj, ember, mély álmodból, megszabadulsz rabságodból, közelít már üdvösséged, eltörlik már minden vétked. /2 #9744DFB0 Elküldé az Úr angyalát, hogy köszöntse Szűz Máriát, kinek tiszta, szűz méhébe alászállt az örök Ige. /3 #574F4F0C A Szűzhöz így szólt az angyal: „Üdvözlégy, teljes malaszttal! A Szentlélek megárnyékoz, s áldott méhed gyümölcsöt hoz. /4 #4255159C Fiad Jézus néven hívod, ő váltja meg a világot, melyet oly rég tart a Sátán fogságban a bűnnek láncán.” >5 /1 #4FE033C3 Epedve várták a pátriárkák minden prófétákkal, hogy felvirradjon a szent váltság hajnal. /2 #029CA920 Feltűnt a hajnal teljes malaszttal a Szűz Máriában, Üdvözítőnknek választott anyjában. /3 #09E8F0A6 Jöjj el szívünkbe, miként a földre lejöttél miértünk, ó, kegyes Jézus, hogy tehozzád térjünk! /4 #45D03DF3 S ha jössz ítélni, engedd megérni, hogy kikhez leszálltál, örök nyugalmat nyerjenek Atyádnál! >6 /1 #080F0E7E Halljátok ti, kik a porban laktok, s a könnyek völgyében itt zokogtok. Harsog a hírnöknek trombitája, oszlik az ősi bűn éjszakája. /2 #4CA2D428 Jöjj, kit a gyarlóság rég óhajtott, ó, nyiss, bűnös világ, neki ajtót! Mint harmat gyöngye a liliomra, úgy szállt le hozzánk az Úr angyala. /3 #3D595345 Ó, Jézus, mindenség boldogsága, jöjj, szállj be lelkünknek hajlékába! Míg a bűn hullámi közt itt élünk, malasztot adj, hogy csak neked éljünk! >7 /1 #D21D5F2F Harmatozzatok, egek, nyíljatok onnan felül, esők, essetek és csepegjetek igaz mennyből! Nyílj meg, föld, és Teremtőt teremj, Üdvözítőt! /2 #4B3FFA02 Istent beszélik, tettét hirdetik a próféták, keze munkáját, szabadítását a szent atyák. Limbusban régen várták, eljöttét óhajtják. /3 #7349A28D Azért Atyának és a Fiúnak nagy dicséret, a Szentlélekkel, megszentelőnkkel, és tisztelet, mindenkoron örökké, s örökkön-örökké. >8 /1 #B62AFE73 Ne haragudj ránk, Urunk, és ne emlékezzél többé gonoszságunkra; íme, elhagyatottá lőn a Szentnek városa, pusztasággá Sion, és árván maradt Jeruzsálem, a Te szentségednek és dicsőségednek lakóháza, ahol atyáink téged dicsőítettek. \IHarmatozzatok, magasságos egek, s a felhők hozzák az Igazat.\i /2 #259CE383 Vétkeztünk, s mint a tisztátalanok olyanná lettünk, s mint falevelek, földre hulltunk. Íme, gonoszságaink, mint a szélvész elsodornak minket; elrejted előlünk arcodat, és önnön gonoszságunk markába adtál minket. \IHarmatozzatok, magasságos egek, s a felhők hozzák az Igazat.\i /3 #EBC373E5 Lásd meg, Urunk, a Te népednek sanyarúságát, és küldd el az Eljövendőt. Küldd el a Bárányt, a földkerekség Urát, küldd el a kősivatagból Sion leányának hegyéhez, hogy elvegye rólunk fogságunk igáját. \IHarmatozzatok, magasságos egek, s a felhők hozzák az Igazat.\i /4 #2874B606 Vígasztalódjál, vígasztalódjál én népem, hamar eljő üdvösséged! Miért merülsz a gyászba, miért fog el ismét a fájdalom? Ne félj már, megmentelek téged, mivel én vagyok a te Urad és Istened, Izrael Szentje, a te Megváltód. \IHarmatozzatok, magasságos egek, s a felhők hozzák az Igazat.\i >9 /1 #E8D29ECA Jön az Atya megígértje, kinek jöttét rég remélte a föld vándora. Az égen új hajnal támad, szállást keres most magának az egek Ura. Mária tiszta kebele szíves szállás lesz neki, e földön az Isten kedve, párja nem volt, s nincs neki. /2 #FD14E7AD Nem méltó rá a bűn földje, tiszta, mint a harmat gyöngye, a nap sugara. Ő reményünk szép, zöld ága, Galilea bájvirága, szende ibolya. Az alázat szent völgyében elrejtezve ott virul, mégis tudnak földön, s égen illatozó bájirul. /3 #087E1F82 Íme, mi is neked zöngjünk, Gábriellel megköszöntsünk, üdvünk hajnala! Szíved szívünk üdvözletét elfogadni, ó, ne késsék, lelkünk aranya! Mennyben honolsz Szent Fiaddal, boldogságunk csillaga, vezéreld fénysugaraddal híveidet is oda! >10 /1a #DE8B673C Küldé az Úristen gyors és hű szolgáját Szűzhöz Názáretbe Gábriel angyalát, sietve menjen el. /1b #664111A9 Hogy legyen követe, és szóval hirdesse Az Úrnak csodáját, a szűznek jelentse /2a #330B6BCD A Dicsőség Királya természet hatalmát bírja, s felülmúlja, és a bűn kovászát közülünk elveszi. /2b #E5358958 Kevélyek trónjait lerontja karjával, Sátánnal harcba száll, tapodja sarkával, hatalmát megtöri. /3a #51A00E5B Menj el hát, Arkangyal, ez új hírt hirdetni, az ősi írásnak titkait jelentsd ki, levéve fátyolát!” /3b #B47B0E97 „Üdvözlégy, Mária, az Úr van teveled, az Isten Fia lesz, kit szülsz, a gyermeked, ne félj, fogadd be őt!” /4a #2131A24F Meghallván Mária szólását angyalnak, igent mond, s anyja lesz az Isten Fiának, a várt Messiásnak. /4b #875E7744 Ki tanácsadója emberi nemzetnek, Istene, Atyja lesz föld színén élőknek, békesség szerzője. /5a #4DFF1641 Akinek ereje minket erősítsen és gyarló voltunkban mindenkor megvédjen világ sok vétkétől. /5b #21BF5DEC Bocsásson meg nekünk bocsánat szent Ura, kegyelmét esdje le kegyelmek asszonya, maradjon mivelünk! /Amen #29302349 Amen, alleluja, alleluja. >11 /1 #9DD9186B „Menj el sietséggel, arkangyal, Gábriel, József jegyeséhez, ékes köszöntéssel! /2 #D0BE59F4 Isteni titkaim immár kijelentem, mert Szűz Máriában jó kedvem telt nekem. /3 #A747528C Légy gyors szolgálatban, köszöntve Máriát, és vidd meg őneki a megváltás titkát. /4 #67FC90B4 Az emberi nemzet hogy megszabaduljon, s a régi rabságból új életre jusson! /5 #805BBD98 Köszöntsd meg Máriát, ki malaszttal teljes, mondd: az Úr van vele, mert előtte kedves. /6 #2FA2DFB7 Szentlélek Istentől fogantatik fia, imádandó nevén őt Jézusnak hívja. /7 #C6C1A988 Ő szabadítja meg Izraelnek népét, neki adom atyja, Dávid király székét. /8 #C3760F07 Jákobnak házában ő fog uralkodni, s hatalmával mindent magához fog vonni. /9 #341FCC16 Az ő országának soha nem lesz vége, ő lesz a Megváltó, s világ Üdvössége.” /10 #34FF5A6B Ó, égi követség! Ó, Isten irgalma! Mily nagy az emberhez jóságod hatalma! /11 #22584B23 Isteni Megváltó, testté lett szent Ige, légy urunk, vezérünk örök üdvösségre! >12 /1 #16D1D5F5 Mennyből alászállott, mennyből alászállott Úr angyala, Joákim lányának, szép Szűz Máriának ekképp szóla: Üdvözlégy, áldott légy, ó, Mária! Tégedet anyjának választott magának Isten Fia. /2 #D75FE8A3 Engem azért küldött, engem azért küldött követségbe Isten, hogy megmondjam és tudtodra adjam Názáretben az ő akaratját, melyet végzett, mert téged mindennél, a többi szüzeknél jobban szeret. /3 #29C9B0BA Tárd fel azért, kérlek, tárd fel azért, kérlek, Szűz kebledet, Szentlélek ereje, árnyékoz kegyelme most tégedet. Szűzen szülsz, azt mondom én, Gábriel, emlékezz szavamra, nézz e liliomra, ez lesz a jel! >13 /1 #629D4D0C Mikor Máriához az Isten angyala Názáret városba az égből leszálla, kit szent imádságban Gábriel talála, ékes köszöntéssel a Szűzhöz így szóla: /2 #F370DB1B Üdvözlégy, te kegyes, Isten szép leánya, Jesszétől származott, Ádám unokája, az Éva asszonynak legtisztább magzatja, Áron vesszejének megújult virágja. /3 #AEF81827 Tégedet az Isten leginkább szeretett, sok nemzetek közül magának eljegyzett, kilenc angyali kar koronát készített, hogy megkoronázza azzal szent fejedet. /4 #E67E9A38 Készítsd azért szállást az Isten Fiának, mert tégedet vallott szentséges anyjának, te méhed kívánta az ő szállásának, téged mond az Írás Salamon házának. /5 #3AF383B5 „Az Úrnak Igéjét örömmel elvárom, mint Isten akarja, n is úgy akarom, tiszta hajlékomba, ha tetszik, bezárom, mert szüzességemben tudom, nem lesz károm.” /6 #092BB771 Világosítsa meg az Úr én házamat, ragyogó fáklyákkal rakja udvaromat, piros hajnak után hozza fel napomat, hogy meglássam én is az én Krisztusomat! Amen. >14 /1 #B6D6D758 Ó, drágalátos rózsaszál, tehozzád járulunk, mennyből Gábriel angyallal dicséretet mondunk. Néked ezerszer éneklünk, szívünkből mondván, míg élünk: \IÜdvözlégy, Mária! Üdvözlégy, Mária!\i /2 #08D2A16E Dicsérd hát, lelkem, Máriát földön és egekben, mert az Istennek szent Fiát fogadta méhében. Örvendjünk tehát szívünkből, és mondjuk egész erőnkből: \IÜdvözlégy, Mária! Üdvözlégy, Mária!\i /3 #F8D3DF14 Áldott méhednek gyümölcse ezeket rendelte, hogy magát nálad elrejtse, mivel így kedvelte, és szent testét Szűz méhedből vehesse áldott véredből. \IÜdvözlégy, Mária! Üdvözlégy, Mária!\i /4 #E849379D Azért esedezünk neked. ó, csodák csodája, hogy mikor majdan eljövend éltünk végórája segítsd erőtlenségünket, s vidd szent Fiadhoz lelkünket! \IÜdvözlégy, Mária! Üdvözlégy, Mária!\i >15 /1 #876A874E Ó, fényességes, szép Hajnal, kit így köszöntött az angyal: „Üdvözlégy, teljes malaszttal!” /2 #49054BF3 Dicsőséges Szűz Mária, Atyaistennek szép lánya, Szentlélek áldott mátkája! /3 #B1A050EE Fiat fogansz majd méhedben, ki Isten s ember lesz egyben, megmaradsz szüzességedben.” /4 #789934CB Ó, boldogságos Szűzanya, kérünk nagy méltóságodra, Végy minket pártfogásodba! >16 /1 #BC5BBB09 Ó, jöjj, ó, jöjj, Üdvözítő, beteljesült már az idő! Törd át az ég zárt ajtaját, vár a világ sóvárgva rád! /2 #9B711844 Megnyílt az ég harmatozva, Megváltónkat hogy lehozza; ég felhői, nyíljatok szét, hozva Jákob fejedelmét! /3 #2CFCE7AE Föld, virulj ki, völgyön-halmon viruló zöld hadd fakadjon; nyílj ki, földnek szép virága, Dávid házának királya! /4 #0A8BFEC1 Ó, fényes Nap, ó, szép csillag, téged vágyunk mi látni csak. Kelj fel, Napunk, fényességed űzze el a sötétséget! >17 /1 #56D4D54D Ó, jöjj, ó, jöjj el, bölcsesség, ó, Egyszülött, kit ád az ég, te gyöngédség és őserő, amit tudnunk kell, tárd elő! \IEljő, eljő Emmánuel, \Ihogy üdvözüljön Izrael!\i /2 #BBE90797 Ó, jöjj, ó, jöjj el, adonáj, ki cserjelángból szólalál, majd kőbe vésted tíz szavad, jöjj tárt karokkal jómagad! \IEljő, eljő Emmánuel, \Ihogy üdvözüljön Izrael!\i /3 #2414B7B2 Ó, jöjj el, jessze vesszeje, rab nemzeteknek fényjele, ha szólsz, elnémul földi nagy, jöjj, szabadítónk csak te vagy! \IEljő, eljő Emmánuel, \Ihogy üdvözüljön Izrael!\i /4 #57651AD2 Ó, dávid kulcsa, nyitni kész, ha ajtót nyitsz, nem zárja kéz, halál árnyéka vesz körül, mirajtunk immár könyörülj! \IEljő, eljő Emmánuel,\i \Ihogy üdvözüljön Izrael!\i /5 #59E38088 Ó, jöjj, ó, jöjj el, napkelet, mert éjben járunk nélküled, jöjj, igaz Napunk, halld imánk, és fényességed áraszd ránk! \IEljő, eljő Emmánuel, \Ihogy üdvözüljön Izrael!\i /6 #B9B59C70 Te Úr vagy minden nép fölött, és Szegletkő, mely összeköt, sárból formáltad hívedet, most jöjj, fejezd be művedet! \IEljő, eljő Emmánuel, \Ihogy üdvözüljön Izrael! /7 #C318D730 Ó, jöjj, ó, jöjj emmánuel, csak téged áhít Izrael, és hozzád sóhajt untalan, mert Isten híján hontalan! \IEljő, eljő Emmánuel, \Ihogy üdvözüljön Izrael! >18 /1 #6E439B6B Ó, nemes, ékes liliom, édes, gyönyörű rózsa, Mária! Ki szent malaszttal, mint gyöngyharmattal, neveltettél, ó, Mária! Az Isten kedvelt, s Fiának rendelt anyjául, ó, Szűz Mária. /2 #5C2FA361 Csudák csudája, Gedeon gyapja, kire szállt égnek harmatja, malaszttal teljes, Istennek kedves virágszál, Jézus szent Anyja! Kik hozzád mennek, mindent megnyernek, valamint szívük kívánja. /3 #D8E54A65 Áron vesszője: nem vala tője, virággal mégis éledék, annak példája Szűz Máriára csodásan, szépen bételék. Szüzesség drága, nemes virága, s gyümölcse nékünk adaték. /4 #98A0BC22 Éva gyümölcse, bűnös erkölcse halálra ronta bennünket. Méhed virága lőn orvossága, gyógyító írja lelkünknek. Te mennyországba, szép boldogságba segítsed bűnös népünket! >19 /1 #BA39191D Serkenj, lelkem, mély álmodból, vigyázz magadra, mert Urad jő e világra, szép váltságodra, drága kincset hoz magával orvoslásodra. /2 #69E0732A Örülj immár, hogyha voltál eddig bánatban, mert királyod, ki majd eljő nagy hatalommal, kisgyermekként száll le hozzád, sok irgalommal. /3 #9F11F206 Teljes szívvel, víg örömmel ma az angyalok pásztoroknak megjelentik, hogy az ő Uruk e világra született már, égi királyuk. /4 #875D6D36 Hegyen-völgyön s erdőn-mezőn lakozó vadak, víg madarak, égen játszók s minden állatok, megszületett ti Uratok, jertek, áldjátok! /5 #2AF45AFD Te is lelkem magasztald őt, Jézus anyjával, együtt áldjad angyalokkal, nagy buzgósággal, örvendetes, vigasságos szép muzsikákkal! >Karácsony >20 /1 #98335FB3 A kis Jézus megszületett, örvendjünk, elküldötte ő szent Fiát Istenünk. Betlehemben fekszik rongyos jászolban, azért van oly fényesség a városban. /2 #B1601FD7 Eleibe térdepelünk mindnyájan, örvendezve énekelünk vígságban. Dicséretet mondunk édesanyjának, ajándékot adunk a kis Jézusnak. >21 /1 #0662B4BF A Szűz egy Fiat szült, kin a menny s föld örül: \IPásztorok, örüljetek, \Iszabadító földre szállott, \Iörvendjetek!\i /2 #52E3B8DC Szent Atya küldötte, Gábriel hirdette, \IPásztorok, örüljetek, \Iszabadító földre szállott, \Iörvendjetek!\i /3 #1EF87690 Elhagyta országát, ő nagy gazdaságát, \IPásztorok, örüljetek, \Iszabadító földre szállott, \Iörvendjetek!\i /4 #177F8B7A Ádám vétkét váltja, fennszóval kiáltja, \IPásztorok, örüljetek, \Iszabadító földre szállott, \Iörvendjetek!\i /5 #74CB8D39 Szent anyja előtt sír, noha mindennel bír, \IPásztorok, örüljetek, \Iszabadító földre szállott, \Iörvendjetek!\i /6 #1C0A9E68 Megváltja világot, ő hozott váltságot, \IPásztorok, örüljetek, \Iszabadító földre szállott, \Iörvendjetek!\i /7 #548CF91C Dicsőség Istennek, ki adója ennek. Békesség földi népeknek, szabadító földre szállott, örvendjetek! >22 /1 #5F02D284 Az angyal énekel, tekints az égre fel! Napvilágos lett az éj, meghasadt az ég, és a második Személy most a földre lép. Mézet ont az ég, mézet ont az ég! /2 #523AC8EF Az angyal így dalol a fényes ég alól: Istenünknek glória a mennyekbe’ fenn! Véle mondja Mária, véle Betlehem, mondjunk glóriát, mondjunk glóriát! /3 #F0611B40 Jó pásztoremberek, mind jámbor, nyílt szívek, hallják boldog hangjait: földön békesség! Boldogságot ád a hit, hogyha szíved ép. Hisszük is szavát, hisszük is szavát. /4 #EA9B7E58 És mennek boldogan, hol Jézus jászla van, hozzák tiszta szívüket szép ajándékul. Mink is hozzuk, jó hívek, várja már az Úr: tiszta, hű szívet, tiszta, hű szívet. /5 #82B573CE Most angyal s pásztorok, ég és föld egybefog, mind, mi él és mind, mi van glóriára hív, áldja együtt boldogan minden tiszta szív, szent, szent, szent az Úr! Szent, szent, szent az Úr! >23 /1 #B8829F00 Az Istennek szent angyala a mennyekből alászálla, pásztorokhoz hogy eljuta és őnékik ekképp szóla: /2 #3357C03D Mennyből jövök most hozzátok és íme, nagy jó hírt mondok, nagy örömet majd hirdetek, melyen örvend ti szívetek. /3 #D2445535 E mai nap egy kis Gyermek a szent Szűztől megszületett, már elhozta az életét, mely Istennél készítettetett. /4 #9BB97C54 Ez lesz nektek a jel róla: íme, fekszik a jászolyba a kisgyermek, kit találtok, ő teremté a világot! /5 #FCD97882 Jertek, mi is örvendezzünk, pásztorokkal odamenjünk, lássuk őt, kit adott Isten hozzánk való szerelmében! /6 #116BAAE2 A mennyei magas égben az Istennek áldás legyen, ki szent Fiát elküldötte, az ő népét hogy megmentse. >24 /1 #00605C0B Betlehemben csendes a táj csak a pusztán legel a nyáj. Bár a tájon minden alszik az égből ím, ének hangzik. Félve néznek a pásztorok, lelkesülnek az angyalok, zeng az ének hangosabban: dicsőség a magasságban! >25 /1 #AAAE95DF Betlehemi pusztán örvendetes hír van, az angyalnak szava az időben így szóla, az időben így szóla: pásztorok, keljetek, és gyorsan menjetek közel itt e helyhez! Pásztortárs, minő hang ez, pásztortárs, minő hang ez? Betlehemnek majorjában Jézus született, pásztortárs, nagy öröm ez, pásztortárs, nagy öröm ez! /2 #DBBA7C95 A jel, melyet leltek: jászolban egy gyermek ott fekszik a szénán, hódoljuk meg ott méltán, hódoljuk meg ott méltán! Szűz anyja mellette, örvendez felette, pólyába takarja. Pásztortársak, el hozzá, pásztortársak, el hozzá! Légyen dicsőség Istennek, béke embernek! Ki-ki örüljön ennek, ki-ki örüljön ennek! >26 /1 #AF9C786F Betlehemnek pusztájában, pásztorok vigyázatában nagy öröm hirdettetett, mert a barmok pajtájában, ökör, szamár jászolyában Üdvözítőnk született. /2 #E2817AFE Eljött, úgymond, a Messiás, kit jövendölt Izaiás. Sír a kemény hidegben, szállást nem talált magának, inkább rendelték azt másnak az egész Betlehemben. /3 #F2A9713E Ó, Szent József, mit gondoltál, hogy istállót választottál ilyen kemény hidegben! Szállj be hozzánk Máriával, született kis Jézuskával és lakozzál szívünkben! >27 /1 #4F316037 Csordapásztorok midőn Betlehemben csordát őriznek éjjel a mezőben. /2 #912C9E1F Isten angyala jövének melléje, nagy félelemmel telik meg ő szíve. /3 #7DDE8943 Örömet mondok, nagyon nagy örömet, néktek született a ti Üdvösségtek! /4 #DDA7F392 Menjetek el hát gyorsan a városba, ott találjátok Jézust a jászolba’. /5 #1CF340E5 Elindulának és el is jutának, Szűz Máriának jónapot mondának. >28 /1 #B2B3A0C8 Csordapásztorok midőn Betlehembe’ csordát őriznek éjjel a mezőben, éjjel a mezőben. /2 #1D782BD9 Isten angyali, jövének melléjük, és nagy félelemmel telék meg ő szívök, telék meg ő szívök. /3 #59C68B86 Örömet mondok néktek, ne féljetek, mert ma megszületett a ti üdvösségtek, a ti üdvösségtek. /4 #8F2E2FCA Menjetek el-bé gyorsan a városba, és ott találjátok Jézust a jászolban, Jézust a jászolban! /5 #44DF8525 Elindulnának, és el-béjutának, a Szűz Máriának, jónapot mondának, jónapot mondának. /6 #2665124E Hol fekszik Jézus, mondd meg, a jászolban, akit bétakartál mostan a pólyában, mostan a pólyában. /7 #7D719CD5 Hol fekszik Jézus, mondd meg, a jászolban, akit bétakartál mostan a pólyában, mostan a pólyában. /8 #AABCFF44 Mert ő aluszik, pólyában nyugoszik, a hideg jászolban szénán bágyadozik, szénán bágyadozik. /9 #C8E30994 Nem fekszik ágyban, sem friss palotában, hanem a jászolban, romlott istállóban, romlott istállóban. /10 #E4EB9E1D Aki az ég s föld sarkait föltartja, nem lel egy kis helyet, hol fejét lehajtsa, hol fejét lehajtsa. /11 #B8243E77 Serkentsd fel Jézust, szent fiad nékünk, mert szent angyaloktól, hozzája küldettünk, hozzája küldettünk. /12 #41150EE2 Serkenj fel fiam, pásztorok eljöttek, kik szent angyalaidtól tehozzád küldettek, tehozzád küldettek. /13 #BC43E33B Üdvözlégy Jézus, pásztorok Pásztora, mennynek és a földnek teremtő szent Ura, teremtő szent Ura. /14 #6F725711 Ha nem utálsz meg, te szolgáid vagyunk, és mi azért jöttünk, hogy téged imádjunk, hogy téged imádjunk. /15 #FA233DB1 Kérünk tégedet, mint Üdvözítőnket, bűnünkért előled, el ne űzz bennünket, el ne űzz bennünket! /16 #5268F0D1 Mária, te is, könyörögj érettünk, hogy ezen világból boldogul kimenjünk, boldogul kimenjünk! /17 #1E8C1907 Dicséret néked, örök Atyaisten, kicsinded Kisjézus és Szentlélekisten, és Szentlélekisten. >29 /1 #2E89E9CF Gyermek születék Betlehemben, születék Betlehemben, kin örüle Jeruzsálem, kin örüle Jeruzsálem. /2 #BEF16EE0 Gábrieltől üzentetik, angyaltól üzentetik: Isten Szűztől születtetik, Isten Szűztől születtetik. /3 #8E15975A Ím, jászolyba helyeztetik, jászolyba helyeztetik, ki örökké uralkodik, ki örökké uralkodik. /4 #C367724D Ökör s szamár megismerik, jászolyban megismerik: Teremtőjük, ki itt fekszik, Teremtőjük, ki itt fekszik. /5 #9FE99741 A királyok, íme, jönnek, királyok, íme, jönnek, aranyt, tömjént s mirhát visznek, aranyt, tömjént s mirhát visznek. /6 #FBBCD5F5 Az egy, örök, nagy Istennek, az örök, nagy Istennek adjunk hálát Teremtőnknek, adjunk hálát Teremtőnknek! >30 /1 #258D5924 Íme, midőn mindenek bírsággal hívatnak, az Augustus könyvébe szám szerint íratnak. /2 #529220C2 Ciréneus küldeték Betlehem városába, hogy az egész tartományt venné egy summába. /3 #94C1F4A0 Elindula József is a szűz Máriával, Istennek erejéből terhes mátkájával. /4 #519DFC04 Betlehembe érkezvén nincs senki barátja, ki távolról meglátja, ajtaját bezárja. /5 #97A01782 Szállni kényszerítteték egy rongyos pajtában, városon kül, elhagyott vadak barlangjában. /6 #A688F207 Itt éjfélnek idején mind nagy hallgatásban, mindőn az ég és a föld fénylenék magában. /7 #52CB81C3 A Szűz szülé szent Fiát, váltságunknak díját, jászolyba helyezteté szerelmes magzatját. /8 #B373004E Az ökör és a szamár táplálja meleggel, nem hagyják a Kisdedet meghalni hideggel. /9 #9DF790D7 Ó, kegyetlen tigrisek, Betlehem városa, hogy lehetett nálatok Jézusnak ily sorsa! /10 #7AB4B308 Jézus, József, Mária, hogyha méltóztattok, jöjjetek be mihozzánk, itt légyen szállástok. >31 /1a #C9F4C17D Jézus, minden megváltója, Atyaistennek egy Fia, kit, hogy még kezdet nem vala, csudaképpen szült az Atya. /1b #19DC284A Jézus, megváltó Istenünk, kit szent Atyánk küldött nekünk, kit, hogy még kezdet nem vala, csudaképpen szült az Atya. /2 #864400E4 Te Atyádnak fényessége, mindeneknek reménysége, tekints, ím, könyörgésünkre, Tőled segítségkérőkre. /3 #265B1AC8 Emlékezzél, egy védelmünk, megtekintvén a mi testünk, Szűztől születvén érettünk, felvevéd mi természetünk. /4 #144802A9 Ez ünnepnek bizonyítja esztendőbeli forgása, hogy Atyádtól oltalmunkra magad jövél e világra. /5 #624AB47C Ezt menny, föld, tenger és minden benne levők áldják szépen, mert az ő jövetelével vannak nagy éneklésekkel. /6 #3AEC3D9F /? #598A5957 Dicsőség, Uram, tenéked, kinek Szűztől születésed, te szent Atyád és Szentlelked tiszteltessenek teveled. Amen. >32 /1 #BD73C97D Kedves álmot hogy szerezne szülöttjének, így énekel a Szűzanya gyermekének: Szálljon reád édes álom, gyöngyvirágom, aludjál el, szép bárányom, aranyágom! /2 #939CA710 Ha lehetne, a lelkembe fogadnálak, szerelemmel a szívembe bezárnálak. Kebelemben vetnék ágyat, gyöngyvirágom, lelkem lenne lakóházad, aranyágom! /3 #4AED14A4 Köszöntlek a pásztorokkal, kisfiacskám, imádlak az angyalokkal, szép Jézuskám! Ó, aludjál, édes szépem, gyöngyvirágom, kedves anyád szűz ölében, aranyágom! >33 /1 #123760AD Kedves álmot hogy szerezne szülöttjének, így énekel a Szűzanya kisdedének: Szálljon reád édes álom, gyöngyvirágom, aludjál el, én bálványom, aranyágom! /2 #C387D967 Ó, fagyos tél szép virága, kis Jézuskám, te vagy lelkem boldogsága itt a pusztán. Aludjál el, én reményem, gyöngyvirágom, magas mennyből szállt napfényem, aranyágom! /3 #1B1FECFD A pásztorok üdvözölnek térdre esve, az angyalok énekelnek örvendezve. Én is szép dalt zengek néked, gyöngyvirágom, hunyd be fényes szemecskédet, aranyágom! /4 #032D5E7E Meleg tanyán vannak mások, kis Jézuskám, neked barlang a szállásod künn a pusztán! Aludj, szívem, menny királya, gyöngyvirágom, szüzességem koronája, aranyágom! >34 /1 #BD1B917A Kelj fel, keresztény lélek, a nagy Istenre kérlek, tekints be a jászolba, Úr Jézus fekszik abba’. │: Ó, én szerelmes Jézusom! :│ /2 #E84D6BB7 Nézd meg, kemény az ágya, tiszta szerelmünk tárgya, azért fekszik oly ágyon, hogy szerelmünk gyulladjon. │: Ó, én szerelmes Jézusom! :│ /3 #259E86B8 Szűz Anyának szent teje, Úr Jézus eledele, kínálja szíveinket, hogy űzze vétkeinket. │: Ó, én szerelmes Jézusom! :│ /4 #DA980C13 Hirdessük egész földnek nagy voltát e gyermeknek: legyünk kedves hajléki, szívünket adjuk néki. │: Ó, én szerelmes Jézusom! :│ /5 #88063EAB Csókoljuk meg kezeit, törölgessük szemeit. Bűneinket utáljuk, magunkat néki adjuk. │: Ó, én szerelmes Jézusom! :│ /6 #EC9FD3F8 Dicséret és dicsőség, az Atyának, ki felség, Úr Jézusnak tisztesség! Mondjon minden nemzetség. │: Ó, én szerelmes Jézusom! :│ >35 /1 #8FAC9FC4 Köszöntsük imádással az égi kisdedet, ki minket, bűnösöket oly igen szeretett: hogy leszállt az égből, s szűz anyja méhéből a mi megváltásunkért emberi testet vett. /2 #0D4C9AD2 Itt van szent oltárunkon a testté lett Ige, miként a jászolban volt Isten-embersége. Azért imádással, s buzgó háladással emelkedjék fel hozzá mindnyájunk hű szíve! /3 #0CF4A6A8 Vedd kedvesen, kis Jézus, szívünk áldozatát, ki a hív pásztorokat kegyesen fogadád! Szentelj meg bennünket, áldd meg örömünket, hintsd a mi szíveinkbe kegyelmed harmatát! >36 /1 #84684803 Kyrie eleison. Ó, Istenünk, örvendezni és háladalt zengedezni jöttünk most. /2 #D6EF1492 Christe eleison. Betlehemben szült Fiadat, kit fogadunk Megváltónknak mai nap. /3 #5221C64D Kyrie eleison. Kit Szűzanya a jászolban ápolgatott a pólyában egykoron. >37 /1 #D0F76AAD Megszületett már mennyei Király, Szűz Máriának drága méhéből. \IÜnnepet ülvén mi vigadjunk, \Iújszülött Úrnak hódoljunk. /2 #2CD3005C Régen megírták ezt a próféták, hogy fiat szül majd egy nemes virág. \IÜnnepet ülvén mi vigadjunk, \Iújszülött Úrnak hódoljunk. /3 #930A1FD2 Hatalmas lesz ő, a kisded Gyermek, eltiporja majd az Ellenséget. \IÜnnepet ülvén mi vigadjunk, \Iújszülött Úrnak hódoljunk. /4 #615CD32A Győzedelmet vesz a kárhozaton, Győzedelmet vesz örök halálon. \IÜnnepet ülvén mi vigadjunk, \Iújszülött Úrnak hódoljunk. /5a #321AB1E1 Követte Urát boldog szent istván, első mártírja a mi hitünknek. \IÜnnepet ülvén mi vigadjunk, \Iújszülött Úrnak hódoljunk. /5b #389BFE6B János apostol ünnepnapja van, ő volt Krisztusnak legkedvesebbje \IÜnnepet ülvén mi vigadjunk, \Iújszülött Úrnak hódoljunk. /5c #B6DAA9F4 Aprószenteknek ma van ünnepe, akik Krisztusért halált szenvedtek. \IÜnnepet ülvén mi vigadjunk, \Iújszülött Úrnak hódoljunk. /5d #CAEC1F60 Szent Tamás mártír Angolországban Karácsony napján halt meg Krisztusért. \IÜnnepet ülvén mi vigadjunk, \Iújszülött Úrnak hódoljunk. /5e #3A1C64CB Szilveszter pápát ma hívta az Úr, s megkoronázta a mennyországban. \IÜnnepet ülvén mi vigadjunk, \Iújszülött Úrnak hódoljunk. /5f #3A926986 Kiskarácsonynak ma van ünnepe, Jézus betölti Mózes törvényét. \IÜnnepet ülvén mi vigadjunk, \Iújszülött Úrnak hódoljunk. /5g #D6A49390 Jönnek a bölcsek messzi keletről, aranyat, tömjént, mirhát áldozván. \IÜnnepet ülvén mi vigadjunk, \Iújszülött Úrnak hódoljunk. /6 #1BF76402 Nagy hálát adjunk az Úr Jézusnak, az üdvözítő, áldott Krisztusnak. \IÜnnepet ülvén mi vigadjunk, \Iújszülött Úrnak hódoljunk. >38 /1 #7BB13F2F Messiásunk született, kiért lelkünk epedett. Jertek, vigasztaljuk őt, lehullván színe előtt! Örvendvén örvendjünk, mert kegyes Istenünk, ki Betlehemben született minékünk! /2 #89E8D87B Az angyalok szózata mihozzánk is elhata, hirdetvén a kisdedet, ki üdvünkre született. Zengjék hát, mindenek: dicsőség Istennek, békesség a jó szándékú embernek! /3 #27BB5223 Az isteni szent kisded égi tanítást hirdet alázatosságával s mennyei példájával. Kis Jézus, légy velünk, s add mindig követnünk, mikre szent példád tanítást ad nekünk! /4 #A8E10DA2 Hiszünk örök Atyában és ő szent Fiában, ki rajtunk megkönyörült, s érettünk megtestesült. És a Szentlélekben, hiszünk egyetemben, élni-halni készek vagyunk e hitben. /5 #9FE96472 Menjünk a szent kisdedhez, ez üdvösséget szerez, énekeljünk örömmel a mennyei sereggel: szent vagy, kis Jézuska, ég és föld ezt mondja, szent vagy, ó, világ kegyes Megváltója! >39 /1 #D63229B7 Midőn a Szűz magzatát, sírdogáló kis Fiát el akarja altatni, így énekel őneki: \IÓ, napfény, ó, élet, ó, édes Jézus, ó, édes Jézus!\i /2 #2D46E65E Napom édes, szép fénye, ó, életem reménye! A barmoknak jászlában aludj, a lágy szénában! \IÓ, napfény, ó, élet, ó, édes Jézus, ó, édes Jézus!\i /3 #10BBC55D Ó, én édes Gyermekem, téged kíván csak lelkem! Aludj, édes virágom, gyenge bimbóm, zöld ágom! \IÓ, napfény, ó, élet, ó, édes Jézus, ó, édes Jézus!\i /4 #F9C26EC3 Ó, aludj én Királyom, aludj, édes Magzatom! Aludj, gyenge gyöngyvirág, amíg enged e világ! \IÓ, napfény, ó, élet, ó, édes Jézus, ó, édes Jézus!\i /5 #7D534DA9 Akarsz-e más éneket? Hívok pásztorsereget. Nem énekel senki sem, mint ezek, oly ékesen. \IÓ, napfény, ó, élet, ó, édes Jézus, ó, édes Jézus!\i /6 #5CFCBE83 Mihelyt kedved megértik, éneküket rákezdik: aludj, kisded, ó, aludj, jászolkádban csak aludj! \IÓ, napfény, ó, élet, ó, édes Jézus, ó, édes Jézus!\i >40 /1 #A7560A38 Mind a világ örvendezzen Krisztus születésén, ki ember lett Szűzanyjától angyal üdvözlésén. Víg szavú énekkel, tiszta, szép elmével. Örvendezzünk, vigadozzunk e napon, Karácsony, Karácsony! Az Úr Jézus megjelent e világon, Karácsony, Karácsony! Szűz Mária szülte nekünk, Karácsony, Karácsony! Vigadozzunk, örvendezzünk, énekeljünk, tapsoljunk! /2 #B5AFD54E Most az egek mézzel folynak, mind a világ boldog, e gyermekben frigyre léptek égi s földi dolgok. Istenség ember lett, jászolban szendergett. Örvendezzünk, vigadozzunk e napon, Karácsony, Karácsony! Lélegzel már, bűnös ember, szabadon, Karácsony, Karácsony! Megnyílt néked a mennyország e napon, Karácsony, Karácsony! Vigadozzunk, örvendezzünk, énekeljünk, tapsoljunk! >41 /1 #CFCE2E61 Nagy karácsony éjszakáján Jézus születése napján ma örvendjünk, ma vigadjunk, ma született kis Jézusunk. /2 #91C68D0D Jézus ágyán nincsen paplan, megfázik a kis ártatlan, a szemei könnyedeznek, a könnyei esedeznek. >42 /1 #355CBFF2 Messiásunk született, kiért lelkünk epedett. Jertek, vigasztaljuk őt, lehullván színe előtt! Örvendvén örvendjünk, mert kegyes Istenünk, ki Betlehemben született minékünk! /2 #0FE33552 Az angyalok szózata mihozzánk is elhata, hirdetvén a kisdedet, ki üdvünkre született. Zengjék hát, mindenek: dicsőség Istennek, békesség a jó szándékú embernek! /3 #FA195FB9 Az isteni szent kisded égi tanítást hirdet alázatosságával s mennyei példájával. Kis Jézus, légy velünk, s add mindig követnünk, mikre szent példád tanítást ad nekünk! /4 #DA70EBAE Hiszünk örök Atyában és ő szent Fiában, ki rajtunk megkönyörült, s érettünk megtestesült. És a Szentlélekben, hiszünk egyetemben, élni-halni készek vagyunk e hitben. /5 #FE77D912 Menjünk a szent kisdedhez, ez üdvösséget szerez, nekeljünk örömmel a mennyei sereggel: szent vagy, kis Jézuska, ég és föld ezt mondja, szent vagy, ó, világ kegyes Megváltója! >43 /1 #CF857C05 Nagy örömnap ez a nap: Messiásunk támadt, Szűz anya szült szent Fiat, váltja fény az árnyat. Jászolán a csecsemő szívet, lelket megnyerő ő emberségében, ám ugyancsak elvakít, s nyomban térdre kényszerít ő istenségében. /2 #45073C01 Éjféltájban születik, ki a napfényt gyújtja, anyatejre éhezik, ki az üdvöt nyújtja. Rejtik pólyák, szalagok, ki az égre csillagot milliomot tűzdel, sírdogál az újszülött, aki ott fenn mennydörög s rémít villámtűzzel. /3 #18D03D06 Dicsérjük a Gyermeket, ki ma testet öltött, gyöngeségben született, belénk erőt öntött. Ha ő meg nem születik, minden ember elveszik, nem jut üdvösségre; ó, megváltó Istenünk, halálunkkor légy velünk, fogadj be az égbe! >44 /1 #8B5D8521 Nagy örömnap ez nékünk Isten kegyelméből, ma született Krisztusunk tiszta Szűz méhéből. A kisgyermek oly nemes, olyan ékes, kellemes, ő emberségében, mégis felfoghatatlan, szóval kimondhatatlan, ő Istenségében. /2 #CAA99373 Isten Fia támadott tiszta szűz leánytul, liliomom, rózsaszál! A természet ámul, hogy születni látja Őt, aki századok előtt e világ szerzője, hogy a szent Szűz kebelén táplálgatja szent tején azt, ki Teremtője. /3 #31680EDE Mint az üveg, nem törik, napsugár ha járja, sértetlen maradt a Szűz, őt hozván világra. Ó, boldog a szent Szülő, kinek teste volt a tő, mely Krisztust termette! Kinek áldott kebelét, tisztaságos szent tejét Jézus úgy szerette! /4 #67552D04 Itt az Anya a leány, a Gyermek az atyja, ember lett az Isten itt, föl ezt ki foghatja!? Szolga lett és mégis úr, itt van gyámoltalanul, mégis el nem éred! Messze, mégis itt jelen, kettős itt a rejtelem, ésszel föl nem éred! /5 #B3284E66 Sötétségben születik, ki a napfényt gyújtja, istállóban rejtezik, ki a földet tartja. Rejtik pólyák, szalagok, azt, aki a csillagok ezrét égre szúrja, sírdogál és nyöszörög, ki az égen mennydörög, s a villámot szórja. /6 #33CCA90E Krisztus, kinek kegyelme minden embert táplál, ki a szent Szűz kebelén értünk földre szálltál, hittel kérünk, légy kegyes, bűneinkért meg ne vess, ne taszíts a mélybe! Üdvözítő Istenünk, halálunkkor légy velünk, s hívj magadhoz égbe! >45 /1 #908B3C52 Örülj, te boldog Betlehem, vígadjatok, örüljetek! A kívánt kisded megjelent! \IA Krisztus veletek! \IÖrvendjenek jövetének \Iegyütt ifjak meg a vének!\i /2 #80EE81DB Az örökkévaló Ige, vígadjatok, örüljetek! Emberformába öltöze. \IA Krisztus veletek! \IÖrvendjenek jövetének \Iegyütt ifjak meg a vének!\i /3 #772B07DA Megértve Gábriel szavát, vígadjatok, örüljetek! A Szűz fogadta szent Fiát. \IA Krisztus veletek! \IÖrvendjenek jövetének \Iegyütt ifjak meg a vének!\i /4 #FE3F54D4 Hitvány jászolban sírdogál, vígadjatok, örüljetek! Aki a mindenen király. \IA Krisztus veletek! \IÖrvendjenek jövetének \Iegyütt ifjak meg a vének!\i /5 #70BF8CB0 Megismeri ökör, szamár, vígadjatok, örüljetek! Hogy ez a kisded a király. \IA Krisztus veletek! \IÖrvendjenek jövetének \Iegyütt ifjak meg a vének!\i /6 #3CCFCB63 Jönnek kelet királyai, vígadjatok, örüljetek! Aranyat, tömjént hordani. \IA Krisztus veletek! \IÖrvendjenek jövetének \Iegyütt ifjak meg a vének!\i /7 #27717A1D A házba lépnek együtt ők, vígadjatok, örüljetek! Hódolnak új uruk előtt. \IA Krisztus veletek! \IÖrvendjenek jövetének \Iegyütt ifjak meg a vének!\i /8 #8D7B47E7 Megüljük áldott ünnepét, vígadjatok, örüljetek! És áldjuk Isten szent nevét. \IA Krisztus veletek! \IÖrvendjenek jövetének \Iegyütt ifjak meg a vének!\i >46 /1 #23AFA01E Örvendezzünk, Betlehembe menjünk ajándékokkal. Istállóhoz, barmok jászolyához a pásztorokkal, ott született egy kis gyermek, az Isten Fia, a világban régtől fogva várt Megváltója. /2 #B739F884 Kemény ágyban, hideg jászolyban sír a mi örömünk. Kiskorában, első órájában már szenved értünk: Mezítelen testecskéje hóval betelik, hideg szelek fejecskéjét úgy megdermesztik. /3 #D5721525 Ó, mint fázik, orcája is ázik, sűrű cseppekkel, szemeinek, drága gyöngyeinek sok könnyeivel. Mennyi csöppök, annyi gyöngyök, értünk hullanak, ezek a mennybéli vizek lelkünkre folynak. /4 #78DF8C93 Ezt látjátok, mégis nem szánjátok, bűnös emberek! Kemény szívvel és száraz szemekkel, hogy tűrhetitek? Jézus, világ vidámsága, hogy siránkozik, angyaloknak vigassága, hogy szomorkodik. /5 #C3B64564 Ó, vétettünk, sok bűnt cselekedtünk, édes Jézusunk! De ím, szánjuk, teljes szívből bánjuk, kegyes Orvosunk! Ígérjük, hogy soha többé meg nem bántunk már, jöjj el, édes Jézus! Jöjj el, lelkünk készen vár! >47 /1 #4ACC4017 Pásztorok, fel, éjfél van, nem illik már szunnyadni! A jó pásztor ébren van, már nyáját legelteti. \IMária jászolához fussatok, \Iégi szülöttjének hódoljatok!\i /2 #71A50BEC Az égen angyalsereg vonul át dicső fényben, glóriát zengve lebeg, és siet örömében. \IMária jászolához fussatok, \Iégi szülöttjének hódoljatok!\i /3 #14A3D2D9 Pásztorok, ne féljetek, nagy öröm vár reátok! Az Úr eljött közétek, megszánt a régi átok. \IMária jászolához fussatok, \Iégi szülöttjének hódoljatok!\i /4 #3855AA57 Betlehemben épp most lett Dávidnak unokája, Istenember született a világ váltságára. \IMária jászolához fussatok, \Iégi szülöttjének hódoljatok!\i /5 #CCB029E4 S ím, az angyalt angyalok sok ezrei környezik, a boldog égi lakók az Úr művét hirdetik. \IMária jászolához fussatok, \Iégi szülöttjének hódoljatok!\i >48 /1 #3BE56BBE Reszket, fázik keze, lába s egész testecskéje, a jászolban didereg a Szűz szent dedecskéje. Elaludna, de a hideg elűzi az álmát, barmok szája lehel rája melegítő párát. /2 #87FD7E1C Meleg szobát nem pótol a rozoga istálló, ringó bölcső helyett kemény jászoly a szolgáló. Párna helyett, dunyha helyett csak széna van s szalma, harmatgyönge testecskének rossz pihenni rajta. /3 #E2F9169C Kicsi virág, szép rózsaág, gyönge gerlicécske, édes, kedves, kis Jézuska, mennynek s földnek éke! Szálljon reá édes álom selymes szempilládra, s álmodd magad mennyországba, Isten báránykája! >49 /1 #95526B9E Sír az Isten Báránya, van-e, ki őt sajnálja? Bűneinket siratja, Szűzanya így csigatja: Áj, áj, áj, Jézus, aludjál, Jézus aludjál! /2 #4A0AED31 Ne sírj, én szép alakom, gyenge bimbóm, harmatom, szűzi méhem rajlépe, ég és föld ékessége! Ej, ej, ej, csók kell-e vagy tej, csók kell-e vagy tej? /3 #4102A122 Jaj, de kemény a jászol, kisfiam, jaj, de fázol! Tél ellen itt nincs bástya, csak Szent József palástja. Aj, aj, aj, süvölt a szélzaj, süvölt a szélzaj! /4 #DC5DF481 Ne sírj, gyönyörűségem, koronám, ékességem! Szép bölcsődalt zemgenek a mennyei seregek. A, a, a, lelkem sugara, lelkem sugara! /5 #918008D0 Verjen az én keblemben a szív most csendesebben, hogy alvó kis galambom, fiam, fel ne riadjon! Áj, áj, áj, Jézus, aludjál, Jézus, aludjál! >50 /1 #C9015AC0 Szép violácska, kedves rózsácska, szerelmes Jézusom! Világra jöttél, váltságunk lettél, én lelki orvosom! /2 #C0339137 Igen kedvellek, szívből szeretlek, szerelmes Jézusom! Bűnőm töröld el, szívem fogadd el, én lelki orvosom! /3 #DFA323DD Jászolyban látlak, szívembe várlak, szerelmes Jézusom! Mutasd kegyelmed hozzám, s szerelmed, én lelki orvosom! /4 #9841E4C5 Vigasztalj engem, gyullaszd fel lelkem, szerelmes Jézusom! Szolgálatodra, imádásodra, én lelki orvosom! /5 #FFC5DDEE Az angyalokkal és pásztorokkal, szerelmes Jézusom! Dicsérlek téged, áldom felséged, én lelki orvosom! >51 /1 #E53C6CDC Szerencsés óra, boldog éjszaka, melyben Jézus megszületett, a mi váltságunkra eljött. Szerencsés óra, boldog éjszaka. /2 #40C0610F Sötét éjfélben, nagy csoda fényben szózat hallatszott az égből, hogy az Ige megtestesült. Szerencsés óra, boldog éjszaka. /3 #DD274B2B Ó, Szűz Mária, Dávid leánya Jézus méhében hordozta, nekünk a világra hozta. Szerencsés óra, boldog éjszaka. /4 #9A3D6963 Nincs palotája, sem takarója, sír és fázik, mint egy bárány, szenved ő a hideg szénán. Szerencsés óra boldog éjszaka. >52 /1 #92786655 Szülte a Szűz szent Fiát, örvendezzünk! Liliomot rózsaág, lelkendezzünk! \IKisded atya nélkül, néki szünet nélkül \Iglóriát zengedezzünk!\i /2 #942A7858 A próféták megírák, örvendezzünk! Csodát látott a világ, lelkendezzünk! \IKisded atya nélkül, néki szünet nélkül \Iglóriát zengedezzünk!\i /3 #069C0374 Isten itt magára vett, örvendezzünk! Emberi természetet, lelkendezzünk! \IKisded atya nélkül, néki szünet nélkül \Iglóriát zengedezzünk!\i /4 #85E484D4 Góliát meggyőzetett, örvendezzünk! Nyert az ember életet, lelkendezzünk! \IKisded atya nélkül, néki szünet nélkül \Iglóriát zengedezzünk!\i >53 /1 #945BC798 Titkos fényű csillag támad a keleti égen, fény világa széjjel árad messze, nagy vidéken. Eljött Jézus, az új vendég, minden azt jelenti, angyal s pásztor e nagy felség bő irgalmát zengi. /2 #129714BC Földi jólét néki semmi, ott sír szalmaágyon, legutolsó vágyott lenni széles e világon. Mily nagyra vitt, ég királya, lángoló szerelmed, ki ne szánna, ne csodálna ennyi ínség mellett. /2 más forrásból #B68A7256 Betlehembe szállt le mennyből ma a kegyes Isten, hogy kimosva a bűn- s szennyből minket üdvözítsen. Köztünk van már, akit régen a próféták vártak, akiért a magas égbe szent fohászok szálltak. /3 #AD731248 Nem kényelmes palotában jött ő e világra, ott, a barmok jászolában nyílt a menny virága. Bámult ember büszkesége, bámult fény s magasság, a szegénység szűk ölébe szállt az égi jóság. >54 /1 #25998EF9 Tizenkettő az óra, vigyázz e szóra! Nagy fényesség látszaték, örömének hallatszék, ím, mindenfelől, ím mindenfelől. /2 #6D61CA98 Szegény pásztor emberek hallnak éneket, dicsőség az Istennek, békesség az embernek. Örömhírt zengnek, örömhírt zengnek. /3 #37C7671A Ne féljetek, pásztorok, jertek szaporán, betlehemi pusztában, egy rongyos istállóban vár üdvösségtek, vár üdvösségtek! >55 /1 #5D53631C Üdvözlégy, áldott, régen óhajtott éjszaka, éjszaka, melyen Fiat szült, de meg nem sérült Mária, Mária. /2 #8653CEBD Ezt fényes délnek és nem éjfélnek mondhatjuk, mondhatjuk, mert Isten Fia, igazság napja, tudhatjuk, tudhatjuk. /3 #A1913212 Ki ez éjfélben fényét elsőbben mutatta, mutatta, eddig rejtekben, anyja méhében tartotta, tartotta. /4 #F07C8CED Angyalok ennek, születésének örvendnek, örvendnek, s jó hírt mindennek, az embereknek hirdetnek, hirdetnek. >56 /1 #70D752D9 Üdvözlégy, Betlehemben szült Jézus teste s vére, kinek születése napja mennyből lőn hirdetve! Amint hajdan a pásztorok jászolynál imádtak, úgy imádunk ez oltáron kenyér színe alatt. Édes Jézus, ki mennyekből a földre lejöttél, hogy bennünket üdvözíthess betlehemi istállóban szent Szűztől születtél. >Újév >57 /1 #6EA120C1 Kétezeregyedik évben, kik virradtunk egészségben, áldjuk mindnyájan teremtő Istenünket, hogy megadta, megtartotta életünket. /2 #74CB5959 A múltban hányan elmentek, kik itt velünk örvendeztek, hány árva gyermek kesergi apját, anyját, hány hitvestárs sóhajtozza elhunyt társát. /3 #18993F33 De minekünk az Úristen megadta ezt érnünk itten, ez új esztendőben tehát örvendezzünk, a mi kegyes Teremtőnknek hálát zengjünk! /4 #1EEC598E Egyszersmind buzgó imával, kérjük leborult orcával Királyunkat, országunkat békességben tartsa ez új évnek minden perceiben! /5 #F536ED00 Római szentséges pápánk és helybeli lelki atyánk, elöljáróinkkal együtt ez új évben kegyelemnek szent Istene, tartsd épségben! /6 #4711A453 Minden egyes lakosinkat, szegényeket, gazdagokat, özvegyeket és árvákat kegyelmedbe ajánljuk, fölséges Isten, ez új évben. /7 #CEAB11FE Tűztől, víztől, jégesőtől, hadaktól, dögtől, éhségtől őrizz, oltalmazz bennünket kárvallástól, szent Istenünk, ments meg hirtelen haláltól! /8 #92D9A6BE Áldd meg a mi vetésinket, gyümölcsfánkat, szőlőinket, mindennemű jószáginkat tartsd meg velünk ez új évben, arra kérünk, nagy Istenünk! >58 /1 #88845CAD Szép kelet, szép nap, nincs benned homály, mert az örök Nap benned a király. \IÚj esztendőben új szívekkel \Idicsérünk, Jézus énekekkel! /2 #CAD23FDF E napon ontod az első csepp vért, mit a jó Isten váltságul ígért. \IÚj esztendőben új szívekkel \Idicsérünk, Jézus énekekkel! /3 #7050E3C8 Hogyha megtartasz még több időre, virradjunk boldog, szebb jövendőre. \IÚj esztendőben új szívekkel \Idicsérünk, Jézus énekekkel! >59 /1 #8B8EBC31 Szűz Mária e világra nékünk szent Fiát hozá. A jászolban helyeztetvén őtet imigyen szóla: Aludjál, én magzatom, nyugodjál, virágom, így énekelvén és örvendezvén. /2 #1C97BF66 Ökör, szamár reája lehelvén, mintha mondanák: Úr és Isten most közöttünk fekszik; együtt vigadnak; Már az égi madarak és erdei vadak őt imádják és magasztalják. /3 #EB8C53A1 Azért mi is, halandó emberek, Őt dicsérjük, dicsőséges születése napját vígan szenteljük. Az Atya Úr Istennek, nekünk kegyelmesnek, hálákat adjunk, szívből vigadjunk. /4 #EF1F5976 Aki hozzánk irgalmasságból szent Fiát küldé, hogy a bűnös emberi nemzetet üdvözítené, ki mihelyt megszületett, máris üldöztetett, kegyes királyunk, édes Jézusunk! /5 #91B081CF Ó, te kegyes asszonyunk, Mária! Istennek anyja, Szentháromság eleven temploma, kedves leánya, ne feledkezzél rólunk, ó, édes gyámolunk! Te légy oltalmunk, erős pajzsunk! >Vízkereszt >60 /1 #D1934B1C A királyok királyának, Jézus Krisztusnak, Szűz Mária szent Fiának, mi egy Urunknak, jer, mi mondjunk dicséretet mi Megváltónknak! /2 #F8B83DF3 Jer, dicsérjük nagy felségét Istenségében: és tiszteljük csodálatos Emberségében, hogy juthassunk ő általa a dicsőségbe. /3 #75FEAA70 Íme, három szent királyok csillagot látnak, melynek ritka fényességén elálmélkodnak, hogy megtudják ezt a nagy jelt, útnak indulnak. /4 #FE952038 Bálám jövendöléséről megemlékeznek, egyenesen Jeruzsálem felé eveznek, új király születéséről így értekeznek. /5 #D4EF82B9 Hol van a zsidók királya, ki most született? Mert csillaga napkeleten nekünk feltetszett, és az ő imádására minket vezetett. /6 #B7F0F142 Heródes megháborodék, mihelyt ezt hallá: s a bölcsek összegyűlését megparancsolá, Krisztus születése helyét tőlük megtudá. /7 #C833F06A Azután a királyokat titkon hivatá, de szívének nagy haragját, ki nem mutatá: Krisztus felkeresésére így utasítá: /8 #C3050C94 Új királyt ne keressetek Jeruzsálemben, hanem ama nevezetes Júda-Betlemben, mert az írás oda mutat a szent könyvekben. /9 #383E0518 Feltalálván, adjátok meg a tiszteletet, s küldjetek őróla hozzám egy izenetet, hogy én is elmenvén, lássam, s imádjam őtet. /10 #C9D1E25E A királyok Heródestól búcsút vevének: az udvarból és városból hogy kimenének, látván ismét a csillagot örvendezének. /11 #DC81C6E3 A csillag, menvén, tündöklék a fejük felett: és megálla Betlehemben azon ház felett, melyben Urunk, Jézus Krisztus nemrég született. /12 #108F9DFC És bemenvén, ott találták a Szűz Máriát, s az ő jászolba helyezett áldott szent Fiát, megismerék világ Urát, s váltságunk díját. /13 #CACDCB40 Alázatos, buzgó szívvel térdre hullának, háládatos tisztelettel leborulának, Úr Jézusnak dicséretet, s áldást mondának. /14 #58BD16C5 Áldattassál, földre szállott egek királya! Ki mennynek, földnek, tengernek vagy alkotója, s kegyességből bűnösöknek lőn Megváltója. /15 #76487297 Aranyat, tömjént, kenetet Néked áldozunk, testi-lelki erőinkkel Téged imádunk. Amíg élünk, szíveinkben rejtve hordozunk. /16 #2EC9C3C0 Az arany jelképezi az ő királyságát, a tömjén pedig isteni nagy méltóságát, a kenet szintén emberi halandóságát. /17 #0566EAA7 Szűz Mária tisztességgel a bölcs urakat fogadá és megköszöné ajándékukat, Szent Fiához tanúsított buzgóságukat. /18 #EA0A59BE Azon éjjel az angyaltól megintetének, hogy az álnok Heródeshez be ne térnének: Így más úton hazájukba visszatérnének. /19 #26BD8E4E Hirdeték, hogy az új király már megszületett. Ő a csillag, mely Bálámtól jövendöltetett, már kezdetben váltságunkra megígértetett. /20 #E186ECEC Dicsértessél, áldott Jézus, mindenek Ura, ki a mi üdvösségünkért jöttél világra! Add, hogy juthassunk általad a boldogságra. Amen. >61 /1 #A7265C28 Égi lakomára készüljünk, hívek, az öröm Királya már elénk siet. Meggyógyulnak gondok, sebek, és az Úrnak békélt szívvel mondunk víg éneket. /2 #C9625731 Fölséges Úristen, eléd térdelünk, Ember, angyal, minden dicsér, áld velünk. Mert hatalmas a te karod, a víz borrá, a bor vérré válik, ha akarod. /3 #541AC719 Kánai menyegzőn a Szűz Anya szól szent Fiához esdőn: elfogyott a bor. Hat kővedret megtöltenek, Jézus szól, a víz borrá lesz, és ujjong a sereg. /4 #C520360A Hiszünk az Atyában: ő a hatalom, hiszünk egy Fiában: ő az irgalom, vigasztaló Szentlélekben, gondviselő, csodatevő, áldott egy Istenben. /5 #22E6E1FB Fehér ostya és bor az áldozatunk, Atyánk, magunkéból csak ezt adhatunk. Harmatozd rá malasztodat s Krisztus teste, Krisztus vére lesz a szent áldozat! /6 #B9C25272 Szent, szent, szent vagy, csengje vígan énekünk, szent, szent, szent vagy zengje egész életünk! Jézus hív, hogy éljünk vele, ő a szívünk örömbora, lelkünk szent kenyere. >62 /1 #B396188A Fényességes ez a mai nap, éneket mondjunk a mi Urunknak! \IÚj esztendőben mi vigadjunk, \IVízkereszt napján hálát adjunk! /2 #BFFBC10A Csillag gyulladt a komor egen, mennyei fénnyel messze keleten. \IÚj esztendőben mi vigadjunk, \IVízkereszt napján hálát adjunk! /3 #51150B71 Három szent bölcs hozza a szívét, hozza a váró nemzetek hitét. \IÚj esztendőben mi vigadjunk, \IVízkereszt napján hálát adjunk! /4 #B8976097 Szívünk hozzuk mi is ma, hívek, gyermeki szívet, színarany hitet! \IÚj esztendőben mi vigadjunk, \IVízkereszt napján hálát adjunk! /5 #B20E6AFA Mint a tömjén, szálljon énekünk, csorduló mirha szent szeretetünk. \IÚj esztendőben mi vigadjunk, \IVízkereszt napján hálát adjunk! >63 /1 #EFE033D2 Három királyok napját, országunk egy istápját dicsérjük énekkel, vigadozó versekkel! \ISzép jel és szép csillag, szép napunk támadt, \Iszép napunk támadt.\i /2 #6F2895C1 Hol van zsidók királya? Mert megjelent csillaga. Betlehemben találják, szép Jézust körülállják. \ISzép jel és szép csillag, szép napunk támadt, \Iszép napunk támadt.\i /3 #65904C11 Királyok ajándékát: aranyat, tömjént, mirhát vigyük mi is Urunknak, ártatlan Jézusunknak! \ISzép jel és szép csillag, szép napunk támadt, \Iszép napunk támadt.\i /4 #A823179B Kérjük a Szűz Máriát, kérje az ő szent Fiát, hogy bennünket megtartson, s az ellenség ne ártson! \ISzép jel és szép csillag, szép napunk támadt, \Iszép napunk támadt.\i /5 #23A0AFC4 Áldjuk a királyokkal Jézuskát, szent Anyjával, magasztaljuk lélekkel, erősödő szent hittel! \ISzép jel és szép csillag, szép napunk támadt, \Iszép napunk támadt.\i >64 /1 #B4A95F74 Ó, mily fényes ez a csillag, mely ma támada, hívó fénye a világot általragyogja, a pogányok sötétségét eltávoztatja! /2 #F5A4FB2A /3 #A41084BE Az arany e Gyermekben a királyt tiszteli, a tömjén a halhatatlan Istent hirdeti, és a kenet a halandó embert illeti. >Bűnbánat >65 /1 #2583F931 Édes Jézus, hozzád jöttem, nagyon nehéz a keresztem, testem reszket, lábam remeg, emeld meg a keresztemet! \IMa még lehet, ma még szabad, \Iborulj le a kereszt alatt!\i /2 #4DF42582 Fogadjál el, ahogy vagyok ragyogtasd rám sugallatod, nyújtsd a kezed, hogy elérjem, a Szentlelket küldd el nekem! \IMa még lehet, ma még szabad, \Iborulj le a kereszt alatt!\i /3 #FF48626A Jézus mondja: kellesz nekem, aki szeret, az van velem. Megbocsátom bűneidet, letörlöm a könnyeidet. \IMa még lehet, ma még szabad, \Iborulj le a kereszt alatt!\i /4 #0BDA634E Bűnös lélek, ne tévelyegj, ha így remélsz, veled leszek! Most jöjjetek, ne féljetek, azért jöttem, megvédjelek! \IMa még lehet, ma még szabad, \Iborulj le a kereszt alatt!\i /5 #65AA5BE3 Halott voltam, s felébredtem, megmentette az életem. Most már hiszem, most már tudom, Jézus az én szabadítóm. \IMa még lehet, ma még szabad, \Iborulj le a kereszt alatt!\i >66 /1 #EB690845 Hol vagy, én szerelmes Jézus Krisztusom? Hol találjalak fel, kegyes orvosom? Lelki betegségem tudod, mily nagy, nyújtsd orvosló kezed, s jaj, el ne hagyj! /2 #55EE9D17 Téged az én lelkem kíván keresni, mert tenálad nélkül el kell kárhozni; ó, szerelmes Krisztus, fordulj hozzám, vigasztald meg szívem, tekints énrám. /3 #7F2A0F87 Míg fel nem talállak, keresni foglak, mind éjjel, mind nappal sírva kiáltlak. Ó, jelenj meg, Krisztus, szomorúnak, vigasztalást hozzál te szolgádnak. /4 #93401641 Ahová csak fordulsz, híven követlek, téged, Megváltómat, szívből szeretlek. Add, hogy lelkem, Jézus, téged áldjon, holtom után véled vigadozzon. >67 /1 #E0E116CD Hol vagy, én szerelmes Jézus Krisztusom? Hol talállak téged, kegyes Megváltóm? Adj világosságot, mert fényes vagy, nálad nélkül szívem igen bágyadt. /2 #20E873A8 Téged az én lelkem kíván keresni, mert tenálad nélkül el kell kárhozni. Ó, szerelmes Krisztus, fordulj hozzám, vigasztald meg szívem, tekints énrám! /3 #58756CC0 Míg fel nem talállak, keresni foglak, mind éjjel, mind nappal sírva kiáltlak. Ó, jelenj meg, Krisztus, szomorúnak, vigasztalást hozzál te szolgádnak! /4 #B129D2AC Ha fel nem talállak, kegyes Krisztusom, elkárhozik lelkem, bizonnyal tudom. Ó, siess hát hozzám, ne távozzál, Ó, szerelmes Krisztus, jöjj, vigasztalj! /5 #7FC8FB52 Veled az én lelkem kíván lakozni, kívüled nem óhajt senkit szeretni, nálad nélkül éltem keserűség, halálom is véled gyönyörűség. /6 #50E8E885 Ahová csak fordulsz, híven követlek, téged, Megváltómat, szívből szeretlek. Add, hogy lelkem, Jézus, téged áldjon, holtom után véled vigadozzon! >68 /1 #3FCD0E57 Mint bízik e világ ő álnokságában, kinek szerencséje vagyon elromlásban, ő hatalmassága haszontalanságban, miként agyagedény, vagyon elromlásban. /2 #89A3D0AD Többet higgy a jégre feljegyzett betűknek, hogysem mint e világ hízelkedésének! És ne higgy, mert megcsal, szép ígéretének, mert soha nem talál bért reménységének! /3 #E7411038 Inkább lehet hinni hamis férfiaknak, hogysem mint e világ árnyék hívságának, testi és mulandó mutogatásának, ártalmas és csalárd okoskodásának. /4 #AA6B87FF Hová lett Salamon, ő bölcsességével, avagy hol van Sámson nagy erősségével? Hol vagyon Absolon szép ékességével, avagy hol Jonatás kedveskedésével? /5 #1A0F776E Hová lett Julius hatalmasságával, avagy a dúsgazdag ő lakodalmával? Mondd meg, hol Tullius ékesszólásával, vagy Aristoteles mély tudományával? /6 #1E73B727 Ily nemes férfiak, ily főnemzetségek, ily nagy uraságok s fejedelemségek, ily nagy birodalmak s ily nagy erősségek egy szempillantásban elmúlnak mindenek. /7 #2A543CBA /8 #003F60FB Ne mondd hát tiednek, ami elveszendő, amit ad e világ, azt visszaveendő! Mennyei dolgokat légy hát keresendő, ez boldog kereset, ez el nem veszendő! >69 /1 #FB2553B8 Ne hagyj elesnem, felséges Isten, keserűségemben! Te szent nevedért légy segítséggel, ne essem kétségbe, mert mindenfelől, látod, Úristen, vagyok kísértésben. /2 #0D46E4AE Gyermekségemtől, felséges Isten, mind ezideiglen téged hívtalak én segítségül minden ínségemben: mostan sem lehet más bizodalmam, sem földön, sem mennyben. /3 #7791DD6E Nincs is énnekem más bizodalmam, Úristen, náladnál. Akármiképpen cselekedj vélem, csak ne haragudjál! Mint kegyes Atya, fiadat dorgáld, ó, csak meg ne utálj! /4 #D6107CD9 Dicséret neked, Atya Úristen, a te szent Fiaddal! Áldassál tőlünk a Szentlélekkel, mi Vigasztalónkkal! Most és örökké imádunk téged zengő énekszókkal. >70 /1 #8C3B89D0 Ne szállj perbe énvelem, én fölséges Istenem, mert nem igazul meg akkor az én lelkem, s méltán elvethetsz engem. /2 #0A8B8741 Mert én anyám méhében fogantattam vétekben, e világra jöttem eredendő bűnben, s elestem sok vétekben. /3 #939F9E73 Néked bűnöm megvallom, mert én azzal tartozom, te bocsáthatod meg, bizonnyal jól tudom, segítségedet várom. /4 #A9D75C86 Szent Fiad haláláért, keserves nagy kínjáért, áldott szent vérének drága nagy áráért, kegyelmezz meg mindezért! /5 #F6874BBE A te áldott szent Lelked, kérlek, tőlem el ne vedd, sőt újítsd meg bennem, hogy dicsérjem neved, szolgálhassak tenéked! /6 #EC7EE7DA Reád bízom magamat, te viseljed gondomat, igazgasd jó útra az én lábaimat és minden szándékomat! >Húsvét >71 /1 #6E532C60 Bizodalmas szívvel hozzád járulunk, ó, Uram, s előtted ím, leborulunk! Ne vesd meg híveid esdeklését, sőt, hallgasd meg buzgó könyörgését! /2 #032B917F Kérjetek, úgy mondád, s adatik nektek, s meg fogjátok lelni, mit hűn kerestek. A kegyelem-ajtó megnyittatik, ki ahhoz zörgetve folyamodik. /3 #91DDFDD5 Ó, Jézus követjük szent hívásodat, és szívünkbe vesszük tanításodat. Hozzád folyamodunk esedezve, méltass minket égi kegyelmedre! /4 #D664FC4D A lelki jók után te majd megadod testünk szükségére a táplálékot. Adj megelégedést a kenyérhez, mit méltatlan voltunk kezedből vesz! /5 #6D8B8D70 Te légy szenvedésünk vigasztalása, szolgáljon az nekünk megjobbulásra. Halálunk óráján légy mellettünk, s az égi koronát add megnyernünk! >72 /1 #17F58F72 Feltámadott Krisztus megváltásunkra, utat nyitott mennyországba, örök boldogságra. /2 #6218A13B Ádám bűne miatt mind bűnbe estünk, az Istennek kegyelmére méltók nem lehettünk. /3 #7334ED73 De a Krisztus Jézus terhünk fölvette, a hatalmas Atyaistent értünk engesztelte. /4 #19AC148E Feltámadott Krisztus!” Sokszor kiáltjuk, de a bűnnek nagy rútságát jaj, mégsem utáljuk. /5 #0432EB83 Hogyha bűnben élünk, és meg nem térünk, akkor Krisztus kínhalála nem használ minékünk. /6 #801273C9 Támadunk fel azért minden bűnűnkből, hogy örömmel részesüljünk Húsvét kegyelméből. >73 /1 #E7587458 Feltámadt dicsőségesen Istennek szent Fia, vígan már, örvendetesen világ Megváltója. Elmúltak minden kínjai, nincsnek semmi fájdalmi, feltámadt dicsőségesen, alleluja, alleluja! /2 #F73AF65A Nagy öröm már környékezi Jézusnak szent Szívét, kimondhatatlan nagy vígság vidámítja lelkét, hogy fáradtságát letette, váltságunkat elvégezte, dicső feltámadásával, alleluja, alleluja! /3 #462CDDEA Megdicsőült szent testének fénylenek sebei, drága gyémánt és mint arany ragyognak helyei. A múltnak minden kínjai, nincsenek semmi fájdalmi, megdicsőült jó Jézusunk, alleluja, alleluja! >74 /1 #C7221B94 Föltámadt Krisztus e napon, \Ialleluja, hála légyen az Istennek.\i /2 #DCA63E3B Hogy minden ember vigadjon. \Ialleluja, hála légyen az Istennek.\i /3 #89240FBD Értünk halált ki szenvedett, \Ialleluja, hála légyen az Istennek.\i /4 #F8BC4BC3 s megváltott minden lelkeket. \Ialleluja, hála légyen az Istennek.\i /5 #FA70839C Mennek a szent nők sírjához, \Ialleluja, hála légyen az Istennek.\i /6 #C275212B kenetet visznek Krisztushoz. \Ialleluja, hála légyen az Istennek.\i /7 #6BEBF9F1 Fényes szép angyalt látnak ott, \Ialleluja, hála légyen az Istennek.\i /8 #2AE0DD6E s hallának boldog szózatot. \Ialleluja, hála légyen az Istennek.\i /9 #4C969680 Ti, félénk asszonyemberek, \Ialleluja, hála légyen az Istennek.\i /10 #6093A4F4 Galileába menjetek! \Ialleluja, hála légyen az Istennek.\i /11 #CED8CA31 Tudják meg az apostolok, \Ialleluja, hála légyen az Istennek.\i /12 #21CFA16E hogy az Úr él, s feltámadott. \Ialleluja, hála légyen az Istennek.\i /13 #F4FC59AF Megjelent ő szent Anyjának, \Ialleluja, hála légyen az Istennek.\i /14 #28EA5FD0 kesergő szent Magdolnának. \Ialleluja, hála légyen az Istennek.\i /15 #DF00C2F1 Megjelent aztán Péternek, \Ialleluja, hála légyen az Istennek.\i /16 #89FF159F megjelent majd a híveknek. \Ialleluja, hála légyen az Istennek.\i /17 #019D1694 Húsvéti boldog lélekkel \Ialleluja, hála légyen az Istennek.\i /18 #32C7B1FD dicsérjük Istent énekkel. \Ialleluja, hála légyen az Istennek.\i /19 #55E90DC5 Dicsőség Szentháromságnak, \Ialleluja, hála légyen az Istennek.\i /20 #EBC3D0B5 adjunk ma hálát Urunknak. \Ialleluja, hála légyen az Istennek.\i >75 /1 #1022BF30 Hála legyen az Istennek, ki üdvöt ad az embernek. \IAlleluja, vigadjunk, \IIstennek hálát adjunk!\i /2 #53F332A0 Krisztus a sírból fölkéle, égnek-földnek örömére. \IAlleluja, vigadjunk, \IIstennek hálát adjunk!\i /3 #0937CC16 Júda dicső oroszlánja a pokollal szembeszálla. \IAlleluja, vigadjunk, \IIstennek hálát adjunk! /4 #A5078E7F Megnyeré a győzedelmet, hogy kimentsen minden lelket. \IAlleluja, vigadjunk, \IIstennek hálát adjunk!\i /5 #C0065B34 Zászló lett a szent keresztfa, melyen a harcot kivívta. \IAlleluja, vigadjunk, \IIstennek hálát adjunk! /6 #2B41E27E Zengje velünk az ég és föld, melyet dicsőséged bétölt! \IAlleluja, vigadjunk, \IIstennek hálát adjunk!\i /7 #B0C5FDC4 Zengjünk a szent asszonyokkal és a hű tanítványokkal! \IAlleluja, vigadjunk, \IIstennek hálát adjunk!\i >76 /1 #91E5EEC8 Krisztus feltámada mind ő nagy kínjából. Ezen mi is örüljünk, Krisztus legyen reményünk, kirjelejszon! /2 #BABE6298 Ó, kegyes Mária, mennyei szép rózsa, kérjed, hogy szent szülötted üdvözítse lelkünket, kirjelejszon! >77 /1 #4849B487 Krisztus feltámadott, üljük meg e napot szent örvendezésekkel, minden hívő ember alleluját zengjen! /2 #A58AF3C7 Istennek dicsőség, imádja őt föld, ég, s halált rontó szent Fiát, bűneink váltságát, az ártatlan Bárányt! /3 #02C37489 Győzelmes Jézusunk, tündöklő szép napunk, világosítsd szívünket, erősítsen minket szent feltámadásod! /4 #A2FCB5B3 Jézusunk, nagy Király, a föld bármit kínál, tőled el nem tántorít, élő hittel kérünk, légy utunk, vezérünk! /5 #B7B96D82 Szentséges áldozat, élőket, holtakat megsegítő irgalom, feltámadás, élet, Jézus, hála néked! /6 #0C003AA7 Zengjék a nagy egek, a boldog emberek: szent, szent, szent a Hatalmas, győzedelmes Jóság, Három-Egy Valóság! >78 /1 #7B604495 ÜDVÖZÍTŐNK feltámadott, szenteljük vígan e napot, zengedezzünk: alleluja, alleluja, alleluja. /2 #78A3863F A messiás feltámadott, s mi felőle megíratott, az mind híven valósula, alleluja, alleluja. /3 #34811FEA Reménységünk feltámadott, s nekünk bizonyságot adott, hogy ő a kegyelem kútja, alleluja, alleluja. /4 #D34D6200 Vígasztalónk föltámadott, s megenyhíté a bánatot, mely az ember szívét dúlja, alleluja, alleluja. /5 #31CE3ED3 Örömnapunk föltámadott, s ránk oly szép hajnal virradott, melyre ég s föld megindula, alleluja, alleluja. /6 #5716D775 Életadónk föltámadott, és éltető gyógyszert adott, hogy minden szív meggyógyula, alleluja, alleluja. /7 #BC24A23E Az irgalom föltámadott, példát és kegyelmet adott, ő az üdvösségnek útja, alleluja, alleluja. >79 /1 #21AA1FC0 Üdvözlégy, drága nap, napoknak királya, te vagy reménységünk fényes koronája! Üdvözlégy, szép Húsvét napja, szent hitünknek vagy alapja. Oszlik lelkünk búja, alle-, alleluja. /2 #C6579AAF Nagy dicsőség legyen az égi Fölségnek, kin a gyászhalálnak álmából fölébredt! Tőled, ó, sír, már nem félünk, nem hiú a mi reményünk, Jézus a tanúja, alle-, alleluja! >80 /1 #0FD68656 Üdvözlégy, fényes nap, tiszteletre méltó, melyen az Úr Krisztus legyőzi a poklot, s ki a fán függött, győztesen országol, most minden teremtmény őelőtte hódol. /2 #0B575A4E Az újjászülető természet hirdeti: Krisztussal visszatér mindenbe az élet, a győzedelmes Krisztust, az alkotót zöld erdők, ligetek s virágok ünneplik. (Üdvözlégy…) /3 #60DC8818 Alvilág leláncolt foglyait feloldja, s mind, ami lent hevert, a magasba hívja, számtalan népek tömlöce megnyílik, s az égbe fölmenőt szabadok követik. (Üdvözlégy…) >81 /1 #E4E83A9E Vétkeimnek drága ára, üdvözlégy, Isten Báránya! Legyen velünk békességed, ekkor méltán zengi néped: alleluja, alleluja! Szent királyunk, itt imádunk, légy irgalmas! /2 #35100F67 >Nagyböjt >82 /1 #E86C5C63 Árva, bűnös lelkem reszket, átkarolja szent kereszted, édes Jézus, szíved értem mennyi vért vesztett! /2 #BE0E9426 Tilos, gonosz úton jártam, hívó szódra nem vigyáztam. Édes Jézus, Golgotáig jártál utánam! /3 #8CAD5F6E Tévedt bárány, gyönge, hűtlen, bűn árjában elmerültem. Égi pásztor, szent szívednek sokba kerültem! /4 #5B73E745 Bűnöm szennyét úgy utálom, karjaim csak feléd tárom. Jöjj el, édes, könyörülj meg rossz báránykádon! /5 #08F7E011 Szent öledre síró lélek, karjaidba visszatérek. Ott maradok, néked élek, amíg csak élek. /6 #1BE7B664 Jézus, édes jó szerelmem, mily jó nálad megpihennem. Engedd szíved szent irgalmát örökre zengnem! >83 /1 #8552486F Az Atyának egy fiát, kit öröktől nemzett éjfél után elfogták igaz Istenembert. /2 #8EB532DF Messze futnak társai elszakadva tőle, a zsidóság éktelen csúfot űz belőle. /3 #08BCC42D Pilátushoz elvivék őt hat óra tájban, s hamis tanúk vádolák mint gonoszt, szavában. /4 #02BD86FC Megkötözvén két kezét, csapdosták orcáját, rútul összeköpdösék égderült világát. /5 #33ED7D32 Hogy kilenc volt, lárma lőn: csak feszítsd fel őtet, s a gonosz nép rá veres gúnyruhát terített. /6 #ECCD1304 Tövisekből koronát tettek szent fejére, visz keresztet vállain büntetés helyére. /7 #1B47ECC1 Volt tizenkét óra, hogy a keresztre vonták, s két lator közt keresztfán fel is állították. /8 #A05774A8 Kínok miatt szomjazék, s ők epét adának annak, aki elvevé bűnét e világnak. /9 #323607C3 Halálra ment délután három óra tájban, fogadd, Atyám, lelkemet, mondta végszavában. /10 #11761D7B Pogány vitéz oldalát tőrrel átlyukasztá, rengett a föld és a nap fényét elfogyasztá. /11 #100D3732 A keresztről levevék még aznap délestén, benne életerejét istensége rejtvén. /12 #7A66A4DD Nézd, ó, bűnös, így hal az, kiben élet támad, sírj fölötte, s törje meg szíved a bűnbánat! /13 #DEFF97C0 Betakarták alkonyon sziklasír ölébe a szent testet, mely jövő életünk reménye. /14 #BE764B74 A próféták szavai megvalósodának, Messiásban vártak ők üdvöt a világnak. >84 /1 #613A2573 Bú, s fájdalom szívemet szorongatja lelkemet, érted, édes Istenem. Szemeim könnyhullatási, áradnak az ő folyási, jaj, nekem, mert vétettem! /2 #547528C5 Nem titkolom vétkemet, megvallom esetemet színed előtt, Istenem. Hogy haragot indítottam, Istenséged megbántottam, Jaj, én sok bűneimnek! /3 #0915CB19 Szent véredet ontottam, szent tested ostoroztam vétkem által, Jézusom. Arcul vert feslett életem, csúfolt rágalmazó nyelvem; jaj, miképp üdvözüljek? /4 #A1DF5755 Jézus, add kegyelmedet, hogy gonosz életemet szívből megsirathassam! Soha többé meg nem bántlak, híve leszek keresztfádnak, örökké tiéd leszek! >85 /1 #2211B7DE Égi alkotónknak, szent szabadítónknak, adjunk hálát zengve itt! Ki magát od’adva értünk áldozatra megváltotta híveit.\I \IMeghalt miérettünk, kik bűnben születtünk, \Ieleget tesz helyettünk.\i /2 #E127B93C Keserg az édesség, szenved a kegyesség, issza a kín poharát. Beteg az orvosság, sír az égi jóság, az isteni jóbarát. \IMeghalt miérettünk, kik bűnben születtünk, \Ieleget tesz helyettünk.\i /3 #CBE256D3 Ki a bajban ápol, ki mindent istápol, keresztet visz, elesik. Szentek koronáját verik, taszigálják, rajt’ szívünk meg nem esik. \IMeghalt miérettünk, kik bűnben születtünk, \Ieleget tesz helyettünk.\i /4 #43B48E62 Égiek bíráját földiek bírálják, a sötét éj a napot. Örök Ige hallgat, mentő szót nem hallat, a kínra átadatott. \IMeghalt miérettünk, kik bűnben születtünk, \Ieleget tesz helyettünk.\i /5 #795C3F11 Az egek szentsége, angyalok szépsége daganattól éktelen, verik, ostorozzák, fájdalmát fokozzák, nincs számára kegyelem. \IMeghalt miérettünk, kik bűnben születtünk, \Ieleget tesz helyettünk.\i /6 #FF251099 Az élet adóját halálra hurcolják, s a keresztre szegezik. Isteni méltóság, végtelen magasság, hogy eshetett meg ez így? \IMeghalt miérettünk, kik bűnben születtünk, \Ieleget tesz helyettünk.\i /7 #6A38C161 Hogy szívét átjárja az éles vasdárda, megnyílt a menny ajtaja. Isten kincsszekrénye, bűnösök reménye lőn kinyílt szent oldala. \IMeghalt miérettünk, kik bűnben születtünk, \Ieleget tesz helyettünk.\i >86 /1 #A41869E9 Folydogál a gyöngypatak, Mária könnye szakad bánatában. Amint méhe szép raja a kereszten függ vala vérben, gyászban. /2 #A02674CF Nyög a szelíd gerlice, a szüzek legszebbike, nagy a kínja. A halálos vértusán nem segíthet Jézusán, hogy ne sírna! /3 #6A9CDDFD Hétfájdalmú Szűzanyánk, drága kincsünk, koronánk, ó, bocsásd meg, hogy sok bűneink miatt szenved, s hal meg Szent Fiad, ne utálj meg! >87 /1 #043CF074 Gyászba borult Isten csillagvára, függönyt vontak mennynek ablakára. Meghalt, meghalt a szeplőtlen Bárány, vértől ázott szent kereszt oltárán. /2 #5E329E73 Temetésre lejő a mennyország, könnyben áznak az angyali orcák. Sír, zokog a fiavesztett gerle, égig ér a Szűzanya keserve. /3 #7DEC49C0 Édes fiam, édes nevelésem, búcsúzásom most tetőled veszem. Jaj, mikor két szívnek meg kell válni, keserűvé szokott a méz válni. /4 #8C1E3927 Ó, keresztfa szép, piros almája, hű szerelmem drága oltoványa, nagy kínt látott, meghalt boldogságom, szűz tejemmel öntözött virágom! /5 #ABF21EFA Gyönge tested talpadiglan véres, az én lelkem nagy gyötrelmet érez, mint Tégedet a kegyetlen dárda, az én lelkem mélyét is átjárja. /6 #8851FAE7 Bánat árja bekerített engem, feneketlen tenger nagy keservem. Meghajolva, mint a szomorú fűz, sóhajtozik, óhajtozik a Szűz. /7 #8911EB40 Bús fejemet, ó, jaj, kire hajtsam? Jézusom, ki könyörül meg rajtam? Honfitársid hóhérok levének, bár keblembe eltemethetnélek! /8 #66655B96 Öltözzön ma az öröm is gyászba, jaj, kínok közt nézek fel rád, gyászfa! Ó, hajolj le, szentséges terheddel, magzatomat éntőlem ne vedd el! /9 #8470EFFA Leszakítják a vérfa gyümölcsét, s édesanyja karjára helyezték. Oly panaszban olvad fel fájdalma, a kőszikla megrepedne rajta. /10 #480DEE66 Nyílj meg, nyílj meg, ajkak szép rózsája, csókjaimnak édes harmatára! Ó, ölelj meg, átlyukasztott szent kéz, mely segítni volt mindig engem kész! /11 #E4C32913 Kelj fel, kelj fel, borulj a nyakamba, kelti Jézust Libanon galambja. Kelti, kelti, de szavát nem adja, véres haja vállaira fagyva. /12 #F172100D Majd a testét koporsóba zárják, ráfolyatja Mária könnyárját. Szól zokogva az egek harangja, mennyet, földet végig sírja hangja. /13 #7BE09862 Sírba tették jaj közt a koporsót, Máriának szíve sírt, szorongott, panaszával a szent város bétölt, megindula sorsán az ég és föld. /14 #B17077EA Éles tőr dúl a szent Szűz keblében, mind a hét seb megújul szívében. Gyötrelmében tán összeomolna, ha nem fogná sírva szent Magdolna. /15 #D07C9C14 Élet Ura, meghaltál üdvünkre, a sátánnak országa most dőlt le. Szűz Anyának fájdalmit tekintsed, add meg nekünk szép, mennyei kincsed! >88 /1 #74A9398C Hol vagy, édes Jézus, szerelmes szülöttem, ki nélkül már ez világon holtig árva lettem? /2 #5C8ABAFE Hol vagy két szememnek tündöklő világa, megepedett bús szívemnek csendes boldogsága? /3 #C0EA223A Hol vagy én szívemnek buzgó kívánsága, életemnek mézzel folyó kedves vigassága? /4 #0B7A85C0 Mondjátok meg nékem, ó, ti magas hegyek, szülöttemet hol keressem, vajon merre menjek? /5 #257978F0 Mutassatok utat, ó, ti olajkertek, szülöttemet hol fogják meg, vajon merre menjek? /6 #AC3D609E Ó, ti nagy darabos, éles, köves utak, szent fiamnak vércsöppjei látom, itt hullottak. /7 #12BD56E5 Jaj, ez bizonyára nagy szomorú jele, előmbe fúj halálának már hideg szele. /8 #E0182E56 Sírjatok énvelem jó asszony-barátaim, ez világban kik tudtátok az én árvaságim. /9 #3AC0151C Megepedett szívem, kérlek, ne hagyjatok, elfáradtam, nem mehetek, ó, jaj, jaj, fogjatok! /10 #99603AC7 Enyhítsd siralmadat, keserves Mária, mert szent Fiad harmadnapra feltámad, azt mondta. /11 #D246247F Mi is keservesen Úr Jézus anyjával siránkozzunk szent halálán szerelmes Fiának. >89 /1 #6F1D3F2E Hol vagy, édes Jézus, szerelmes szülöttem, ki nélkül már a világon holtig árva lettem? /2 #961DDD30 Hol vagy, két szememnek tündöklő világa, elepedett, bús szívemnek csendes boldogsága? /3 #88AA2E8D Hol vagy, én szívemnek buzgó kívánsága, életemnek mézzel folyó, kedves vigassága? /4 #C1321E81 Mondjátok meg nékem, ó, ti magas hegyek, szülöttemet fölkeresni vajon merre menjek? /5 #A000E319 Mutassatok utat, ó, ti olajkertek, hol megfogták szülöttemet: vele merre mentek? /6 #D8936D31 Ti darabos, éles, hegyes, köves utak, szent Fiamnak vércsöppjei követekre hulltak. /7 #14FEE67A Ó, jaj, ez a szent vér szomorúság jele, előmbe fú halálának immár fagyos szele! /8 #D822050D Ó, sírjatok vélem, jó asszony barátim, kik tudjátok e világban az én árvaságim! /9 #3F8B162F Megepedett szívem, ne hagyjatok, kérlek! Jaj, fogjatok, elalélok, sír bennem a lélek! /10 #455F2C09 Enyhítsd kesergésed, siralmas Szűzanya, mert szent Fiad harmadnapra feltámad, megmondta! /11 #C3C3FB1B Nosza, tövén mink is a kereszt fájának siránkozzunk szent halálán szerelmes Fiának! >90 /1 #A80F19D1 Jaj, áldott méhemnek drága, édes gyümölcse, szegény, árva bús szívemnek egyetlen reménye! /2 #C2532516 Ó, én Egyszülöttem, ártatlan, drága Jézus! Mi a bűnöd, hogy fán függesz, szelíd, kegyes Krisztus? /3 #07F20A68 Te szent oldaladból bőven foly a piros vér, bűnös Ádám s minden ember számtalan vétkéért. /4 #9515BC7F Jaj, mind elhagyának, tieid elfutának, mint mezőben egy virágszált, szintúgy elhagyának. /5 #96D5DF7E Szánjanak meg téged erdők szép violái, zokogjanak a hegyeknek zúgó csatornái! /6 #3B6B2090 Gyászba öltöznek mind a teremtett állatok, sirat a nap, óhajt a föld, sírnak a csillagok. /7 #05350A91 Könnyem ontom érted, fájdalmas, megtört szívvel, reád nézvén, téged látván szörnyű sebeiddel. /8 #B29B6C00 Legyen vége immár keserves panaszomnak, mivel nincsen megszánója az én siralmamnak, /9 #340ADA42 Ne sírj, áldott szent Szűz, bizakodj, s híven várjad: Fiad, Jézus harmadnapra holtából feltámad! >91 /1 #CA2A23D6 Jer, dicsérjük mindeneknek Atyját, a szép Szűznek áldott, szent magzatját, e világnak édes megváltóját, bűnösöknek kegyes szószólóját! /2 #4ED893A0 Jer, tiszteljük áldott keresztfáját, sötétségben fényeskedő fáklyát, fagyos éjben melegítő lángot, ellenségtől elrejtő palánkot! /3 #9179DB91 Jer, imádjuk szálkás, kemény fáján a megfeszült, feláldozott Bárányt, kinek testét mi bűneink tépték, ki elvette világ minden vétkét! /4 #DC26EF0B Jer, sirassuk tenger bűneinket, ezekért várt örökös tűz minket, de védőnk lett a bíró, ki büntet, s elégette adóslevelünket! /5 #EA53EE87 Jer, hát verjük bűnbánatos mellünk, férgek vagyunk, néki mégis kellünk! Romok vagyunk, ő szeretett mégis, ostorokig, keresztfáig, vérig! /6 #BFFBD71D Jer, fogadjuk éltünk jobbulását, már ezután mindenek meglássák: arról fogunk tanuságot tenni, kinél jobban nem szeretett senki! >92 /1 #62B76A68 Jézus Krisztus, az Atya Igéje, fényessége, örök bölcsessége: világba jött bűnösöket hívni, megtérésre, életre vezetni. /2 #420E73AB Negyven napig Jézus a pusztában böjtölt értünk állhatatosságban, a kísértő Sátánt hogy legyőzte, minekünk is példát adott erre. /3 #8F4FC599 Keresztségben tudjuk, mit fogadtunk, a Sátánnak hogy ellene mondunk, testünket is fegyelemben tartjuk, a léleknek szolgálatra adjuk. /4 #55997E2D Keresztségben meghaltunk a bűnnek, Krisztus által éljünk az Istennek, kérve kérjük mennyei Atyánkat, igazgassa jóra szándékunkat! /5 #6971BE32 Jézus Krisztus, ki értünk szenvedtél, példát adva negyven nap böjtöltél, kérünk téged, hallgass meg most minket, életedbe vedd föl életünket! >93 /1 #E4B12BBF Jézus, világ Megváltója, üdvözlégy, élet adója, megfeszített Istenfia, szent kereszted szívem hívja. \IJézus, add, hogy hozzád térjek, \Iveled haljak, veled éljek!\i /2 #D2DBFE97 Általszegve kezed, lábad, átvert tested roskad, bágyad, mezítelen tépett melled, ó, siratlak, ó, ölellek! \IJézus, add, hogy hozzád térjek, \Iveled haljak, veled éljek!\i /3 #36C34B96 Virágoknak szép virága, honnét orcád sárgasága? Hegyes tövis koronázott, édes orcád vérrel ázott. \IJézus, add, hogy hozzád térjek, \Iveled haljak, veled éljek!\i /4 #DDF54663 Aszú földet harmatozván vérzel, vérzel a keresztfán, úgy piroslik tested róla, mint a most nyílt piros rózsa. \IJézus, add, hogy hozzád térjek, \Iveled haljak, veled éljek!\i /5 #E4414A28 Szent karjaid széjjeltárod, mert az embereket várod, kiken vérrel könyörültél, betegekért betegültél. \IJézus, add, hogy hozzád térjek, \Iveled haljak, veled éljek!\i /6 #152B9FA4 Jézusom, ha jön a végnap, ismerj engem magadénak! Homlokomon piros véred, tiéd vagyok, úgy ítélj meg! \IJézus, add, hogy hozzád térjek, \Iveled haljak, veled éljek!\i >94 /1 #2FCCD314 Királyi zászló jár elöl, keresztfa titka tündököl, melyen az élet halni szállt, s megtörte holta a halált. /2 #E1689C94 Kegyetlen lándzsa verte át gonosz vasával oldalát, s mely szennyet, vétket eltörölt, belőle víz és vér ömölt. /3 #9D651316 Az ősi jóslat itt betelt, mit a hű Dávid énekelt: „Az Úr, halljátok, nemzetek, kereszten trónol köztetek!” /4 #E7DF9651 Rajtad tündöklik, drága fa, királyi vérnek bíbora, ó, választott, jeles faág, ki szent testét karoltad át! /5 #79864FA9 Világ bűnének zálogát, ó, boldog ág, te hordozád, az Ellenség gonosz fejét Megváltónk rajtad zúzta szét. /6 #6845F83A Ó, Kereszt, áldunk, szent remény, a szenvedés ez ünnepén, kérünk, kegyelmet adj nekünk, add vétkünkért vezeklenünk! /7 #68F7C172 Szentháromság, dicsérjenek, üdvösség kútja, mindenek, legyen győzelmünk, add meg ezt, a diadalmas szent Kereszt! >95 /1 #5477CA4D Királyi zászlók lobognak, fénylik titka keresztfának: kin az élet megöletett s halálával életet nyert. /2 #B256B192 Kit megsebesített vala a bűnnek éles dárdája: vérrel s vízzel foly oldala, hogy lelkünk szennyét elmossa. /3 #6AC568BB Bételjesedett írása, Dávid királynak mondása: népeknek ekképpen szólván, uralkodott Isten a fán. /4 #28A97ABF Ó, áldott fa, s tekintetes, királyi bársonnyal ékes: méltó vagy nagy becsületre, mert Jézus vére megfeste. /5 #C3596238 Áldott fa, kinek ágára, függesztetett világ ára: Úr Jézus testét megmérted, ördögöt, poklot meggyőzted! /6 #3AE45F67 Ó, szent kereszt, reménységünk, üdvözlégy, mi békességünk: nevelj bennünk igazságot, megrontván a gonoszságot. /7 #16DFDC8F Eleven-kút, Szentháromság, téged áldunk, minden jóság: szent keresztnek győzedelmét, közöld velünk szent érdemét. Amen. >96 /1 #574E800E Könyörülj, Istenem, én bűnös lelkemen, szánakozz immáron szomorú szívemen, haragodnak mennykövét, éles, hegyes tőrét, vedd vissza vétkeim büntető vesszőjét! /2 #D52CDA20 Továbbá mosogasd bűnöktől lelkemet, tisztítsd meg, gyógyítsd meg sebektől szívemet, bűneimet megvallom, nyilván tapasztalom, miattok nem lehet nyugságom, vígságom. /3 #50F5DCC1 Vétkeim lelkemet, mint kígyók, úgy marják, mint éles tövisek, szívemet átjárják. Hová fussak színedtől, fegyveres kezedtől? Félek és rettegek nagy ítélésedtől. /4 #EEA38B1A Istenem, egyedül ellened vétettem, előtted, ellened, gonoszt cselekedtem. Kegyelmes Úristen! Mi hasznod vesztemen? Irgalmazz, s könyörülj én bűnös lelkemen! /5 #323B39F3 El ne vess engemet isteni színedtől, meg ne fossz, könyörgök, a te szent Lelkedtől, tiszta szívet énbennem teremts, én Istenem, ne tartsd fönn már tovább haragod ellenem! /6 #07150CB8 Szabadíts ki immár a halál torkából, ments ki már bűneim kemény rabságából, hogy csak néked élhessek, hozzád siethessek, téged magasztalván, benned örvendhessek! /7 #C87FE595 Nyisd meg, ó, ajkamat szent dicséretedre, ébreszd föl szívemet hő szeretetedre! Csak téged akarjalak, téged óhajtsalak, téged szeresselek, téged kiáltsalak! /8 #E34DEB07 Tudom, hogy bűnbánó szíveket látogatsz, és kiket gyakorta ostorral sújtogatsz, azok néked kedvesek, jóra érdemesek, add, uram Istenem, közülök lehessek! >97 /1 #EEFAB42C Lehullott a Jézus vére a szent keresztfa tövére. Drágalátos szent testéről, öt mélységes sebeiből. /2 #1C7F49DF De a földön nem maradott, mint piros rózsa kinyílott, a szent angyalok felszedték, alázatosan tisztelték. /3 #F85AC20C Mondá Jézus az angyalnak: vidd fel mennybe, szent Atyámnak, mondd meg, keresztfámról küldtem, fogadja kedvesen tőlem! /4 #746B2EEE Ez a világ drága ára, sebeim kinyílt rózsája, mit nagy fájdalommal szültem, véres könnyekkel öntöztem. /5 #FC88F3AF Nincs már hátra csak egy órám, elvégződik minden munkám, kifogy a keserű pohár, mely világ kezdetétől vár. /6 #8A70C7FD Ádám keserű almája, hozott a kínos halálra, jertek az én keresztfámhoz, üdvösségtek oltárához. /7 #2C319B88 Szent keresztfa, be magos vagy, Jézus testivel terhes vagy, szent keresztfa, be magos vagy, Jézus testivel terhes vagy. /8 #D062FF9D Három tompa vasszeg tartja, fájdalmas szív, hogy sirassa, három tompa vasszeg tartja, fájdalmas szív, hogy sirassa. /9 #A752165E Ádámnak bűnös fiai, jertek hozzám imádkozni, boruljatok le előmbe, Szent Atyámhoz könyörögve! /10 #6C2C86C8 Soha el ne felejtsétek, hogy meghaltam érettetek, soha el ne felejtsétek, hogy meghaltam érettetek. >98 /1 #874845B6 Megjártuk már a szent keresztutat, melyen a szenvedő Jézus haladt. Ó, bár mi is úgy járhattunk volna Jézus előtt, hogy ez kedves volna! /2 #0953C17F E szent utat elsőbb is ő járta, midőn vállán keresztjét hordozta. Hogy fölvitte a Kálváriára, fölfeszíték őt a keresztfára. /3 #C9151E09 Fájdalmas, szentséges Szűz Mária a szent utat gyakorta megjárta, hol Szent Fia kínhelyét találta, letérdepelt, könnyekkel áztatta. /4 #14CAFA43 Kérjük mi is a Fájdalmas Anyát, kérje értünk szenvedő szent Fiát, hogy fogadja kedvesen imánkat, most elvégzett búcsújárásunkat! /5 #7B11A8BD Az ő keserves kínszenvedése legyen lelkünknek üdvösségére, részeltesse a meghalt híveket, a tisztítótűzben szenvedőket! /6 #3BAED31E >99 /1 #E18250E9 Mi gyarló emberek, kik a földön élünk, sok nyomorúságot és fájdalmat érzünk, e világnak sok bajával küzdünk. \IEmlékezzünk, porból lettünk, \Iés hogy ismét porrá is kell lennünk!\i vagy: \IEmlékezzünk, e szent böjtben \Ibűneinkből Istenhez kell térnünk!\i /2 #59DA43FE Nincs nékünk e földön sehol nyugodalmunk, nincsen maradandó, állandó városunk, mindnyájan csak jövevények vagyunk. \IEmlékezzünk, porból lettünk, \Iés hogy ismét porrá is kell lennünk!\i vagy: \IEmlékezzünk, e szent böjtben \Ibűneinkből Istenhez kell térnünk!\i /3 #A0E63E2B Csak egyedül mennybe igyekezzék szívünk, ott van elkészítve állandó hely nékünk, munka után az örökös bérünk. \IEmlékezzünk, porból lettünk, \Iés hogy ismét porrá is kell lennünk!\i vagy: \IEmlékezzünk, e szent böjtben \Ibűneinkből Istenhez kell térnünk!\i /4 #0E6C7D3D Az egekben vagyon végtelen gazdagság, melyet nékünk szerzett az isteni jóság, ott vár reánk az örök boldogság. \IEmlékezzünk, porból lettünk, \Iés hogy ismét porrá is kell lennünk!\i vagy: \IEmlékezzünk, e szent böjtben \Ibűneinkből Istenhez kell térnünk!\i /5 #35B4ACC2 Ezt hallván, emberek, keljünk fel álmunkból, szabadulást venni világ rabságából, igyekezzünk csalárd hálójából! \IEmlékezzünk, porból lettünk, \Iés hogy ismét porrá is kell lennünk!\i vagy: \IEmlékezzünk, e szent böjtben \Ibűneinkből Istenhez kell térnünk!\i /6 #B4604D32 Felvirradtak reánk szenvedés napjai, üdvösségkeresés alkalmas órái, távozzatok, evilág pompái! \IEmlékezzünk, porból lettünk, \Iés hogy ismét porrá is kell lennünk!\i vagy: \IEmlékezzünk, e szent böjtben \Ibűneinkből Istenhez kell térnünk!\i /7 #1CFE4564 Vétkeinkért böjttel testünk sanyargassuk, a szolgálat alá szenvedéssel hajtsuk, Istenünkhöz teljesen hódítsuk! \IEmlékezzünk, porból lettünk, \Iés hogy ismét porrá is kell lennünk!\i vagy: \IEmlékezzünk, e szent böjtben \Ibűneinkből Istenhez kell térnünk!\i >100 /1 #D6F1B761 Ne hagyj elesnem, felséges Isten, keserűségemben, te szent nevedért légy segítséggel, ne essek kétségbe, mert mindenfelől látod, Úristen, vagyok kísértésben. /2 #874E584C Gyermekségemtől fogvást, Úristen, mind ezideiglen téged hívtalak én segítségül minden ínségemben. Mostan sem lehet több bizodalmam sem földön, sem mennyben. /3 #A12E051E Akárhogy hányjam, vessem elmémet, felséges Úristen, oly vigasztalást sehol nem lelek keserűségemben, ha nem tebenned, ó, nagy Úristen és szent kegyelmedben. /4 #A08665E0 Nincs is énnékem több bizodalmam, Úristen, náladnál, akármiképpen cselekedj vélem, csak ne haragudjál! Mint kegyes Atya, fiad dorgáld meg, ó, csak meg ne utálj! /5 #B446D02F Irgalmasságnak Ura, Istene és kegyes kútfeje, kinek szemei e földre néztek, nyomorult ügyemre. Hozzád kiáltok, légy segítségül minden ínségemben! /6 #92EDE820 Add meg, Úristen, te szent nevedért örök életemet, töltsd be énrajtam szent Fiad által tett ígéretedet, a Szentlélekkel koronázzad fel én szegény fejemet! /7 #6497DA7B Dicséret neked, Atya Úristen, a te szent Fiaddal! Áldassál tőlünk a Szentlélekkel, mi Vigasztalónkkal! Most és örökké imádunk téged zengő énekszókkal. >101 /1 #D23F9DDE Ó, jaj nékem, Máriának, jaj, keserves egy anyának! Jaj, mely nagy bánatban vagyok, mert már tudom, árva vagyok! /2 #2B76F83B Rárohantak szent Fiamra, a farkasok bárányomra, jaj, már tudom, hogy megölték, keresztre fölfeszítették. /3 #3041E173 Odavan már reménységem, kiben bízott az én lelkem. Jaj, hát most már hová menjek, vigasztalást, jaj, hol vegyek?! /4 #7A83EE7A Szánjatok meg, jóbarátim, kik tudjátok árvaságim. Jaj, mert megszakad a szívem, haldoklik már szép szülöttem. /5 #71FB9428 Zászló, látom, hogy már lobog, a zsidóság örül, dobog. Jaj, fogjatok, mert meghalok, lábaimon nem állhatok! /6 #56950641 Édes Fiam, jaj, mit szóljak? Jaj, de nagy kínokban látlak, szép szemeid felfordultak, szent tetemid elsárgultak. /7 #5F092C07 Szent lelkedet már kiadtad, véredet már kifolyattad, én lelkemet árván hagytad, de mennyeket megnyitottad. /8 #935D1A46 Testedet bár levehetném, karjaimmal ölelhetném! Jaj, de magas a keresztfa, el nem érlek, Fiam, rajta! /9 #CC3ED48F Vajon van-e, ki levenne, és ölembe helyeztetne? Ó, jaj, szerelmes magzatom, jaj, de sok sebeid látom! /10 #1038CFA3 Által van oldalad verve, egy dárdával sebesítve. Én szívem is hegyes tőrrel, rakva van keserűséggel. /11 #18A23767 Nagyfájdalmú Szűz Mária, bűnösöknek szószólója, esedezz értem Jézusnál, most és halálom óráján! >102 /1 #A8AAA3C5 Ó, szerencsés, bűnös ember, néked támad életed! Jézus Krisztus meghal érted, ó, végtelen szeretet! Üdvözítő lett ő néked, az életben hű vezéred, áldozat lőn éretted. /2 #5B668998 Íme, nézzed koszorúját, áldott fejét szúrdalja, nézzed, testét mily iszonyú nagy fájdalom furdalja! Keze, lába s minden ere gyötrelemmel s kínnal tele, mindenét kín szaggatja! /3 #763A5E30 Tövis közt a liliomot, bűnös ember, szeressed, Atyaisten szent Fiáért változtasd meg életed! Ó, ne bántsd őt vétkeiddel, erkölcstelen életeddel, mert ő a te Istened! >103 /1 #99F73868 Térj meg, keresztény, hagyd el vétkedet, jöjj, és sirasd meg hűtlenségedet! Húsvét közeleg, készítsd föl szívedet! /2 #322CE636 Penitenciát siess tartani, üdvösségedre gondot viselni, Krisztus titkait szívedbe fogadni! /3 #CA7F0429 Mutasd meg immár szeretetedet, minden emberhez kedvességedet, hogy betakarjad sok gonosz tettedet! >Nagyhét >104 /0 #23558602 Kezdődik Jeremiás próféta siralma. /1 #609384FB /2 #B628D7D2 BETH. Sírva sír éjjel, s könnyűi orcájára ömlenek, kedvesi s vigasztalói ellenségek lettenek. /3 #C2F3662C GHIMEL. Júda a nagy szolgaságból pogányokhoz költözött, nem talált nyugtot, s fogoly lőn nagy szorongások között. /4 #CEDAD8D3 DALETH. Gyászolnak Sion ösvényi, mert nincs ünnepre jövő, kapuja rom, papja, szüze benne mind oly szenvedő. /5 #A94F969D HE. Üldözői eltiporták, mert az Úr szólt ellene, vétkéért, s az üldözőknek a kisded fogoly leve. /0 #B8E1B980 Jeruzsálem, Jeruzsálem, térj meg a te Uradhoz, Istenedhez! /1 #6F6BAA6E Jézus az Olajfák hegyén Atyjához esedezett: Atyám, múljék el tőlem e pohár, hogyha lehet! /2 #4D327234 Kész a lélek, de erőtlen a test, ébren legyetek, könyörögvén, hogy kísértet tőrébe ne essetek! >105 /1 #18DB90B0 Ó, dicsőség szent királya, hozsannával köszöntünk, s a buzgóság szép ágával jön elődbe örömünk. Ó, fogadj kegyesen minket, mint egykoron híveidet! Áldj meg, Jézus, kik nevedben imádásodra jöttünk! /2 #B3BEB5A3 Hisszük, valljuk és imádjuk benned a dicső királyt, ki pokollal és halállal váltságunkért szembeszállt. Áldjuk benned Megváltónkat, imádjuk Szabadítónkat, Jézus Krisztus, ó, ne hagyd el, ki hittel hozzád kiált! /3 #B700FCF6 Pálmaággal s szívhálával jött hozzád a hív sereg, most hív néped imádással s áldozattal közeleg. A kenyér s bor áldozatja buzgó hálánkat mutatja, kegyes Jézus, engedd, hogy az tetszésedet nyerje meg! /4 #F5056987 Zengjünk a szív örömével: hozsanna! Szent vagy, Uram! Izrael hív seregével: hozsanna! Szent vagy, Uram! Áldott, ki az Úr nevében eljő ide méltóképpen. Jézus Krisztus, így zeng neked: hozsanna! Szent vagy, Uram! >106 /1 #B707F8C7 Tudván Jézus, hogy eljött órája, szeretetnek jelét reánk hagyta: gyolcskendővel magát felövezte, apostolok lábát mosni kezdte. /2 #AED22E2A Ő, a Mester szolgál tanítványnak, bűnös voltát nem nézi Júdásnak. „Íme, ezzel példát adtam néktek, amint tettem, ti is azt tegyétek!” /3 #5ACB60E7 Azért mi is egymást így szolgáljuk, alázattal egymás lábát mossuk, egymás terhét jó szívvel viseljük, Mesterünknek parancsát kövessük. >Pünkösd >107 /1 #0F01E202 Áldja a Szentlelket minden buzgó lélek, aki az Atyával s Fiúval egy lélek! Kit mennyben az angyalseregek dicsérnek, kiben itt e földön élnek minden lények. /2 #9C7EFC02 Háláját iránta mindenki lerója, a próféták által egykoron ő szóla, az apostoloknak ő volt oktatója, ő a lelki öröm s kegyelem adója. /3 #9C60A7D9 A Szentlélek legyen szívünk egy reménye, ő a szűzi lelkek égi vőlegénye, a szellemi vakok világító fénye, csupa szeretetből áll isteni lénye. /4 #43F509F5 Egyesüljünk vele tiszta szeretetben, ő, ki a vizeken lebegett kezdetben, most ahol az Atya s Fiú vannak ketten, ő is ottan trónol, a tiszta szívekben. >108 /1 #4850347F Jöjj el, Lélek, Életadó, örök BÖLCSESSÉG! Végcélunkat mindig lássuk: szállj le népedre! Léptünk előtt te világolj, Bölcsesség Lelke! /2 #29C94C9D Jöjj el, Lélek, Életadó, örök ÉRTELEM! Hitünket hogy jól érthessük: szállj le népedre! Hadd érezzünk Egyházaddal, Értelem Lelke! /3 #2D029D9C Jöjj el, Lélek, Életadó, örök JÓTANÁCS! Dolgainkban jól dönthessünk: szállj le népedre! Hadd kövessük sugalmadat, Jótanács Lelke! /4 #7CB48894 Jöjj el, Lélek, Életadó, örök ERŐSSÉG! Lendületet te adj nékünk: szállj le népedre! Szívünket tedd kitartóvá, Erősség Lelke! /5 #A353767A Jöjj el, Lélek, Életadó, örök TUDOMÁNY! Szent tudásunk gyarapítsad: szállj le népedre! Hadd hirdessük igazságod, Tudomány Lelke! /6 #D37C3B06 Jöjj el, Lélek, Életadó, örök JÁMBORSÁG! Járj át minket szellemeddel: szállj le népedre! Krisztus szerint alakítsál, Jámborság Lelke! /7 #E65D0E9F Jöjj el, Lélek, Életadó, ISTENFÉLELEM! Imádjuk a Legszentebbet: szállj le népedre! Tiszteletre nevelj minket, Félelem Lelke! >109 /1 #5C6D56A7 Jöjj, Szentlélek Úristen, áraszd reánk teljesen mennyből fényességedet, mennyből fényességedet! \IJöjj el, jöjj el, \Ijöjj el, jöjj el, \Ijöjj, Szentlélek Úristen!\i /2 #65F68F12 Jöjj el, árvák gyámola, jöjj el, szívünk orvosa, oszd ki égi kincsedet, oszd ki égi kincsedet! \IJöjj el, jöjj el, \Ijöjj el, jöjj el, \Ijöjj, Szentlélek Úristen!\i /3 #7B585A5B Jöjj el, lelki vigaszunk, testi, lelki gyámolunk, érezzük bőségedet, érezzük bőségedet! \IJöjj el, jöjj el, \Ijöjj el, jöjj el, \Ijöjj, Szentlélek Úristen!\i >110 /1 #23F5B070 Mit jelent az égi szózat, ez a mennyei szellő? Ím, tüzes nyelv színe alatt a nagy Istenség lejő. Leszáll az apostolokra, fölgyullasztja szívüket, erőt ád az ügyeikhez, erősíti hitüket. /2 #28AC6FF6 Ó, vigasztaló Szentlélek, add nekem malasztodat, gyújtsd szívem, hogy szeresselek, távoztasd vakságomat! Adj, Istenem, bölcsességet és a jóra nyílt elmét, adj erőt, istenességet, tudományt, Úr félelmét! /3 #D825CE4C >111 /1 #22088C9B Ó, alkotó Lélek, jövel, és szívünk, lelkünk töltsed el! Te alkotád a szíveket, hozd nekik bő kegyelmedet! /2 #2F9C47CC Kit úgy hívunk, Vígasztaló, kit ád nekünk az Alkotó, te, élő forrás, égi láng, szent kenet, égből szállj le ránk! /3 #34F64A05 Te, hét ajándok kútfeje, Atyánk kegyelmes jobb keze, az Úr erős ígérete, sugalmas ajkak ihlete. /4 #5AD93984 Gyújtsd meg szemünknek fényedet, és szállj szívünkbe, Szeretet! Ha testünk gyarló, s lankadunk, légy mindig éber gyámolunk! /5 #B3E72B87 Űzd messze tőlünk ellenünk, Szent békességed add nekünk! Te járj, Vezér, utunk előtt, veszélytől védjen szent erőd! /6 #68262388 Add, ismerjük meg az Atyát teáltalad, és egy Fiát, és kettejüknek Lelke, te, örökre légy lelkünk hite! /7 #6C2BBE4A Az Istent áldjuk, jó Atyát, s ki felkelt sírból, szent Fiát, s a Lelket, szívünk vigaszát, most és örök időkön át! >112 /1 #E8146ED7 Ó, Szentlélek Úristenünk, szállj szívünkbe, esedezünk! │: Árassza el szent kegyed s malasztod a lelkünket! :│ /2 #B3D6E84F A mennyekből téged nyertünk, hogy vigasztald sebzett lelkünk. │: Engedd neved áldanunk, lángunk, kutunk, balzsamunk! :│ /3 #71695E8E Kit javadért folyton áldnak, mint ujját az Úr jobbjának, │: Atya küldte nagy javunk, zengő ajkon szép szavunk. :│ /4 #923C2848 Szeretettel töltsd szívünket, lobbantsd fényre érzékünket, │: hogy a testi vágy ellen segítséged vértezzen! :│ /5 #39DE3FF0 Teáltalad higgyük, engedd, az Úristent, ki teremtett, │: s Fiát, ki meghalt értünk, és téged, míg tart éltünk! :│ /6 #D0698B70 Légyen hála az Atyának, s föltámadott szent Fiának, │: s a Szentlélek Istennek, ki élete mindennek! :│ >113 /1 #BB301496 Szállj ránk, életadó Lélek, szállj le, igaz Bölcsesség! Szívem veled elteljék, botló léptem előtt gyúlj fel! Múlhatatlan fényesség, háznépedre jer le, BÖLCSESSÉG Lelke! /2 #B38C5B10 Szállj ránk, életadó Lélek, szállj le közénk, Értelem! Add a hitet értenem, engedd Anyaszentegyházad érverését érzenem! Háznépedre jer le, értelem Lelke! /3 #62BD1271 Szállj ránk, életadó Lélek, Jótanácsnak Szentlelke! Égesd be a lelkekbe: Isten akaratán járjunk, ez az élet értelme. Háznépedre jer le, jótanács Lelke! /4 #72FE0AED Szállj ránk, életadó Lélek, áraszd reánk szent erőd! Járj át csontot és velőt, végig állhatatossággal acélozd a küzdőket! Háznépedre jer le, erősség Lelke! /5 #C4D6437D Szállj ránk, életadó Lélek, ó, Tudomány, ihless meg! Egy tudományt ismerjek, egyet, azt, ami szükséges: igazságát Istennek! Háznépedre jer le, tudomány Lelke! /6 #956B9380 Szállj ránk, életadó Lélek, Jámborságnak Lelke, jöjj! Keneteddel megjelölj, járj át egyszerűségeddel, alakíts át legbelől! Háznépedre jer le, jámborság Lelke! >114 /1 #4BC06E45 Üdvözlégy, pünkösdi Királyunk, áldott légy, kegyelmi kincstárunk! Jöjj, szeretet Istene, kebelünkbe szállj bele, Szentlélek, Szentlélek! /2 #CE30B084 Üdvözlégy, Atya s Fiú fénye, áldott légy, szüzek vőlegénye! Jöjj, szendeség Istene, kebelünkbe szállj bele, Szentlélek, Szentlélek! /3 #4021ACE0 Üdvözlégy, lelkünk vidámsága, áldott légy, szívünk kívánsága! Jöjj, alázat Istene, kebelünkbe szállj bele, Szentlélek, Szentlélek! /4 #098AC4DA Üdvözlégy, ki szívünkön zörgetsz, áldott légy, ki bűnből fölkeltesz! Jöjj, irgalom Istene, kebelünkbe szállj bele, Szentlélek, Szentlélek! >Oltáriszentség >115 /1 #FF1D1CD9 Halálra sebzett Jézusom, szerelmed hogy hálálhatom? Szeretni vágylak tégedet, miként szerettél engemet! \IJézus, kit rejt e nagy szentség, \Iörökre hőn imádva légy! \ISzűz Mária veled együtt \Ilegyen dicsérve mindenütt! /2 #3BD84E07 Ó, jöjj hozzám, jó Jézusom, kegyelmeddel légy gyámolom! Utánad lelkem hőn eped, méltónak látsz-e engemet? \IJézus, kit rejt e nagy szentség, \Iörökre hőn imádva légy! \ISzűz Mária veled együtt \Ilegyen dicsérve mindenütt! /3 #A4AFA507 Ha volna ezer életem, s mondnám, mind néked szentelem, ez áldozat, ó, mily csekély, ha nézem, értem mit tettél! \IJézus, kit rejt e nagy szentség, \Iörökre hőn imádva légy! \ISzűz Mária veled együtt \Ilegyen dicsérve mindenütt! >116 /1 #F999E006 Imádlak és áldlak, Isten, rejtelem. Kenyér- és borszínben titkon vagy jelen. Néked szívem, lelkem átadja magát, mert téged szemlélve elveszti magát. /2 #75B5F422 Látás, ízlés, érzék megcsalódhatik, de a hallás rólad hittel biztosít. Hiszem azt, mit hinnem Isten Fia szab, Igéd igazánál mi van igazabb?! /3 #C9DE7BC2 A keresztfán rejtéd istenvoltodat, itt a színek rejtik emberarcodat, de én mind a kettőt hiszem s vallhatom, kérve, amit kért a bűnbánó lator. /4 #0A4AC14E Ahogy Tamás látta, nem látom sebed, mégis Istenemnek vallak tégedet. Add, hogy egyre jobban hinni tudjalak, tebenned reméljek, s téged vágyjalak! /5 #1D99027D Urunk halálára emlékeztető áldott Kenyér, élő s embert éltető, add, hogy éljen lelkem belőled csupán s jóízét tebenned ne veszítse szám! /6 #88875CFD Kegyes pelikánom, Uram, Jézusom, szennyes vagyok, szennyem véreddel mosom. Elég volna egy csepp, hogyha hullna rá − világ minden bűnét meggyógyítaná… /7 #658F6926 Jézus, kit csak rejtve szemlélhetlek itt, mikor lesz, hogy szomjas vágyam jóllakik, hogy majd fátyol nélkül nézve arcodat leljem szent fényedben boldogságomat? >117 /1 #53AEEB9F Imádunk, szent Ostya, drágalátos manna, seregeknek Ura, királyok, Királya! Üdvözlégy, angyali kenyér, váltságunkért adatott bér, drága szent test és vér. /2 #08743D91 Izrael fiait ki megoltalmaztad, ellenséged földjén mannával tápláltad, táplálj minket szent testeddel, drágalátos szent véreddel, isteni erőddel. /3 #25A23AFB Halálunk óráján add, hogy téged méltán, hittel, reménységgel s buzgó szeretettel vehessünk itt az életben, holtunk után az egekben, dicsérjünk szüntelen. /4 #FD92B8D6 Jöjjetek, angyalok, mennyei szent karok! Örömmel áldjátok, szent, szent, kiáltsátok: Üdvözlégy Oltáriszentség, kenyérszínben egy Istenség, mennyei nagy Felség! >118 /1 #A1B38C70 Isten szállt le az oltárra, ott keresett lakhelyet, mért nem jöttök őt imádni, ó, ti bűnös emberek? Ez nagy szentség Jézus teste, angyali szent eledel, előtte az égi lelkek egy-egy raja térdepel, egy-egy raja térdepel. /2 #13339B46 Ez a test az, mely érettünk olyan sokat szenvedett, ez a szív az, mely bennünket a halálig szeretett. Ez a vér folyt a keresztről, ezt csókolta Mária, ne félj tőle, bűnös lélek, megtisztulhatsz általa, megtisztulhatsz általa! /3 #4832D00C Megtisztulok, édes Jézus, jól tudom, ha akarod, a bűn ellen védő pajzsod add nekem, szent malasztod! Drága Tested, e nagy Szentség táplálja itt lelkemet, hogy tehozzád hű lehessek, míg a sírhant eltemet, míg a sírhant eltemet! >119 /1 #55034A27 Itt jelen vagyon az Istennek Fia, itt jelen vagyon feláldozott Bárány, itt jelen vagyon erős, igaz Isten: a Jézus Krisztus. /2 #999ECA6B Itt jelen vagyon mi édes teremtőnk, itt jelen vagyon a mi közbenjárónk, itt jelen vagyon vigasztaló társunk: a Jézus Krisztus. /3 #80136C8E Itt jelen vagyon út, igazság, élet, itt jelen vagyon a mennyei fölség, itt jelen vagyon fényes világosság: a Jézus Krisztus. /4 #7CB953C0 Itt jelen vagyon váltságunknak napja, itt jelen vagyon bűnünk megrontója, itt jelen vagyon szeretetnek lángja: a Jézus Krisztus. /5 #BB66954B Itt jelen vagyon a mi vigasságunk, itt jelen vagyon őrizőnk, oltalmunk, itt jelen vagyon lelki bátorítónk: a Jézus Krisztus. /6 #376F03A0 Adja minékünk az ő szent országát, hogy megláthassuk szentséges lakását, angyali karból tiszta szép orcáját és ő szent Atyját. >120 /1 #D21562F4 Most lett a kenyér Krisztus testévé, most vált a színbor Jézus vérévé. Test már a kenyér, a bor igaz vér, hiszem ezt, ámbár elmémbe nem fér. /2 #61D0DDCE Itt az istenség az emberséggel ím, megegyezett nagy szövetséggel. Ebben reménylek, amíg csak élek, ebben erősíts, Jézusom, kérlek! /3 #11A7014E Itt a test és vér felmutattatott, mely a keresztfán értünk ontatott: ó, nagy szeretet, érted mennyit tett, valld meg hát bűnös, mért nem szereted! /4 #5A085B3E Ezt a számtalan vétek okozta, szeretetemet tőled elvonta. de már szívemből, igaz lelkemből bánom bűneim teljes erőmből. /5 #0CC85A63 Immár szeretlek, édes Jézusom, értem megfeszült, drága Krisztusom! Nyújtsd kegyelmedet, segítségedet, méltón áldhassam szent fölségedet! /6 #397E483D Kérlek, Jézusom, segítsd meg arra, mikor eljutok végső órámra, hogy szent testedben s drága véredben részes lehessek nagy küzdelmemben! >121 /1 #3CC0063B Örülj, vigadj, lelkem, jó útra találtál, a Krisztus Jézustól vendégül hívattál. /2 #02FE8067 Krisztus asztalához mert ma választattál, mit régen s gyakorta szívből óhajtottál. /3 #D1311E9C Angyali vendégség, melyben részesültél, drága szent eledel, mellyel ma elteltél. /4 #16647E3C Jézus teste, s vére mit magadhoz vettél, drága szent eledel, mellyel ma elteltél. /5 #D3473372 Az undok vétkektől ma megüresedtél, édes Jézusoddal magával beszéltél. /6 #1293781C Miután vétkeit Mária Magdolna töredelmes szívvel megismerte volna. /7 #1D7C1B05 Megszaggatta bűnre vivő szép ruháját, hamuval hinté be felcifrázott haját. /8 #ADC507C5 És szent lábaihoz borult a Krisztusnak, keserves könnyei sűrűen hullottak. >122 /1 #5502F881 Uram, jó nekünk itt lenni, a te szent hajlékodban, veled egyesülhet lelkünk, itt az oltártitokban! Értünk dobog itt szent Szíved, mely bűnünkben is szeret, Uram, jó nekünk itt lenni, hőn szeretni itt lehet! /2 #3DCFB30B Uram, jó nekünk itt lenni, hol kegyelmed várva vár, hová mindig visszatérünk, szíved nekünk nyitva áll! Bármily messze tévelyedtünk, nagy irgalmad ránk talál, Uram, jó nekünk itt lenni, hol szívünk nyugtot talál! /3 #F5982A7D Uram, jó nekünk itt lenni, érdemünk bár oly kevés, könnyű lesz itt életterhünk és édes a szenvedés! Szívünket ha megérinti szent kegyelmed balzsama, Uram, jó nekünk itt lenni, s nem hagyunk el már soha! /4 #2D52E7B4 Uram, jó nekünk itt lenni, itt, a templom csendjében, csendbe elmerülve lelkünk, itt, a titkok mélyébe! Bár a titkot meg nem értjük, elménk föl nem foghatja, Uram, jó nekünk itt lenni, mert ezt Jézus így mondta! /5 #BFD73F2C Uram, jó nekünk itt lenni, nem érhet bűn, sem veszély, e szentségben itt imádunk, szívünk tebenned remél! Akik téged megbántottak, töröld el sok vétküket, Uram, jó nekünk itt lenni, mosd fehérre lelkünket! >123 /1 #B8E762B7 Üdvözlégy, Felség, Oltáriszentség, drága vendégség! Ó, drága, szép kincs, bűntől megtisztíts, jóra felindíts! /2 #1FA554E5 Elrejtett Isten kenyér- s borszínben, édes Jézusunk! Ó, igaz manna, hitünknek titka, szép ajándéka! /3 #C79A6735 Krisztusnak teste, szentséges vére, légy te orvosom! Tarts meg a hitben, erős reményben, szent szerelmedben! /4 #1B7A1EB3 Mennyei bőség, szellemi hévség, józan vendégség! Kik méltón esznek, téged élveznek, életet vesznek. /5 #3BFB4F03 Legyen tenéked kedves ez ének, áldott Jézusunk! Áldás az égnek, három Személynek, egy Istenségnek! >124 /1 #828A226A Üdvözlégy, Krisztusnak drága, szent teste! Áldott légy, Jézusnak piros szent vére! \IÓ, mily áldott vagy, Oltáriszentség, \Iangyali, drága vendégség!\i /2 #E194A06F Üdvözlégy, nagy szentség, élet adója, mi bűnös lelkünknek megorvoslója! \IÓ, mily áldott vagy, Oltáriszentség, \Iangyali, drága vendégség! /3 #3EE025A8 Üdvözlégy, nagy szentség, világ váltsága, emberi nemzetnek fő boldogsága! \IÓ, mily áldott vagy, Oltáriszentség, \Iangyali, drága vendégség! /4 #9FFFD342 Üdvözlégy, nagy szentség, lelkünk vendége, mennyei karoknak gyönyörűsége! \IÓ, mily áldott vagy, Oltáriszentség, \Iangyali, drága vendégség! >125 /1 #406AAA26 Üdvözlégy, ó, áldott, drága, nagy Szentség! Kenyér- s borszín alatt igaz Istenség! Szerelmes Jézusom, itt jelen hiszlek, megváltó Krisztusom, mélyen tisztellek. /2 #48D6BFE6 Imádlak tégedet teljes erőmből, Oltáriszentségben buzgó lelkemből. Ezerszer köszöntlek, Krisztus szent teste, ezerszer áldalak, Jézus szent vére! /3 #D2E53D76 Mikor szent testedet magamhoz veszem, nagy édességedet lelkemben érzem. Ó, drága Jézusom, hozzám mily jó vagy, lelkem hajlékában mindvégig maradj! >126 /1 #B6EE33F7 Üdvözlégy, szent test, ki szűztől születtél, és a kereszten kínhalált szenvedtél, minket Atyáddal ki megbékítettél, tégedet áldunk! /2 #AC45725E /3 #6425BBEF Itt az oltáron világ Megváltója, itt az oltáron lelkünk orvoslója, itt erős Isten, bűnök megrontója: Úr Krisztus Jézus. /4 #D060DBF6 Itt az oltáron a mi nagy váltságunk, itt az oltáron mi vigasztalásunk, itt a mi pajzsunk, védelmező várunk: Úr Krisztus Jézus. /5 #C92E4748 Itt az oltáron Út, Igazság, Élet, ki nélkül ember igazán nem élhet, sem igaz békét földön nem ismérhet: Úr Krisztus Jézus. >127 /1 #8242F0B6 Üdvözlégy, szép rózsa, lelkünknek orvosa, világnak szép napja, Melkizedek papja, kinek egy áldozatja az eget megnyitja! Ó, világ Megváltója, kegyelem adója, kígyó megrontója! /2 #4A1147CB Tekints le mennyégből, ó, lelki jegyesünk! Kiáltunk mélységből, mert gyötör sok vétkünk. Mutasd meg dicsőséged, hogy áldjuk nevedet, szálljon ránk kegyességed, hallgasd meg te néped, könyörgünk tenéked! /3 #FF98A3F0 Istennek szent Fia, rossz lelkünk nagy díja, elestek gyámola, kegyelem hajnala! Ellenség erős íja lelkünket, jaj, víjja. Jöjj, és ne hagyj magunkra, Istennek szent Fia, ég és föld királya! >Búcsújáró énekek >128 /1 #BF4B8A51 Dicsértessék Jézus és a Szűz Mária! Ezen drága szókkal lépünk a templomba, ahol Szűz Mária, a mi Édesanyánk kitárt karjaival várakozik reánk. /2 #791A9C3C Boruljunk a földre szent oltárod előtt, kérjük mindenkiért azt a jó Teremtőt, ki nekünk Máriát anyánknak rendelte, az ő színe előtt, értünk esdene! /3 #7AF6B829 Kedves testvéreim, kik idejöttetek, akik Szűz Máriát sírva keresitek, jöjjetek hát ide, itt megtaláljátok, az ő szent Fiának ajánl mindnyájatok! /4 #3C541529 Istenhozzád, Anyánk, most itt megjelentünk, drága szent képedtől bocsánatot kérünk! Elhagytuk éretted házunk, családunkat, kedves édesanyánk, áldd meg mindnyájunkat! >129 /1 #10EDAEDA Dicsértessék Jézus neve, jöttünk e drága szent helyre. \IKöszönteni jöttünk a szép Szűz Máriát, \Iangyaloknak királyné asszonyát! /2 #F2F75025 Égi posta volt miértünk, messze földről hozzád jövünk. \IKöszönteni jöttünk a szép Szűz Máriát, \Iangyaloknak királyné asszonyát! /3 #0DE508C8 Ezt mondja az égi posta, itt a betegek orvosa. \IKöszönteni jöttünk a szép Szűz Máriát, \Iangyaloknak királyné asszonyát! /4 #C3E1AAF1 Jertek, árvák és özvegyek, akik sírtok, keseregtek! \IKöszönteni jöttünk a szép Szűz Máriát, \Iangyaloknak királyné asszonyát! /5 #B430A37C Megvigasztal az titeket, szomorú és bús szívetek. \IKöszönteni jöttünk a szép Szűz Máriát, \Iangyaloknak királyné asszonyát! /6 #0C0568B0 Szűz Mária, aranyoltár, kire a Szentlélek rászáll. \IKöszönteni jöttünk a szép Szűz Máriát, \Iangyaloknak királyné asszonyát! /7 #B047374D Ó, Mária, ó, Mária, kinél nincs jobb édesanya! \IKöszönteni jöttünk a szép Szűz Máriát, \Iangyaloknak királyné asszonyát! >130 /1 #913D6969 Előénekes: Egek királynéja, Együtt: Mária, segíts! Előénekes: Jézusunk szent anyja, Együtt: Mária, segíts! \IÓ, segíts mirajtunk, \Ikik hozzád sóhajtunk, \IMária, segíts, Mária, segíts!\i /2 #16D14EBD Szent Fiadra kérünk, Mária, segíts! Mert te vagy reményünk, Mária, segíts! \IÓ, segíts mirajtunk, \Ikik hozzád sóhajtunk, \IMária, segíts, Mária, segíts!\i /3 #502B21F7 Hitünk védelmében, Mária, segíts! Üdvünk szent ügyében, Mária, segíts! \IÓ, segíts mirajtunk, \Ikik hozzád sóhajtunk, \IMária, segíts, Mária, segíts!\i /4 #A8958355 Hogy az Istent féljük, Mária, segíts! S kegyelmét megnyerjük, Mária, segíts! \IÓ, segíts mirajtunk, \Ikik hozzád sóhajtunk, \IMária, segíts, Mária, segíts!\i /5 #767148CC Hogy téged kövessünk, Mária, segíts! S így néked tetszhessünk, Mária, segíts! \IÓ, segíts mirajtunk, \Ikik hozzád sóhajtunk, \IMária, segíts, Mária, segíts!\i /6 #08EFD29C Irgalmasság anyja, Mária, segíts! Megtérők oltalma, Mária, segíts! \IÓ, segíts mirajtunk, \Ikik hozzád sóhajtunk, \IMária, segíts, Mária, segíts!\i /7 #068BDAC6 Igaz bűnbánatra, Mária, segíts! Megtérők oltalma, Mária, segíts! \IÓ, segíts mirajtunk, \Ikik hozzád sóhajtunk, \IMária, segíts, Mária, segíts!\i /8 #E786DECB Erős bizalomra, Mária, segíts! S lelki nyugalomra, Mária, segíts! \IÓ, segíts mirajtunk, \Ikik hozzád sóhajtunk, \IMária, segíts, Mária, segíts!\i /9 #6A8627DD Jó szándékainkban Mária, segíts! S minden munkáinkban, Mária, segíts! \IÓ, segíts mirajtunk, \Ikik hozzád sóhajtunk, \IMária, segíts, Mária, segíts!\i /10 #9258FAFE Mindenkit szeretni, Mária, segíts! Csak a bűnt kerülni, Mária, segíts! \IÓ, segíts mirajtunk, \Ikik hozzád sóhajtunk, \IMária, segíts, Mária, segíts!\i /11 #5DC40F15 Bántalmat feledni, Mária, segíts! Mindent elviselni, Mária, segíts! \IÓ, segíts mirajtunk, \Ikik hozzád sóhajtunk, \IMária, segíts, Mária, segíts!\i /12 #6E416865 Tűrni és szenvedni, Mária, segíts! S mégis örvendezni, Mária, segíts! \IÓ, segíts mirajtunk, \Ikik hozzád sóhajtunk, \IMária, segíts, Mária, segíts!\i /13 #2883FE23 Üldözés idején, Mária, segíts! Veszedelem helyén, Mária, segíts! \IÓ, segíts mirajtunk, \Ikik hozzád sóhajtunk, \IMária, segíts, Mária, segíts!\i /14 #DEDB033C Népünk pártfogója, Mária, segíts! Jó tanácsok anyja, Mária, segíts! \IÓ, segíts mirajtunk, \Ikik hozzád sóhajtunk, \IMária, segíts, Mária, segíts!\i /15 #8CB7AF70 Szentséges atyánknak, Mária, segíts! S lelkünk pásztorának, Mária, segíts! \IÓ, segíts mirajtunk, \Ikik hozzád sóhajtunk, \IMária, segíts, Mária, segíts!\i /16 #33951486 Kedves községünkön, /városunkon, Mária, segíts! Szeretett hazánkon, Mária, segíts! \IÓ, segíts mirajtunk, \Ikik hozzád sóhajtunk, \IMária, segíts, Mária, segíts!\i /17 #D75332C4 Kedves szüleinken, Mária, segíts! Hű testvéreinken, Mária, segíts! \IÓ, segíts mirajtunk, \Ikik hozzád sóhajtunk, \IMária, segíts, Mária, segíts!\i /18 #E6CD1535 Jó rokonainkon, Mária, segíts! S hitsorsosainkon, Mária, segíts! \IÓ, segíts mirajtunk, \Ikik hozzád sóhajtunk, \IMária, segíts, Mária, segíts!\i /19 #FBF365CE Nehéz betegeken, Mária, segíts! S elköltöző lelken, Mária, segíts! \IÓ, segíts mirajtunk, \Ikik hozzád sóhajtunk, \IMária, segíts, Mária, segíts!\i /20 #8BE6E3F9 Örök boldogságba, Mária, segíts! Fiad országába, Mária, segíts! \IÓ, segíts mirajtunk, \Ikik hozzád sóhajtunk, \IMária, segíts, Mária, segíts!\i /21 #2BA3471A Neked örvendhessünk, Mária, segíts! S örökké dicsérjünk, Mária, segíts! >131 /1 #F1A5A257 Isten veled, Anyánk, már most el kell hagyni, a te szent képedtől már most el kell válni! \IIsten veled, Szűz Mária, mennyei kinyílott rózsa, \Iadd ránk áldásodat, egek királynéja!\i /2 #10A2C737 Zálogul hagyjuk itt szívünket, lelkünket, tenéked szenteljük egész életünket. \IIsten veled, Szűz Mária, mennyei kinyílott rózsa, \Iadd ránk áldásodat, egek királynéja!\i /3 #4F0B1DD8 Csak az fáj szívünknek, hogy már el kell hagyni, kedves Édesanyánk, tőled meg kell válni. \IIsten veled, Szűz Mária, mennyei kinyílott rózsa, \Iadd ránk áldásodat, egek királynéja!\i /4 #673BD6B7 Nem tudjuk, hogy többé jöhetünk-e ide, nem sötétül-e ránk az Úrnak éjjele. \IIsten veled, Szűz Mária, mennyei kinyílott rózsa, \Iadd ránk áldásodat, egek királynéja!\i /5 #4546748B Búcsút vesz tőled az árva és az özvegy, Mária, Szűzanyánk, ó, el ne hagyd őket! \IIsten veled, Szűz Mária, mennyei kinyílott rózsa, \Iadd ránk áldásodat, egek királynéja!\i /6 #6E3521C5 Gyertek le, angyalok, a csillagos égből, hulló könnyeinket szedjétek a földről. \IIsten veled, Szűz Mária, mennyei kinyílott rózsa, \Iadd ránk áldásodat, egek királynéja!\i /7 #DB9F86C2 Vigyétek azt fel hát a szép mennyországba, koszorút kössetek belőle számunkra! \IIsten veled, Szűz Mária, mennyei kinyílott rózsa, \Iadd ránk áldásodat, egek királynéja!\i >132 /1 #515837A8 Nyíljon ki szívetekben az öröm virág! Zengjétek, hogy hallja meg az egész világ! \IÉdesanyánk, hozzád jöttünk, \Ilángadozva, mert szeretünk, \Ió, Szűz Mária, \Ihogy köszöntsünk úgy, mint egykor \Iaz Úr angyala. /2 #303AF599 Nincsen abban élő hit, nincsen szeretet, aki így nem köszönti a te nevedet. \IÉdesanyánk, hozzád jöttünk, \Ilángadozva, mert szeretünk, \Ió, Szűz Mária, \Ihogy köszöntsünk úgy, mint egykor \Iaz Úr angyala. /3 #733616AE Aki hittel, reménnyel tebenned bízik, az soha életében nem csalatkozik \IÉdesanyánk, hozzád jöttünk, \Ilángadozva, mert szeretünk, \Ió, Szűz Mária, \Ihogy köszöntsünk úgy, mint egykor \Iaz Úr angyala. /4 #E08AD05D Jöjjön ide bús, özvegy, szomorú, árva, aki a szűz Anyának oltalmát várja. \IÉdesanyánk, hozzád jöttünk, \Ilángadozva, mert szeretünk, \Ió, Szűz Mária, \Ihogy köszöntsünk úgy, mint egykor \Iaz Úr angyala. >133 /1 #DDF959FC Szentséges Szűz Mária, szép liliomszál, ki mindenkor szépen úgy virágozál, hogy szűz lévén meggyümölcsöztél, imádd Jézust értünk, akit te szültél! Szép liliomszál, szüzek virága, könyörögjél értünk, Istennek Anyja! Ó, mily ékes vagy, Mária, bűnösöknek szószólója! /2 #AF7A85E9 Nagyhatalmú Szent Szűz, szép liliomszál, ki mindenkor szépen úgy virágozál, hogy szűz lévén meggyümölcsöztél, imádd Jézust értünk, akit te szültél! Szép liliomszál, szüzek virága, könyörögjél értünk, Istennek Anyja! Ó, mily ékes vagy, Mária, bűnösöknek szószólója! /3 #DF62EDA1 Hajnali szép csillag, szép liliomszál, ki mindenkor szépen úgy virágozál, hogy szűz lévén meggyümölcsöztél, imádd Jézust értünk, akit te szültél! Szép liliomszál, szüzek virága, könyörögjél értünk, Istennek Anyja! Ó, mily ékes vagy, Mária, bűnösöknek szószólója! >134 /1 #47521DAD Üdvözlégy, Mária, Jézus szent Anyja! A téged tisztelők hű pártfogója. \IÉkes vagy, szent Szűz Mária, \ICsíksomlyó fényes csillaga!\i /2 #CFA0BD25 Nyertem vigasztalást, nyertem örömet, nyertem, Atyánk, tőled, égi kegyemet. \IÉkes vagy, szent Szűz Mária, \ICsíksomlyó fényes csillaga!\i /3 #4FA3C80C Szerelmed szent tüze hevült keblemen, mert te vagy, Mária, éltem s mindenem. \IÉkes vagy, szent Szűz Mária, \ICsíksomlyó fényes csillaga!\i /4 #82BA8240 Lelkemnek jegyese egyedül te vagy, hiszem, hogy jóságod soha el nem hagy. \IÉkes vagy, szent Szűz Mária, \ICsíksomlyó fényes csillaga!\i /5 #84955697 Fogadd hát, Mária, frigyül szívemet, zálogul, csak benned élő lelkemet! \IÉkes vagy, szent Szűz Mária, \ICsíksomlyó fényes csillaga!\i /6 #40127DE9 Somlyó századokon hű gonddal ápolt, szentséges nevedhez illő helyt adott. \IÉkes vagy, szent Szűz Mária, \ICsíksomlyó fényes csillaga!\i /7 #A4E7896E Leborulva esdünk, kérve tégedet, ne hagyd el a szegény székely népedet. \IÉkes vagy, szent Szűz Mária, \ICsíksomlyó fényes csillaga!\i /8 #700C144D Védd anyai kézzel hű gyermekidet, hogy áldva dicsérjük Anyánk, nevedet \IÉkes vagy, szent Szűz Mária, \ICsíksomlyó fényes csillaga!\i >Fájdalmas Szűzanya >135 /1 #D191F005 Fájdalomnak ünnepére jertek, Jézus hívei, a keresztfán szenvedőnek szűz Anyját köszönteni! Kit oly szörnyen megsebeztek hét fájdalma tőrei. /2 #058668D1 Véroltárnál, a keresztnél áll a Szűz és kesereg, János a szent asszonyokkal szintén ott sír, ott remeg. Velük óhajt keseregni az itt egybegyűlt sereg. /3 #1412C7EF A kesergő fájdalomnak hangja közt is felkiált a dicséret és dicsőség, áldva a dicső királyt. Őt, ki meghalt a keresztfán, s így legyőzte a halált. /4 #1C53A685 A keresztfán szenved és szól Isten egyszülött Fia, szíveinket járja által szózatának szent nyila, s úgy figyeljük, mint legelső hallgatója, Mária! /5 #DCABE9F6 Hiszünk benned, ó, nagy Isten, önts belénk oly nagy hitet, mint amely Szűz, a keresztnél megtartotta szívedet, hogy Fiadnak annyi kínján s fájdalmán meg nem reped! /6 #3C7B1280 Itt az oltár áldozattal, itt az új Kálvária, hol magát feláldozandja Jézus, az Isten Fia. Ő, ki meghalt a kereszten, melynél úgy sírt Mária. /7 #4969E07E Veled sírunk, Jézus Anyja, veled együtt érezünk a nagy, a szent áldozatnál, mit Istennek szentelünk. Kik most szíved bánatáról könnyek közt emlékezünk. /8 #87132AF7 Fájdalomban, mint örömben mondjuk: szent az Úr neve! Szent az Isten, a kesergő szíveknek enyhülete! Szent az Isten, ő, a minden vigasztalás Istene! >136 /1 #C22283F6 Fiam, Jézus, üdvözítőm, vérem, testem, segítőm! Jaj, büntetlen, jaj, mint jártál, gonoszokra akadtál. /2 #3159524E Ó, ártatlan, szent bárányom, drága gyöngyöm, aranyom, Fiam, édes, jaj, mint jártál, gonoszokra akadtál! /3 #6D10B893 Meghervadtál, édes vérem, kínodat én is érzem, érted eped, hasad szívem, egyetlen igaz hívem! /4 #7C76E220 Drága szent ártatlanságnak bűnét így kell fizetni, s ma sincs vége hiúságnak, méltán lehet siratni. /5 #6A73F58B Távozz hát, testünk vígsága, Jézus miatt epedek, vesszen világ hiúsága, ki Jézusom megölted! /6 #4ABD0BED Jézus, letűnt, szép világom, gyönggyel fűzött aranyom, soha többé el nem válok, tebenned van halálom! /7 #94D0B25D Jézusom drága vérének az árát kik becsülik, gyászruhába öltözködnek, mert pompa ma nem illik. >137 /1 #B388E337 Sírok a te keserveddel, örvendezek örömöddel. Mária, ó, Mária! Te, Istentől kiválasztott, szent Fiadtól nyerj malasztot, Mária, ó, Mária! /2 #15F9F086 Bánatomban te jelenj meg, fényessége a kék mennynek, Mária, ó, Mária! Töviseken járjak veled, biztasson az örök élet, Mária, ó, Mária! /3 #857E28E5 Gyarlóságom érzetében téged hívlak esdve, térden, Mária, ó, Mária! Te, Istennél legkedvesebb, boldog, akit fényed vezet, Mária, ó, Mária! /4 #4316E58B Te, ki annyit sírtál, tűrtél, Szent Fiaddal egyesültél, Mária, ó, Mária! Erősíts a lemondásra, boldogabb feltámadásra, Mária, ó, Mária! /5 #185FB55E Add, hogy éltem úgy teljék el, jámborsággal, békességgel, Mária, ó, Mária! Legyek méltó szerelmedre, a mennyei örömökre, Mária, ó, Mária! >Gyertyaszentelő Boldogasszony >138 /1 #BA45BA20 Az Isten házába siet az áldott Szűz Mária, karjain a kisded Jézus, az Istennek szent Fia. Hogy a törvényt ő megtartsa, magát beavattassa, áll a templom ajtajában több asszonyoknak sorában. /2 #7E14C1EB Ő, kit Isten felmagasztal minden asszonyok felett, szüzességben szülte Jézust, a törvénynek engedett. És fiát is bemutatta, s magát beavattatta, hogy mások is ezt követnék, és a törvényt meg nem vetnék. /3 #1FD4A898 Midőn az öreg Simeon Jézust kezébe vette, lelkében az angyaloknak nagy örömét érezte. Üdvözítőjét ő áldja, és Istenét imádja, teljes lévén Szentlélekkel felsóhajt, és így énekel: /4 #BB51BF15 Most bocsájtod el szolgádat békességben, Istenem, mert az ígért Üdvözítő eljött, látta őt szemem. Kit te adtál a népednek, fényére Izraelnek, világ világosságára, minden ember váltságára. /5 #632FBD52 Ó, légy velünk, kegyes Jézus, igaz világosságunk, ó, légy velünk, Szűz Mária, mint erős pártfogásunk. Hogy az ősz Simeon után mondhassuk a végórán: most bocsátod el, ó, Isten, te szolgádat békességben. >139 /1 #70925066 Ó, Sion, templomod ékesítsd, csarnokod, így fogadd Krisztusod, királyod, pásztorod! Íme, itt jön Szűz Mária, karján lelkünk vigassága, Úristen szent Fia! /2 #3449CA60 A törvényt megtartja, mint az Úr meghagyta: Fiát bemutatja, Simeon fogadja. \IA szentséges szűz Mária, karján lelkünk vigassága, \IÚristen szent Fia.\i /3 #62354FBD Mennyeknek ajtaja, üdvösség hajnala, s e hajnal csillaga lett a szép Szűzanya \IA szentséges szűz Mária, karján lelkünk vigassága, \IÚristen szent Fia.\i /4 #8ACC3C7E Nyissuk fel lelkünket, kérjük Istenünket, hogy adjon kegyelmet, mert íme, közelget! \IA szentséges szűz Mária, karján lelkünk vigassága, \IÚristen szent Fia.\i >Gyümölcsoltó Boldogasszony >140 /1 #5EC26861 Mennyből követ ma küldetett Máriának köszönni, világ ura, s megváltója anyjává kijelölni. Ő oly törzsök, kit az örök végzés maga kiválasztott, tiszta méhe rejtekébe isteni sarjat oltott. /2 #23661BD1 Ez isteni sarj megtermi életünknek gyümölcsét, biztosítja és megadja lelkünk örök életét. Leborulva, porba hullva üdvözöllek, ó, Szűzanyám! Hő szívemből, hő lelkemből fogadd forró nagy hálám! /3 #873691ED Mert szívembe te oltál be minden nemes érzeményt, te ébresztél és élesztél bennem hitet és reményt. A szeretet tőled ered, mi bensőmet lelkesíti, minden erény olyan szent fény, mely tetőled árad ki. /4 #17F92F9F Ezért, Anyám, forró imám hozzád küldöm és kérlek: légy gyámolóm és pártfogóm, amíg véget nem érek! Akkor engem, ha megtettem vándorútját életemnek, végy magadhoz fel az égbe s add jutalmát lelkemnek! >Kisboldogasszony >141 /1 #7EBBF932 Felvirradt az új örömnap fénye, eljött az Úr választott edénye, örök élet kincsének szekrénye, benne rejlik az Úristen nagy, titkos törvénye. /2 #6DAD7E3B Elérkezett a bűnös világra az üdvösség kincsének sáfára, ki szent Fiát hozta e világra, hogy a bűnnek láncos rabját vigye szabadságra. /3 #02E127F7 Teljes az ég új dicséretekkel, hangos a föld vidám énekekkel, szent angyalok fényes seregekkel hirdetnek már békességet szép ígéretekkel. /4 #C3FC86EC Évának rút engedetlensége lőn az ember életének vége, Mária szép engedelmessége lőn életre támadásunk első reménysége. /5 #49B2F1D2 Ó, kegyelem drága, szép hajléka, békességnek hűvös, zöld árnyéka, régi szentek édes maradéka, bizony benned az Istennek gazdag ajándéka. /6 #67C94D08 Tisztaságnak te vagy termő fája, szeméremnek piros, szép rózsája, szelídségnek ékes gyöngyvirága, illatozzál, mosolyogjál a beteg világra! /7 #AED4A7A4 Ó, szüzesség szép, eleven képe, ezer közül kiválasztott szépe, sötét hozzád a nap fényessége, álmélkodva köszönt téged az ég követsége! /8 #7D52A69F Te az Istent méhedben fogantad, tisztaságos öledben nyugtattad, a nagy Istent karodon tartottad, evvel mind az angyalokat messze meghaladtad. /9 #6615B7BB Dicsértessék mennyben az Istenség, Háromságban áldassék az Egység, akit illet véghetetlen felség, égen-földön mindörökkön adassék tisztesség! >Lourdesi Szűz Mária >142 /1 #4EF818C7 Mária, tekints reánk mennyből, akik szent képed elébe összesereglettünk! /2 #8505C783 Mária, mennyből szállott virág, ki a lurdesi barlangban megmutatta magát. /3 #8EDE6591 Nem barlang, hanem szent palota, a keresztény nemzetségnek gyógyító balzsama. /4 #95DDE77F Mária, aki Bernadettnek tizennyolcszor mutattad meg szentséges képedet. /5 #C7A7F8E4 Mária, aki azt mondotta, én vagyok a szeplőtelen fogantatás titka. /6 #441372BF Mária, ki fehér öltönyben jelentél, hogy minket tisztaságra emlékeztess. /7 #14F9A4BE Égszínű szalagot viseltél, hogy bennünket a mennyországra emlékeztetnél. /8 #65C75884 Mária, ki rózsákon álltál, hogy népedet szenvedésben azzal buzdítanád. /9 #3E5CE3A9 Mária, ki a szent olvasót szent kezedben felmutattad, hogy mi imádkozzunk. /10 #E7128083 Mária, ki szent szemeidet siralmasan bűneinkért az égre vetetted. /11 #159C9995 Mária, ki szent kezeidet összetéve miérettünk imára emelted. /12 #2E753541 Mária, légy szószólónk nékünk, holtunk után Bernadettel téged szemlélhessünk! /13 #1DA624A1 Dicsőség legyen az Atyának, Szentlélekkel egyetemben áldott szent Fiának! (A DALLAM MÁSODIK FELÉRE:) Tisztelet adassék a drága Szűz Máriának! >Mária-antifona >143 /1 #18825D91 Mennynek Királyné Asszonya örülj, szép Szűz, alleluja! Mert kit méhedben hordozni méltó voltál, alleluja. /2 #2C4AC9DB Amint megmondotta vala, föltámadott, alleluja! Imádd Istent, hogy lemossa bűneinket, alleluja! >144 /1 #A7273DE5 Mennyországnak királynéja, alleluja, örülj, vigadj, Szűz Mária, alleluja! Mert méhednek szent gyümölcse, alleluja, sír bilincsét összetörte, alleluja! /2 #D89645E3 Úgy lett, amint megmondotta, alleluja, feltámadott harmadnapra, alleluja. Szent Fiadnál, kegyes Anyánk, alleluja, szólj mellettünk, ha botlanánk, alleluja! >145 /1 #680A8F34 Üdvözítőnknek szent anyja, mennyeknek megnyílt kapuja, tengerevezők csillaga, boldogságos Szűz Mária! /2 #4B50D62A Légy segítsége népednek, az elesett bűnösöknek! Ki szülője Istenednek, Anyja lettél Teremtődnek. /3 #6F257F45 Mert angyali köszöntésre szálla rád az Úr Szent Lelke. S ekkor lett az örök Ige Szűz méhednek szűz gyümölcse. /4 #09123EC8 Azért, édes Istenanyja, légy bűnösök szószólója, botló lábunk támasztója, üdvösségünk nyílt kapuja! /5 #D7A9EA50 Adjunk hálát az Istennek, Atya, Fiú, Szentléleknek, három személy Felségének, egymivoltú Istenségnek. >Nagyboldogasszony >146 /1 #FA53502E A mennyei szent városnak gyöngykapui ma megnyíltak Jézus édesanyjának, áldott Szűz Máriának. /2 #89AD7AA0 Örvend az egész mennyország, halhatatlan nagy boldogság lett díja Máriának, egek királynéjának. /3 #3A4B1B67 Az angyalok dicsérettel s magasztaló énekekkel zengedezve hódolnak dicső királynéjuknak. /4 #A2984584 Mária, Nagyboldogasszony, méltán boldog e szűz asszony, ég s földnek királynéja, Jézus anyja, Mária. /5 #793F1EAD Ó, dicsőség királynéja, nézz reánk is, szolgáidra, irgalmasságnak anyja, légy híveid oltalma! >147 /1 #A0E2AD40 Felvitetett magas mennyországba, angyali, szép, örvendetes házba, e nap a Szűz nagy menyasszonyságba, az Istennek drága hajlékába. /2 #3F7ED8D1 A mennyei Atya udvarába, felső Sion drága városába, dicsőséges, szép palotájába, már bemégyen nagy vigasságába. /3 #C92FCC8B Asszonyi rend nemes boldogsága, pátriárkák buzgó kívánsága, angyaloknak nagy, boldog vígsága, az Istennél minden fölött drága! /4 #5E5A73E1 Sokan voltak nemes asszonynépek, dicséretes tudománnyal szépek, tisztaságuk virágában épek, de ennek csak nyomába se léptek. /5 #58F07774 Beteljesült Dávidnak zsoltára, mit énekelt világ hallatára: a királyné királynak jobbjára állapodik örök társaságra. /6 #A7DF380A Ez a szentek fénylő tisztasága, zsenge szüzek ékes gyöngyvirága, mártíroknak arany pálmaága, hitvallóknak édes vigassága. /7 #80C9DBD4 Asszonyunknak nagy a nemessége, dicsőséges királyi fensége, mindeneket felülmúl szépsége, mint csillagot a nap fényessége. /8 #48351206 Imádkozzál értünk Szülöttednek, nyerj kegyelmet tőle népeidnek, kik általad kegyelmet keresnek, és előtte sírva esedeznek! >148 /1 #577E9C0B Hatvanhárom évet betöltött Mária, mikor kívánkozott Fia országába. Leszállt Gábriel arkangyal, szólótt hozzá égi hanggal: reád vár szent Fiad örök boldogságba’. /2 #62F3997B Ezen üzenetet midőn meghallotta, János apostolnak örömmel megmondta: hogy elérte élte végét, elhagyá hű gyermekeit, és csendes álomra hunyta le szemeit. /3 #EF057D78 Ily gyönyörű halál és csendes, szép álom, mint Szűz Máriáé nem volt a világon. Nincs elhervadva orcája, szent mosolyra nyílik szája, olyan, mint az égnek fejér lilioma. /4 #986F2AA8 A szép Szűz Mária gyászterítőn fekszik, hófehér fátyollal befödték szent testit, azután az apostolok felvették a gyászkoporsót, és vállukon vitték a benne nyugovót. /5 #2D8BFC02 Amidőn kiértek a temetőkertbe, a Szent Szűznek testét zokogva tették le, három napig virrasztották az áldott Szűz koporsóját, a szent apostolok siratták halálát. /6 #0CE9F84E Szent Tamás apostol midőn megérkezik, ki e gyászesetről még nem tudott semmit, kérte apostoltársait, hogy a koporsó födelit vegyék le, hadd lássa a szent Szűznek testit. /7 #1B086B62 Örömmel megtették ezen óhajtását, de nem tölthette be jámbor kívánságát, mert a virágok virága nem volt már a koporsóba’, felszállott szent Fia örök hazájába. Amen. >149 /1 #77CEF5AE Örülj, vigadj, tisztaságban kivirágzott anyaság, kit a mennyben megkoronáz a teljes Szentháromság! \IMária, mi anyánk, \Imennyei Pátrónánk, \Ibűnösökre, nézz le ránk!\i /2 #7550A4EA Örvendezzél, Isten anyja, boldogságos Asszonyság, mert tégedet megkoronáz a teljes Szentháromság! \IMária, mi anyánk, \Imennyei Pátrónánk, \Ibűnösökre, nézz le ránk!\i /3 #A39DE91A Magasztalnak égi karok, téged, kelő hajnalnak, tisztelnek, mint erősségét elrendezett tábornak. \IMária, mi anyánk, \Imennyei Pátrónánk, \Ibűnösökre, nézz le ránk!\i /4 #2D518399 Néked mondta a nagy Isten amaz Írás szózatát: Jöjj, kedvesem, Libanonból, jöjj és vedd el koronád! \IMária, mi anyánk, \Imennyei Pátrónánk, \Ibűnösökre, nézz le ránk!\i /5 #F19A8A32 Atyaisten koszorúzza leányának szent fejét, Fiúisten édesanyját, a Szentlélek jegyesét. \IMária, mi anyánk, \Imennyei Pátrónánk, \Ibűnösökre, nézz le ránk!\i >Szentolvasó >150 /1 #D32ABC49 Mária kertjében kinyílott a rózsa, jertek, hív társaim, kössük koszorúba! Égi virágokkal fel van ékesítve, tegyük fel kegyes Szűzanyánk fejére! /2 #1AB93E3A Üdvözlégy, Mária, rózsák szép rózsája, az angyal köszöntött Názáret városban. Így köszönt az angyal: üdvözlégy, Mária, szűz méhedbe szállt a világ Megváltója! /3 #7B0EB560 Angyalok virága, ó, szép Szűz Mária, szép koszorút fonunk örömed napjára. Miatyánk-Üdvözlégy énekvirágából, tekints le, Mária, a szép mennyországból! /4 #F93B8861 Ki a szent olvasót ájtatosan mondja, nagy örömmel nézi a szép Szűz Mária. Fölveszi a mennybe szent Fia elébe, a Szentháromságnak nagy dicsőségébe. /5 #76EAEAC0 Olvasónk asszonya, ó, szép Szűz Mária, mennynek és a földnek ékes királynéja! Ezen szép koszorút vedd kedvesen tőlünk, nagy örömmel nyújtja neked gyönge szívünk! >151 /1 #9DE92772 Megszólalt mennyország gyönyörű harangja, új hó vasárnapra csendült kedves hangja. Ünnep ez minekünk, mert új titkot nyerünk a szent olvasóból, mely erős eszközünk. /2 #B409BCD1 Jertek, hív társaim, öltözzünk fehérbe, égő gyertyát tartson mindenki kezében: mert ma jön körünkbe mennynek Nagyasszonya, ki gyermekeinek, ím, ezeket mondja: /3 #65F46F55 Jöjjetek, mindnyájan, szép, élő rózsáim, gyönyörű mezőben, fiaim, leányim! Hozzátok vissza a múlt hónapi titkot, a szép rózsabimbót, melyet megújíttok! /4 #D133E769 A szép, zöld koszorú megújul mai nap, mert minden élő tag gyönyörű titkot kap. Úgy ragyog a titka, mint a Nap sugára, s mint majd fényleni fog, égi koronája. /5 #B8967E62 Zöld mező közepén van egy trón: rubintos, azon van egy rózsa, mely tiszta vérpiros. Az a piros rózsa a szép Szűz Mária, szent olvasónk áldott égi királynéja. /6 #E4E8969B Szent angyalok jönnek kertet keríteni, tizenöt rózsával azt körülültetni. Hull e kertre égből szent malaszt harmatja, az égi kegyelmet a Szentlélek adja. /7 #B93C9A07 Mennyországban ma a szentek vigadoznak, az ének hangjai örömtől hangoznak: ha a buzgó tagok itt mind megjelennek, és Szűz Máriával új titkot cserélnek. /8 #A9FFB79C Jertek, ti, mindnyájan, nagy örömmel várlak, soha el nem hagylak, és szívembe zárlak! Olvasótok minden gyöngye bizonyítja: vígasztal titeket az új hónap titka! >152 /1 #0AA3E8C0 Szűz Mária napjának és szentolvasójának ünnepe. Jöjjünk tiszteletére, zengjünk dicséretére éneket! Mert kedveli, ki tiszteli az ő kedves szombatját, szent nevét, olvasóját üdvözli. /2 #90C0290F Örvendjünk ma, hívei, kis kertjének rózsái, énekkel! Mennyben is örvendeznek, angyalok zengedeznek szentekkel. Olvasóval, szép rózsákkal Trónusánál üdvözlik koszorúval, tisztelik szüzekkel. /3 #17564994 Az Anyaszentegyháznak mi is szent olvasóval dicsérjünk! Dicsőséges titokkal, szép rózsakoszorúval tiszteljünk! Szép énekkel, üdvözlettel, míg élünk e világon, minden szombati napon köszöntsünk! /4 #2F83ED53 Üdvözlünk az angyallal, mert teljes vagy malaszttal, Mária! Az Úr vagyon teveled, megáldotta szent méhed, Mária, mert te szülted, te nevelted az Isten kedves Fiát, a világ Megváltóját, Mária! /5 #DBE1CF37 Esedezzél érettünk Szent Fiadnál, könyörgünk, Mária! Hogy juthassunk mennyégbe, rózsáid seregébe, Mária! Hol tisztelni, üdvözleni soha többé nem szűnünk, örömmel éneklünk, Mária! (A DALLAM MÁSODIK FELÉRE:) Juttass oda, hol már soha nem lészen szomorúság, csak öröm és vígasság, Mária! >Szűz Mária >153 /1 #439E6752 Angyaloknak nagyságos Asszonya, Úr Jézusnak boldogságos anyja, mennyországnak dicső Királynéja, paradicsom megnyílt, szép kapuja! /2 #85F51627 Reád néznek árváknak szemei, özvegyeknek keserves szívei, reád várnak szegények ügyei, bűnösöknek bánkódó lelkei. /3 #DE971E11 Hozzád szólunk, szüzeknek virága, pátriárkák várva-várt leánya, apostolok tiszteletes társa, minden szentek édes vigassága. /4 #F6649ADA Halottaknak megszabadítója, szomorúak megvigasztalója, gondban levők jó tanácsadója, magyaroknak megoltalmazója. /5 #B01E0FF4 Dicsértessél, örök Szentháromság, kitől árad reánk minden jóság! Tiszteltessél, tündöklő Asszonyság, mindenek közt legnagyobb méltóság! >154 /1 #17AF86BA Angyaloknak nagyságos Asszonya, Úr Jézusnak szerelmes szent Anyja, mennyországnak királyné Asszonya, paradicsom megnyílt, szép kapuja. /2 #EE3F8647 Reád néznek árváknak szemei, özvegyeknek keserves szívei, szegényeknek nyomorult ügyei, bűnösöknek bánkódó lelkei. /3 #F5DBD776 Hozzád szólunk, szüzeknek pálmája, pátriárkák várva-várt vígsága, apostolok tisztes tanítója, minden szentek édes vigassága. /4 #DDDB2A7C Asszonyoknak szépséges tüköre, férfiaknak bajvívó fegyvere, királyoknak oktató mestere, Magyarország választott vezére. /5 #74C98B8D Áldott vagy te, Jézusnak dajkája, Atyaisten drága kincstartója, Szentléleknek szerelmes mátkája, Szentháromság legszebb alkotmánya. /6 #3F60561A Halottaknak megszabadítója, ellenségnek megnyomorítója, királyoknak jó tanácsadója, magyaroknak megoltalmazója. /7 #0AB899A1 Rettenetes a mi bajvívásunk, mert kegyetlen a mi ellenségünk, félelmetes végső kimúlásunk, ha te, szent Szűz, nem lész segítségünk. /8 #2ECD3490 Dicsértessél, dicső Szentháromság, kitől árad reánk minden jóság! Dicsértessél, nagyságos Asszonyság, aki által száll ránk a mennyország! >155 /1 #1309D454 Boldogasszony, Anyánk, régi nagy Pátrónánk! Ki minden időben kegyes voltál hozzánk, ínségében így szólít meg hazánk: \IMagyarországról, édes hazánkról, \Ine feledkezzél el szegény magyarokról!\i /2 #03F88B2A Ó, Atyaistennek kedves szép leánya, Krisztus Jézus anyja, Szentlélek mátkája! Kegyelmeknek bőséges tárháza! \IMagyarországról, édes hazánkról, \Ine feledkezzél el szegény magyarokról! /3 #CFD35B8E Dicséret, dicsőség legyen az Atyának, a te szent Fiadnak, Szentlélek mátkádnak! Örök hála a Szentháromságnak. \IMagyarországról, édes hazánkról, \Ine feledkezzél el szegény magyarokról! >156 /1 #C1275065 Hozzád futok bánatommal, Boldogasszony, édes, méltatlanná lettem újra szent Fiad nevéhez. Lelkemet a bűn mardossa, nincs megpihenésem, bűnbánóknak édesanyja, vezess át a vészen! /2 #5D974A0C Megfogom a két kezedet és el nem bocsátom, hiszen nincsen más menekvés ezen a világon. A tékozlót fogadd megint vissza kegyeidbe, s bánatában megfürösztve a mennyekbe vidd be! /3 #375BAD4F Állíts Isten országában utolsónak engem, hogy Fiadnak egy mosolya bennem földerengjen! S én örökre zengni fogom Isten dicsőségét, ki általad visszaadta szívemnek a békét. >157 /1 #CE7520EF Isten legszebb temploma, üdvözlégy, szent Szűzanya! Kit már mikor fogantatott, megszentelt az ég Ura, Te, kiben bűn nem vala, üdvözlégy, szent Szűzanya! /2 #C2184F8F Dicsőség az Istennek, békesség az embernek, kik tebenned, ó, Szűzanyánk oltalmazót nyertenek! Ég s föld velünk zengjenek: dicsőség az Istennek! /3 #83FB1A76 Az örök nap hajnala te vagy, áldott Szűzanya! Utánad jött Megváltónkban az igazság nappala. E nap hajnalcsillaga, üdvözlégy, szent Szűzanya! /4 #152AF6F9 Hisszük Istenségedet, áldd meg, Uram, népedet, hogy Szűzanyánk nagy hitével imádhassunk tégedet! Hűn szolgálva teneked töltsük itt az életet. /5 #DF2D968C Ím, a tiszta áldozat, mit szívünk az Úrnak ad, hogy tiszteljük méltó szívvel szent fogantatásodat. Teáltalad az Urat nyerje meg e hódolat! /6 #EF3288AA Zengje ég és föld velünk: szent vagy, édes Istenünk! Add, Uram, ezt Máriának érzésével zengenünk! Zengjen teljes életünk: szent vagy, édes Istenünk! >158 /1 #9C40FE9C Keserű gondok tépik szívünket, ó, Szűz Mária! Sok bűneinkért keményen büntet Isten szent Fia. /2 #578AD39E Bánatos szívvel mellünket verjük, könnyünk árja hull, bűnbánón valljuk: megérdemeljük, mit ránk mért az Úr. /3 #177999D6 Zokogva mégis kérlelni Istent most letérdelünk, Pártunkat fogni, Anyánk, te Szűz, szent, jöjj, ó, jöjj velünk! /4 #976CC5B1 Könyörülj rajtunk, szent Fiad értünk hogyha rád tekint! Isten országa és a te néped így leszünk megint. >159 /1 #B23A0297 Ó, áldott Szűzanya, mennyei szép rózsa, boldog mennyországnak drága gyöngyvirága, bűnösöknek édes szószólója. \IVigyázz reánk, édesanyánk, \Iangyaloknak kegyes Királynéja!\i /2 #979B3378 Hajtsd hozzánk, ó Anyánk, angyali orcádat, áldott szent Fiadat érettünk imádjad, hogy láthassuk mennyekben Atyánkat. \IVigyázz reánk, édesanyánk, \Iangyaloknak kegyes Királynéja!\i /3 #7166A661 Mily boldogok azok, kik téged dicsérnek, buzgó szívvel neked vígan énekelnek, szent Fiadnál azok kedvet lelnek. \IVigyázz reánk, édesanyánk, \Iangyaloknak kegyes Királynéja!\i /4 #AFD0DA1F Ó, Szentháromságnak szolgálóleánya, adj erőt népednek dicséretmondásra, szent nevedet, hogy örökké áldja. \IVigyázz reánk, édesanyánk, \Iangyaloknak kegyes Királynéja!\i /5 #C7833DDF Üdvözlégy, áldott légy, Jézusnak dajkája, szegény bűnösöknek kegyes szószólója, szolgáidnak légy meghallgatója. \IVigyázz reánk, édesanyánk, \Iangyaloknak kegyes Királynéja!\i /6 #5BCBDA31 Tenger fövényének mennyi sokasága, tavaszi rózsáknak drága szép virága, Krisztus Anyja, annyiszor légy áldva! \IVigyázz reánk, édesanyánk, \Iangyaloknak kegyes Királynéja!\i /7 #B78DA4CE Alázatos szívvel kérünk, kegyes Anyánk, hogy amikor eljön a mi végső óránk, jobbkéz felől állítson szent Atyánk. \IVigyázz reánk, édesanyánk, \Iangyaloknak kegyes Királynéja!\i >160 /1 #8C088658 Üdvözlégy, Mária, Isten szülője, kiben nem volt soha bűnnek szeplője! Öröktől fogva Isten választott, vétektől megoltalmazott. /2 #08E79C90 Ó, szent Szűz megrontád a kígyó fejét, s megtörted lelkünknek régi ellenét! Néked nem ártott a bűnnek mérge, s a gonosz vakmerősége. /3 #A8BA805C Ádámban, atyánkban, mi mind vétettünk, a tőle eredett bűnben születtünk, de te, ó, szent Szűz, kivétel lettél, bűn nélkül, tisztán születtél. /4 #E6A459CF Az Isten Báránya téged anyjának választott, s elvette vétkét világnak. Méltó volt, hogy a Bárány szülője a vétket meg ne ismerje. /5 #0BABA280 Tündöklő szépséged a szent próféták reménynek, örömnek régen megírták. pecsételt kúthoz hasonlították és elzárt kertnek mondották. /6 #F89196E1 Szeplőtlen, tiszta Szűz, könyörögj értünk, kik bűnben születtünk, hogy ahhoz térjünk, aki bűn nélkül való példának téged adott a világnak. >Úrangyala >161 /1 #2CAFE18B Az Úr angyala köszönté a boldogságos Szűz Máriát, és a Szűz méhébe fogadá Szentlélektől szent Fiát. Üdvözlégy, Mária, malaszttal vagy teljes, az Úr van teveled, te vagy áldott az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse, Jézus. Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek Szent Anyja, imádkozzál érettünk, bűnösökért, most és halálunk óráján, Amen. /2 #01DB69E0 Íme az Úrnak szolgálóleánya, legyen nekem a te igéd szerint. Üdvözlégy, Mária... /3 #CACBAE2B És az Ige testté lőn, és miköztünk lakozék. Üdvözlégy, Mária... /4 #03D50352 Könyörögjünk! Kérünk téged, Úristen, öntsd lelkünke szent kegyelmedet, hogy akik az angyali üzenet által szent Fiadnak, Jézus Krisztusnak megtestesülését megismertük, az ő kínszenvedése és keresztje által a feltámadás dicsőségébe vitessünk. Krisztus, a mi Urunk által. Amen. >Páduai Szent Antal >162 /1 #612CE7B0 Szent Antalt köszönteni, hívek, jöjjetek! Segítséget, pártfogást tőle kérjetek! \IDicsőséges Szent Antal, tégedet kérünk, \Isíron innen, síron túl maradj mellettünk! /2 #92ABCF66 Te vagy az Úr Jézusnak kedves barátja, a szükségben szenvedő szegények atyja. \IDicsőséges Szent Antal, tégedet kérünk, \Isíron innen, síron túl maradj mellettünk! /3 #ECF517B9 Mi is jöttünk tehozzád, mint jó atyánkhoz, mert tudjuk, hogy áldásod reánk harmatoz. \IDicsőséges Szent Antal, tégedet kérünk, \Isíron innen, síron túl maradj mellettünk! >Szent Anna >163 /1 #9DF80D28 Üdvözlégy, Szent Anna, Úr Jézus nagyanyja, szomorú szíveknek légy vigasztalója, dicső Szent Anna! /2 #03E2052E Hozzád folyamodunk, mert szomorúk vagyunk, bűneinkkel Jézust sokszor megbántottuk, dicső Szent Anna! /3 #72DFD8C0 Nincs köztünk békesség, szeretet, egyesség, egymás iránt csak a rágalom, irigység, dicső Szent Anna! /4 #DA73B80A Halálunk óráján, életünknek fogytán, Jézus, Máriával, kedves unokáddal, jöjj el, Szent Anna! >Szent Cecília >164 /1 #A20BE43D Kihez az Úr elküldé angyalát, hirdesse énekünk Cecíliát! Jó példa ő, szívderítő, mennyország kertjében nyílt rózsatő. /2 #84425864 Hangozzatok, zenének hangjai, ifjaknak sípjai és lantjai! Cecíliát magasztalni, Jézust ki bátor volt megvallani. /3 #D9DFC867 Zengetvén a mennybéli orgonát, dicséred dallal az Isten Fiát. Hajlítsd hozzánk ő irgalmát, hogy néki mondhassunk harmóniát! >Szent István Király >165 /1 #763CAF4A Eljött immár Szent Istvánnak tisztelendő ünnepe, illik pedig a világnak minden nap tisztelnie, mindenek nagy vígan áldják, kik az Isten örökét és a szentek társaságát őáltala megnyerék. /2 #E3F26285 E szent első prédikátor, magyarok közt tanító, lett az Isten hagyásából törvényeket oktató, két talentumért cserébe kétszer kettőt forgatott, hoz Urának öt helyébe kétszer öt talentumot. /3 #7E39C926 Királyok királyságának a halállal vége jár, országlásuk bevégezvén fölségük is oda már, ám e nagy szent hatalmának a halál nem szab határt, fönn az égben nyer magának múlhatatlan glóriát. /4 #6943ABC5 Már mióta üdvösségünk és Urunk egekbe szállt, s onnan elküldötte nékünk Szentlélek ajándokát, szétszéledtek a világra ama tizenkét nagyok, az emberek váltságára hintegetni a magot. (UTOLSÓ KÉT SOR ISMÉTELVE:) Minden földeket bejárt az apotostolok szózata, és az Ige elhatolt a föld végső határira. /5 #30DCEAA9 Örvendett már Mesterének minden földi tartomány, és az Úrhoz hálaének zengedezett ajakán, csak Pannóniának népe nem talált még segítőt, s ült a tévelyek ködében, mint szegény hajótörött. (UTOLSÓ KÉT SOR ISMÉTELVE:) Míg az igaz hit vallása a világon egyre nőtt, s tiszta szívvel új, új hívek születtek az Úr előtt. /6 #A8A2D9B2 Ám a népnek, mely a tévely és halál csábját nyögé, És oly céda szenvedéllyel járta a vakság ködét, azért jött csak oly sokára az üdvösséghirdető, hogy ha sorját így kivárja, annál jobbat nyerjen ő. (UTOLSÓ KÉT SOR ISMÉTELVE:) Minél később jő az óra, hogy hozzájuk küldetik, annál különb lesz a Doktor, akit Isten ád neki. /7 #4BF0F77E Mondja bizony minden ember: boldog vagy, Pannónia, zengjen ajkad, szóljon vígan most az Isten himnusza! Mert nem a köznép sorából küldött Isten nevelőt: királyod lett prédikátor, apostolod, magvetőd! /8 #6DBD7258 Vad volt a magyar s hitetlen, Attila király alatt, s mint zsarnok szokás, kegyetlen dúlta az országokat, ám Istvánnak idejében hitből új világ terem, s a kegyetlenség helyében úrrá lesz a kegyelem. /9 #A30AD2EA Mert az Úr az egykor árva, elhagyott Hungáriát, ahol addig prédikálva még apostol egy se járt, a keresztség kegyelmére e szent által hívta ki, és meghívta örökére, adván égi hont neki. >166 /1 #9D59A83C Hol vagy, István király? Téged magyar kíván, gyászos öltözetben teelőtted sírván. /2 #E64D8F0E Hol vagytok, magyarok tündöklő Csillaga? Valahol es vagytok nemzetünk istápja. /3 #11499B85 Rólad emlékezünk, csordulnak könnyeink, búval harmatoznak szomorú mezeink. /4 #EC3F962B Virágos kert vala régen Pannónia, kit te, Szűz Mária, híven öntöz vala. /5 #ADBB8BE6 S e kertnek kertésze István király vala, árva magyaroknak választott ez napra. /6 #8AD41477 Reménységünk benned van és Máriában, mi magyar nemzetünk nagy Pátrónájában! Amen. >167 /1 #1CB24ED3 Irgalmas Úristen, hatalmas Királyunk, áldott Jézus Krisztus, mennyei szent Urunk, fiaid tehozzád mindnyájan folyamunk, és szívből, szent Atyánk, tehozzád kiáltunk! /2 #FBC7FEB1 Bátorítsad, kérünk, mi gyarló szívünket, te szent malasztoddal testi félelmünket, szent akaratodhoz szabjuk életünket, azért zabolázd meg feslett erkölcsünket! /3 #C5B01113 /4 #1CCF2AEC Az, kinek ma vagyon szent ünnepe napja, és a kereszténység nagy örömmel áldja, magyar nemzetségnek, ki első királya, vala a Krisztusnak szentséges szolgája. >168 /1 #E156102C Magyarország fundálója, római hit plántálója, \IIsten előtt mellettünk állj, István király!\i /2 #9AF01FF6 Te voltál első királyunk, általad kedvet találjunk! \IIsten előtt mellettünk állj, István király!\i /3 #641CAEDC Magad szent életben jártál, nekünk is szent törvényt szabtál. \IIsten előtt mellettünk állj, István király!\i /4 #1A2F873C Pápától koronát kértél, s azzal diadalmas lettél. \IIsten előtt mellettünk állj, István király!\i /5 #B04A7C82 Testamentumban szent Szűznek országod hagyád, mint ősnek. \IIsten előtt mellettünk állj, István király!\i /6 #CB0E1BA7 Felőlünk szent Pátrónánkat emlékeztesd Szűz Anyánkat! \IIsten előtt mellettünk állj, István király!\i /7 #FB455202 Szentháromság, ismertessél, szentjeidben dicsértessél! \IIsten előtt mellettünk állj, István király!\i >169 /1 #C988771F Ó, Szent István, dicsértessél, menny és földön tiszteltessél! De főképpen nálunk ma, mint országunk oszlopa! \IKérünk, mint apostolunkat, \Iés az első királyunkat: \ISzent István, nézz mennyből le \Ia szép magyar népedre!\i /2 #7796162A Még a gyenge gyermekségben, kegyes vala a szentségben örömére mindeneknek, példájára népeknek. \IKérünk, mint apostolunkat, \Iés az első királyunkat: \ISzent István, nézz mennyből le \Ia szép magyar népedre!\i /3 #51EEFCED Sok sánta vette járását, sok vak vette meglátását, némák kezdtek szólalni, süketek es hallani. \IKérünk, mint apostolunkat, \Iés az első királyunkat: \ISzent István, nézz mennyből le \Ia szép magyar népedre!\i /4 #241A2656 Boldogságos Szűzanyánknak, mint magyarok Asszonyának, föláldoztad hazánkat, szentelted koronánkat. \IKérünk, mint apostolunkat, \Iés az első királyunkat: \ISzent István, nézz mennyből le \Ia szép magyar népedre!\i /5 #8B4E2707 Azért is hálaadással, ünnepélyes vigassággal, mi együtt örvendezünk, szívünkből emlékezünk! \IKérünk, mint apostolunkat, \Iés az első királyunkat: \ISzent István, nézz mennyből le \Ia szép magyar népedre!\i /6 #B4053400 Mi kik téged pártfogónknak választottunk szószólónknak, szólj Istennél érettünk, légy mindenkor mellettünk! \IKérünk, mint apostolunkat, \Iés az első királyunkat: \ISzent István, nézz mennyből le \Ia szép magyar népedre!\i >Szent István, első vértanú >170 /1 #EB3C9FB2 Ímé, egykor Szent István Istenben felálla, bátorsággal zsidóknak hogy ő prédikálna és penitenciára mindent felindítna, amint a Szentírás ezt nyilván bizonyítja. /2 #C4E21A85 Alázatos Szent István a megdorgálásban lőn gyönyörű ajakú az igazmondásban, fáradatlan szorgalmú Istennek útjában, meg is koronáztaték magas mennyországban. /3 #4BF3E7DB A Krisztus személy szerint néki megjelenék, Szent István szíve akkor megbátoríttatik, mártírságra Istentől mert felszenteltetik, mint szép gyémánt, Istenben felékesíttetik. /4 #4FECDED9 „Ó, egek drága gyöngye, szerelmes Jézusom! Bűnösök szép váltsága, ártatlan Krisztusom! Ne nézd e nép vakságát, szívemből óhajtom, sőt bocsásd meg bűnüket, ez én kívánságom.” /5 #629DD083 Dicsértessél örökké, áldott szép Jézusunk, ki miértünk születtél, megváltó Krisztusunk, e világon éltünkben légy mi orvosságunk, holtunk után engedd meg örök boldogságunk. >Szent József >171 /1 #B5B7E653 Áldunk, Isten jó szolgája, Szent Családnak hű sáfárja, kire Isten megváltásunk titkát bízta, mert a lelked igaz volt és szíved tiszta. /2 #18485264 Őre voltál Máriának, tanúja szűz liljomának, kit kertedbe Isten plántált vigyázatra, hogy fakasszon drága bimbót áldozatja. /3 #9AE4215A Betlehemnek jászolánál a kisdedre ráhajoltál, megmutattad pásztoroknak, királyoknak, kit fiaik mindörökké hinni fognak. /4 #01562CF3 Bosszújától Heródesnek Isten Fiát védelmezted. Bujdosásban lelked retteg, tested fárad, hogy megtartsd őt a megváltó keresztfának. /5 #1596723D Kit angyalok hűn szolgálnak, intésére készen állnak, Isten Fia tenéked lett engedelmes, alázattal szavaidra ő figyelmez. /6 #DC71B924 Két kezed munkája árán növekedett a szent Bárány, műhelyedet verejtékkel megszentelte, ott készült a keresztfára drága lelke. /7 #127E7FF5 S a keresztfán kit megváltott, sok baj őrli e világot: ó, Szent József, Szent Családnak hű sáfárja, legyen gondod Jézusod szent Egyházára! >Szent László király >172 /1 #4680D6D2 Dicsérjük az Istent nagy szentjében, kit Árpád háza szült vala régen, hogy legyen a magyar pártfogója, ki minden ínségből őt megóvja. /2 #D3449240 Mennybéli áldás volt királyságod, mert törvényt tettél és igazságot. Szegletkő szívedben a jámborság, erősen áll azon minden ország. /3 #DEACB8D8 Vitéz karjaidat, ah, mint félte a kereszt és a hon ellensége, mert az Isten angyala járt véled, s csodával halmozta minden lépted. /4 #E5CE84E8 Nyertél az Istentől csodafüvet, mellyel a döghalált messze űzted, éhszomjas népedért imádkozol, s csorda jő, sziklából forrás omol. /5 #146856C9 Téged a keresztény fejedelmek mint hősök csillagát kiszemeltek, hogy vezesd keletre a szent hadat, mely Krisztus sírjának oltalmat ad. /6 #2AF26286 Te, ki gyönyörködtél mondhatatlan általad épített templomokban, könyörögj, engedje Isten nékünk Egyház és hon díszét építenünk. Amen. >173 /1 #2E84BF32 Gyönyörködhetünk nyilván, magyar népek, kik eleinknek útján vagyunk épek, kiknek nyomdoki nékünk igen szépek, mint leírott képek. /2 #49DDB5CD Régen ez ország sok szent ifiakkal tündöklött, mint szép, fényes gyémántokkal, tiszta életű, jámbor férfiakkal, mint szép angyalokkal. /3 #D37E8324 Tiszta, szűz élet tündöklött őbenne, amely leginkább tetszett az istennek, kiért szent dolgok néki megjelentek, általa értettek. /4 #D30CB240 Kik közül egyik volt Szent László király, ki szüzességben az Istennek szolgált. melyért csudákkal Isten dicsőítette, holtában s éltében. /5 #C964F823 Mert Géjza herceg a váci mezőben Salamon királyt meggyőzte vitézen, a Szent Korona tétetett fejében a Géjza hercegnek. /6 #CAB62368 Ki tette oda azt, senki sem tudta, de a Szent László testi szemmel látta, hogy angyal volt az, aki ráhelyezte, hogy lenne királlyá. /7 #62834645 Azután azon a mezőn vadásztok, Géjza és László azon tanácskoztak, egy szép templomot a Boldogasszonynak, hogy ott rakhassanak. /8 #1249EB74 Nagy véletlenül egy szarvas elöljött, egy templom helyet nyomával megjegyzett, vadászok előtt sűrű erdőben ment, Dunába enyészett. /9 #3D92B0FF Ez a nagy szarvas sokaktól láttatott, de csak Szent László tudta, hogy angyal volt, kit az Úr Isten avégre bocsátott, templomról jelt adott. /10 #DE1E1037 Azon a helyen Géjza Szent Lászlóval egy nagy templomot alapít klastrommal, mely váci templom nagy, erős munkával, hogy ma is fönn álljon. /11 #67264F08 Idő jártában Géjza hogy meghala, Magyar Királyság Szent Lászlóra szálla, kiben szerencsés győzedelmes vala, szent életű vala. /12 #8A94D797 Istennek hozzá való sok jótétin, mint Géjza király, ő is elmélkedvén, hogy a templomot mihelyre építsen királyi költségen. /13 #7E9CAF4B Isten angyala néki megjelenti, egy templomhelyet nékie megjegyze, kit fölépítvén meg is ékesítse, Váradnak neveze. /14 #A955B530 Nagy káptalant is amellett rakatott, jövedelemmel megajándékozott, püspökséget is jó móddal elosztott, és rendesen hagyott. /15 #1F9B0385 Istenes maga viselése után, fáradtságainak végére eljutván, meg is hala ezerkilencvenöt tájban, juta mennyországba. >174 /1 #08F931CF Pannóniának, Magyarországnak ragyogó Csillaga, Béla királynak szerelmes rajzata! /2 #0B151CD9 Egész magyarság Szent László királyt mely nagyra becsülte, mert nemezünknek volt kegyes vezére. /3 #0A3E6AC0 Szent László vala romott hazánknak második királya, ki Géjza után választatik vala. /4 #B4A9E8F3 A Szűz Máriát, Krisztusnak Anyját, Szent László tisztelte, szüntelen őtet segítségül kérte. /5 #D8DEF3BF Pogány kunokkal és tatárokkal mikoron harcola, Szent Rozáliom volt nagy erőssége. /6 #A3082BD6 Így segíttetik s bátoríttatik, ki szent Szüzet kéri, minden ügyében szent erejét érzi. /7 #9C16B73E Dicséret mennyben és széles földön a Szentháromságnak, és nagy tisztesség Szent László királynak! >175 /1 #D774AE16 Serény szolgát Úr kedveli, minden javára rendeli, \ISzent László, Isten szolgája, \Imagyar király!\i /2 #C213AEEB Vigasztalj, Urad javára, reád bízott országodra! \ISzent László, Isten szolgája, \Imagyar király!\i /3 #F2E5DDB9 Hűségedet megmutattad, néki magad megtartottad. \ISzent László, Isten szolgája, \Imagyar király!\i /4 #7328B761 Krisztus hitét gyarapítván, romlott voltát gazdagítván. \ISzent László, Isten szolgája, \Imagyar király!\i /5 #F34FF7DF Ó, te dicső, serény szolga, Máriának fő hadnagya. \ISzent László, Isten szolgája, \Imagyar király!\i /6 #3D0059FB Te vagy hitünk erős pajzsa, Egyházunknak bizodalma. \ISzent László, Isten szolgája, \Imagyar király!\i /7 #F300066B Hogy Máriát Pátrónánknak te hagytad, hívjuk Anyánknak. \ISzent László, Isten szolgája, \Imagyar király!\i /8 #FF2E165D Te vagy nemzetünk doktora, Szent Istvánnak tanítványa. \ISzent László, Isten szolgája, \Imagyar király!\i /9 #2CAF2BCF Légy tovább nékünk szószólónk, Isten előtt oltalmazónk! \ISzent László, Isten szolgája, \Imagyar király!\i >176 /1 #F12B0657 Üdvözlégy, kegyes Szent László király, Magyarországnak édes oltalma! Szent királyok közt drágalátos gyöngy, csillagok között fényességes csillag! /2 #E446B0B8 Szentháromságnak igaz szolgája, Jézus Krisztusnak jó tanítványa, te Szentléleknek tiszta edénye, Szűz Máriának választott vitéze. /3 #EDD68932 Testedben ékes, karodban erős, lelkedben fényes, szívedben bátor, igaz ügyeknek gondját viselted, a szegényeknek te voltál oltalma. /4 #F8611A8E Mert kiválasztott a Szűz Mária, és felmagasztalt sok ajándékkal, hogy te őrizzed s megoltalmazzad, néki ajánlott jó Magyarországot. /5 #4F84643B Dicsérnek téged szent zsolozsmával papok, diákok és városnépek, dicsérnek téged magyarok, mondván: Üdvözlégy mennyben, Szent László királyunk! >177 /1 #BC0F2BAA Zengd, magyar nemzetünk, Szent László szentségét, kiben áldja lelkünk Isten őfelségét! Áldjuk e nagy királyt, ki bár tőlünk elvált, de az égből néz le reánk, ha hozzá kiált hazánk. /2 #9AFECA39 A szirt forrásokat önt ki italára, erdő szarvasokat küld népe számára. Nem hagyja el az ég, mert élő reménység volt Szent László szívében, s mint benne, úgy népében. /3 #AC7940DC Dicső fejedelmünk, ki ily nagy csodákkal ragyogsz, add, hogy szívünk égjen oly szikrákkal, melyek gerjesszenek, s hozzád emeljenek mennyei koronára, az örök boldogságra! >Szent Miklós >178 /1 #E0C633B2 Ó, aki szent Miklóst szereti, és aki híven szolgál néki, azt bármikor megsegíti, védelmében részesíti Szent Miklós, szent Miklós. /2 #612D2827 Ki az ő udvarában pihen, segíti szárazon és vizen. Ellenségtől azt megmenti, nem hagyja őt bűnbe esni Szent Miklós, Szent Miklós. /2 más forrásból #3E3F31B7 MÁS FORRÁSBÓL: Ó, aki oltalmába térül és aki hívja segítségül, azt bármikor megsegíti, védelmében részesíti Szent Miklós, Szent Miklós! >Halottas énekek >179 /1 #AB0AD85C Atyám, hogyha lehet, múljék el e pohár, halál gyötrelmével mely megtöltve van már. /2 #73D9ECBA Az Olajfák hegyén reszkető kebellel így sóhajtott Jézus, szörnyű félelemmel. /3 #D211CC53 Midőn maga előtt meglátta a halált, rémítő szárnyával midőn melléje szállt. /4 #349C8DC7 Rettegés fogta el annak látásától, leroskadt, s verejték hullott szent arcáról. /5 #A7ADF445 Mert oly rémítő a halál ábrázatja, hogy halandó ember azt ki nem mondhatja. /6 #139A0577 Pedig mindenkinek át kell rajta esni, nem menekülhet meg attól soha senki. /7 #355A00E8 Áldjon meg az Atya, Fiú és Szentlélek, tegyen boldoggá, ha eljő az ítélet! /8 #00970DB0 Jézus, Mária és Szent József nevében a feltámadásig nyugodj békességben! >180 /1 #B15497CE Elmúltak már minden kínjaim, itt hagyom már minden javaim. Hitvestársam, fiam, s leányim, az én kedves, jó rokonaim. /2 #0EAFF381 Téged kérlek, jó hitvestársam, legyen tőled takarításom, Uram Isten, jó útitársam, hogy mennyekben legyen jó sorsom! /3 #3130DB25 Jó fiaim, Isten veletek, Atyátokért Istent kérjétek, jutalmat az égben nyerjetek, énérettem könyörögjetek! /4 #6C3EE0B5 Jó leányim, ne sirassatok, könnyes szemmel ne zokogjatok, atyátokat ápolgassátok, koporsóba takargassátok! /5 #97B70D01 Zárjatok be koporsóba, vigyetek el kényszersíromba, öltözzetek szomorú gyászba, de reménytek legyen Jézusban! >181 /1 #165493D3 Én, esendő, árva lélek, jaj, nekem, jaj, hol vagyok! Elborult az ég felettem, föld alólam elfogyott. Minden, amit úgy szerettem, minden olyan messze van! Itt vagyok az Úr kezében árván, pőrén, egymagam. /2 #ADEB236A Hogy kihűlt a földi érzés: hála, jóság, tisztelet! Kik szerettek s kit szerettem, minden, minden elfeled. Nincs hűség az emberekben, ha koporsónk zárva van, s én itt állok a sötétben bűneimmel egymagam. /3 #A85AE9F4 Még a testem ki sem vitték, még koporsóm szegezik, s már a Bíró kéri számon sáfárságom éveit. Merre fussak, hova bújjak, hol találok rejteket, hogy takarjam el az Úrtól szörnyű pőreségemet? /4 #DF80D3AC Ó, de mégis sugár gyullad, fut a gyilkos éjszaka, védő karját felém nyújtja ő, a Bíró, ő maga. Homlokomon megtalálja híveinek szent jelét, bűneimnek durva foltján átragyog a szent pecsét. /5 #FE11E57C Igen, igen, bűnbe estem, halmoztam a bűnöket, de soha meg nem tagadtam a keresztény szent hitet. Soha tőled el nem álltam, én kegyelmes Krisztusom, homlokomon a keresztség örök fényét hordozom. /6 #CBCC850F Most a drága, tiszta hitnek fátyolába öltözöm, ez legyen a lakomára menyegzői köntösöm. Minden bűntől bánatomnak omló könnye mossa meg, tied vagyok, édes Jézus, hívd magadhoz lelkemet! >182 /1 #39E00F53 Hozzád sír föl esdeklésünk, élők, holtak Istene, s tőled kér világosságot, ó, örök fény tengere! /2 #7ABEEF36 Tőled kér vigasztaló fényt, mely a kútfőhöz vezet, mely tehozzád elvezesse a megtisztult lelkeket. /3 #FFD0CC7A Mossa őket hófehérre a megváltó vérpatak, melynek árja üdvözítve a keresztfáról fakad. /4 #779E263F Irgalmat kiált a szent Vér, mely miértünk ontatott, add, hogy azt megnyerje minden nevedben elhunyt halott! >183 /1 #236DB0E9 Így fizet az álnok világ, sokat ígér, keveset ád. Igen hitvány az a kis bér, amit nekem ily szűken mér. /2 #1ABD51F9 Négy szál deszka rideg házam, zörgő forgács nyugvó ágyam, ez az egész keresményem, ezzel már most be kell érnem. /3 #BCB05514 Ámde Jézus, kit szolgáltam, örök jót ad mennyországban. Ábrahám keblére helyez, szegény lelkem ott örvendez. /4 #6DC56F7C Ámde Jézus, kit szolgáltam, örök bért ad mennyországban. Én Istenem, én Istenem, vidd fel fehér mennybe lelkem! >184 /1 #F69374F6 Indulok síromba, melyet ás anyám vétke, megyek a poromba s leszek a férgek étke. \IJöjj el, édes Megváltó, jöjj, kegyes szabadító, \Ilégy te most vidámító! /2 #7AC3E50A Ádám atyánk vétke sürget a sírba szállni, Éva bűnös lelke kényszerít porrá válni. \IJöjj el, édes Megváltó, jöjj, kegyes szabadító, \Ilégy te most vidámító! /3 #F2555834 Velük bár nem éltem az Isten tilalmából, de bennük vétettem, s jöttem a bűn ágyából. \IJöjj el, édes Megváltó, jöjj, kegyes szabadító, \Ilégy te most vidámító! /4 #062B8114 Mindenek elhagynak engemet a világon, a szívek megfagynak, nincsen senki barátom. \IJöjj el, édes Megváltó, jöjj, kegyes szabadító, \Ilégy te most vidámító! /5 #B7D56B28 Állok a határon, pokol és a menny között, sírok a nagy káron, melybe végem ütközött. \IJöjj el, édes Megváltó, jöjj, kegyes szabadító, \Ilégy te most vidámító! /6 #D8643B0A De bízom tebenned, ó, szerelmes Jézusom, hogy a szereteted leszen az én orvosom. \IJöjj el, édes Megváltó, jöjj, kegyes szabadító, \Ilégy te most vidámító! >185 /1 #7921113E Itt a tárt sír mellett állva hozzád sírunk, jó Urunk! Tekintsd kedves áldozatként minden könnyünk, sóhajunk! /2 #1F434EA2 Kérünk, vedd e kedves lelket oltalmadba, jó Atyánk, hogy a mennyből nézhessen le áldást küldve mireánk! /3 #9B769E5E Az elröppent lélek házát, a mulandó tetemet, átadjuk a föld ölének, honnan egykor vétetett. /4 #1503CFBF Oly reménnyel tesszük őt le, mint vetéskor a magot, hogy kihajt és kivirágzik, majd ha eljő nagy napod. /5 #9A006941 Szűz Mária és Szent József Isten minden szentjei, esdjétek ki az irgalmat és a mennyet őneki! >186 /1 #6612F914 Jertek érte, égi szentek, szent angyalok, érte jertek! Körötökbe fogadjátok, Úristennek ajánljátok! /2 #07F1831F Krisztus, aki hazahívta, legyen örök, fénylő napja! Vegye hívek seregébe, mennyországnak örömébe! >187 /1 #C9268358 Jézus az én reményem, mély sír födjön be bár, nincs ok remegve félnem, rám a menny üdve vár. Boldog, ki hisz nevemben, e szó örökkön él; s az üdv megmérhetetlen, melyet nekünk ígér. /2 #E6BDC136 Nyugton megyek elődbe, szerelmes Jézusom, te hívsz fel a nagy égbe, hol nincsen fájdalom. Te tisztítál meg engem s megkérleléd Atyád, ki most nekem a mennyben örök jutalmat ád. /3 #059F5DFD Hozzád méltó dicséret kinek jő ajkira? Ki értünk adtad élted, ó, Isten egy Fia. Nem fáj már a betegség, a menny az én honom, ó, drága nagy kegyesség, ó, égi irgalom! /4 #89057DB1 Az élet száz bajában te védtél engemet, s most a hívők lakában, te adsz nekem helyet. Ó, boldog én, ki pályám csendben bezárhatom, lelkem neked ajánlván, megváltó Jézusom! >188 /1 #498D723C Jézus, Út, Igazság, Élet, könyörülj holt híveden, aki a te szent kereszted csendes árnyában pihen! /2 #3564F710 Aki még e földön valál, holtnak adál életet, ó, ne hagyd, hogy örök halál győzhessen híved felett! /3 #A7B3A00B Légy a boldogságra útja, vezesd a mennyekbe őt, kérünk, karod el ne hagyja a sír mélyén pihenőt! /4 #18D3588B E magasztos áldozatnak, test-, vérednek érdeme, váljék az eltávozottnak lelke üdvösségére! /5 #CFD63053 Add, hogy egykor majd egekben azt lehessen zengenünk, szent az irgalmas, nagy Isten, Urunk, Atyánk, Mindenünk! >189 /1 #8331FF01 Jézusomnak kegyelméből már elértem végemet, véghetetlen szerelméből várom üdvösségemet. \IIstenem, Istenem, ki voltál mindenem, \Itied legyen már lelkem!\i /2 #27DD3F0E Amíg éltem e világban, benned bíztam, Istenem, emberi gyarló voltomban csak te voltál mindenem. /3 #D400BBCB Most is minden reménységem vagyon Istenségedben, hogy megadod üdvösségem örök dicsőségedben. /4 #B8BA1900 Testemet hagyom a földnek ítéletig zálogul, lelkem pedig Fölségednek örökös ajándékul. >190 /1 #2E94C557 Jézusomnak kegyelméből már elértem végemet, véghetetlen érdeméből várom üdvösségemet. \IIstenem, Istenem, \Iki voltál mindenem, \Ikönyörülj én lelkemen!\i /2 #46989B56 E koporsó lesz lakásod, porladásod tanúja, de egykoron feltámaszt majd az Úristen hatalma. \IIstenem, Istenem, \Iki voltál mindenem, \Ikönyörülj én lelkemen!\i /3 #B49D4F83 Tebenned van, örök Isten, híveidnek reménye, csendes békét adj testének, s lelkét vitesd az égbe! \IIstenem, Istenem, \Iki voltál mindenem, \Ikönyörülj én lelkemen!\i /4 #54A0CF31 Ahol téged Szent Szívedben lásson, áldjon végtelen, kinek neve dicsértessék, itt a földön s mennyekben! \IIstenem, Istenem, \Iki voltál mindenem, \Ikönyörülj én lelkemen!\i >191 /1 #FC761459 Kaszás e földön a Halál, ki mindenütt rendet kaszál. Ereit mutatja, kaszáját forgatja, virágokat nem szán, kórókkal egybehány. Jaj, óvd magad, szép virágszál! /2 #5FF2FAFD Ne félj immár, ó szép Virág, mérges foga mert meg nem rág, s többé reád nem hág, mert kedves utad tág, úgy jobban zöldült ág, nem bánt háborúság, környüled a szép boldogság. /3 #D44A944D A Mennyei Virágoskert jó füveknek szép helyet vert. Ott megvirágoztok, kik itt jól vigyáztok, Kaszástól nem féltek, mert örökké éltek, szép virágok, örüljetek. Amen. >192 /1 #D76D2DD5 Ki ragyogni látod élted csillagát, halljad a természet hathatós szavát: a gyenge és erős, félékeny és a hős meghal egyaránt! /2 #4A13A595 Légy gazdag vagy koldus, szolga vagy király, ifjú vagy elaggott, izmos vagy szikár, egy csapás és elejt, és rideg sírba ejt a kemény halál. /3 #E47264EB Mint az őszi szellő fák zöld levelit elhordja, úgy járnak szinte ékeid. A tilost ne keresd és tovább ne szeresd, mert az elmerít! /4 #E1577AC9 Nézd a föld virágát, mily hamar virít, alig vetted észre szende ékeit. Fonnyadni siet már, szívből sajnáljad bár, hogy vigyázz, tanít! /5 #4C476284 Ne ígérj magadnak hosszú életet, a halál veled jár, s észre sem veszed, hogy élted fonalát elmetszi, nem lesz gát semmi érdemed! /6 #DA78A690 Hát Istentől rendelt célodhoz siess, örömet múlandó jókban ne keress, hogy ha int az óra, a bírói szóra bátran ott lehess! >193 /1 #CD25DB64 Megfizettem én már bűneimnek zsoldját, letettem testemnek romlandóságát. Honnét formáltattam, ölelem föld porát, lakom sötét boltját. /2 #36C8280D Kik még ez életben szenvedtek, örültök, ez lesz majd végetek, mind ide kerültök, itt a királyoknak lehull koronájuk, eltűnik hatalmuk. /3 #75A9FD03 Ó, Krisztus, ne tekintsd éltemnek hibáit, nézd inkább szentséges vérednek hullásit, támaszd fel örömre testemnek morzsáit, add meg egek fényit! >194 /1 #9628565D Menj alá, gyarló testem, lépj örökös házadba, eltűnt már tündér éltem, jutsz előbbi sorsodba. Porból lettél, porrá válsz, földből lettél, földbe szállsz, az ítéletnapig engem itt vársz. /2 #4D855D89 Addig is a Krisztusnak sebeibe ajánllak, míg Jozafát völgyében magam után elvárlak, adja a nagy Úristen, vígan kelhess föl innen, a dicsőült szentek szép fényében! >195 /1 #6FAE89E9 Ments meg, engem, Uram, az örök haláltól, ama rettenetes napon minden bajtól, midőn az ég és föld meg fognak indulni s eljössz a világot lángokban ítélni. /2 #82DD0422 Reszket minden tagom, borzadok és félek, földi pályát végzett, szegény, bűnös lélek. Félek a naptól, mely vizsgálni fog, s dúlni, midőn az ég és föld meg fognak indulni. /3 #22853CFF Haragnak napja az, ínség s veszély napja, nagy nap, mely a bűnöst gyötrelemnek adja. Midőn te, ki mindig éltél és fogsz élni, eljössz a világot lángokban ítélni. /4 #95F05FEC Örök nyugodalmat adj, ó, Uram, néki(k), s örök világosság fényeskedjék néki(k), hogy szent trónod körül ő udvarolhasson, (udvarolhassanak), s téged, boldogítót örökké áldhasson! (áldjanak!) /5 #8200B290 Ments meg, engem, Uram, az örök haláltól, ama rettenetes napon minden bajtól, midőn az ég és föld meg fognak indulni s eljössz a világot lángokban ítélni. >196 /1 #3CBE5A0D Nézz le, Jézus, mennyekből minden bús hívedre, ki tisztító helyedből vár öt mély sebedre! Várja, hogy ez a nagy bér legyen néki mentség, a szívedből folyt vér legyen üdvös könnyebbség! /2 #98BE8579 Ha keresztfán véreddel őket megmentetted, már ezután engedd el, amiket vétettek! Világ tengersok bűnét érdemed elfújja, ha letörlöd szennyét, jóságodat bámulja. /3 #EB0E3E49 Senki meg nem fizethet a sok bűnért néked, s te kiontott véredet, hogy lemosd a vétket. Az is adós vérednek, ki ma mennyben fenn él, kegyelmezz hívednek, ki csak benned hisz, remél! /4 #A8CD6BFD Ha rabodért rab lettél ingyen kegyelmedből, ha keresztre feszültél örök szerelmedből: ez a nagy véráldozat hasson el poklokra, szálljon mentő szózat vele minden foglyokra! /5 #472F693B Add meg, Uram, nyugalmát minden elhunytaknak, szüntesd immár siralmát a szegény holtaknak! Ez a hosszú reménység édes valósággá váljék, s a sötétség örök világossággá! >197 /1 #7B18EE05 Ó, búlátott, sok kínvallott, gyarló testem! Mely nagy kínban, siralomban érted estem: éjjel-nappal, jajgatással magam csak vesztem, süllyesztem. /2 #D53BC9A0 Ó, ha egyszer még kegyelem adattatnék, felfogadnám, soha többé nem vétkeznék: istenesen, nagy kegyesen bizony szent jámborul élnék. /3 #617BBAC6 Meg nem unnám az Istennek szent igéjét, megbecsülném, én annak hirdetőjét, szívvel látnám, nem csúfolnám a Krisztusnak követőjét. Amen. >198 /1 #9C207808 Ó, édes Megváltóm, ne nézd bűneimet, sok ellened való cselekedetimet! Üdvösségem árát tekintsd, érdemidet, jöjj el, Jézus Krisztus, vedd hozzád lelkemet! /2 #C31FE1D0 Igazságod szerint ne ítélj el engem, nem talál kegyelmet ekképp bűnös lelkem! Nem lehet kívüled soha üdvösségem, jöjj el, Jézus Krisztus, édes reménységem! /3 #8F231A08 Elvégeztem immár pályafutásomat, e világon való zarándoklásomat. Megtartottam hitem, s igaz vallásomat, jöjj el, Jézus Krisztus, add meg koronámat! >199 /1 #2EC979A6 Jézusomnak kegyelméből már elértem végemet, véghetetlen érdeméből várom üdvösségemet. \IIstenem, Istenem, \Iki voltál mindenem, \Ikönyörülj én lelkemen!\i /2 #FB7DB73D E koporsó lesz lakásod, porladásod tanúja, de egykoron feltámaszt majd az Úristen hatalma. \IIstenem, Istenem, \Iki voltál mindenem, \Ikönyörülj én lelkemen!\i /3 #E8A08AB1 Tebenned van, örök Isten, híveidnek reménye, csendes békét adj testének, s lelkét vitesd az égbe! \IIstenem, Istenem, \Iki voltál mindenem, \Ikönyörülj én lelkemen!\i /4 #ACF34149 Ahol téged Szent Szívedben lásson, áldjon végtelen, kinek neve dicsértessék, itt a földön s mennyekben! \IIstenem, Istenem, \Iki voltál mindenem, \Ikönyörülj én lelkemen!\i >200 /1 #21FCCAFA Ó, emberi gyarló nemzetség, minden dolgod csak hívság, kétség! Miben bízol? Arany és ezüst elenyészik minden, mint a füst. \IÓ, halál, ó halál, ó szörnyű halál!\i /2 #7B904BC2 Nem látod-e annyi példában, hogy a halál siet dolgában? A sok tisztség s nagy birodalom elolvad majd, mint a hóhalom. \IÓ, halál, ó halál, ó szörnyű halál!\i /3 #DE64973A Kik a magas székeket ülik, még a halált el nem kerülik. Meg nem ment a nagy királyi szék, semmi nagyság, semmi tisztesség. \IÓ, halál, ó halál, ó szörnyű halál!\i /4 #45E91F55 Légy erős, bár nagy és hatalmas vagy, mint Sámson, oly diadalmas vagy, szép, mint a piros rózsaszál, mit sem használ, mégis lekaszál. \IÓ, halál, ó halál, ó szörnyű halál!\i /5 #1CDE433C Mit használ szép, aranyszín hajad, kláris forma, gyenge ajakad, mit kristályos, fényes, kék szemed, ha a sírba dugják holt fejed? \IÓ, halál, ó halál, ó szörnyű halál!\i /6 #191D5DFA Hány mosolygó, színes violák, rubintoknál pirosabb orcák bimbójukban vesztek tavaszon, akik nyarat reméltek nagyon. \IÓ, halál, ó halál, ó szörnyű halál!\i /7 #84965B8C Gyenge szüzek, pávák, szép ifjak, ne játsszatok, nemes úrfiak! Váratlan jő reátok a sor, testetekből még ma válhat por. \IÓ, halál, ó halál, ó szörnyű halál!\i /8 #44F1C6AF Nincs e földön hosszú maradás, fogadó ez, nem örök lakás. Láss dolgodhoz, míg az úton vagy, ne játsszál, mert számadásod nagy! \IÓ, halál, ó halál, ó szörnyű halál!\i >201 /1 #0FFF09A2 Ó, értem vért ontott, szerelmes Jézusom, már bűnös életem hideg könnyel mosom. Elhagytak mindenek, légy te most orvosom! /2 #26A500FF Elmaradt már tőlem a világi hívság, befogadott a nagy örökkévalóság. Nincs többé változás, minden állandóság. /3 #8D2C1A41 Éva ősbűnének díját lefizettem, küszködő életem halállal végeztem, meghalok Ádámmal, mert vele vétkeztem. /4 #E5264E2C Visszatérek hozzád, ki ellen vétkeztem, Teremtőm, Megváltóm, tehozzád kéredzem, irgalmadat mindenkor csak nálad kerestem. /5 #BD3DF22D Jöjj hát, édes Jézus, töltsd be reménységem, mert most van tereád legnagyobb szükségem! Ne nézd bűneimet, add meg üdvösségem! /6 #D985EB60 Nézz kegyes szemekkel halott tetememre, halál kifacsarta nehéz könnyeimre, véredet add írul lelki sebeimre! /7 #98014994 Bár nagyok bűneim, tekints érdemedre, érettem kiontott, rózsaszín véredre, véreddel megfestett, piros keresztedre! /8 #1E03EAE0 Ezekért légy, Uram, lelkemhez irgalmas, szabadíts meg engem, mert kezed hatalmas, hogy majd ítéletem ne legyen fájdalmas! >202 /1 #B1847051 Ó, keserves jajszó, mindnyájan meghalunk, ifjak és öregek számadásra állunk! \IÓ, fájdalom, szörnyű aggodalom, \Ihalál ellen nincsen, jaj, nincsen oltalom!\i /2 #EB916E3F Abban bizonyos légy, nem távoztathatod, meg kell egyszer halnod, mindenkor várhatod. \IÓ, fájdalom, szörnyű aggodalom, \Ihalál ellen nincsen, jaj, nincsen oltalom! /3 #CBC37158 Napjaid éltednek használd jobbulásra, míg kegyelmet enged az Isten jósága! \IÓ, fájdalom, szörnyű aggodalom, \Ihalál ellen nincsen, jaj, nincsen oltalom! /4 #F58ECC07 Úgy állj hát, halandó, hogy juss boldog végre, Isten irgalmából örök üdvösségre! \IÓ, fájdalom, szörnyű aggodalom, \Ihalál ellen nincsen, jaj, nincsen oltalom! >203 /1 #A544F7D7 Ó, nagy Isten, kit imádva áld a mennyei sereg, kinek méltó dicséretet tiszta lelkek zengenek. Most a Mindenszentek által, kiket együtt tisztelünk, száll dicső színed elébe szívből jött dicséretünk. /2 #C229A4FC Tégedet kérünk először, boldogságos Szűzanya, s titeket, ó, tiszta lelkek, angyalok kilenc kara! Kérjétek a tisztaságnak és szentségnek Istenét, hogy megtartsa tisztaságban szívünk minden érzetét! /3 #DBC2AA6C Mindnyájan, dicsőült szentek, kiket örök szeretet kapcsol hozzánk, kik e földön élünk vándor életet! Ó, segítsen odajutni kegyes könyörgésetek, hol ti az Istent imádva vég nélkül örvendetek! >204 /1 #44BFC387 Ó, ne búsulj, föld árva gyermeke, ha körülvesz a bajok serege, rózsa nyílik a kíntöviseken, nyugodjál meg az égi végzeten. /2 #7B05F2C3 Légy közönyös az öröm s bú után, kövesd Jézust, a szenvedő Királyt, könnyíthet ő a te kereszteden, nyugodjál meg az égi végzeten. /3 #CD854AF6 Hogyha szenvedsz, s az Istenben bízol, Jézusoddal egy pohárból iszol, buzdulj fel a dicsőült szenteken, nyugodjál meg az égi végzeten. /4 #22FA3066 Tisztító tűz az ínség, nyavalya, ha békén tűrsz, szentté válsz általa, lelked üdül, ha fekszel betegen, nyugodjál meg az égi végzeten. /5 #9E328B77 Ha szégyenbe dönt ellen- s álbarát, viselned kell a töviskoronát, ha vészfelleg sötétlik egeden, nyugodjál meg az égi végzeten. /6 #71483E3B Tűrj békével, ne légy vigasztalan, a csüggedés nem segít, hasztalan. Szép szivárvány ragyog a könnyeken, nyugodjál meg az égi végzeten. /7 #A2B6E105 Fogadd el a szenvedés poharát, ez szépíti mennyei koronád, Krisztus is tűrt, hogy úttörőd legyen, nyugodjál meg az égi végzeten. /8 #A34231B6 Az alacsony sorsot meg ne utáld, sőt érette magát az Urat áldd, példaképed Üdvözítőd legyen, nyugodjál meg az égi végzeten. >205 /1 #2C7B1B00 Ő nem halt meg, csak alszik, föld anyja hű ölén, de Jézus szava hallszik, új élet, új remény: Jer, szolgám, híven tűrtél a földi léten át, most égi fényből fűzzél, mint győztes, koronát! /2 #C52B56E2 Mint balzsam és szív üdve, éntőlem ami jön, míg sápad elfeledve a mulandó öröm. Ó, jöjj, ím, hazavárlak, már vigadj idefönn, az angyalok honában vár boldog örököm! >206 /1 #D7F55CA4 Pihend ki már, elfáradt test, koporsódban magadat, halhatatlan lelked pedig lássa égben az Urat! /2 #F42D1FD2 E koporsó lesz lakásod, porladásod tanúja, de egykoron feltámaszt majd az Úristen hatalma. /3 #CEDE4EDB Tebenned van, örök Isten, híveidnek reménye, csendes békét adj testének, s lelkét vitesd az égbe! /4 #FC6D6719 Ahol Téged Szent Szívedben lásson, áldjon végtelen, kinek neve dicsértessék, itt a földön s mennyekben! >207 /1 #6ACAC532 Seregeknek szent Istene, mennynek, földnek Teremtője! \IJöjj el, jöjj el, én Jézusom, \Iüdvözítsél végórámon! /2 #8EEFD883 Bűneimnek sokaságát Uram, ne nézd gonoszságát! \IJöjj el, jöjj el, én Jézusom, \Iüdvözítsél végórámon! /3 #D676F504 Tekintsd lelki sebeimet, hozd gyógyító kegyelmedet! \IJöjj el, jöjj el, én Jézusom, \Iüdvözítsél végórámon! /4 #07C04D2C Neked lelkem fölajánlom, testemet a földnek szánom. \IJöjj el, jöjj el, én Jézusom, \Iüdvözítsél végórámon! /5 #E6D5A854 Föltámad majd onnan egykor, az utolsó ítéletkor. \IJöjj el, jöjj el, én Jézusom, \Iüdvözítsél végórámon! >Áldás >208 /1 #72CD392E Áldj meg minket, Jézus, kik itt egybegyűltünk, a te áldásodban, kérünk, legyen részünk, ajándékod közöld bőven vélünk. Ne hagyj minket, híveidet, szentség nélkül világból kimúlni! /2 #E100E59C Ó, áldott Szűzanya, mennyei szép rózsa, boldog mennyországnak drága gyöngyvirága, bűnösöknek édes szószólója. Vigyázz reánk, édesanyánk, angyaloknak kegyes Királynéja! >209 /1 #9A406157 Áldj meg minket, Teremtő, nagy Úristen, áldj meg minket, Üdvözítő Úristen, áldj meg, Szentlélek Úristen, három személy, igaz Isten! Áldj meg minket, Szentháromság egy Isten! >210 /1 #CF0F32DC Áldjon meg minket örök Atyaisten, áldjon meg minket kegyes Fiúisten, áldjon meg, áldjon Szentlélek Úristen, három személyű, igaz, örök Isten! /2 #AB251E1B Atya Úristen, aki szent Fiadat bűn váltságára miérettünk adtad, Szentlélek Istent ki elküldted nékünk, egy örök Isten, irgalmazz minékünk! >211 /1 #4CFDC40E Hallgasd meg, hallgasd meg, Uram, ez áldásnak szavait! Tekintsd meg, tekintsd meg buzgó népednek fohászait! Őrizz minket veszélytől, őrizd meg nemzetünket minden veszedelemtől! >212 /1 #D1917CA7 1. Mindeneknek szemei tebenned /bíznak, Uram, * mert te adsz nekik eledelt /alkalmas időben. 2. Föltárod a te szent /kezeidet, * és betöltesz minden élőket /áldásoddal. /2 #93B9F415 Dicsőség az Atyának /és Fiúnak * és Szent/lélek Istennek. Miképpen kezdetben vala, /most és mindenkor * és mindörökkön /örökké, amen. (A családfő vagy vezető megáldja az ételeket:) Áldj meg minket, Úristen, és áldd meg ezen adományaidat, melyeket a te bőkezűségedből veszünk magunkhoz. A mi Urunk, Jézus Krisztus által. Amen. /3 #6030F717 ÉTKEZÉS UTÁN: Legyen áldott az /Úr neve * mostantól fogva és /mindörökké. Dicsőség az Atyának /és Fiúnak * és Szent/lélek Istennek. Miképpen kezdetben vala, /most és mindenkor * és mindörökkön /örökké, amen. (Vezető:) Hálát adunk neked, mindenható Isten, minden jótéteményedért. Ki élsz és uralkodol mindörökkön örökké. Amen. >Dicsőítés >213 /1 #ECB4A4E0 Teremtett állatok, minden alkotmányok, Istennek szép munkái, az Urat áldjátok, felmagasztaljátok, méltó őtet dicsérni, minden állatokon, most és mindenkoron illik feljebb áldani. /2 #6BFF093E Ti, mennyei jóban, örök vigasságban lakozó szép angyalok, dicsérjétek őtet ti is, dicsőített mennyei, szép hajlékok, egek felett vizek, minden erősségek, őtet magasztaljátok! /3 #F57DE5E8 Világnak szép szeme, napnak fényessége, dicsérjed Istenedet, setét éjnek színe, holdnak fehér fénye, dicsérjed te is őtet, magas égben fénylő, mint gyémánt, tündöklő csillagok, áldják őtet! /4 #026E9848 Szeles záporeső, gyenge fűrül függő gyöngyharmatok, áldjátok, mindenféle szelek, kik mint titkos lelkek fújdogálván ingotok, tüzek, melegségek, hidegek, hévségek, Istenteket áldjátok! /5 #A25A8F62 Égi harmatozás, csillámló zuzmaráz, magasztaljátok őtet, csikorgó tél, áldjad, hideg, hó, tél, áldjad, áldjátok nap s éj őtet, áldjad, világosság, setétség, villámlás, felhők, áldjátok őtet! /6 #E7BE4C1F Földnek kereksége, hegyeknek felsége, halmoknak csekélysége, dicsérjétek őtet, áldván minden felett, s ennek ne légyen vége, ti is azonképpen gyenge jövéstekben, földnek minden zsengéje! /7 #07FE6032 Híves kútfejekből, titkos forrásokból kifolyó kristályvizek, feneketlenségben, mélységes tengerben megnyugodott, csendes vizek, vizeknek zúgási, csorgó, friss folyási, áldjátok Istenteket! >Felajánlás >214 /1 #DCCB6FC0 Áldozatot hozzatok, Istennek fiai, kenyeret s bort hozzatok, nagy Úrnak szolgái! /2 #754CC292 Tiszteletet adjatok mindnyájan Istennek, dicsőséget mondjatok az ő szent nevének! /3 #513FAD6C Imádjátok Urunkat az ő hajlékában, s hallgassátok szent szavát ékes templomában! /4 #CE875BEE Ő királyunk örökké, összegyűjti népét, ő ad erőt, ő áld meg, s adja békességét. >215 /1 #81CA98D7 Felajánljuk néked, mindenható Istenünk, a kenyérrel s borral egész földi életünk, hogy szent tested árán, ó, isteni Bárány, mennyországba érhessünk. /2 #733C8713 Felajánljuk néked életünket, sorsunkat, lábad elé tesszük örömünket, gondunkat, te oltalmazd, védd meg itt egybegyűlt néped, gyarló embervoltunkat! >Hálaadás >216 /1 #67E13351 A fényes nap immár elnyugodott, a föld színe sötétben maradott, nappali fény éjjelre változott, fáradtaknak nyugodalmat hozott. /2 #926D196F Minden élő megy nyugodalomra, az Istentől elrendelt álomra. De én, Uram, úgy megyek ágyamba, mintha mennék gyászos koporsómba. /3 #93A10685 Vessünk számot hát, édes Istenem, hogy lelkemet ne kelljen féltenem, hogy lehessen bátrabban szólanom, midőn meg kell előtted állanom. /4 #080E7119 Színed előtt minden nap elesem, de te lettél Atyádnál kezesem, ha megtartasz holnapi napodra, nem fordítom azt megbántásodra. >217 /1 #42F594AE A fényes nap immár lenyugodott, a föld színe sötétben maradott, nappali fény éjjelre változott, fáradtaknak nyugodalmat hozott. /2 #4CB520C8 Minden állat megyen nyugovóra, az Istentől kirendelt álomra, (de) én is, Uram, úgy megyek ágyamba, mintha mennék gyászos koporsómba. /3 #ED4A733C Mert noha most erős és friss vagyok, de több napot magamnak nem hagyok, azt gondolom, minden nap utolsó, az éjszaka köllhet a koporsó. /4 #57F160D7 Midőn ágynak adom a testemet, deszka közé záratom lelkemet, hosszas álom érheti szememet, a kakasszó hozhassa végemet. /5 #A9D360D0 Vessünk számot hát, édes Istenem, Hogy tégedet ne kölljön féltenem, hogy lehessen bátran ott szóllani, midőn meg kell teelőtted állni. /6 #D90F7EA6 Színed előtt mindennap elestem, de te lettél, Atyám, a kezesem, ha meg is ütsz, mindég benned bízom, szent nevedre futom, ha szomjazom. /7 #A55462A9 Napkelettől egész napnyugtáig, szent nevedben bíztam én, bár eddig, de megbocsásd, mert szívemből szánom, könnyem miatt szemembe’ nincs álom. /8 #09E25CE1 Az ágyamba zokogva költözöm, vánkosomat könnyekkel öntözöm, ha megtartasz holnapi napodra, nem fordítod azt megbántásodra. /9 #5D89CD9F Ne szólíts ki, Uram, készületlen, vezess előbb az enyhítő útra, hogy juthassak a mennyei jussra, úgy bocsájts el engem a nagy útra! >218 /1 #74477C21 Az Úristent magasztalom, jóvoltáról gondolkodom, irgalmához folyamodom, mert meghallgat, azt jól tudom. /2 #EF33DC22 Csodálatos tetteiről, szabadító erejéről, emlékezem jóvoltáról, bizodalmat veszek abból. /3 #1FE8C9AD Mert ő erős hatalommal, dicsőséges szent jobbjával az ő népét megmentette, fogságából kivezette. /4 #60D3531A Úgy vezette szent Egyházát, mint jó pásztor kedves nyáját, ételéről gondoskodott, utat neki ő mutatott. /5 #723A38D6 Hálát adjunk az Istennek, Atya-, Fiú-, Szentléleknek, három személy fölségének, egymivoltú Istenségnek! >219 /1 #4F7624A9 Jöjj el, Jézus, én szerelmem, jöjj el, édes Istenem! Hozzád siet az én lelkem, Jézus, gyönyörűségem. Mert e világ csalárd hívság, nem is tetszik énnekem, te vagy egész ékességem, Istenem és mindenem! /2 #20A7B47A Ezer szívvel hogyha bírnék, mind tenéked áldoznám, ezerszerte fohászkodnék, azt is mind felajánlnám. Csak egyetlen szívem vagyon, de azt néked ajánlom, szent kezedet, szent lábadat sok ezerszer csókolom. /3 #5525AE6B Szép Jézusom, úgy szeretlek, ha szívembe vehetlek, téged buzgón megölellek, s addig el sem eresztlek, míg engemet kegyelmedbe be nem fogadsz, s kedvedbe, s felvitetvén mennyországba koronát tész fejemre. /4 #31C483A2 Édes Jézus, minden utam Szíved szerint intézem, a te drága szerelmedet szívem mélyén őrizem. Képed mását lelkem mélyén szépségedbe öltöztesd, s kegyelmednek harmatával szívem földjét öntözgesd! /5 #0549D018 Édes Jézus, szállj szívembe, mikor eljő halálom, midőn testem földbe mégyen, lelkem hozzád fölszálljon! Végső órám gyötrelmében ágyam mellett lássalak, hogy majd egykor fönt az égben mindörökké áldjalak! >220 /1 #9AE63DE5 Pap: Te Deum laudamus. Nép: Téged, Isten, dicsérünk, * téged Úrnak vallunk. /2 #89094D59 Téged, örök Atyaistent, * minden teremtményed tisztel. /3 #BF4EC72A Néked mindnyájan az angyalok, * néked az egek és minden hatalmasságok, /4 #1032F144 Néked a kerub és szeráf angyalok * szüntelen szóval énekelnek: /5 #5A6D8851 Szent, szent! Szent, szent! * Szent a seregeknek Ura, Istene! /6 #1EA286E2 Teljes az ég és a föld, * Felségednek dicsőségével. /7 #381BD05E Téged az apostoloknak * dicsőséges kara, /8 #60C0DA80 Téged a prófétáknak * dicséretes száma, /9 #9DF843A2 Téged a mártíroknak * fényes serege dicsér. /10 #EF93C726 Téged széles e világon * vall és dicsér az Anyaszentegyház. /11 #7DC2BA96 Véghetetlen * felséges Atyaistent, /12 #3A6F449E A te tiszteletre méltó * igaz és egyetlenegy Fiadat, /13 #871F0515 A Szentlelket is, * a Vigasztalót. /14 #F43BA7B3 Te, dicsőségnek * Királya, Krisztus. /15 #CCCFB741 Te, az Atyaistennek * örökkévaló Fia vagy. /16 #27908B86 Te a megszabadításért fölvevén az emberi természetet, * nem iszonyodtál a Szűznek méhétől. /17 #55A244AF Te meggyőzvén a halál fullánkját, * megnyitád híveidnek a mennyországot. /18 #CAE548FA Te az Istennek jobbján ülsz * Atyádnak dicsőségében. /19 #07823040 E világra jövendő bírónak * hiszünk, Urunk, téged. /20 #6A8F9FE9 Téged azért kérünk, légy segítsége a te szolgáidnak, * kiket szent véreddel megváltottál. /21 #981DAE23 Add meg, hogy az örök boldogságban * a te szentjeid közé számláltassunk! /22 #A418D3EF Üdvözítsd, Uram, a te népedet, * áldd meg a te örökségedet! /23 #B11F43D3 És igazgasd, Uram, és felmagasztaljad, * most és mindörökké! /24 #33330FB8 Minden napokon * áldunk tégedet. /25 #A1DD6240 És dicsérjük a te neved örökké * és mindörökkön örökké. /26 #513B1D39 Méltóztassál, Uram, e mai napon * minden bűntől minket megőrizni! /27 #CC923A8D Könyörülj rajtunk, Úristen, * könyörülj mirajtunk! /28 #A0BED144 Legyen a te irgalmasságod mirajtunk, * amint tebenned bíztunk! /29 #E0A745B1 Legyen a te irgalmasságod mirajtunk, * amint tebenned bíztunk! /30 #5DFEF381 Pap: Áldjuk az Atyát és a Fiút a Szentlélekkel együtt! Nép: Dicsérjük és magasztaljuk őt mindörökké! Pap: Áldott vagy, Uram, az ég erősségében. Nép: Dicséretes, dicsőséges és magasztos mindörökké. Pap: Uram, hallgasd meg könyörgésemet. Nép: És az én kiáltásom jusson elébe. Pap: Az Úr legyen veletek. Nép: És a te lelkeddel. /31 #D2E917F3 Könyörögjünk! Isten, kinek irgalmassága megszámlálhatatlan és jóságának kincse végtelen! Hálát adunk szent Fölségednek minden ajándékaidért, és kegyességed előtt szüntelenül esdeklünk, hogy ki a hozzád folyamodók kérését teljesíted, őket soha el nem hagyva az örökké tartó jutalmakra elvezesd! A mi Urunk, Jézus Krisztus által. Amen. >Könyörgés >221 /1 #82A49676 Az éjszakának sötétsége oszlik, íme, tündöklik hajnali nap fénye: a Mindenhatót bizalommal kérjük, s teljes erővel. /2 #F7FA4D9C A bágyadtságot tőlünk messze űzze, és könyörülvén egészséget adjon, s mint kegyes Atyánk, tárja föl minékünk mennyek országát! /3 #8CB73DB2 A bágyadtságot tőlünk messze űzze, és könyörülvén egészséget adjon, s mint kegyes Atyánk, tárja föl minékünk mennyek országát! >222 /1 #3BF2E0D7 Béke fejedelme, szentséges Istenünk! Úr Jézus szent Szíve, békéért esdeklünk. \IBékét adj szívünknek, békét családunknak, \Ibékét nemzetünknek, békét a világnak!\i /2 #802AA950 Szűz Mária Szíve, béke példaképe, fiad szent Szívénél közbenjárónk légy te! \IBékét adj szívünknek, békét családunknak, \Ibékét nemzetünknek, békét a világnak!\i /3 #0092A184 Liliom, virágszál te vagy, ó, Mária, eszközölj Fiadnál békét a számunkra! \IBékét adj szívünknek, békét családunknak, \Ibékét nemzetünknek, békét a világnak!\i /4 #305CEC98 Árvák és özvegyek sírását hallgasd meg, Könyörgésünket, ó, Mária, ne vesd meg! \IBékét adj szívünknek, békét családunknak, \Ibékét nemzetünknek, békét a világnak!\i /5 #9315ECAE Derítsd fel hazánkra a békesség napját, adjál világbékét, Mária, Szűzanyánk! \IBékét adj szívünknek, békét családunknak, \Ibékét nemzetünknek, békét a világnak!\i /6 #65CF03D4 Szüntesd meg a világ háborgó tengerét enyhítsd vérző szívünk fájdalmát, keservét! \IBékét adj szívünknek, békét családunknak, \Ibékét nemzetünknek, békét a világnak!\i >223 /1 #F810C6C8 1. szóló: Krisztus, hallgass minket! 2. szóló: Isten szent Egyházának üdvösséget és oltalmat! 1. Krisztus Király! Nép: Üdvözíts minket! 2. Szűz Mária! N: Védelmezz minket! Christus vincit… /2 #6A7FBDE0 1. Krisztus, hallgass minket! 2. Szentatyánknak, N. római pápának, és N. püspökünknek bölcsességet és hosszú életet! 1. Krisztus Király! N: Üdvözíts minket! 2. Szent Péter! N: Védelmezz minket! Christus vincit… /3 #10D92573 1. Krisztus, hallgass minket! 2. Papjainknak feddhetetlen életet, minden keresztény hívőnek üdvösséget és mennyei békét! 1. Krisztus Király! N: Üdvözíts minket! 2. Szent Mihály angyal! N: Védelmezz minket! Christus vincit… /4 #F671C38E 1. Krisztus, hallgass minket! 2. Az egész világnak békességet, hazánk és községünk/városunk minden lakójának boldog napokat! 1. Krisztus Király! N: Üdvözíts minket! 2. Szent István király! N: Védelmezz minket! Christus vincit… /5 #312D6E7C 1+2. szóló: Világosságunk, Utunk és Életünk! Christus vincit… 1+2. Mi Erősségünk és Igazságunk! Christus vincit… 1+2. Krisztus békéje jöjjön el! N: Krisztus országa jöjjön el! 1+2. Egyedül övé az uralom, a dicsőség és a hatalom, minden századokon át! N: Amen. >224 /1 #EEB26E64 Hajnal hasadtával felébredék, első szavam: Jézus, dicsértessék! Fölvirradásomért hálát adok, Istennek is buzgó imát mondok. /2 #2D2EA9FE Azonnal megkondul az ércharang, szívemből így felel rá a visszhang: üdvözlégy, Mária, Úr van veled, áldott, kit hordozott szűz kebeled. /3 #3D4A344A Jézust, Szent Fiadat kérjed értem, vezérelje e nap minden léptem! Ha a sötét éjben őrzőm vala, legyen ma is velem őrangyala! /4 #41B3CD77 Ne engedjen a bűn útján járni, sem halálos bűnnel sírba szállni, hiszen én is teremtménye vagyok, az ő kegyelmei pedig nagyok. /5 #24153DF3 Alkotóm, Teremtőm, Édesatyám, engedd szent utadon futni pályám, hogy majd egyszer mennyben Szent Fiaddal áldhassalak dicső angyaliddal! /6 #A641F897 Lelkemre vigyázó őrangyalom, ha már rád bízott a nagy hatalom, kérlek, légy mellettem, hív őrangyal, míg felvirrad mai dicső hajnal! >225 /1 #C35FB8D5 Hol Szent Péter sírba téve, és Rómának dobog szíve, ezrek ajkán, ezer nyelven hő ima zeng édesdeden: Tartsd meg, Isten, Szentatyánkat, Krisztusnak helytartóját! Tartsd meg, Isten, Szentatyánkat, Krisztusnak helytartóját! >226 /1 #A5AF901F Isten, ki fent uralkodol a csillagok felett, és bölcsen végzed dolgaid a fellegek felett. \IHozzád emelkedik fel a föld szegény fia, \Iés téged kér, ó, hallgass hát buzgó imáira!\i /2 #4F5E75FC Isten, kinek hatalma nagy és trónja fenn ragyog, kinek jósága végtelen, ím, neked hódolok! \IHozzád emelkedik fel a föld szegény fia,\i \Iés téged kér, ó, hallgass hát buzgó imáira!\i >227 /1 #F5E3667D Mária, Mária, eljött az éjszaka, indulhatunk most már csendes nyugovóra. Kérjük a szép Szűz Máriát, kérje érettünk szent Fiát, nyerjen a számunkra csendes, jó éjszakát! /2 #921D2003 Engedj, Édesanyám, békében aludni, mint az alvó Jézus, szépen álmodozni! Kérjük a szép Szűz Máriát, kérje érettünk szent Fiát, nyerjen a számunkra csendes, jó éjszakát! /3 #49B39DF1 A holnapi napra hogy felvirradhassunk, új szívvel s lélekkel neked szolgálhassunk! Kérjük a szép Szűz Máriát, kérje érettünk szent Fiát, nyerjen a számunkra boldog fölvirradást! >228 /1 #CE15AD88 Ó, kegyes teremtő Istennek szent Fia, ez árnyékvilágnak kegyes Megváltója, ki vagy mindeneknek nagy, erős gyámola, tekints reánk, kérünk, gyarló fiaidra! /2 #55CAE02F Mindnyájan tehozzád, szent Atyánk, folyamunk, mi nagy nyavalyánkban tenéked könyörgünk, szánjad meg népedet, néked esedezünk, mert tebenned vagyon minden reménységünk. /3 #BDD9BBB7 Szerelmes szent Atyánk, a magas mennyekből nyújtsad malasztodat dicső, szent kedvedből, könyörülj népeden irgalmasságodból, holott kitérhessünk undok bűneinkből! /4 #5443C214 A mi életünket, hogy megjobbíthassuk, és penitenciát mindnyájan tarthassunk, szentül és jámborul e földön élhessünk, életünknek lelki jutalmát vehessük! /5 #00B603FA Világi hívságot mi megutálhassuk. mind éjjel és nappal téged dicsérhessünk, parancsolatidat beteljesíthessük, tenéked, szent Atyánk, híven szolgálhassunk! /6 #092A5DC5 Hogy a talentumot épen megadhassuk, ítéletnek napján előállíthassuk, és nyereséget is szépen megadhassuk, édes mesterünknek elébe vihessük. >229 /1 #78F43736 Tekints reánk, Mindenható, minden bajban oltalmazó! \INe hagyj el most szükségünkben, \Ihallgass meg, ó, nagy Úristen!\i /2 #3E6FF430 Vedd el rólunk haragodat, és mutasd meg jóvoltodat! \INe hagyj el most szükségünkben, \Ihallgass meg, ó, nagy Úristen!\i /3 #A3FE10A4 Ne tartsd számon bűneinket, szent Fiadért oldj fel minket! \INe hagyj el most szükségünkben, \Ihallgass meg, ó, nagy Úristen!\i /4 #EB827B49 Ne mondhassák pogány népek: nincs istene ezen népnek. \INe hagyj el most szükségünkben, \Ihallgass meg, ó, nagy Úristen!\i /5 #773697B3 Hogy tenéked hálát adjunk, jóságodért áldást mondjunk. \INe hagyj el most szükségünkben, \Ihallgass meg, ó, nagy Úristen!\i >230 /1 #48A915F1 Uram, Jézus Krisztus, már útra indulunk, a te szent nevedben innét elbúcsúzunk. Felvesszük szent keresztedet, ez vezéreljen bennünket, a mi hajlékunkba, a mi hajlékunkba! /2 #E9E4CB9D Boldogságos Szent Szűz, jöjj segítségünkre, e sötét éjszakán fogadj szent szívedre, mely alatt Jézust hordoztad, és szűz tejeddel tápláltad, vezess minket haza, a mi hajlékunkba! /3 #EA06719E Őrző, Szent angyalunk, jöjj segítségünkre, e sötét éjszakán védelmezz bennünket! Kit az Isten oltalmunkra rendelt, vigasztalásunkra, vezess minket haza, a mi hajlékunkba! >231 /1 #6351DD1D Végtelen irgalmú, óh, te nagy hatalmú Isten, légy már kegyelmes! Ontsd ki mindenestől jódot rám kebledből, mert lá, mely veszedelmes bűnöm miatt lelkem, ki tikon rág engem, mert nagy sebbel sérelmes. /2 #60D74DAE Csak néked vétkeztem, bűnt ellened töttem, óh, kegyelmes Istenem! Kit semmi ravaszság, nem csalhat, s álnokság rejtve előtted nincsen, ert az nagy kék égből, mint királyi székből látod, mit mível minden. /3 #AA2B6E19 Légyek fejérb hónál, s örömmondásoddal töltsd bé az én fülemet, élemíts elmémet, küldvén örömedet, ne száraszd ki velőmet, csontomból bánattal, ne nézz rám haraggal, mosd el inkább vétkemet! /4 #07126F2E Teremts ismét bennem, teremtő Istenem, tiszta szívet kegyesen, fúdd belém ismegént, hogy nagy szívem szerént lelkem igazt szeressen, éngem, romlott szegént, rossz érdemem szerént haragod el ne vessen! >232 /1 #310C0C1D Vigyázzatok, keresztyének, mert nem tudjátok az időt, vigyázzatok azért, mert nem tudjátok, mikor jön el az Úristen! Este vagy éjfélkor, hajnalban vagy reggel, hogy mikor hirtelen eljövend, ne találjon minket akkor alva! >Köszöntés >233 /1 #E79DACD9 Isten hozta hív nyájához a főpásztort és atyát, kinek lelkünk kormányzását az Úr Jézus adta át, hogy általa szent kegyelme árasztassék a hívekre úgy, amint ő egyházában mindörökre rendelte! /2 #870D1D9E Jézus, te vagy a Szegletkő, mely fölött az oszlopok apostoli egyházadban a fölszentelt főpapok. Adj erőt főpásztorunknak, atyja legyen mindnyájunknak, és jó harcot harcolhasson javára egyházunknak. /3 #33BFBE9F Apostolok tőled nyerték szent hatalmuk kulcsait, hogy megnyissák híveidnek az üdvösség útjait. Add, hogy méltán részt vehessen lelkünk azon kegyelemben, melyet most ránk főpásztorunk áraszt a te nevedben! /4 #9CEAE5E9 Égből hozott tanításod pásztoraink őrizik, apostolok nékik adták, hogy maradjon ép a hit. Add, hogy azon szent igéket, miket lelkiatyánk hirdet, úgy vegyük, mint Istentől jött csalhatatlan beszédet! /5 #F9ECC518 Édes Jézus, egyházadban legfőbb pásztor örökre, irgalmadnak teljességét áraszd ki a hívekre, hogy atyánkkal, ki nevedben jött most hozzánk, majd egekben áldjuk egykor szent nevedet, égi dicsőségedben! >234 /1 #E18D284B Jó atyánkért esdeklünk, tartsd meg, Isten, őt nekünk! Színed előtt nyerjen tetszést szíves kérelmünk! /2 #1ABBAC56 Add neki malasztodat, áraszd rá áldásodat, hogy mindenben teljesítse akaratodat! /3 #AEBBE4F6 Segítsd, hogy a szent kezed által rámért terheket jól viselvén magasztalja nagy kegyelmedet! /4 #3F08D652 Te vezéreljed a hit szent fényével útjait, szereteted lelkesítse jószándékait! /5 #ECF7FF5D Szándékához adj erőt, midőn küzd, ne hagyd el őt és ha szenved, te vigasztald meg a szenvedőt! /6 #8826FE45 S majd ha innét szent szavad kiszólítja, te magad légy jutalma, nyisd meg neki mennyországodat! >235 /1 #5663AFAA Nagyhatalmú, mennyei szent fölség, mindenható Istenünk s Urunk, porba hullva kit imád a föld s ég, ím, oltárod elé borulunk! Csillagokkal hímzett fénytrónodból, ó, tekints ránk kegyes irgalmadból! /2 #F3C760B8 Őszbe borult lelki atyánk áll ma szent oltárod fényes zsámolyán, ki már hatvan éve (egy fél százada) hűn szolgája szent ügyedet későn és korán. Vedd kedvesen gyémánt (arany) áldozatját, áraszd rá bő áldásod malasztját! /3 #440C1663 Zengjenek az ünnepelt főpappal az angyalok örömglóriát, zengjük mi is buzgó áhítattal magasztalva az Isten Fiát! Szent tetszésed égi dics-sugára szálljon le hű szolgád homlokára! /4 #DFEE38C4 Szent az Isten, szent az Ő fölsége, háromszor szent dicső, nagy neve, zengje a föld egész kereksége, mely szentsége fényével tele! Láthatatlan szellemi világok, hozsannával ti is Őt áldjátok! >236 /1 #DFBAC956 Sok számos esztendőket vígan elérhess, napjaidat számlálni ne légyen terhes! Az ég harmatja szívedet újítsa, áldások árja házad elborítsa. /2 #8DD583E6 Tenéked minden öröm holtig adassék, amellé meg semmi bú ne barátkozzék, légyen éltednek virága mind kinyílt, szíved ne szenvedjen semmi sebes nyílt. /3 #C3685EF7 Míglen az egek várát nyilván szemlélhesd, ott aztán az életet jobbal cserélhesd, az Úr a boldog életben részt adjon, a szentek serge közükbe fogadjon, fogadjon! >237 /1 #43A9D32B Szent Jánosnak szép, kegyes áldása szálljon erre a keresztény házra! Mint régente Úr Jézusé szállt apostolokra, Szent Jánosé is úgy szálljon reánk, mindnyájunkra! /2 #91451238 Jézus Krisztus drága szent keresztje legyen ezen háznak a teteje, és a három nagy vasszege ajtaja kilincse, hogy a sátán kígyóképpen meg ne kísérthesse! /3 #0A31E61D Jézus Krisztus töviskoronája legyen e ház ajtaja závárja, és a négy evangélista álljon négy sarkába, őrzője legyen e háznak a szép Szűz Mária! /4 #A20AE892 Áldd meg, Jézus, e háznak családját, egészséggel gazdáját, asszonyát! Amíg élnek hadd éljenek erő-egészségben, holtuk után vezesd őket örök dicsőségbe! /5 #4C325181 E szent szónak legyen most már vége, dicsértessék az Úr Jézus neve! Boldogságos Szűz Mária örök boldogságban, engedd, Jézus, hogy úgy legyen mindörökké. Amen. >Ünnepek >238 /1 #E2481F66 Boldog város Jeruzsálem, békességes látomás, melyet égben építettek élő kőből rakva fel. s angyaloknak kara díszít: menyegzői koszorú. /2 #383D7306 Megérkezvén a magasból várta menyegzői ház, hogy az Úrnak eljegyezve Néki éljen egyedül. Minden fala színaranyból, fénylik minden bástyafok. /3 #2BA0FB51 Kapuja, mely gyönggyel ékes, s szentélye ha megnyílik, érdemeknek erejéből bebocsátást nyer oda, aki Krisztus szent nevéért itt a földön gyötretik. /4 #6F3CB420 Jó alapnak, Szegletkőnek Krisztus az, ki küldetett, ő a házat anyagában kétszeresen megköti, akit Sion híven vállalt, Benne hívőn fennmaradt. /5 #31796C6B Szaggatással, gyötretéssel megmunkálva a kövek, jó helyükre elkerülnek dolgos kezek művivel, a legszentebb épületnek így lesznek majd részei. /6 #E9D2D436 Isten előtt igen kedves, szent e város szerfölött, dicsérete széphangzású, s ujjongó az éneke, amidőn a Három-Egyet énekszóval hirdeti. /7 #540A1706 Ó, nagy Isten, kérve kérünk, templomodba jöjj közénk, te kegyelmes jóságoddal kérésünket elfogadd, s áldásodat bőven áraszd mindenkor e szent helyen! /8 #4E226A0A Nyerjék meg itt, amit kérnek esdekelve mindenek, s amit kaptak, meg is tartsák szentjeid közt szüntelen, és az égi honba érve békességre jussanak! /9 #8FEB1C93 Magasságos nagy Istennek légyen áldás, tisztelet, Atyának és szent Fiának, s velük a Szentléleknek, hódolattal, dicsérettel zengjük minden századon! Amen. >239 /1 #DBE02ABF Jelenti magát Jézus háromszor egy évben. \IJézus magát úgy jelentgeti már.\i /2 #9E92E232 Először jelenti Nagykarácsony napján. \IJézus magát úgy jelentgeti már.\i /3 #1FBFE7D7 Nagykarácsony napján nagy hóeső esett. \IJézus magát úgy jelentgeti már.\i /4 #91EC2788 Nagykarácsony napján angyali szó zengett. \IJézus magát úgy jelentgeti már.\i /5 #D9330189 Másodszor jelenti hangos Húsvét napján. \IJézus magát úgy jelentgeti már.\i /6 #CCD938D5 Hangos Húsvét napján folyók megáradtak. \IJézus magát úgy jelentgeti már.\i /7 #0A509A45 Hangos Húsvét napján mindenek újulnak. \IJézus magát úgy jelentgeti már.\i /8 #9FAA282A Harmadszor jelenti piros Pünkösd napján. \IJézus magát úgy jelentgeti már.\i /9 #253666CC Piros Pünkösd napján rózsa megvirágzott. \IJézus magát úgy jelentgeti már.\i /10 #795E9787 Piros Pünkösd napján szent tüzek gyulladtak. \IJézus magát úgy jelentgeti már.\i >240 /1 #2186ED2D Jézus tiszta, szent Szíve, szeretet oltára, piros vérrel lelkemet mosd meg szép tisztára! Odahajol bús szívem a te jó szívedhez, kapcsold az én szívemet örökre tiedhez! /2 #B274042C Habár mint az angyalok, úgy szerethetnélek, eléggé, én Jézusom, mégsem szeretnélek! Volna olyan sok szívem, mint csillag az égen, szeretni nem tudna, hajh, téged méltóképpen! /3 #8ACC22C0 Elhervasztá szívemet a vétkek fullánkja, adjon bele életet szerelmed tűzlángja! Ím, erősen fogadom, többé meg nem bántlak, nem leendek hűtelen ezután irántad! /4 #631D2322 Te légy az én vigaszom, fényem s dicsőségem, te légy minden örömem, minden édességem! S hogyha majd elközeleg éltem végórája, te légy, Jézus Szent Szíve, lelkem koronája! >241 /1 #091C4CB5 Jézus, mennyei vőlegény, jer az oltárhoz, nyújtsd ki áldó szent jobbodat a jegyespárhoz! Add nekik szent szívedet, add üdvhozó fényedet, hogy egymást forrón szeretve neked éljenek! /2 #A1397898 Ifjú vőlegény, ki élted legszebb pontján állsz, ma szívedbe egy virágot örökre bezársz. Vigyázz e szép virágra, hogy gonosz kéz ne bántsa, légy öröme, boldogsága, védőbástyája! /3 #B5D8A525 És te, ifjú menyasszony, ki ma pártát cserélsz, a szülőid kebeléről új életre lépsz. Virulj férjed oldalán, vigasztald minden baján, oszd meg véle a terheket éltetek folytán. /4 #D5CC7B55 Jézus, mit kezed összeköt, nincs feloldója, mit e két híved megfogad, add, hogy megtartsa! Malasztod jegygyűrűjük, neved legyen örömük, a szeretet rózsalánca hű vezérlőjük. /5 #16D82C8C Szűz Mária, kérd érettünk drága Fiadat, ő jelölje ki nekik a földön az utat! A hit, remény, szeretet kösse össze szívüket, szent áldásod koszorúja födje éltüket! >242 /1 #B03B254D Kezdődik a szentmisénk, Jézus, kérünk, jöjj közénk, kenyér- s borszínében légy miénk! /2 #7333C791 Nagyon nagy az örömünk, hogy most együtt lehetünk, őszintén megvalljuk: szeretünk. /3 #C396C017 Felajánljuk önmagunk, a kenyerünk és borunk fogadd el szívesen, Jézusunk! /4 #CB407652 Kenyér és bor helyébe testet s vért adsz cserébe. Minket is magaddal cserélj be! >243 /1 #2E52ECDC Krisztus Király, kérünk téged, légy oltalmunk szüntelen! Esedezzél mindnyájunkért, istenszülő Szűzanya! Segítsetek, minden szentek, s angyaloknak rendjei! /2 #FCE948FE Krisztus Urunk oldalából vérrel együtt víz ömölt, misztérium lett e vízből, kegyelemmel áradó: lemossa az ősi vétket, új életnek eszköze. /3 #519C8B2C Jöjjön le most a Szentlélek, vigasztaló Istenünk, keresztségnek kútforrását áldásával nyissa meg, szülessenek e szent kútból néki kedves gyermekek! >244 /1 #C251D89E Leszállottál az oltárra, ó, Jézusom szent Szíve, szent Szívedre, szentségedre meghajlik a föld színe. Dicsértessék édes neved, ó, szentség szent Istene! Engedd, hogy buzgón dicsérjünk mindörökkön örökre! /2 #7D66F2BA Ó, te ember, bűnös ember, nézz Jézus oltárára, ott meglátod Megváltódat feszítve keresztfára! Azért halt meg ő éretted, hogy a bűntől megmentsen, hogy az örökélet útján a mennyekbe vezessen. /3 #E5EEB233 Ó, Jézusom drága Szíve, az élet forrása vagy, vedd Szent Szíved oltalmába itt esdeklő nyájadat! Ha ránk borul szemfödelünk, s mikor minden szív oly bús, ott is veled elmondhassuk, dicsértessék a Jézus! >245 /1 #BF781CD2 Ó, örök szeretet nagy mélysége, megváltó Jézusnak kegyes Szíve! Hozzád folyamodunk esdve, kérve: tekints itt könyörgő híveidre! \IJézus Szíve, kérünk, végy be \Iminket szerelmednek kegyelmébe!\i /2 #57221CA5 Előttünk a váltság keresztfája, a mi vétkeinknek drága ára. Ott oldalad sebe ki van tárva, az epedő lelket mindig várva. \IJézus Szíve, kérünk, végy be \Iminket szerelmednek kegyelmébe!\i /3 #8ED66F84 Te mondád, hogy hozzád siessenek, kikért földre jöttél, az emberek, hogy a vétek által ejtett sebek sebeidből gyógyulást nyerjenek. \IJézus Szíve, kérünk, végy be \Iminket szerelmednek kegyelmébe!\i /4 #F39FD3CC Ó, szent seb, szeretet szent emléke, Jézus győzelmének legszebb éke, légy megértő, lelkünk menedéke, s holtunk után örök üdvössége! \IJézus Szíve, kérünk, végy be \Iminket szerelmednek kegyelmébe!\i /5 #3E228075 Dicsőség, imádás az Atyának, érettünk szenvedett szent Fiának, s a Szentlélekkel egy Háromságnak, az örök irgalom forrásának! \IJézus Szíve, kérünk, végy be \Iminket szerelmednek kegyelmébe!\i >246 /1 #177F7E2E Örök Atyának egy Fia, ó, fény a fényből, Krisztusunk, te vagy az Úr, az Alkotó, ki ülsz királyi trónuson. /2 #6529745B Törvényhozónk és Főpapunk, néped tanító Mestere, ruhádon vérrel írva áll: Királyoknak Királya vagy. /3 #579246D2 A régi ember átka volt nyögni sátáni zsarnokát; szent keresztfádon győztesen szabadságunk te meghozád. /4 #6158E07B Uralmad áld és boldogít, tenéked készen hódolunk. Országod egykor add nekünk, örökre légyen otthonunk! >247 /1 #43908280 Téged áldunk, Szentháromság Istenünk, mi Urunknak, Teremtőnknek tisztelünk. Örök Atya, mindenható Istenség, téged vall a kerek földön minden nép! /2 #9C2AC574 Neked égben az angyalok rendjei, meg nem szűnnek hangos szóval zengeni. Szent, szent, szent vagy, seregeknek Istene, az ég és föld felségeddel van tele. /3 #89D2E5F5 Dicsőséges apostolok éneke, prófétáknak, mártíroknak serege, világszerte mind az Anyaszentegyház téged dicsér, téged imád, téged áld. /4 #EE03638E Mi Atyánknak mérhetetlen fölségét, Egyszülötted tisztelendő szépségét, s aki hozzánk kettőtökből küldetett, megszentelő, vigasztaló Lelkedet. /5 #DD016D4F Krisztus Király, Atya örök szülötte, te érettünk leszállottál a földre, az embernép megmentését vállaltad, s ember módra születni nem átalltad. /6 #71369399 Te letörted fullánkját a halálnak, s országodat híveidnek kitártad,, fölszálltál az Atyaisten jobbjára, élők, holtak eljövendő bírája. /7 #8C1C1A43 (LETÉRDELÜNK:) Kérünk azért, szolgáidat segéld meg, akiket megváltott drága, szent véred! Hogy szenteid seregébe juthassunk, s uralkodjál mindörökké mirajtunk! /8 #337142C3 (FELÁLLUNK:) Téged áldunk, szent nevedet minden nap, mindörökké valljuk, erős Isten vagy! Bűntől minket e mai nap védelmezz, légy kegyelmes, légy irgalmas népedhez! /9 #4C14E4C5 Szálljon, Uram, te irgalmad fölébünk, amiképpen benned a mi reményünk, csak egyedül benned az én reményem, mindörökre elkerüljön a szégyen!